Kereső toggle

Szemelvények Vlagyimir Iljics életéből – 4. rész

Kitől tanulta Lenin a forradalmat?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sorozatunk előző részeiben már utaltunk rá: az a vélekedés, miszerint Sztálin eltorzította Lenin tanítását, nem több mítosznál; valójában Sztálin inkább szorgalmas tanítványként véghezvitte mestere "parancsolatait". Mindezzel együtt Nyugaton, de olykor még Oroszországban is úgy tartják, a két vezér és a bolsevikok kegyetlensége az orosz történelem sajátosságaival magyarázható; a "tatár" és "ázsiai" tradíciókkal, Oroszország "vadságával" és a civilizált Európához viszonyított elmaradottságával. Arról kevesen emlékeznek meg, hogy Lenin a szocializmus építése során az alapokhoz éppenhogy európai eszméket és európai forradalmak gyakorlatát használta fel, és ezek embertelen, szörny? hatása Európában is érvényesült, nem csak Oroszországban.



Marx és Lenin arcképe egy poszterkiállításon Párizsban. Mester és tanítványa Fotó: Reuters

Lenin csak azt a forradalmat tartotta értékesnek, amelyért minél több vér folyt – ebben jó példának tartotta a nagy francia forradalmat. Miután magukhoz ragadták a hatalmat, Lenin, Trockij és az egész bolsevik vezérkar pontosan kopírozni kezdte a francia jakobinusok gyakorlatát. Manapság az emberek emlékezetében a nagy francia forradalom kissé idealizált formában jelenik meg, és elfeledkeznek arról, hogy a terror mértékét tekintve a jakobinusok semmivel sem maradtak el a bolsevikoktól. 

A történelemkutatók már régen felfigyeltek a jakobinusok és a bolsevikok büntetés-végrehajtó szerveinek megdöbbentő hasonlatosságára, valamint arra, hogy az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (VCSK, a majdani KGB elődje) a francia forradalom idejéből ismert Rendkívüli Bizottságok (RB) hasonmása – ezeket 1793-ban a jakobinusok hozták létre a Forradalmi Törvényszékkel együtt.

"Nem szükséges anyagokat, bizonyítékokat gyűjteni a vizsgálat során arra nézve, hogy a vádlott szóval vagy tettel a szovjethatalom ellen volt. Az első kérdés, amit fel kell neki tenni, hogy milyen osztályhoz tartozott, milyen neveltetésben, oktatásban részesült, mi a szakmája. Ezek döntik el, mi lesz a vádlott sorsa. Ez a vörös terror értelme és lényege" – mondta 1918-ban a VCSK egyik vezetője, Lacisz.

A következő, 1793-ból való idézet pedig a francia forradalom egyik vezérétől, Saint-Justtől származik: "Nemcsak az árulókat, de a közömböseket is büntetnetek kell – mindenkit, aki passzív, és semmit nem tesz a Köztársaságért." Ez ugyanaz a Saint-Just, aki bírálta Jean-Jacques Rousseau-t, amiért az halálbüntetést követelt azok számára, akik eltértek a "társadalmi vallástól", amelyet ő a Társadalmi Szerződésben hirdetett meg. "Ó, nagy ember, nem tudok megbocsátani neked, amiért a halált igazoltad!" – hangoztatta Saint-Just. Azonban amikor belépett a forradalmárok alapította Társadalmi Megmentés Bizottságába, kijelentette: "A Köztársaság mindaddig nem lesz biztonságban, míg akár csak egyetlen ellensége is élve marad!" Ez nyílt felhívás volt a francia társadalom jelentős részét érintő népirtásra – ami el is kezdődött, méghozzá ugyanazon kritériumok alapján, amelyeket a bolsevik Lacisz emlegetett, és amelyekhez oly hűséges volt Lenin.

A forradalmi Franciaországban sem azért ítéltek el valakit, mert bűntényt követett el; elég volt, ha egy bizonyos réteghez tartozott. Minden ilyen személy ügyét maximum három napig vizsgálták, a Forradalmi Törvényszék ítéletei ellen nem volt fellebbezési lehetőség, és azokat huszonnégy órán belül végrehajtották.

A bolsevikoknak volt kitől eltanulniuk a forradalmi gyakorlatot. 1793-ban a Forradalmi Törvényszék és a Rendkívüli Bizottságok több tízezer halálos ítéletet hajtottak végre. Vlagyimir Varsavszkij a Bolsevizmus eredete cím? könyvében így ír erről: "Tömeges gyilkosságok Bordeaux-ban, Toulonban, Lyonban, Nevers-ben, Provance-ban. Az ellenőrizetlen feljelentésből összeállított listák alapján nagyban folyik az ötös katonai csoportok és a Rendkívüli Bizottságok által a nyaktilózás, lelövés, vízbe fojtás. A lyoni RB mindössze fél év alatt kétezer halálos ítéletet hozott, többet, mint ugyanannyi idő alatt a párizsi Forradalmi Törvényszék. Joseph Fouché – aki később rendőrminiszter volt a direktórium, de a konzulátus, a császárság, sőt a restauráció idején is – kegyetlensége még Robespierre-t is zavarba ejtette. Sok város tele volt akkoriban elárvult gyermekekkel. Ezek többsége meghalt."

Lenin gyakran emlegette a jakobinusokat beszédeiben és cikkeiben. 1917-ben például így beszél róluk: "A jakobinusok adták a demokratikus forradalom legjobb mintáit Franciaországnak..." Három nappal később a bolsevikok újságjában, a Pravdában megjelent egy cikk a nép ellenségeiről, amely újfent a jakobinusokat állítja be követendő mintaként: "Példájuk tanulságos; a mai napig sem avult el, mindössze a 20. század forradalmi osztályához, a munkásokhoz és félproletárokhoz kell igazítani. Az ő osztályellenségük pedig nem az uralkodók, hanem a földbirtokosok és a kapitalisták... az 1793-as év jakobinusai a valóban forradalmi harc nagy példájaként vonultak be a történelembe."

Lenin és a bolsevikok az ő mintájukra vezették be az élelmezési diktatúrát. Szintén a francia forradalom mintájára kíméletlenül leverték a parasztfelkeléseket. Amikor Lenin kortársainak úgy tűnt, ilyen vad politikára, amit a "világproletariátus vezére" visz véghez saját polgártársai ellen, még nem volt példa a történelemben, tévedtek.

1793. augusztus 1-jén a francia Konvent elhatározta a neki ellenálló Vendée gyakorlatilag teljes megsemmisítését. Határozat született arról, hogy az erdőket kiirtsák, a házakat lerombolják, lekaszálják a gabonát, a férfi lakosságot megöljék, a nőket, öregeket és gyermekeket pedig az ország belsejébe deportálják. "Rennes-ben, Tours-ban és Anjou-ban – írja a Bolsevizmus eredete szerzője – a felkelők tárgyalása mindössze személyazonosságuk ellenőrzéséből állt. Nantes-ben a Konvent által felhatalmazott Carrier mindenfajta vizsgálat nélkül a Loire folyó vizébe fullaszt 2-3 ezer »gyanús« személyt. Még nagyobb példáját mutatják az »igazi forradalmi harcnak« Thuriot és az előbb említett Carrier a maguk »pokoli meneteivel«: gyermekeket fojtanak vízbe, elevenen égetnek nőket, parasztokat kínoznak, foglyaikat megölik – az áldozatok száma eléri a háromszázötven-ezret."

Lenin pedig éppen ebben az "országot megújító terrorban" gyönyörködött, amelynek példáját a jakobinusok szolgáltatták, élükön Robespierre-rel, Marat-val, Saint-Justtel és másokkal. Ismeretes, hogy csak Marat egymaga kétszázhetvenhárom személy számára követelt halálos ítéletet, az 1790-es évek francia forradalmárai azonban jóval túlhaladtak ezen a számon. Igaz, nem érték el a bolsevikok szintjét, de meghagyták "parancsolataikat" Lenin számára. A Vendée-felkelést követően az egyik jakobinus a régió teljes kiirtását indítványozta, és annak új "patriótákkal" való benépesítését. Egyes társai valamivel jószív?bbek voltak, szerintük elegendő a lakosság egynegyedét kiirtani, a többieket pedig száműzni.

A forradalom gyakorlatát tekintve Lenin és társai kétségkívül ezt a hagyományt vették át: a bolsevikok a 20. század jakobinusai. Ami azonban az ideológiájukat illeti – ott már a marxizmus érvényesült.

Marx tanításait még Nyugaton is elismerik; ezen felül mind ott, mind Oroszországban elterjedt az a nézet, miszerint ahogy Sztálin "eltorzította" Lenin tanításait, úgy Lenin is "eltorzította" Marx és Engels eszméit – többek között éppen a "össznépi társadalmi boldogulás" építése során alkalmazott jakobinus módszerekkel. Azonban Marx és Engels tanításainak tüzetesebb vizsgálata során kiderül, hogy ők éppúgy hívei voltak a jakobinusoknak és azok forradalmi terrorjának, amit az "emberiség boldog jövője" érdekében gyakoroltak. Amikor Oroszországban a Zemlja i Volja (Föld és Akarat) nevezet? szervezet 1879-ben a forradalmi agitáció és a forradalmi terror híveinek két táborára szakadt, Marx az utóbbiak pártjára állt. Közeli ismerősei egyike is alátámasztja ezt: "A kettő közül egyértelműen a terroristák oldalára állt, és azok programját támogatja." 1880 novemberében az európai forradalmi helyzet összegzése során Marx ezt írja: "Oroszországban... még nagyobb a sikerünk. Egy terrorista központi bizottság van a mi oldalunkon."

Marx öröme nem ok nélküli; 1881. március 1-jén ez a terrorista bizottság végzi ki II. Sándor cárt – éppen őt, aki felszabadította a jobbágyokat, és széles kör? reformok megvalósítását indította el országszerte: ha ezek időben végbementek volna, valószínűleg semmiféle szocialista forradalomra nem került volna sor Oroszországban. Az uralkodó megölését követően azonban fia, III. Sándor fékezni kezdte a reformfolyamatokat, a forradalmárok szervezeteit pedig feloszlatta.

1887-ben az új cár elleni merényletkísérletért kivégezték Lenin bátyját, Alekszandr Uljanovot, aki a Narodnaja Volja (Népakarat) nev? párt terrorista frakciójának egyik szervezője és vezetője volt – ez a frakció vitte véghez egyébként II. Sándor meggyilkolását is. Sokan úgy tartják, éppen ez az esemény indította fel Vlagyimir Uljanovot a marxizmus tanulmányozására, és később már Leninként bosszulta meg bátyja halálát az Orosz Birodalom lerombolásával, és nemcsak az egész cári család, de emberek millióinak kivégzésével is.

Bizonyára ebben is van némi igazság; azonban kiért és miért álltak bosszút maguk a marxizmus alapítói – főként a gyártulajdonos, viszonylag jómódban élő vállalkozó, Friedrich Engels? Még 1845-ben a következőt írja A munkásosztály helyzete Angliában cím? könyvében: "Az egyetlen lehetséges kiút az erőszakos forradalom maradt, és ez nem is fog sokáig váratni magára... A szegények harca a gazdagok ellen véresebb lesz minden eddigi háborúnál, amit emberek vívtak egymással." A küszöbön álló, szegények és gazdagok közötti polgárháborúról Marx azt tartotta, hogy ötven évig is el fog tartani; és ami különös, ez egyáltalán nem zavarta őt! Hiszen ahogy vallotta, "az erőszak csupán a régi társadalom bábaasszonya, amikor az már az újjal viselős".

Ahogy a francia jakobinusok, Marx, Engels és később Lenin és a bolsevikok is a terroron keresztül képzelték el az "új társadalom" megszületését. Így beszélhetett aztán Marx II. Sándor gyilkosairól mint "valóban tettre kész, melodramatikus pózok nélküli emberekről".

A már nem "ifjú és bohó", hatvankilenc éves Engels ezt mondja: "Nekem mint forradalmárnak minden, a célhoz közelebb vivő eszköz megfelel, úgy a legerőszakosabb, mint a legszelídebbnek látszó."

Marx és Engels ifjúkoruktól kezdve bálványozták a tengernyi vért ontó jakobinusokat; főleg a vérszomjas Marat-t, akit a forradalmárok "a Nép Barátjának" neveztek el. Engels időskorában így írt: "Sok szempontból tudat alatt a Nép Barátjának nagy példáját követjük… Marat kíméletlenül leszakította a maszkot a nap bálványairól (Lafayette-ről és másokról). Egyrészt azért, hogy lelepleződjenek, akik a forradalom elárulására készültek, másodszor pedig ő, miként mi, nem tartotta befejezettnek a forradalmat, ellenkezőleg, azon volt, hogy folytonosnak kiáltsák ki azt." 

Ez utóbbi gondolatból látszik, hogy Marx és Engels olyan forradalomra készültek, amely folyamatossága által végül is világméretűvé válik. Úgyhogy Lenin, Trockij és a többiek ezt az eszmét tekintve is csupán folytatták, amit Marxék elkezdtek. Ők pedig a maguk részéről a francia forradalmároktól tanultak. Egy híres történész és szociológus szerint a francia forradalmárok nemcsak a franciák jogait és kötelességeit akarták meghatározni, hanem a földön élő összes emberét, nemcsak a francia társadalmi berendezkedést akarták megváltoztatni, hanem az egész emberiség újjászületését tűzték ki célul. 

A 19. század végére, a 20. század elejére a világforradalom kezdetének helyszíneként Marx és Engels Németországot tartotta a legesélyesebbnek. Mellesleg Lenin és a bolsevikok is ugyanezt gondolták, amikor a világforradalomnak a Szovjetunió utáni következő nagy bázisa kialakításáról volt szó. Lenin germanofil volt, és nagy elismeréssel adózott mindennek, ami német. Engels pedig már 1891-ben kijelentette a németországi forradalommal kapcsolatosan, hogy "Németország csakis forradalmi módszerekkel fogja tudni megtartani magát, amiért könnyen lehet, hogy nekünk fel kell állnunk az állam etetőjénél, és visszajátszani az 1793-as évet".

"Visszajátszani az 1793-as évet" – vagyis újra felidézni azt a tömeges terrort, amit száz évvel azelőtt a francia jakobinusok véghez vittek. Így hát kétségtelen a marxizmus és a jakobinusok közötti párhuzam – ugyanúgy, ahogy a leninizmus is összefonódik az előbbi kettővel.

Ilyen módon Lenin (később Sztálin) fő tanítómesterei Franciaország és Németország forradalmárai voltak. Az sem véletlen, hogy az orosz forradalom hírét épp ezekben az országokban fogadták pozitívan széles társadalmi rétegek; erre ma nem szívesen emlékeznek Nyugaton, ahol a lenini és sztálini kegyetlenségeket inkább az "orosz vadsággal" magyarázzák.

A kommunizmus, a bolsevizmus és más totalitárius forradalmi eszmék jelenségét megmagyarázni nem könnyű. Az általuk alkalmazott terror fő okát annál inkább: a forradalmárok valamiféle absztrakt "közjó" megteremtése során elfordultak a konkrét és alapvető keresztény értékektől. Ezt nagyszerűen megfogalmazta a Lenin által száműzött orosz vallásfilozófus, Nyikolaj Bergyajev, aki A kereszténység és a forradalom cím? cikkében a következőket írja: "A keresztények mintha most jobban és tisztábban megértették volna a kereszténység igaz lényegét, mely szerint az ember mindennél drágább. Az ember, a maga szenvedéseivel és örömeivel, a maga sorsával az időben és az örökkévalóságban is felülemelkedik a társadalmakon és államokon… És ebben rejlik a keresztény és nem keresztény forradalom közötti különbség – a keresztény forradalom nem engedi, hogy bármely emberrel egyszer? eszközként vagy kiirtandó ellenségként bánjunk, vagy egy kőként, amelyre szükség van egy új társadalom felépítéséhez."

Eddigi cikkeink

Ki volt Lenin?
(Hetek, 2004. március 26.)

Kéz a torokra, térd a mellre
(Hetek, 2004. április 2.)

Új módszerek, új kegyetlenségek
(Hetek, 2004. április 9.)

Olvasson tovább: