Kereső toggle

A ciántó átka

Egy falu küzdelme a jövőért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Verespatakon, az erdélyi Érchegységben a római idők óta bányásznak aranyat.
A terület gazdagsága évszázadokon át juttatott az értékes fémből Rómába, Bécsbe,
Budára, de amit hátrahagytak, történetileg és régészetileg is világszínvonalúnak
számít, a világörökség részét képezi. Egy kanadai cég közel tíz éve óriási
krátereket robbantana a falu helyén, hogy ciánvegyülettel mossa ki azokból az
aranyat. A tervezett nyíltszíni bánya elnyelné a múlt emlékeit, a falurombolás
folytán elűzné a falu lakóit. A bánya minden elfogulatlan hatástanulmány szerint
folyamatos környezeti pusztítást és veszélyt jelentene a környékre, Abrudbánya,
a Maros völgye és tovább a Tisza alsó folyása mentén.



Fotó: Somorjai László

A román bíróságokon folyamatosan zajlanak a monumentális beruházást
meghiúsítani szándékozó perek tucatjai, ez idáig eredménytelenül. Míg szerte
Európában minisztériumok, bizottságok, főfelügyelőségek, zöldszervezetek, uniós
bürokraták készítik egyre másra a szakértői jelentéseket, addig Verespatakon
minden a bányavállalat eredeti tervei szerint zajlik.

A télen újabb százötven család költözött el végleg a faluból, így a kezdeti
háromezer helyi lakos közül alig 200-250 ember maradt Verespatakon. Az egyik
nagy túlélő, Dávid Ferko azt mondja, nem engednek a bányának, semmiképpen nem
mennek el őseik földjéről, de a szeme, a viselkedése mást sugall: a lelke mélyén
ott van a megmásíthatatlan tudat: a harcot elveszítették. A falubeli ingatlanok
mintegy háromnegyede, már ahogy a helyiek hívják a bányatársaságot, a „Gold”
birtokában van. Rajtuk ott virít a kék felirat románul: „Aceasta casa este
proprietatea RMGC” (Ez a ház az RMGC tulajdona). Pár utcával feljebb más táblába
botlunk, ezt a Golddal szemben állók helyezik el házaikon: „Ez a ház nem eladó”,
őket egy egyesület, az Alburnus Maior tömöríti.

Az egyik ház előtt a tavaszi napsütésben üldögél Laci bácsi, aki még kitart
ugyan, de hogy szomszédai elköltöztek, ő is egyre nehezebben viseli a magányt. A
nyugdíjas bányász szerint nincs jövő Verespatakon, az utolsó munkahelyet is
bezárták már, a rézbánya kapujára lakat került. Az öreg azt meséli, okos emberek
a falubeliek, sokan az elmúlt években szándékosan nem adták el ingatlanjaikat,
és nem költöztek el a településről, mert rájöttek, hogy a Rosia Montana Gold
Corporation (RMGC) már most aranyat ér. „Felfigyeltek a népek arra, hogy a
bányavállalat minden egyes ólért, színért, kalibáért és minden fáért külön-külön
is hajlandó alkudozni, sőt nem is nagyon alkuszik, inkább fizet. Így került az
elmúlt években egyre több facsemete a kertekbe, és számtalan kisházat ácsoltak
fából, deszkából mondván, kell az idelátogató turistáknak.”

A kerti lakok alig kerültek valamibe, de a bányacég akár 10-20 ezer euróért is
megveszi, majd ha jól kitartanak a népek. A kertekbe valóságos ligetek nőttek
hirtelen, gyümölcsfák, hársak, gyertyánok, diók virulnak mindenütt, hiszen a
fáért akár száz eurót is fizet a „Gold”. Minél kevesebb a falu létszáma, annál
nagyobb az értéke a maradók házainak – mondja Laci bácsi. Akár meg is duplázható
az ingatlanok értéke, és a falusiak úgy vélik, ha el kell költözniük
szülőföldjükről, kárpótolja őket busásan a kanadai cég. Kétszoba-konyhás, kicsit
romos házáért, udvarán egy csűrrel, kertjében egy- két tucat
gyümölcsfacsemetével Laci bácsinak kínáltak már 70 ezer eurót is a bányacég
spekulánsai. Az idős cseléd azonban még kitart; itt vannak a szerettei a
temetőben, itt a múltja, és huncutul hunyorogva mondja: talán a jövője is. Az
elköltözők legújabban a halottaikat is magukkal vihetik, mondja Lívia néni, aki
időközben csatlakozik hozzánk. A falu papja elintézte, hogy imádság mellett
kihantolják a sírokat, és ahová költözött a rokonság, ott újratemessék illendő
körülmények között. Mindez legálisan, az RMGC hathatós támogatására és
költségére tehetik, sőt a gyásztól újra lesújtott rokonoknak még jó néhány ezer
eurót is fizetnek. Az elkötelezetteket naponta látogatják a bányacég sáfárai,
igyekeznek kitapogatni, mennyiért adnák el tulajdonukat. Laci bácsi még állja a
sarat, de úgy látja, hogy az itt maradók részére az élet elviselhetetlen lesz,
ha a bánya megnyit. A falu előbb-utóbb összedőlne a kitermelés volumene miatt –
beszél belőle a szakember, aki évtizedekig a robbantó mester mellett dolgozott.

A téma legavatottabb hazai szakértője Kocsis Tibor filmrendező, aki a
verspatakiak sorsát Új Eldorádó című mozijában dolgozta fel. A filmrendező ma is
pontosan datálja a bánya tevékenységét, készíti a film folytatását. Meglátása
szerint a faluért folytatott küzdelem még nem zárult le, ötven-hatvan család
biztosan kitart a Golddal szemben. Az ő tulajdonukban lévő földterületek, házak
az utolsó garanciát jelentik a bányatársaság nyomulásával szemben. Az ügyben
pozitív fordulatot jelent szerinte az új román környezetvédelmi miniszter
asszony tavalyi bejelentése, aki felfüggesztette az RMGC környezetvédelmi
hatástanulmányának engedélyeztetését. A filmrendező szerint egyre inkább
politikai döntéstől kell tartani az ügyben, hiszen az Európai Unió és a zöld
szervezetek kezében nincs politikai adu, a román belpolitikát befolyásoló
eszköz. Elbízni azonban nem szabad magát senkinek az ügyben, hiszen a miniszter
asszony csupán adminisztratív döntést hozott, amely bármelyik pillanatban
megváltoztatható. Egy biztos: a civil szervezetek végig a bányanyitás ellen
fognak demonstrálni, és ha a helybeliek végig kitartanak, nem lesz ciántó
Verespatak helyén – mondja Kocsis Tibor.

Olvasson tovább: