hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harc a zsúfolt polcok mögött
Kereskedőnyúzó hipermarketek

2005. 09. 13.
Kemény fába vágja ma a fejszét az, aki hipermarketekben szeretné értékesíteni portékáját – ez a többé-kevésbé egybehangzó véleménye a nagy áruházak beszállítóinak. A cégek gyakran néhány forintos haszonnal kénytelenek túladni áruikon, ami csupán első ránézésre szolgálja a fogyasztók érdekeit. A kíméletlen árverseny miatt ugyanis a termelők a talpon maradás érdekében a lehető legszorosabbra kénytelenek húzni az övet, és ez nem ritkán a minőség rovására megy.



Hipermarket Budapesten. Kizsákmányolt beszállítók Fotó: Somorjai L.

Bekerülni nagyon nehéz, kikerülni annál könnyebb. A hipermarketek óriási mennyiség? árut vásárolnak fel, ami nagy haszonnal kecsegtethet, ám minden azon múlik, mennyiért veszik át a beszállító cégektől a portékát. A nálunk is közismert láncok kíméletlenek az ártárgyalásokon, az nyer, aki a legkedvezőbb áron adja el magát. Ezt azonban a cégek tapasztalatai szerint hosszú távon lehetetlen fenntartani, és előfordulhat, hogy nemcsak saját magukat viszik csődbe, hanem az eredeti, közben megrendelés nélkül maradt céget is. 

A verseny persze nemcsak az azonos ágazatban termelők között dúl, hanem maguk a hipermarketek között is. Elég csak megnézni a reklámújságokat, ahol könny? összehasonlítani, ki milyen termékekkel és árakkal rukkol elő. De nemcsak a meghirdetett kedvezmények területén rivalizálnak, hanem egyéb termékekkel is. Naponta végigjárják a konkurens üzleteket, hogy kifürkésszék, mivel rukkolt elő a "másik" és nem restellik napon belül is változtatni az áraikat, csakhogy náluk vásároljunk.

Az őrült árversenyben mindenki kiveszi a részét. Nem lesz feltétlenül aranyéletük azoknak a cégeknek, akik bekerültek a "körbe", hiszen a rendkívül alacsony felvásárlási árak mellett még számos, nem kis tételt kell bevállalniuk az együttműködés során. A bent levő cégek majdnem mindenért fizetni kénytelenek. Azért is, hogy a polcra kerüljön az áru, ez az úgynevezett polcdíj, ami több százezer forintra rúg. S ha egy terméken belül többféle ízesítésűt is szeretne az eladó a polcokra vinni, akkor újabb és újabb száz-ezreket kell leperkálni. Ezenkívül számolni kell azzal a "szokással" is, hogy igaz, nem kötelező, de illik időről időre megjelenni az áruházak által megjelentetett színes reklámújságokban és kellő nagyságú árengedménnyel előrukkolni. Persze a bekerülés távolról sem ingyenes, újabb száz-ezrekkel kell kalkulálni. A láncok ezenkívül még igényt tartanak a sikeres termékek hasznának egy részére is, így a beszállító cégeknek negyedévente be kell fizetniük a forgalom bizonyos százalékának megfelelő összeget. 

Lapunknak nyilatkozó "bent levő" cégek szerint elsősorban az első három-négy év a legnehezebb, ezekben az években a leggyakrabban helyi, kis beszállító cégek helyzete kiszolgáltatott a multinacionális vállalatokkal szemben. Amely termelők, szállítók túlélik a kezdeti időszak nehézségeit, azok is számíthatnak további problémákra, de az ennyi idő alatt kiépült kapcsolatok sok kisebb-nagyobb kellemetlenségtől meg tudják kímélni mindkét felet. 

Legnagyobb problémának minden érintett a fizetési határidőket látta. A ma leszállított termékért nem ritkán több mint másfél-két hónap múlva egyenlítik ki a hipermarketek a számlát, a kifizetések átlaga pedig negyven napon felül van. Ez a probléma volt az oka az Auchan ellen áprilisban megindított felszámolási eljárásnak, a bírósághoz forduló cégek szerint a hipermarket százmillió forint feletti hátralékkal rendelkezett velük szemben. Az ügy mostanra lecsillapodni látszik – a francia cégnek majdnem mindegyik érintettel sikerült egyezséget kötnie – de az eset néhány hétre reflektorfénybe állította a hipermarketek és beszállítóik időnként igencsak feszült viszonyát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!