hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Clinton, a legdrágább előadó

2007. 10. 09.
Kevesebb, mint egy hónap leforgása alatt az összes jegy elkelt Bill Clinton budapesti előadására

A több száz ezer forintos jegyeket többnyire diplomaták, valamint
multinacionális cégek vezetői kapkodták el. A politikusok és pénzemberek mellett
azonban a BKV egyik alkalmazottja is együtt fényképezkedhet szombat este az
amerikai exelnökkel. A 62-es járat villamosvezetőjét és feleségét a gálaest
szervezői látják vendégül a jeles eseményen. A kétnaposra tervezett látogatás
során Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is találkozik Clinton volt elnökkel. „Bill
Clinton messze a legdrágább előadó a globális piacon” – tudtuk meg Somogyi
Pétertől, a díszvacsora szervezőjétől. A korábbi amerikai elnök átlagosan 300
ezer dollárt kér egy előadásért, amihez még hozzájön az útiköltség is, ez jelen
esetben 100 ezer dollár pluszt jelent. Clinton mostani meghívását kétéves
szervezőmunka előzte meg. Somogyi Péter rendezvényszervezőnek az exelnök
ügynökségével kellett megállapodnia a budapesti előadásról. „Clinton elnök
Budapesten még soha nem tartott előadást, és tudtuk, hogy sokan szeretik,
illetve kíváncsiak rá. A gálaest közeledtével vitték a jegyet, mint a cukrot” –
avat be a részletekbe Somogyi. Az előadó magas gázsija miatt a szervezők számára
az is nagy öröm, hogy sikerült nullszaldósra kihozni a díszvacsorát. Somogyi
Péter jó referenciának tartja, hogy sikerült megszervezniük a Clinton-estet.

A szombat esti rendezvényre nem csak hazai, hanem számos rangos külföldi vendég
is érkezik. A 250 fős gálaesten ötven VIP-vendég külön is találkozhat majd
Clintonnal, ahol kezet rázni és fényképezkedni is lehet a 61 éves exelnökkel. A
közös fotót azonban nem ingyen adják. Az erre jogosító VIP-jegy valamivel több,
mint egymillió forintot ér, kísérővel azonban kedvezményes, a két személynek
mindössze egymillió 350 ezer forintot kell érte fizetnie. A legolcsóbb jegy 1000
euró, azaz 250 ezer forint, míg a hatfős cégasztal egy VIP-jeggyel 3 millió 600
ezer forintot kóstál.

„A szombati gálaest azért egyedülálló, mert Bill Clintonnak jó ideig ez lesz az
utolsó európai előadókörútja, az Államokba hazatérve bekapcsolódik felesége
kampányába, és ha Hillary oldalán jövőre visszatér a Fehér Házba, néhány évig
fel kell hagynia az ilyen típusú előadásokkal” – vélekedik Somogyi.

Annak ellenére, hogy Bill Clinton már hét éve maga mögött hagyta a Fehér Házat,
még ma is úgy vigyáznak rá, mint amikor elnök volt. Az ötfogásos menüt és a
biztonsági intézkedéseket a rendezvénynek helyt adó Sofitel Hotel vezetői
Clinton protokolligazgatójával egyeztették le. Juhász Klaudia, a szálloda
kommunikációs vezetője a Heteknek elmondta, hogy a díszvacsorán feltálalt
ételeket profi biztonsági szakemberek ellenőrzik majd a szervírozás előtt. „A
gálavacsorát a nemzetközileg elismert Alain Lasbar séf vezetésével állítjuk
össze, a menü elkészítésében csak profi szakácsok vehetnek részt. Az
ételkülönlegességek mellett a legjobb borokkal várjuk Clinton urat és vendégeit”
– tudtuk meg Juhász Klaudiától.

Bill Clinton félórás előadásában a globális problémákról és azok megoldásáról
beszél majd, az alapítványi tevékenységek fontosságára irányítva hallgatósága
figyelmét. A jótékonykodást a rendezvény szervezői se hanyagolták el. A
méregdrága jegyek tulajdonosai mellett egy házaspárt ingyen látnak vendégül a
gálaesten. A BKV villamosvezetőjét és feleségét Bochkor Gábor és Boros Lajos
ajánlotta be a Clinton-estre, aznap, amikor a tervezett BKV-sztrájkot mégis
lefújták a szakszervezetek. Az elnöki szónoklat után a résztvevők kérdéseket is
feltehetnek Clintonnak, aki több életrajzi könyvet és bort is dedikál majd
árverés céljából.

A korábbi USA-elnök nemcsak a világ problémáiról értekezik majd rövid budapesti
látogatása során, hanem a magyar kormányfővel is találkozik. „Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök az előzetes egyeztetések alapján szombat délután parlamenti
dolgozószobájában fogadja majd Bill Clintont” – tudtuk meg Daróczi Dávid
kormányszóvivőtől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!