Kereső toggle

Gerő András tanulmánykötete

Zsidó tükörben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gerő András A zsidó szempont cím? tanulmánykötete azért érdekes olvasmány, mert nehezen megválaszolható kérdéseket tesz fel, izgalmas ellentmondásokra hívja fel a figyelmet az utóbbi két évszázad történelmében. Azt járja körül, hogyan alakult Magyarországon a zsidó kisebbség és a nem zsidó, magyar többség viszonya az utóbbi két évszázadban. Elemzi, hogy miféle identitásformákat alakítottak ki maguknak a zsidók (ezen nemcsak a vallás gyakorlóit, hanem a származásuk alapján zsidónak tekintett magyarokat is érti), és hogyan reagált minderre az őket befogadó társadalom. Mivel állítását – hogy tudniillik létezne különálló zsidó szempont, melynek alapján meg lehetne írni az időszak történetét – Gerő nyomban meg is cáfolja, vagy legalábbis erős kétségeit fejezi ki, érthető, hogy recenziómnak többféleképpen értelmezhető címet adtam. Lehet a tükör zsidó (mondjuk keretén egy, a judaizmusra utaló motívummal), de lehet zsidó az is, aki forgatja, nézi magát és másokat benne, mint a tanulmánykötet szerzője. De mert egy kritika nemcsak arról szól, ami a tárgya, de az írójáról is, a címmel akár magamra is utalhatok…

Ebből is látszik, milyen bonyolult és ugyanakkor érzelmileg telített ez az egész kérdés, melynek a szerző öt hosszabb tanulmányt szentel. Az első, melynek címe
Zsidó utak – magyar keretek a XIX. században, arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar nemzetet soha nem látott egységbe forrasztó 1848–49-es forradalom és szabadságharc első jelentős konfliktusa "zsidó ügyben" tört ki Pesten és Pozsonyban (és az utóbbi helyen április 23-án, húsvét hétfőjén halálos áldozatokat is követelő pogromhoz vezetett). Látva a tömegek zsidóellenességét, mely ellen Petőfi is élesen kikelt, a német polgároknak tulajdonítva a zavargások szítását, Kossuth is úgy vélekedett, el kell halasztani a zsidók jogegyenlősítését, mondván: "tűrjenek még egy kicsit a haza, a népszabadság érdekében". 1849. július 28-án, a már elkerülhetetlennek tartott bukás előtt Szemere Bertalan végül beterjesztette az emancipációs törvényt. Utólag örülhetünk, hogy ebben a formában soha nem lépett életbe, ugyanis két olyan paragrafust is tartalmazott, mely magában rejtette a további konfliktus lehetőségét: egyrészt későbbi rendeletre bízta a "törvényes telepedés" feltételeinek meghatározását, másrészt a jövőre nézve alkalmas szabályokat helyezett kilátásba, hogy "a mózesvallásúak a kézi mesterségek és a földművelés gyakorlására vezéreltessenek".

Érthető, hogy ha a zsidóknak tett első, forradalmi hevület? asszimilációs ajánlat sem volt már mentes az ellentmondástól, fenntartások jellemezték a továbbiakat is. Ez a helyzet annak ellenére fennmaradt, hogy az 1867 és 1914 közötti időszakot, melyet az 1869-es emancipációs, és az éles vitákkal kísért 1894-es recepciós törvény jellemzett, "zsidó szempontból" "magyar–zsidó aranykorként" is emlegetik. Mégis, ekkoriban hangzik el az első "disszimilációs ajánlat", mégpedig Istóczy Győző szájából a magyar parlamentben, aki a világon elsőként, 1878-ban szorgalmazta, hogy Magyarországról is vándoroljanak a zsidók Palesztinába, mert ott a helyük.

Két tudati tengely alakult ki ebben az időben, az asszimilációé és a
disszimilációé, melyek ma is meghatározzák a közgondolkodást. "Eredményeként a magyar zsidóság képviselőinek egy része állandóan, sokszor – napjainkig hatóan – túlfuttatott hevülettel azt bizonygatta, bizonygatja, hogy kulturális asszimilációja teljes, tökéletes – magyarsága ezért megkérdőjelezhetetlen. Nem véletlen a reakció, hiszen a zsidóság bármely kulturális elemének felvállalása a magyar liberalizmus homogenizáló törekvésével való konfrontációhoz, s így az antiszemita logika alátámasztásához vezetett, vezet" – írja találóan Gerő.

A szétesett zsidóság cím? tanulmányában pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az emancipációval, mely felbomlasztotta a gettólét kereteit, a vallás mint szervező erő részben visszaszorult Magyarországon, részben pedig áramlatokra bomlott a 19. század második felében. A huszadik századi antiszemitizmus, mely a "totális zsidó" fogalmát a fajelméletre alapozva megalkotta, valójában már egy minden közösségi tudat nélküli, pusztán a származás tényére alapozott zsidóságot teremtett abból a célból, hogy saját ideológiai rögeszméinek oltárán feláldozza, megsemmisítse. Az asszimiláció lett volna az oka a holokausztnak? Gerővel együtt magam is úgy vélem, hogy ez a disszimiláns, cionista értékelés nem alkalmazható a komplex történelmi folyamatok elemzése során, és a "zsidó szempont" abszolutizálása itt is tévútra vezet.

Gerő a teljes asszimiláció és a teljes disszimiláció között egy harmadik lehetőséget, az integrációt jelöli meg mint lehetséges és kívánatos változatot a diaszpóra (és benne a magyar zsidók) számára. Az integráció szerinte nem más, mint "saját identitással bíró mellérendelődés", azaz kettős identitás. De mi ebben a zsidó identitás tényleges tartalma? Gerő Új zsidó múlt cím? tanulmányában maga is elismeri, hogy a dilemma fennáll, a kérdésre ő sem tudja a választ. Ezért ismeri be: "Úgy tűnik, az integrációs felfogás legalább annyi, csak más természet? nehézséggel néz szembe, mint az asszimilációs és disszimilációs értelmezés és magatartás. Az asszimiláns – ha mértéket téveszt – elveszti zsidóságát, a disszimiláns hajlamos felejteni a diaszpóra kulturális interaktivitását. Az integráció – túlfuttatott formájában – rasszista íz? megközelítéssé silányulhat."

Őszintén sajnálom, hogy ezt a gondolatát nem fejti ki részletesebben. A rasszizmus mélységesen tudománytalan, definiálhatatlan, viszont önkényesen alkalmazható, negatív értékítéletet hordozó fogalom, ahogy ezt a közelmúlt hazai eseményei is bizonyították. Mit mondjunk akkor a "zsidó rasszizmusról", különös tekintettel arra, hogy a zsidóság pontos kritériumait is évezredes homály fedi? Tudomásom szerint napjainkban a származás tényének csak a disszimilánsok számára van jelentősége, de nekik is csak formai szempontból. Izrael bevándorlási törvénye ugyanis a vallási felfogásra épül, és a haláchát követve előírja, hogy az állampolgárságot kérelmező igazolja anyjának zsidó származását. Nehéz megérteni, hogy mi köze van a származásnak az integráció fogalmához, illetve a kettős identitáshoz.

De nem érdemes egy olyan gondolat részletes kifejtését számon kérni, melyre a szerző, nyilván tudatosan, nem tér ki. A vékony, érdekes kérdésfelvetésekkel teli tanulmánykötetet a téma iránt érdeklődőknek mindenképp érdemes elolvasni.
(PolgART, 2005, 179 old., 2490 Ft.)

Olvasson tovább: