Kereső toggle

Még egyszer Leninről

Válasz a kétkedőknek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az olvasók bizonyára emlékeznek arra az idén márciusban és áprilisban megjelent négy cikkre a Hetekben, amelyeket Lenin véres diktatúrájáról, illetve a Marx és Engels tanításaihoz, valamint a nagy francia forradalom korabeli jakobinus diktatúrához való kapcsolódásokat bizonyító tényekről írtam. Hamarosan két felháborodott hangú levél érkezett a szerkesztőségbe, melyeknek írói kétségbe vonták az általam elmondottakat – például azt, hogy Marx, Engels és Lenin támogatták a jakobinusokéhoz hasonló forradalmi terrort. Vajmi kevés ugyan a remény, hogy ők elolvassák válaszomat a Hetek hasábjain, mégis úgy döntöttem, hogy reagálok a levelekre, mert éppen ezek a reakciók győznek meg újra arról, hogy a marxizmus-leninizmus filozófiájával és gyakorlatával kapcsolatos minden leleplező szándék ellenére a három kommunista vezér továbbra is szentként és az emberiség nagy bölcseként él sokak tudatában.



A történészek feladata, az újonnan nyilvánosságra került darabokból összerakják az igazi Lenin-portrét Fotó: Reuters

Nehéz megválni a gyermekkorban meggyökerezett illúzióktól – ezt saját tapasztalatból tudom. Amikor a peresztrojka idején megkezdődött Sztálin rémtetteinek nyilvánosságra hozatala, tüntetőleg egy kis Lenin-jelvényt kezdtem hordani; Oroszország lakóinak többségével együtt hittem abban, hogy vissza kell térni a "lenini elvekhez", noha a többséghez hasonlóan én sem voltam tisztában vele, mit is jelentenek ezek az elvek. Miközben egyre jobban tanulmányoztam a vezér "kinyilatkoztatásait", és egyre jobban megismertem az elsősorban általa kirobbantott orosz polgárháború véres történetét – Iljics iránti rajongásom elmúlt.

A marxizmusból történő "kilábalásom" tovább tartott ugyan, de az is bekövetkezett. Az egyik levélíró fontosnak tartotta megjegyezni magáról: "Még csak szocialista sem vagyok!" Nos, én inkább baloldali vagyok (annak ellenére, hogy a kommunista pártba soha nem léptem be, és nem is szándékoztam), de nem vagyok marxista, és főleg nem leninista; normális ember nem is lehet az, ha megismerte Lenin véres tevékenységét. Tudatos leninistának lenni egyet jelent saját népének a kiirtásával, és annak erkölcsi, jogi biztosításával, hogy akár engem, akár szeretteimet bármikor megöljenek – hisz nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy az egypárti rendszerben nem vádolnak meg bárkit jobb- vagy éppen baloldali elhajlással, nem bélyegeznek meg mint "kulákot", "burzsujt" – vagy csak egyszerűen "népellenséget".

Biztos vagyok benne, hogy e levelek írói, mint bármely normális ember, nem támogatnak semmilyen osztályi, faji vagy más alapokra hivatkozó tömegirtást: egész egyszerűen ők – az Oroszországban élők millióihoz hasonlóan – olyan emberek, akiknek másfajta Lenint adtak olvasni. Azt a Lenint, aki "átment a pártcenzúrán". Számukra még az a feltételezés is meredek, hogy ez a cenzúra sok mindent kiemelt, átfogalmazott vagy egyszerűen hamisított a vezér valódi kijelentéseiből.

De hogy ne szaporítsam a szót hiába, a nagy orosz történészt, Anatolij Latisevet idézem, akinek sikerült bejutnia abba a mai napig féltve őrzött, titkos Lenin-állományba, amely a volt Marx–Engels Egyetem központi pártarchívumában található, 2. számú állomány néven. Ezt csak azok kedvéért teszem, akik kételkednek a Lenint véres diktátorként bemutató dokumentumok létezésében.

Íme egy a Latisev által felfedezett számos hamisítás közül: Lenin hivatalos életrajzában szó esik egy bizonyos táviratról, melyet 1920. február 28-án küldött a Kaukázusi Front forradalmi haditanácsa két tagjának, Szmilgának és Ordzsonikidzének. A sürgöny szövegét nem idézik; a pártcenzúra átiratában a lényege a következő: "Lenin… azt írja benne, hogy a Szovjetuniónak nagy szüksége van olajra, és azt ajánlja, fontoljanak meg egy, a lakossághoz intézett kiáltványt, melyben Majkon és Groznij olajiparának megőrzésére hívják fel őket."

Ebben még nem volna semmi helytelen. Nézzük azonban, mit is írt valójában fő kaukázusi képviselőinek ebben a táviratban "Lenin, a kedves nagyapó": "Sürgősen szükségünk van olajra. Fogalmazzatok meg egy felhívást a lakossághoz, hogy lekaszabolunk mindenkit (kiemelés a szerzőtől), ha elégetik vagy megrongálják az olajat, illetve a kutakat, és ellenkezőleg, mindenkinek meghagyjuk az életét, ha sértetlenül átadják Majkont, és főleg Groznijt."

"Figyeljük meg Lenin hegyvidéki stílusát – írja Latisev a Lenin a titkos archívumok dokumentumainak fényében cím? könyvében, ahol először kerül nyilvánosságra ez az irat –, amely nem akasztással, nem is kivégzéssel fenyeget, hanem egyenesen lekaszabolással."

A nyelvezet valóban hegyvidéki, mondhatni útonállói. 

Lenin kész volt megsemmisíteni Oroszország városait, akár át kellett adni, akár be kellett venni azokat. Ezt írja 1918. szeptember 10-én Lev Trockijnak, a Szovjet Forradalmi Haditanács akkori elnökének: "Csodálkozom és aggódom a Kazany elleni hadművelet lassítása miatt, főként, ha igaz az, hogy önnek minden lehetősége megvan az ellenfél megsemmisítésére a tüzérség által. Szerintem nem szabad sajnálni a várost, és tovább halogatni, ugyanis kikerülhetetlen a kíméletlen megsemmisítés (kiemelés a szerzőtől), amennyiben bebizonyosodik, hogy Kazany vasgyűr?be került." Megjegyzem, Kazany az a hely, ahol Lenin a diákéveit töltötte – de amint azt már említettem, soha nem volt problémája a szentimentalizmussal: ellenkezőleg, gyűlölte annak minden megnyilvánulását. 

Lenin 1918 elején, amikor az akkori fővárost, Szentpétervárt megtámadó németek veszélyeztették éppen a hatalmát, úgy tűnik, komolyan elgondolkodott a főváros elpusztításán is. Nagy érdeklődést tanúsított egy, a bolsevikok székházában őrt álló egyszer? vörösgárdista felvetése iránt, aki azt fejtegette, hogy Szentpétervárt szükség esetén akár el is lehetne pusztítani – nem kár a letűnt burzsoá rendszer szüleményéért –, a felszabadult nép épít majd magának új, szocialista városokat. A vezérnek tetszett az ötlet; nem kizárt, hogy éppen Szentpétervárnak, a világ egyik legszebb városának elpusztítására gondolt, mikor ezt mondta: "Ha mennünk kell, úgy bevágjuk magunk mögött az ajtót, hogy az egész világ belerendül!"

Annak a levélnek az írója, aki megjegyzi, hogy még csak nem is szocialista, felszólítja a Hetek szerkesztőségét, "gyakoroljon egyfajta kontrollt, ami az efféle, rosszíz? botránypolitizálást mederben tartja." Véleménye szerint az ilyen leleplező, de gyakorlatilag egyszerűen történelmi témájú cikk "intelligens emberekhez méltatlan olvasmány." Akaratlanul is felvetődik a kérdés: no és milyen kontrollra volna szükség? 

A szóban forgó levél írója szerint Leninről és a hozzá hasonló politikusokról írni egyet jelent azzal, amikor "halott oroszlánba rugdosunk". De hát akkor nem kellene írni semmi rosszat az olyan "oroszlánokról" sem, mint Hitler, Goebbels vagy Pol Pot, hiszen ők is igyekeztek "boldoggá tenni" a társadalom egy bizonyos részét – azt a részt, amely a kísérleteik után még életben maradt…

