hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Merre tart a drogtörvény?
Hende a kormányról: Olyan hülyék, mint az atom

2005. 08. 16.
A magyar lakosság sokkal keményebben lépne fel a kábítószer-élvezőkkel szemben, mint a törvényalkotók, ám utóbbiak is megosztottak: a jelenlegi kormány megengedőbb, a korábbi elrettentőbb drogpolitikát folytatna. A harminc év alatti korosztály húsz százaléka mindenesetre már kipróbált valamilyen tudatmódosítót.

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet idén januárban készült felméréséből kiderül, hogy a lakosság döntő hányada csak általános dolgokat tud a témáról, a konkrétabb kérdéseknél már homályosak az ismereteik. A tájékozatlanságra jellemző, hogy míg a cigarettát minden harmadik, a kávét pedig minden negyedik ember tartja drognak, addig a marihuánát és a hasist csak minden nyolcadik. A magyar emberek annak ellenére ellentmondásosan viszonyulnak a kábítószerekhez, hogy a harminc év alattiak közül már minden ötödik kipróbálta valamelyik válfaját.

A közvélekedés és a politika világa között tátongó szakadék fájó bizonyítéka, hogy a magyar lakosság sokkal keményebben lépne fel a kábítószer-élvezőkkel szemben, mint a törvényalkotók – állítja Bakonyi Eszter, a Medián kutatásvezetője. A legnagyobb "bűnnek" azt tartják az emberek, ha egy felnőtt korú fiatalkorúnak ad el kábítószert. Négy megkérdezettből hárman börtönbüntetésre ítélnék az illetőt, holott a hatályos jogszabályok ezt jóval enyhébben szankcionálják. Ehhez képest a házibulin alkalmanként "füvező" kamaszt a válaszadók csupán egynegyede büntetné meg. 

Tavaly év végén – Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő beadványa nyomán – az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette a 2003-ban megváltoztatott, kábítószer-fogyasztással és -használattal foglalkozó büntetőjogi szabályokat. A polgári körök koordinátoraként számon tartott politikus az enyhébb büntetési tételeket kifogásolta a taláros testületnél, akik helyt adtak az észrevételnek, és gyakorlatilag a Fidesz-kormány idején rögzített, jóval szigorúbb szabályozást állították helyre. Ennek értelmében egy diszkóban vagy iskolában barátjának ecstasy tablettát átnyújtó fiatal még akkor sem kerüli el a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést, ha ő maga csupán fogyasztó, de nem kereskedő. Az AB szerint ugyanis a magyar polgároknak nincs alkotmányos joguk a "kábulathoz". 

Hende szerint a kormány jelenleg úgynevezett mulasztásos alkotmánysértésben van, hiszen az AB május 31-ig adott haladékot a testület által kifogásolt passzusok korrekciójára, ám ez még nem történt meg. A politikus elmondta lapunknak, hogy mikor az Orbán-kormányban mint igazságügyi államtitkár felelt ezért a területért, egy alkotmányosan kifogástalan törvény született, melynek homlokegyenest mond ellent a jelen kormányzat koncepciója. "Három paragrafusban nyolc hibát talált az AB, tehát ez a kormányzat szakmailag alkalmatlan. Azért kell őket elzavarni, mert olyan hülyék, mint az atom. Ekkora dilettantizmusnál két percet sem szabad várni: le kell ugrani a Taigetoszról. Miniszter, politikai államtitkár: le a húsdarálón" – egészítette ki mondanivalóját Hende, aki értetlenül szemléli, hogy a hagyományosan az igazságügyi tárca (IM) hatáskörébe tartozó szabályozási feladat miként is került Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterhez. 

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnevezés? jogvédő szervezet, a baloldali drogpolitikát számos ponton kritizálva szintén további változtatásokat sürget. 2004-ben azzal a kéréssel fordultak az AB-hoz, hogy a Hende Csaba indítványában szereplő indokokat megismerhessék, és mikor elutasításban részesültek, "közérdek? adat kiadásának megtagadása miatt" beperelték az alkotmánybírákat. A pert idén év elején első fokon elvesztették, mivel a Fővárosi Bíróság szerint az alkotmánybírósági indítvány nem közérdek? adat, és annak tartalma csak az indítványozó hozzájárulásával ismerhető meg. Ezt követően pár hete nyilvánosságra hozták véleményüket, melynek summája szerint a "kormány tervezete nem oldja meg a drogfogyasztók problémáit, és a jelenleginél is nagyobb mérték? jogbizonytalanságot eredményezhet".

A Btk. kábítószerrel kapcsolatos rendelkezéseinek módosítása jelenleg az Igazságügyi Minisztérium honlapján olvasható, a tervezettel kapcsolatban széles kör? szakmai és társadalmi egyeztetés van folyamatban – mondta el a Heteknek Hankó Faragó Miklós, az IM politikai államtitkára. Egyúttal cáfolta Hende mulasztásos alkotmánysértésre utaló kijelentését, hiszen – mint mondta – mind a jogszabállyal kapcsolatos nemzetközi egyezmények kihirdetésére, mind pedig a kábítószer fogalmának meghatározására sor került május 31-ig. Ami a kormány kábítószer-ellenes politikájának irányát illeti, az az államtitkár szerint "alkotmányosan nem is változhat", továbbra is a megelőzést és a gyógyítást tartják megoldásnak a drogfogyasztás elterjedésének mérséklésében, valamint különbséget tesznek terjesztők és fogyasztók között. Előbbiek szigorú büntetést érdemelnek, míg utóbbiak számára megfelelő gyógykezelést kell biztosítani. "A megtévedt kamaszoknak is az iskolában, a családban a helyük, és nem a börtönben" – tette hozzá Hankó Faragó Miklós.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!