hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A halál követei
Édesanyját mészárolta le a mátranováki lány

2004. 08. 30.
Brutális kegyetlenséggel végezte ki édesanyját egy tizenhét éves nógrádi lány. Az eset megdöbbenést váltott ki a falubeliekből, bár úgy tűnik, kezdhetnek hozzászokni az ilyen ügyekhez, hiszen a szomszéd faluban pár héttel a történtek előtt épphogy meg tudtak akadályozni egy hasonló forgatókönyv alapján zajló családi drámát. 

A Gubán család konszolidáltnak mondható életet élt egészen a családfő négy évvel ezelőtti haláláig. Onnan datálható az anya és lánya között fokozatosan megromló viszony, és a kifejezetten jól tanuló, csendes és csinos lány devianciák felé fordulása. Miután interneten, majd személyesen is megismerkedett budapesti, húszéves udvarlójával, gyökeres változás állt be mind jellemében, mind pedig küllemében. Szőke haját koromfeketére festette, a fekete sminket és körmöket szegecses bőrékszerek és díszek, illetve fekete ruha, bakancs és állandó viseletként egy korbács egészítette ki. A falubeliek ebből arra következtettek, hogy Gubán Judit sátánista szektába keveredett, és ezen gyanújukat a helyi plébános is megerősítette, mikor egy alkalommal azt vágta a lány szemébe, hogy a Sátán lakik benne. Mivel Judit éppen a halálkultusz jegyeit szintén magukon viselő barátaival együtt volt fültanúja a megjegyzésnek, kis híján neki is láttak, hogy a főutcán vegyenek tettleges elégtételt a megrémült papon. Judit édesanyja szintén nehezen viselte a negatív változásokat, és a lány vallomása szerint többször meg is verte ezért. Mikor budapesti barátja nyár végén leköltözött hozzá, rábeszélésre édesanyja albérletbe adta neki Judit nagymamájának üresen álló társasházi lakását. 

A gyilkosság napján Gubánék családi házában nagy hangerej? buli volt, ezért az anyuka jobbnak látta átmenni a nagymama lakásába. Ide ment utána lánya és barátja vélhetően előre megfontolt szándékkal, hiszen a lány többször hangoztatta, hogy édesanyjától péntek 13-án kell megszabadulniuk. A ház lakói elmondták a Heteknek, hogy a gyilkosság utáni napokban egyre intenzívebbé váló bűz miatt hívták ki a körzeti megbízottat, aki előírásszerűen be is rúgta az ajtót, és megtalálta a már oszló holttestet. A szomszédok úgy tudják a rendőrtől, hogy először a falba ütötték az asszony fejét, majd mikor az nem hozta a várt eredményt, akkor egy kávéfőzővel a felismerhetetlenségig szétverték a koponyáját. Ezt követően minden ütőerét elvágták a kezén és a nyakán annyira, hogy csak egy vékony bőrréteg tartotta azokat a testen. Mielőtt vérbe fagyva magára hagyták volna, leöntötték zsákos mésszel és gipsszel is, majd ruhákat hordtak rá, hogy az oszló holttest szaga ne keltsen gyanút a szomszédokban. Terveik szerint a mésztől szétmart maradványokat nemsokára kicsempészték volna a lakásból, addig azonban vígan éltek az édesanya bankszámlájáról leemelt százezer forintból. A kegyetlen fiatalok azóta beismerő vallomást tettek a rendőrségen, és tettüket azzal indokolták, hogy bosszút akartak állni az asszonyon. Valószínűleg életfogytiglani szabadságvesztés vár rájuk. 

A szomszéd faluban nem sokkal a mátranováki tragédiát megelőzően volt kísértetiesen hasonló eset, bár ott a rendőrök még időben elkapták a családját módszeresen terrorizáló, mindössze negyvenkilós lányt. Ő azt követően öltötte magára a halálkultusz jegyeit viselő fekete öltözéket és kiegészítő kellékeit, miután hazatért egy egyéves londoni bébiszitterkedésből. Azóta nyíltan hangoztatta, hogy addig nem nyugszik, míg "ki nem nyírja szüleit", és hogy szándékának nyomatékot adjon, rendszeresen elüldözte otthonról halálra vált rokonait, akiktől pénzüket is elvette. Édesanyja nemegyszer fakadt sírva a helyi kisboltban, hogy máshol kellett töltenie az éjszakát a lány brutalitása miatt. A rendőrök figyelmét azt követően hívta fel magára, hogy a falu gyógyszertárában leütötte mind a hölgy, mind pedig a férfi patikust, miután azok megtagadták egy méregnek minősülő gyógyszer vény nélküli kiadását. A helyszínre érkező két rendőrt szintén alaposan helybenhagyta, olyannyira, hogy egyiküknek orvoshoz kellett fordulnia a lágyéki bántalmak miatt. A felépítése ellenére bivalyerősnek és kegyetlennek bizonyult lány azóta őrizetben van.

A környékbeli falvakban egyre-másra feltűnő, talpig feketébe öltözött fiatalokat most már nemcsak fejcsóválás fogadja, hanem a félelem és a bizalmatlanság légköre. A helyiek szerint Egerben van a sajátos szubkultúra epicentruma, ahol nemcsak az ilyen bandák száma, hanem az őket ruhákkal és felszerelésekkel, illetve zenével ellátó boltok is megszaporodtak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!