A levél írója azt is kifejti, hogy "rágalmakat, valótlanságokat kitalálni és ezt közölni is, ez nagyon durva dolog". Ezzel egyetértek: rágalmazni tilos. Azonban – sajnos – Lenin beteges kegyetlensége tény. Azt mondom, sajnos: én ugyanis orosz vagyok, nem magyar, és Lenin senki másnak nem okozott annyi kárt, mint épp az oroszoknak. Őket ugrasztotta egymásnak, látván, hogy a polgárháború nehézkesen bontakozik csak ki. Akkor csalódottan jegyezte meg: "az orosz ember jószív?". Az oroszoknak ez a jellemvonása bosszantotta őt, de a végén sikerült felébresztenie sokukban a vadállatot – és a tűz elborította az országot. Ez Lenin fő bűne. Bármelyik államhatalom célja a társadalmi ellentétek elsimítása és a szociális béke megteremtése kellene legyen, ő viszont, miután magához ragadta a hatalmat, tudatosan háborút szított, méghozzá nemcsak a "kizsákmányolók és vérszopók" ellen, hanem a nép ellen viselt hadat: mindenki ellenség volt, akire akár csak a gyanú árnyéka is vetődött, hogy nem engedelmeskedik a parancsainak. Íme egy részlet az általa vezetett Védelmi Tanács 1919. február 19-én elfogadott rendeletéből: "Le kell tartóztatni a végrehajtó bizottságok és a szegényparaszt-bizottságok némely tagját azokon a helyeken, ahol a hó eltakarítása nem zajlik kielégítő gyorsasággal. Ugyanezeken a helyeken túszul kell ejteni parasztokat azzal, hogy amennyiben nem lesz kellően eltakarítva a hó, ki lesznek végezve (kiemelés a szerzőtől)". Azt a kérdést, volt-e ezeknek a parasztoknak erre lehetőségük és erejük, nem is érdemes feltenni. Azonban ha nem volt eltakarítva a hó, bizony végeztek ki parasztokat, előtte pedig letartóztatták a szegényparaszt-bizottságok tagjait (nem kulákokat)! Vajon kiknek építette Lenin a "fényes jövőt", ha a bármely társadalmi réteg és osztály képviselőjét kész volt lelőni?

Magáért beszél az a tény is, hogy egy hónappal a fenti rendelet után Lenin már azokat fenyegette, akik végrehajtották a parasztok kivégzését: "A jövőben az ellenforradalmi erőkkel küzdő rendkívüli bizottságok vezetőit azonnali hatállyal le kell tartóztatni abban az esetben, ha ők nem tartóztatják le azokat, akik felelősek a hóakadályok elhárítására vonatkozó rendelet teljesítéséért". A fenti szöveg egyébként megtalálható a Moszkvában 1987-ben kiadott V. I. Lenin és a VCSK (VCSK: Cseka, – Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az ellenforradalom, szabotázs és spekuláció elleni harcra) cím? kötetben.

Így teremtette meg Lenin az országban az egész társadalmat érintő túszejtéses rendszert, és ennek segítségével használta a vörös terrort mint államigazgatási eszközt, olykor igazi banditák és bűnözők segítségét is igénybe véve. Nem véletlen, hogy még a hozzá hűséges régi bolsevik, M. Oljminszkij is így nyilatkozott erről a polgárháború idején: "Lehet különböző véleménnyel lenni a vörös terrort illetően, de az, ami jelenleg zajlik, nem vörös terror, hanem színtiszta bűnözés."

Azokban az emberekben, akik először hallanak ilyesmiről, valóban legtöbbször ugyanaz az érzés jön fel, mint a levelek íróiban: "Ez nem lehet igaz! Ez hazugság!" Ez egy normális ember reakciója, amivel védekezik az emberi lélek az őt ért sokkhatás ellen. Nem is lehet őket hibáztatni. Túl sokáig etették őket a Leninről mint "jószív? nagyapóról" és Marxról, Engelsről mint "az emberiség géniuszairól" szóló mesékkel. Eljött azonban a teljes igazság megismerésének az ideje, hogy lehetőségünk legyen a marxizmus-leninizmus lényegének újbóli átgondolására. Lehet, hogy ki lehet hámozni belőle valami jót és igazságosat is – de semmiképpen nem azokat a módszereket, melyekkel életre akarták hívni az emberek többsége által vágyott igazságosság ideáljait, és legkevésbé azt a gyűlöletet, mellyel igazolni akarták ezeket "az emberi boldogság fennkölt céljainak" elérésére elkövetett szörnyűségeket.

Előző cikkeink

Vagyim Arisztov sorozata "Szemelvények Vlagyimir Iljics életéből" címmel jelent meg lapunkban idén tavasszal. 

Ki volt Lenin? (Hetek, 2004. március 26.)


Kéz a torokra, térd a mellre
(Hetek, 2004. április 2.)


Új módszerek, új kegyetlenségek
(Hetek, 2004. április 9.)


Kitől tanulta Lenin a forradalmat?
(Hetek, 2004. április 16.)

Olvasson tovább: