Kereső toggle

Che Guevara: jelkép és gyilkológép

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Követeld a lehetetlent – a végső győzelem rád vár." A világszerte híressé vált mondás Che Guevarától származik, kinek képmásán nemzedékek nőttek fel úgy, hogy valójában nemcsak az igazi arcát, hanem már az idealizált hősmítoszt sem ismerik, csak magát a lázadó ikont. 

Az 1928-as születés? Che Guevara argentin származású kommunista világforradalmár, végzettsége szerint orvos volt. 1956-tól mint gerillavezető Fidel Castróval harcolt Batista kubai diktátor ellen, majd a forradalom 1959-es győzelme után fontos állami tisztségeket töltött be Kubában. 1965-ben elhagyta Kubát, hogy forradalmi mozgalmakat szervezzen Latin-Amerikában, ahol a bolíviai kormánycsapatok ölték meg. Halála után a forradalmi ifjúság példaképévé vált Nyugat-Európában.

A mítosz feléledése

Úgy tűnik, Ernesto "Che" Guevara, akárcsak Lenin, élt, él, élni fog. Csaknem 38 évvel a kivégzése után népszerűbb, mint valaha: a kommunizmus hivatalos szentjei rég bebalzsamozva fekszenek, míg a "Comandante" arcképe ott virít a pólókon, bögréken, posztereken, és minden olyan eszközön, amelyet a szabadversenyes kapitalizmus nagy mennyiségben ki tud magából termelni. Che Guevara mára a globalizációellenes, a környezeti problémákra és a társadalmi igazságtalanságokra érzékeny, baloldali fiatal nemzedék ikonja lett. A baj ezzel csak annyi, hogy a legenda tulajdonképpen nem volt más, mint egy közönséges gyilkológép – mutat rá Alvaro Vargas Llosa, a híres író fia, a téma neves történész szakértője egy nemrégiben a The New Republic cím? magazinban közzétett tanulmányában, amely éppen a kubai forradalom évfordulójára időzítve jelent meg.



Che Guevara kultuszának újbóli fellángolása halálának harmincadik évfordulójára, 1997-re tehető. Ekkorra rengeteg könyv, életrajz látott róla napvilágot. Beindult a sztárcsináló gépezet is: megjelent a ma már nálunk is kapható könyv, az "Egy motoros naplója", amelyből film is készült. A Robert Redford producerkedésével létrejött moziban a fiatal Ernesto útkereséseit láthatjuk, amint a jócskán idealizált szabadsághős az egyre égetőbb társadalmi problémákkal szembesül.

Az Alberto Korda által készített híres arckép az imázs fontos része, amely az idők során egyenesen divatszimbólummá vált. A kínai kommunizmussal bátran szembeszálló hongkongi törvényhozó, Lung Kvok-hung éppúgy viselte, mint a magyar vidéki szocialista polgármester, aki guevarás pólóban jelent meg egy május elsejei ünnepségen. Vargas Llosa egész leltárt nyújt azokból a hírességekből, akik büszkén hordják a Che-arcképes mezt: Thierre Henry, az Arsenal focicsapat csillaga, Maradona (tetováláson), José Luis Montoya, egy drogellenes osztag mexikói vezetője (azt mondja, ettől erősebbnek érzi magát), vagy például a gitárvirtuóz Carlos Santana. De az oroszországi vagy a palesztin tüntetők is guevarás zászlók és transzparensek alatt menetelnek, miként mindazon sorstársaik szerte a világon, akik érveikhez kellő érzelmi töltetet is kívánnak párosítani. Ha valaki jobban meg akar győződni a legenda valóságáról, elég csak az interneten körülnéznie, honlapok töméntelen sokasága élteti a Parancsnok emlékét, eszméit. 

Az ádáz terrorista 

Milyen volt valójában ez a modern hérosz? Őszinte. Nyíltan beszélt kegyetlenkedéseiről és erőszakos nézeteiről. Ahogy egyszer, már nagyon fiatalon kijelentette: "Forradalom egy lövés nélkül? Nem vagy normális." Szenvedélyesen izgatta saját halála, de még inkább a másoké. 1967-ben így összegezte nézeteit az "igazságosság" gyilkos eszméjéről: "A gyűlölet nélkülözhetetlen eleme a harcnak. Az ellenség könyörtelen gyűlölete teszi lehetővé, hogy túllépjünk természetes korlátainkon, és hatékony, hidegvér? gyilkológéppé váljunk." Anyjához 1954-ben írt levelében azt írja, hogy "Nagyszer? szórakozás ez a bombákkal, beszédekkel és más őrületekkel, mert megtöri az unalmat, melyben élek". Dicsőítette a kivégzéseket, úgy vélte, ez kell a biztos kez? kormányzáshoz. Így nem csoda, hogy amikor a győztes lázadók bevonultak Havannába, Guevara nemcsak parancsot adott a kivégzésekre, hanem személyesen is részt vett jó párban. Naplójában megemlíti, hogy 1957-ben lelőtte Eutimio Guerrat. A "lánglelk? hős" szavaival: "Véget vetettem a problémának egy 32-es kaliber? pisztollyal, amelyet a feje megfelelő részéhez szorítottam." Máskor elég volt egy feltételezés, vagy egyszerűen csak pedagógiai célból is rendelt el vagy hajtott végre kivégzést.

Che Guevara forradalmi túlkapásai nem véletlenek vagy eltévelyedések. "Ha kételyed van, öld meg" – szólt az egyértelm? guevarai üzenet. Két kutató alaposan utánanézett, kit terhel a felelősség a forradalom után történt politikai gyilkosságokért, és ők is Che Guevarához jutottak. Nagy valószínűséggel ő rendelte el a Santa Clara-i, több ezer kivégzést is. 

De a "hidegvér? gyilkológép" igazi ideje csak a Batista-rezsim összeomlása után jött el. Fidel Castro a cabanai erődítmény-börtönbe rendelte Che Guevarát, aki hozzá is látott a kivégzések megszervezéséhez és lebonyolításához, a forradalom egyik legsötétebb időszakát zúdítva a szerencsétlen kubaiakra. Mint azt José Vilasuso jogászprofesszor – az ítélkezések egykori résztvevője – elmondta, Che utasítása szerint azzal a meggyőződéssel kellett bíráskodniuk, hogy az ott lévők mind gyilkosok, és a forradalom folytatásához engesztelhetetleneknek kell lenniük. A cabanai kivégzések hétfőtől péntekig folytak éjszakánként. Csak az ott meggyilkoltak száma több százra tehető.

Guevara erőszakos természete ráadásul képmutatással is párosult: nem sokkal azután, hogy elfoglalták az Espiritu Santo nev? várost, drákói szabályokat, forradalmi terrort próbált bevezetni, szabályozva a férfiak és a nők viszonyát, az alkoholhasználatot vagy a szerencsejátékot. Ragadozó természetéről az egykori egyiptomi diktátor, Nasszer is megemlékezik, aki szerint Che véleménye az volt, hogy minél többen hagyják el a forradalomban megváltozott országot, annál jobb. 



Che Guevara és Castro. "A hőskorszak" 

A lázadó ráadásul megszállottja lett a kontrollált rendőrállam eszméjének. A titkosrendőrség és a karhatalmi erők kiépítésében nagy segítségére volt a spanyol polgárháború veteránja, későbbi barátja, Angel Ciutah, aki a Cseka (a szovjet titkosrendőrség) felépítését és működését vette alapul. A diktatúra megszilárdulásához sajnálatos módon hozzájárult a kubai emigránsok amerikaiak által támogatott, 1961. áprilisi, disznó-öbölbeli sikertelen partraszállási kísérlete.

A rendszer hamarosan elkezdte szisztematikusan üldözni vélt ellenségeit, az "ellenforradalmistákat". Először munkatáborokat állítottak föl, az elsőt mindjárt 1960-ban – Che Guevara célszer?bbnek látta ugyanis munkatáborban dolgoztatni az embereket, mint a börtönbe küldeni őket. Ez az első munkatábor volt a gyűjtőhelye az összes másként gondolkodónak. A Time magazin 1960 augusztusi számában úgy mutatta be a kubai változásokat, amelyben "Che Guevara az agy, Raul Castro az ököl, Fidel Castro pedig a szív". Che az évek során egyre inkább belebolondult a Szovjetunió ideológiájába: elkezdett oroszul tanulni, jó kapcsolatokat ápolt több szovjet potentáttal is, de Vargas Llosa hozzáteszi, hogy mindezzel együtt a legnagyobb hatást Észak-Korea gyakorolta rá. Úgy tűnik, a hidegháború legkritikusabb pár napját is Guevara számlájára írhatjuk, ő szorgalmazta ugyanis a rakéták Kubába telepítését. Ahogy évekkel később mondta: "Ha a rakéták maradtak volna, felhasználtuk volna az Egyesült Államok ellen, megcélozva annak szívét, beleértve New Yorkot." Később a kérlelhetetlen forradalmár egyre nagyobb gondot kezdett jelenteni. Úgy érezte ugyanis, hogy a szovjetek túl puhák, nem olyanok, mint Mao Kínája; amiatt is panaszkodott, hogy a kommunista blokkból nem kap fegyvereket. 1965-ben azután egy konferencián, ahol is lekapitalistázta a szovjeteket, véglegesen szakított velük, és saját útját kezdte járni, akár az albán diktátor, Enver Hodzsa.

Che Guevara nemcsak emberek kivégzésében vett részt, de Kuba tönkretételében is. A karibi ország a forradalom előtt a négy legfejlettebb közép- és dél-amerikai ország egyike volt, bár kétségtelenül korrupt diktatúra alatt élt. Miután Che Guevara lett a Nemzeti Bank és az iparért, valamint a mezőgazdaság fejlesztéséért felelős minisztérium vezetője, kő kövön nem maradt az országban. A legalapvetőbb közgazdasági szabályokat sem ismerte; azt ígérte egy konferencián, hogy az 1980-as évekre Kuba lakosainak nagyobb jövedelmük lesz, mint az amerikaiaknak. Az iparosodást erőltette, de végül Kuba a kommunista blokk cukortermelője lett, és az ország mesterséges fenntartása érdekében a Szovjetunió három évtized alatt közel 100 milliárd dollárnyi támogatást nyújtott a karibiaknak.

Vargas Llosa szerint annyi bizonyos, hogy nagy tehetséggel képezett ki olyan terroristákat és későbbi diktátorokat, mint például a kongói Pierre Mulele. Che Guevara a permanens forradalom trockiji ideológiájától űzve Bolívia őserdejébe helyezte gerilla-hadviselése fő területét. Bolíviai végső veresége is abból következett, hogy teljesen félreértette az ottani rendszer működését, összeveszett az ottani kommunistákkal, elszigetelődött a valóságtól. A szakértők szerint a gerilla-hadviselésről szóló könyve is a valóságtól elrugaszkodott tényekből építkezett – a forradalomnak ugyanis nem lehetséges az exportja, és nem lehet minden csatatér egy új Vietnam. Guevara ugyanis a kommunista világforradalmat akarta kirobbantani minél több országban mondván: egy, két, három, sok, ezer Vietnam a cél. 

Llosa, miközben terjedelmes, éles hangvétel? tanulmányban tárja a világ elé a parancsnok nimbuszát megcáfoló tények, kutatások sokaságát, nem titkolja mély felháborodását. Ebből a mindenkivel hadban álló, több országot felforgatni kívánó terroristából vált világszerte egy olyan bálványozott hős, akinek viselt dolgairól vajmi keveset tudunk – még a szellemi divatokat követő értelmiség nagy része sem.

Olvasson tovább: