Kereső toggle

Bárányok ünnepe

Csángó mese húsvétra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Alkonyodik, mikor meglátjuk a Gyimes-völgyet, és sötét este lesz mire a
Gyimesbükkre érünk. A hegyek árnyéka sötéten zárja le a látóhatárt, vakon
botorkálunk a tehenekkel az utcákon. Fekete Zolit keressük, vagy ahogy erre
hívják, a „Füttyöst”. A faluban mindenki ismeri, de senki nem tudja, hol van
épp’. Itt is, ott is előfordul – mondják –, olyan, mint a népmese. Pedig
„Lekvár”, azaz Tóró Laci azt mondta: otthon lesz, mert húsvétra mindenki
előkerül a hegyek közül.

Nem aggódunk, csak egy kicsit, majd kapunk szállást itt is, mint oly sokszor
már Erdély megannyi hegyében és völgyében. Egy szerény szoba, meg egy kis kenyér
szalonnával mindig kerül vacsorára, na meg egy vendégszerető család, akivel
elálmosodásig nézzük a tüzet és hallgatjuk egymást. Korán kelünk másnap, még
csak pitymallik, gyengén deres a mező, majd úttalan utakon indulunk
Bükkhavaspatakára, a Füttyös után. A Füttyös ugyanis állattartó, vagyis pásztor,
és igen sok szép mesét tud mondani, aminek legalább a fele hazugság, de Lekvár
azt mondta, így is utánozhatatlan, eredeti gyerek. A hegyek nevelték, meg a
kocsma, úgyhogy kitűnő a pedigréje, higgyük el neki. Hittük, de egyre kevésbé,
mert az út nagyon rossz, hol egy patak, hol egy ér, hol pedig valóságos szakadék
van előttünk. Lekvár is rászokik néha a pásztorságra a Nyikó völgyében, de van,
amikor szénégető, na meg turistakalauz, abból is a legkiválóbb. Egy kései
vacsora közben elegyedtünk vele szóba régebben, még Farkaslakán, éppen az Ursust
szelídítette, vagyis sörözött. Szó szót követett, majd egy óra múlva már az
esztenánál voltunk Firtosváralján. Ha nem akartunk is, enni kellett egy kis
ordát, juhsajtot, és persze vég nélküli elbeszéléseket hallgatni a birkákról, az
életről, na meg a székely asszonyokról. Erősködött, hogy egyszer húsvét táján
menjünk el vele a Füttyöshöz, akkor él igazán, üzletel a bárányokkal, elemében
van olyankor, de nagyon. Így kerültünk hát erre a lehetetlen útra, ennek a kárát
szenvedi az autó is. A falu előtt egy „román taxit” látunk szembe jönni, kérdjük
az irányt, na meg a Füttyöst, hogy merre lehet. A gazda megállítja a gumis kocsi
elé fogott lovat, majd archaikus nyelven válaszol: „eeegyeníst, maj’ felfelé
megkapják a hegy alatt” – mondja, majd a ló felé legyintve megemeli a kalapját
és továbbdöcög.

A megoldás több tonna acél formájában robog el mellettünk, egy román dízel bűzét
követve jutunk a széles rétre, ahol a Füttyös éppen bárányokat pakol egy olasz
kamionba. Csupán egy-két órát kell várni, míg a bárányokat elnyeli a teherautó.
Aztán csend telepedik ránk, de csak pár percig, mert a Füttyös elkezd dalolni,
táncolni, na meg fütyülni. Örül, mert jó boltot csinált, azon túl mi is
megjöttünk, mert várt ám minket tavaly óta szinte mindig, ugyanis a Lekvár
említette neki, hogy egyszer csak érkezünk. De hát mi mást is tehetett volna a
birkák mellett, várt és fütyült mindenre: a világra, a politikára, a
szegénységre és a gazdagságra is. Persze ez nem így van, de jól hangzik, mondja
vigyorogva, de nagyon szereti a jó mondásokat, ezért is olvas annyi mindent.
Elsősorban az eurót szereti olvasni, utána a lejt, de a forint is a kedvenc
olvasmányai közzé tartozik – sorolja komolyan a legutóbbi élményeit. Aztán ordát
eszünk száraz kenyérrel meg szalonnával és kibédi hagymával. Desszertnek
pálinkát kínál, de abból is a jobbikat, amit csak errefelé főznek, igazi somból
meg kökényből. A tisztességre nincs gondja, mindenki előre köszön neki a
környéken, ismeri a csángó falvakat, tanyákat mind a Gyimesben. Bárányokat vesz
és ad el, már ha van, mert nem mindig van elég, ha kicsi a szaporulat, akkor nem
eladó semmi. A telet a faluban töltik, csendességben, csak ő meg az öccse
alszanak a jószág mellett.

Füttyös valamikor papnak akart tanulni, de aztán meggondolta magát. Az úgy
volt, hogy éppen húsvét előtt a faluba jött a pap bácsi, hogy a híveket
felkészítse az ünnepre. A mise lezajlott, aztán a feltámadás jegyében úgy
berúgtak a pappal együtt, hogy csoda, hogy élve maradtak. Na, ekkor határoztam
el, inkább maradok rendes ember, mert olyan gigám nekem nincs, amiből egyszer
jön az imádság, majd egy fertályóra múlva a pálinka folyik lefelé – anekdotázik
a juhászember. Így maradt a másik életre szóló szerelem: a birka. Itt váltam
igazi lelkésszé az én birkáim között – mondja nevetve – ismerem mindet, tudom a
nyavalyáikat, látom a bűneiket. Az anyám imádkozó volt mindig, azért vagyok én
is ilyen vidám ember, mert az „ídös” mindig nevetve keltett, és csak az apám
temetésén láttam sírni. Olvasni is tudott, románul és magyarul is tanított
minket a Bibliából. Onnan tudom, hogy a legnagyobb ünnep a bárányok ünnepe, a
húsvét. Mert ugye Mózes is egy birkákkal foglalkozó egyszerű halandó volt, még
csak nem is számadó juhász. Na, anyám mindig azt mesélte, őbelőle lett aztán a
zsidók nagy vezére, aki elrendezte a húsvétot. Élt a mi falunkban is egy Mózsi
bácsi, ő nem evett, csak libakolbászt, meg húsvétra bárányt vett az apámtól, és
azt ették húsvétkor. Azóta tudom: a bárányok a legfontosabb állatok a
történelemben – ömlik a szó a pásztoremberből.

Közben besötétedik a völgyben, tüzet rakunk, és Füttyös felteszi a puliszkához
való vizet. Hallgatunk egy sort, majd a holnapi reggelt tárgyaljuk ki: bárányt
vágnak, nem is egyet, mondja a Fütytyös. Jönnek érte Csíkból valami táncosok,
ott van tábor, magyarokkal meg románokkal. Kijő’ velük tán Szent András, meg a
felesége, Irén is muzsikálni. Visszajáró kuncsaftok, mindig így húsvét előtt pár
nappal kerülnek elő – meséli, miközben a puliszkát önti elénk egy falapra.
Románosan esszük, cérnával vágva, meg szalonnazsírral locsolva, friss túróval
dúsítva. A nehéz étel után ledőlünk a priccsekre, és hallgatjuk a kutyák
ugatását. Medvékről, farkasokról beszélgetünk, aztán meg hortyogunk hajnalig.
Még setét az ég alja, mikor a kopott dűlő porát egy kisbusz veri fel. A birkákat
választják ki, és már kólintják is fejbe, aztán kiengedik a vérüket a fűbe.
Közben rákezdik a Szent Andrásék is, dübög a gardony, zeng a vonó, még táncolni
is nekilátnak néhányan. Közben jókat kurjantanak, és nyúzzák, osztják a
birkahúst sebesen. A tánc még tart, mikor búcsúzunk. Füttyös egy kis cipót meg
túrót rak egy zacskóba, és szinte elzavar minket: menjetek, mert nem értek haza
ünnepelni. Mert a húsvéti ünnep, az nekik is arról szól, hogy otthon lenni, a
családdal ünnepelni.

Olvasson tovább: