Kereső toggle

75 éves lenne Anna Frank

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szokatlan születésnapra emlékezem. Akit ünneplünk, már 59 éve nincs közöttünk. Mégis milliók ismerik nevét, történetét. 1942. június 12-től 1944. augusztus 1-jéig, keddig naplót írt. A tizenharmadik születésnapjától egészen Bergen-Belsenbe történő elhurcolásáig. Ma akár boldog nagymama is lehetne. 75 éve született Anna Frank.

Anna és családja Németországban, Frankfurt am Mainban élt egészen a nácik hatalomra kerüléséig. Miután 1933 januárjában Hitler és bandája uralomra jutott, azonnal hozzáláttak a németországi, egyébként jobbára asszimilált zsidó közösség zaklatásához. Bojkottálták a zsidó kézben lévő üzleteket, a zsidó gyerekeket kitiltották az állami iskolákból. A Frank család feje, Otto úgy gondolta, hogy családját nem fogja kitenni a barnaingesek zaklatásának. Hollandiába ment, ahol rövid időn belül vállalkozást alapított. 

A családja rövid aacheni kitérőt követően ment utána, és Amszterdamban telepedtek le. Holland barátaival együtt egy kereskedelmi céget vezetett. Gyermekeit, Annát és nővérét, Margot-t a Montessori-iskolába járatta. 1940 tavaszán a német hadsereg megszállta Belgiumot, Franciaországot és Hollandiát is. A menekülés útjai elzáródtak.

Kezdetben a hollandok többsége szembeszállt a németek zsidók elleni rendeleteivel, még általános sztrájkot is tartottak honfitársaik érdekében. A náci faji politika nyomása azonban fokozódott. Frankék kisebb lakásba költöztek, majd 1941-ben az árjásítási törekvések kivédésére a családfő fajilag tiszta holland barátai nevére íratta cégét, lányait pedig beíratta a Zsidó Gimnáziumba, mivel máshová nem is járhattak volna.

1942 januárjában a náci vezetők elhatározták a zsidókérdés végső megoldását, azaz az európai zsidóság teljes elpusztítását. Ennek a tömeggyilkosságnak első hulláma egyelőre még elkerülte a hollandiai zsidókat. Júniusban, tizenharmadik születésnapjára kapta Anna azt a naplót, amely híressé tette. Több mint két éven keresztül rendszeresen leírta a vele és családjával történteket. Júliusban nővére, Margot betöltötte a tizenhatodik életévét. Ez a zsidó fiatalok számára az azonnali deportálást jelentette, egyelőre még csak munkatáborokba. A szülők az elrejtőzés mellett döntöttek. A vállalkozásuk épületében kialakítottak egy kétszintes búvóhelyet, amelyről legközelebbi barátaik tudomással bírtak. Mivel akkor már élelmiszert csak jegyre lehetett kapni, a bujkálók élelmezése is rájuk hárult. Ezzel nagy kockázatot vállaltak, mert ez csak a feketepiacon vásárolt árukkal volt megoldható. Ez pedig a német hatóságok által büntetett cselekedet volt.

Frankék az úgynevezett "hátsó traktus"-t megosztották egy másik családdal, Van Pelsékkel, és egy magányosan bujkáló zsidó férfival, Fritz Pfefferrel is. A nyolc lakó meglehetős zsúfoltságban élt, és a bezártság, a bizonytalanság mindegyiküket megviselte. A gyerekeknek ugyan tanulniuk kellett, amit, mint igazi tinédzserek, nem mindig élveztek. A rejtekhelyen töltött két év alatt a kis Anna érettebbé vált, és mindezt kétségeivel együtt naplójában is megírta. Naplójában így írta le rejtekhelyüket: "Csak amikor az utcán voltunk, közölte velem kíméletesen apám és anyám, hová rejtőzünk. Már hónapok óta elhordták a házból felszerelésünk és ruhaneműnk egy részét, s tervük az volt, hogy július 16-án elbújunk, függetlenül attól, hogy mi történik. A behívó miatt tervünket tíz nappal hamarabb hajtottuk végre, s így hiányos lesz a berendezésünk. Búvóhelyünk apa irodájának épületében lesz. Apának nem sok alkalmazottja volt: Kraler, Koophuis, Miep és Elli Vossen, a huszonhárom éves gépírónő, akik mindnyájan tudták, hogy odamegyünk. Vossen raktárnokkal, Elli apjával, valamint a két segédmunkással viszont semmit sem közöltünk. (…)

A benyíló jobb oldali ajtaja a hátsó traktusba visz. Nem gondolná senki, hogy az egyszer? ajtó mögött oly sok szoba rejtőzik. Az ajtóból csak egyetlen lépcsőfokra kell felhágni, s már benn is vagyunk.

A bejárattal szemben baloldalt meredek lépcső vezet egy keskeny folyosón keresztül abba a helyiségbe, mely ezentúl a Frank család nappali és hálószobája lesz. A mellette lévő kis szoba tölti be a Frank
kisasszonyok háló- és dolgozószobájának szerepét. A lépcsőtől jobbra ablak nélküli kis helyiség található, benne mosdó és elkerített vécésarok. De ide nyílik egy ajtó a leányszobából is.

Ha a lépcsőn feljebb megyünk, és a felső ajtót kinyitjuk, méltán csodálkozhatunk, hogy ebben a régi, csatornaparti házban egy ennyire tágas és világos helyiséget találunk, s benne gáztűzhelyt, vízvezetéket és mosogatót. (Ezt annak köszönhetjük, hogy ez volt mostanáig a laboratórium.) Ezentúl azonban a konyhánk lesz, s egyúttal a Van Pels házaspár hálószobája, valamint közös nappali, ebédlő és dolgozószobánk. 

A parányi előszoba Peter Van Pels hálószobájává lép majd elő. Ezenkívül ugyanúgy, mint az utcai részen, itt is van manzárd és padlástér. (…)

Odúnk csak most lett ám igazi rejtekhely. Kraler úr ugyanis jónak látta, hogy egy szekrénnyel eltakarja a hozzánk vezető ajtót, mert az elrejtett kerékpárok miatt igen gyakori a házkutatás. Persze olyan
szekrénnyel, amely forgatható, és úgy nyílik, mintha ajtó volna.

A szekrényt Vossen úr készítette. Időközben ugyanis elárultuk neki, hol vagyunk, s ő nagyon szívesen támogat bennünket. Ha ezután a földszintre akarunk menni, előbb le kell hajolnunk, aztán ugranunk egyet, mert eltüntettek egy lépcsőfokot. Három nap alatt valamennyiünk homlokán egész csomó dudor sorakozott, mert mindig beleütöttük a fejünket az alacsony ajtófélfába. Most azonban a szemöldökfát kikárpitozták egy szövetdarabbal, amelybe faforgácsot tömtek. Majd meglátjuk, jobb lesz-e így!"

Ilyen körülmények között éltek 1944. augusztus 4-éig. A szövetségesek már két hónapja partra szálltak Normandiában, amikor Frankékat és rejtőzködő társaikat utolérték a náci gyilkosok. Egy besúgó feljelentését követően a Gestapo letartóztatta őket. Westerborkba kerültek, amely a holland zsidók utolsó állomása volt a deportálást megelőzően. Szeptemberben felrakták őket egy marhavagonba, és az utolsó Auschwitzba küldött transzporttal elszállították őket. Van Pels urat azonnal elgázosították, Frank asszony hónapokkal később ugyanott halt meg. A fiatalokat, Van Pels asszonyt és Pfeffert nyugatra szállították. Ez utóbbiak Theresienstadtban és Neuen-gameben vesztették életüket. A Frank lányok valamikor 1945 márciusában vagy áprilisában haltak meg Bergen-Belsenben. Egy asszony, aki Annával raboskodott, így emlékszik vissza rá és halálára: "Belsenben a sorsunkra hagytak. Csak mi magunk voltunk és elkoszosodott testünk, meg a szomjúság és az éhség, körülöttünk pedig mindenfelé hullák, amelyek megmutatták nekünk, milyen keveset számít egy élet. Ilyen körülmények között emberfeletti erőfeszítésbe kerül, hogy valaki életben maradjon. A tífusz és a gyengeség? Persze, persze. Nekem azonban szilárd meggyőződésem, hogy Anna a nővére halálába halt bele. Iszonyatosan könny? meghalni, ha az ember egyedül van a koncentrációs táborban."

Otto Frank Auschwitzban szabadult fel, majd a háborút követően visszatért a hátsó traktusba, ahol megtalálta Anna naplóját, amelyet aztán közzétett, és ami által világszerte ismertté vált családja története. Az igazságszolgáltatás elérte azt a rendőrt is, aki letartóztatta Frankékat. Őt Simon Wiesenthal kutatta fel.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy a tehetséges tollforgató Anna mi lett volna, ha nem gyilkolja meg az antiszemitizmus és a fajgyűlölet. Sem róla, sem arról a másfél millió gyermekről, akik áldozatul estek a soának.

Olvasson tovább: