Kereső toggle

Interjú Debreczeni József politológussal, az MDF alapító tagjával

Pártnemzet és demokrácia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kampány minden eddiginél inkább a két "vezér" összecsapásáról fog szólni – állítja a Heteknek Debreczeni József. A politológus szerint Gyurcsány és Orbán is igyekszik majd a szavak szintjén visszafogott lenni, a két oldal azonban mindent el fog követni, hogy "kilőjék" a másik "nyerő emberét".



Debreczeni József, Orbán Viktor egykori önéletrajzírója. Közel, majd távol Fotó: Hetek

– Orbán Viktorról szóló, 2002-ben megjelent könyvében közel sem annyira kritikus a volt miniszterelnökkel szemben, mint mostanában. Ki változott az elmúlt három évben?

– A könyv bevallottan egyfajta empátiával íródott, de azért vannak benne kritikai részek is, legfőképpen Orbánnak a kormányzat parlamenti kontrollját kikapcsolni szándékozó döntései – egyebek között a háromhetenkénti ülésezés, a vizsgálóbizottságok kiiktatása, az interpellációk "lefoglalása" – kapcsán. A jelenlegi kritikám fő oka, hogy sajnos épp ezek az antiparlamentáris törekvések erősödtek meg a volt miniszterelnökben a választások elvesztésének traumája következtében. Gondoljunk csak a polgári körös mozgalom megalapítására, ami leginkább azt a két világháború közötti politikai tendenciát idézi, amikor a tömeggyűléseken megnyilvánuló közvetlen népi lelkesedés emelt valakiket vezéri pozícióba. Orbán a Fideszt is teljesen átalakította: kiiktatta az alulról jövő választás elvét, helyette a felülről történő kinevezés uralkodik. Ezt a folyamatot jelzi az is, hogy az ellenzék vezére kizárólag olyan közegben szólal meg, ahol nincs ellenvélemény, ahol a hívekben heves érzelmeket lehet kelteni – és ez a hely nem a parlament. Egy interjúban ki is jelentette, hogy a "parlamentáris demokrácia" jelzős szerkezetből neki a demokrácia a fontos, a parlamentarizmus már kevésbé. Mindezekből egy populista, közvetlenül a népakaratra apelláló politikus figurája bontakozik ki, ami számomra több mint aggasztó.

– Meg lehet határozni pontosan, hogy milyen politikát képvisel Orbán?

– A populizmus egyik alapvető ismérve, túl azon, hogy a parlamentáris intézményeket ki akarja iktatni, hogy azt mondja: nincs bal- és jobboldal, ehelyett a nemzetre hivatkozik. Ezt látjuk Orbánnál is: "nemzeti konzultációt" szervez, megválasztása esetén "nemzeti kormányt" fog alakítani és hasonlók. Ha szigorú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a volt miniszterelnök a pártállam mintájára feltalálta a pártnemzetet, vagyis a részérdeket akarja nemzeti érdeknek beállítani. Politikájának – főleg a retorikában – vannak állandó jobboldali elemei: nemzet, vallás, család; de a mindenkori helyzethez és közönséghez igazítva mindez rendre kiegészül olyan baloldali elemekkel, mint az erős állam igénye, vagy a privatizáció- és piacellenesség. Utóbbiak már nem is szociáldemokrata, hanem annál ortodoxabb álláspontot tükröznek. Mindennek az értékeken alapuló politikához már nagyon kevés köze van. 

– Mit gondol, ha Orbán újra miniszterelnök lenne, ismét "egész pályás letámadást" alkalmazna, vagy esetleg tanult a választási vereségből?

– Közvetlenül a vereség után készítettem vele egy interjút, amely a róla szóló könyv végén olvasható. Ebben rákérdeztem, hogy szerinte mik lehettek a vereség okai, ő személyesen követett-e el hibát. A válasz lényege az volt, hogy ha követett is el hibát, akkor azt, hogy nem volt elég határozott, nem képviselte elég markánsan a saját politikáját. Azóta sem volt olyan megnyilvánulása, ami arra utalt volna, hogy kormányfőként nem a korábbi radikális, pozíciószerző politikát folytatná – változás csupán a még nagyobb intenzitásban lenne. Ez komoly veszélyeket rejt magában, főként, ha ne adj\' isten, kétharmados többséghez jutna a Fidesz, bár erre az aktuális közvélemény-kutatások szerint nincs esély. 

– Vegyünk végig két lehetséges választási eredményt! Mi történne Ön szerint, ha a mandátumok kétharmadát ugyan nem, de mégis többséget szerezne a Fidesz; és mi akkor, ha csak egy koalíciós partner mandátumaival tudnának kormányt alakítani?

– Az első esetben a Fidesz nem lenne koalíciós partnerekre utalva, és ez nagyobb mozgásteret eredményezne Orbán számára, mint amikor bíbelődnie kellett a kisgazdákkal és az MDF-fel. A második esetben az esetleges koalíciót tekintve az SZDSZ szerepvállalását eleve kizárom, az MDF esetében pedig erősen kétlem, hogy Dávid Ibolya igent mondana Orbán felkérésére. A két párt, illetve a két vezető közötti viszony szerintem annyira megromlott, hogy a Fórum, ha a mérleg nyelve lenne, azt akár balra is billenthetné. Egy MDF-es vezető – nem Dávid Ibolya – mondta nekem, hogy az lenne az igazi kegyelmi állapot, ha a Fidesznek az MDF mandátumaira lenne szüksége a kormányalakításhoz. Akkor ők azt mondanák, hogy készek a koalícióra, és csupán egyetlen feltételünk van: Orbán Viktor nem lehet a miniszterelnök.

– Ezzel az MDF nem vágná el maga alatt a fát?

– A párt törzsszavazóbázisa jelenleg egy-két százalék körül van, így egyetlen esélye marad a bejutásra: ha a centrum felé nyit. Ehhez pedig nyitottnak kell lennie mindkét irányba, ezzel a párt vezetői és tagjai egyaránt tisztában vannak. Nem véletlenül deklarálták, hogy nincs természetes szövetségesük, és minden parlamenti párttal el tudják képzelni az együttműködést, amely elfogadja az általuk tiszteletben tartott értékeket. 

– A közvélemény-kutatások szerint a Fidesz a nemzeti konzultáció révén nem tudta jobban növelni a táborát, mint a tavaly decemberi népszavazási kampányában. A kis jobboldali pártoknál továbbra is jelentős számú szavazat "veszik el", miközben az MSZP behozta a lemaradását. Ez jelentheti az "egy a zászló, egy a tábor" stratégia kudarcát is?

– Ez Orbán egyik legnagyobb tévedése, amihez makacsul ragaszkodik. Mindez az alkatából fakad: csak azt tekinti biztosnak, ami fölött uralkodni tud. Neki nem szövetségesekre, hanem alárendeltekre van szüksége. A 2002-es választást is jórészt azért veszítette el, mert egybe akarta gyűjteni az összes jobboldali voksot. Sikerült is annyit elvennie a MIÉP-től, hogy az nem jutott be a parlamentbe, és így nem alakulhatott Fidesz–MIÉP kormány. Orbán sokat markol, de keveset fog: ha a radikális jobboldal felé tesz gesztusokat, akkor középen veszít szavazókat, ha pedig megszavazza Románia európai uniós csatlakozását, akkor a radikális jobboldal szemében lesz hazaáruló. Míg Szlovákiában Dzurinda úgy tud egy koalíció élén kormányozni, hogy pártja mindössze a mandátumok 18 százalékát szerezte meg, addig Orbán a képviselői helyek 49 százalékával kénytelen volt ellenzékbe vonulni. Stílszerűen azt mondhatjuk, hogy ezzel a stratégiával nagyon sok embert össze lehet gyűjteni, de sohasem eleget.

– Milyen választási kampányra számít?

– Antall József és Orbán Viktor után Gyurcsány Ferenc személyében a harmadik nagy formátumú politikus lépett a színre – ez az elmúlt egy év alapján egyértelm? –, a kampány minden eddiginél inkább a két "vezér" összecsapásáról fog szólni. Szerintem Gyurcsány és Orbán is igyekszik majd a szavak szintjén visszafogott lenni, a két oldal azonban mindent el fog követni, hogy "kilőjék" a másik "nyerő emberét". Hogy a botránykeltés mennyire lesz hatásos, az kérdéses, hisz a közönség már belefásult a szőlő- és villaügyekbe, az ingerküszöb elég magas.

Hogy a két párt támogatottsága mára kiegyenlítődött, az mindenekelőtt a kormányfő rendkívüli dinamizmusának köszönhető. Orbán ezzel szemben valójában passzív: nem ad programot, nem száll vitába ellenfelével, csupán a saját hívei közt szónokol, olyan szlogeneket bedobva, mint az adók, vagy a képviselők létszámának radikális csökkentése – és új frizurát csináltat magának.

– Állítólag a lánya tanácsolta neki.

– Ó, igen. Kíváncsi vagyok, hogy akkor is tanácsolta volna-e neki, ha a közvélemény-kutatások továbbra is tetemes Fidesz-fölényt mutatnának, illetve, hogy akkor is megfogadta volna-e ezt a tanácsot.

Olvasson tovább: