Kereső toggle

A hét eseményei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szilvássy kontra Topolánszky

Topolánszky Ákossal, az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium
volt helyettes államtitkárával múlt héten készített interjút a hvg.hu, melyben a
drogprevenciós szakember kritikus állításokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc
és Szilvássy György, a minisztérium korábbi vezetőinek tevékenységével
kapcsolatban. A cikk megjelenése után Topolánszky bejelentette, hogy Szilvássy,
aki ma titkosszolgálati miniszter, felhívta, és arra kérte, cáfolja meg az
interjúja hazugságait. Amikor ezt megtagadta, a miniszter kilátásba helyezte,
hogy ha nem tartja a száját, három éve őrzött kompromittáló dokumentumokat hoz
nyilvánosságra róla. Szilvássy György rágalomnak minősítette Topolánszky
állításait. Időközben a hvg.hu főszerkesztője is azt állította, hogy a miniszter
munkatársai fenyegetően őt is felhívták. A Fidesz lemondásra szólította fel a
minisztert.



Kezdődik a „nagy magyarázat”

Aktivizálja magát az MSZP az őszi hónapokra: megkezdődik a pártvezetők
reformmagyarázó országjárása, vasárnap megjelenik a párt kétheti lapjának első
száma, és a hétvégétől konferenciasorozatot is kezdenek Érték és felelősség
szlogennel. A szocialista pártban azt remélik ettől az akciótól, hogy javítani
tudnak népszerűségükön. Céljuk továbbá, hogy a párt úgynevezett
baloldali–szocdem arculatán javítsanak.



Népi ranglista: Friderikusz az élen

A borsonline olvasói Friderikusz Sándort tartják a legjobb televíziós
műsorvezetőnek. Az újság arra kereste a választ, hogy ki a legnépszerűbb magyar
műsorvezető. A szavazás eredménye százalékban: Friderikusz Sándor (ATV –
Friderikusz most) 22 százalék, Kálmán Olga (ATV - Egyenes beszéd) 17,5 százalék,
Havas Henrik (ex TV2 - Mokka) 13 százalék, Bárdos András (TV2 - Tények) 12,5
százalék, Baló György (m1 - A szólás szabadsága) 10,2 százalék, Krizsó Szilvia
(m1 - Az este) 8,7 százalék, Betlen János (m1 - Nap-kelte) 5,6 százalék, Winkler
Nóra (m1 - Kultúrház) 4,4 százalék, Till Attila (TV2 - Okosabb vagy, mint egy
5-es?).



Kitiltják Sólyom Lászlót Szlovákiából?

Vihart kavart Sólyom László Szlovákiában, mikor Révkomáromban egy
sajtótájékoztatón súlyos és megalázó lépésnek nevezte a szlovák parlament
Benes-dekrétumokat megerősítő, a magyarok kollektív bűnösségét megfogalmazó
határozatát. A szlovák miniszterelnök legszívesebben kitiltaná Sólyom Lászlót az
országból.

Olvasson tovább: