A gyújtogatás következtében betört ablakok és kirakatok üvegcserepeiről kapták az események a kristályéjszaka elnevezést
Hindenburg birodalmi elnök 1933. január 30-án birodalmi kancellárrá nevezte ki a Német Nemzetiszocialista Párt elnökét, Adolf Hitlert. Ezzel egy olyan ember került Németország élére, aki pártjával együtt totális faji háborút hirdetett a legnagyobb európai nemzet, a német megtisztítására. A nácik nyíltan hirdették, hogy készen állnak a germán faj felszabadítására a zsidók és az alsóbbrend? fajok befolyásától. Németország mint az első világháború egyik vesztese, a század húszas éveinek átmeneti fellendülése után, a gazdasági világválság miatt rendkívül nehéz helyzetbe került. A súlyos gazdasági helyzet kedvezett a szélsőséges politikai erők felemelkedésének. A náci párt befolyása és támogatottsága megnövekedett, és a politikai és gazdasági elit támogatásának megszerzése után törvényes úton került hatalomra. Bár a nácik soha nem titkolták antiszemitizmusukat, a rend megszilárdulása még a zsidók közül is reménnyel kecsegtetett némelyeket. Iszrael Zinger így emlékezett a nácik hatalomra kerülésének napjára: "A legfélelmetesebben az SA embereinek csizmái hangzottak Berlin járdáin. Folyton- folyvást masíroztak, direkt azokon az utcákon, ahol a legtöbb gazdag zsidó lakott. Torkukból dübörgött a véres himnusz: »Wenn vom Judenblut das Messer spritzt dann geht\'s noch mal so gut, so gut!« (Ha zsidó vértől spriccel a kés, akkor jobb lesz a helyzet, sokkal jobb!) Mintha a falakat akarták volna keresztüllőni ezekkel a szavakkal. Jagur Kranovszkynak, aki aznap egész napját az utcán töltötte, kék szemei diadalmas hazaszeretetet tükröztek. Rábízta magát a tömeg hullámzására, az érzelmek vad kitörésének engedve. Mint ahogy mindenki, ő is tele torokkal kiabált és szalutált. Azt viszont sehogyan sem értette, hogy mi köze annak a zsidó vérnek, amit ezek ki akarnak ontani, ahhoz a zsidó vérhez, ami az ő ereiben folyik." A valóság azonban hamar lerombolt mindenfajta illúziót az új renddel kapcsolatosan.
1933 februárjában rejtélyes körülmények között kigyulladt a Reichstag. Ez adott alkalmat arra, hogy Hindenburg elnök szükségállapotot hirdessen, és márciusban új választásokat tartottak. Március végén az ellenzék távoltartásának és a jobboldali és centrumpártok támogatásának köszönhetően a parlament megszavazta a felhatalmazási törvényt, amelyben négy évre felfüggesztették az alkotmányt, és a kormány kezébe adták a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat. Ezzel megnyílt a lehetőség a náci párt egyeduralma számára. Miután leszámoltak politikai ellenfeleikkel, a párt belső ellenzékét számolta fel Hitler. 1934 augusztusában, az agg Hindenburg halálát követően Hitler megszerezte a köztársasági elnöki pozíciót is. A nácik még hatalomra kerülésük után közvetlenül megnyitották az első koncentrációs táborokat, ahová politikai indokokkal ellenfeleiket zárták. Ezeken a helyeken az erőszak és a megfélemlítés uralkodott. Voltak olyanok, akik néhány hónap után kiszabadultak és elvitték az ott történtek hírét. Ez is a társadalom terrorizálását szolgálta.
A nácik számára azonban a fő ellenség a zsidók voltak. 1933 áprilisában került sor a zsidó üzletek első bojkottjára. SA-legények álltak be a zsidó üzletek ajtajába, Dávid-csillagokat festettek a kirakatüvegekre és a belépni akarók útját elállták, hogy ne tudjanak bejutni és a zsidó kereskedőknél vásárolni. Ehhez még nem sikerült megszerezni a társadalom támogatását, de maga az esemény sok mindent elárult az új rezsim igazi arcáról. A zsidó származású boltosok számára azonban ez sokkoló volt. Edwin Landau is erről tanúskodik: "Magamra öltöttem az összes háborús kitüntetésemet, s az utcán betértem néhány zsidó boltba. Előbb nem engedtek be, de én forrtam a bosszúságtól, és legszívesebben a pofájukba üvöltöttem volna ezeknek a barbároknak
Mióta költözött a szívembe ilyen vad gyűlölet és hányinger? Csak néhány órája, hogy beállt nálam ez a változás. Ez az ország, ezek az emberek, akiket röviddel ezelőtt nemcsak szerettem, de tiszteltem és felnéztem rájuk, hirtelen ellenségeimmé váltak. Ha így van, akkor mostantól nem akarok többé német lenni."
Ezt követték a különböző diszkriminatív intézkedések. A zsidókat kizárták az egyetemekről és a köztisztviselői hivatalokból. Frida Hirsch így emlékszik ezekre a keser? időkre: "Berti a férjem, rögtön írt egy levelet az Orvosi Kamarának az evangélikus rendelők irodájába, ahol felmondott. A gyerekeket még április elején kivettük az iskolából annak ellenére, hogy az igazgató azt mondta, még nem muszáj. De nekünk nem volt szükségünk további magyarázatokra. A gyerekek ettől fogva angolul kezdtek tanulni egy zsidó tanárnőnél, akinek egyik napról a másikra felmondtak, minden előzetes figyelmeztetés nélkül."
A Joseph Goebbels vezette új minisztérium, amely a köztájékoztatásért és a propagandáért felelt megkezdte a németek átprogramozását többek között azért, hogy a nácikat feltétel nélkül kövessék, a zsidóktól pedig elforduljanak és ellenségüknek tekintsék őket. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a német lakosságnak mindösszesen 0,9 százaléka volt zsidó, és nagy részük a nagyvárosokban élt; ebből következik, hogy az átlagos német polgár adott esetben soha nem találkozott valódi, élő zsidóval, csak azt a képet ismerte, amit a propaganda sugallt. Azokon a helyeken is, ahol együtt éltek az árják és a zsidók, zavarban volt a lakosság, milyen viszonyban legyen a zsidókkal: normálisan érintkezzen velük, vagy megvetően. "Az árjákkal egyre ritkábban találkoztunk, még a köszönő viszony is majdnem megszűnt az utcákon és a nyilvános helyeken. Még a legközelebbi ismerősök is, a régi jó barátok, katona bajtársak, munkahelyi kollégák, mindenki mellőzte a találkozást. Ha köszöntek egyáltalán, akkor azt az orruk alatt mormolva tették" – mesél erről az időről Levi Joszef.
A nácik nagy figyelmet fordítottak a felnövekvő ifjúságra. Átnevelésüket faji alapon végezték, ahogyan azt Hitler még a Mein Kampfban kifejtette. A fiatalok elé a nordikus fajt, az úgynevezett felsőbbrend? embert állították például, ennek ellentéte pedig az elkorcsosult, alsórend? ember ,a zsidó lett. Miután a fajelmélet és a nordikus ember kultusza elterjedt a német társadalomban, Hitler és kormánya elérkezettnek látta az időt arra, hogy a zsidókat faji alapon hozott törvényekkel megfosszák állampolgárságuktól. 1935 szeptemberében a Reichstag két törvényt fogadott el a zsidókkal kapcsolatban. Az első A német vér és becsület védelmére címet viselte. Ez kimondta, hogy német vagy "fajta-rokon" állampolgár és zsidó között házasság nem köthető, és ha mégis megkötötték, akkor érvénytelenné kell nyilvánítani. A házasságon kívüli közösülés zsidó és nem zsidó között tilos. A zsidók 45 év alatti, nőnem? háztartási alkalmazottakat nem tarthatnak. A nemzeti zászlót nem húzhatják fel, és a nemzeti színeket nem használhatják. E rendelkezések megszegése esetére a törvény börtönt vagy fegyházbüntetést rendelt el. A második törvény arról intézkedett, hogy "birodalmi polgár" kizárólag német és rokon vér? egyed lehet, a többiek pedig csak állampolgárok, akik nem rendelkeznek jogokkal.
A második törvény nem okozott nagy felháborodást, nem volt visszhangja, mivel Németországban akkor már senki sem rendelkezett politikai jogokkal. Az első azonban nagyon sok családi tragédiához vezetett. Ezzel a törvénnyel Hitlernek sikerült jogilag megalapoznia egy olyan folyamatot, amelyet már addig is folytatott törvénytelen eszközökkel. A törvényhez kapcsolódó rendelkezések, kiegészítések még a háború kitörése előtt ellehetetlenítették a zsidókat, társadalmilag és egzisztenciálisan egyaránt. Mindezt a lakosság megfélemlítésével és aljas ösztöneinek például a pénzsóvárságnak a felélesztésével tudták elérni. Az utóbbit szolgálta a zsidó üzletek árjásításának programja.
1938 márciusában megvalósult az Anschluss, Németország és Ausztria egyesítése. A faji törvényeket szinte azonnal bevezették Ausztriában. A nyár és a kora ősz folyamán a zsidókat eltiltották a parkok, a fürdők és a nyilvános helyek látogatásától. A zsidó származású orvosokat, gyógyszerészeket, előadóművészeket, ügyvédeket és újságírókat eltiltották hivatásuk gyakorlásától. Októberben minden zsidó útlevelébe egy nagy, vörös J (Jude, azaz zsidó) betűt pecsételtek. Ezt egy svájci vámhivatalnok találta ki, mivel az Anschlusst követően megindult a zsidók kivándorlása, menekülése Ausztriából. Ezt a nácik is sugalmazták, sőt Adolf Eichmann, az SS alezredese, aki a zsidó ügyekért volt felelős, kivándorlási hivatalt állított fel Bécsben. Ennél a hivatalnál kapták meg a kivándorolni vágyók útlevelüket, de ehhez gyakorlatilag minden vagyonuktól megfosztották őket. A kiutazáshoz szükséges vízumot mindenkinek magának kellett megszereznie. Több ország csak azon a módon volt hajlandó vízumot adni a zsidóknak, ha megígérték, hogy továbbutaznak az országból. Az Ausztriába bevonuló német hadsereg és a velük együtt érkező SS-ek a zsidók megalázását kezdettől gyakorolták. Ebben az osztrák lakosság (sokszor nem csak) hallgatólagos támogatást nyújtott nekik. Ezra Péri a következő módon élte meg az Anschlusst követő heteket: "Az iskolában az utolsó padba ültettek, mert zsidó vagyok. Az utcán nem tudták, hogy zsidó vagyok, de az apámat elfogták és arra kényszerítették, hogy az utca kövét fogkefével sikálja fel. Az emberek körbeállták és nevettek. Mindent megpróbáltunk, hogy kijussunk az országból. Akinek volt pénze, az megvette a megfelelő vízumot. Annak ellenére, hogy apám a Somér Hacair nev? cionista csoport tagja volt, mégiscsak Hitler hatalomra kerülését követően gondolt először arra, hogy Palesztinába vándoroljon."
1938 júliusában Evianban nemzetközi konferenciát rendeztek, amelyen az óriásira duzzadt menekülni vágyó zsidó tömeg sorsáról kellett döntést hozni. A konferencián megszületett a kegyetlen döntés: a német és osztrák zsidók sorsába a nemzetközi politika nem kívánt beavatkozni. A náci uralom alatt élő zsidókat üldözőik kegyére bízta. Az év októberének elején bevonták az összes német zsidó útlevelét, majd a hónap végén húszezer lengyel származású, de német állampolgárságú zsidót deportáltak Zbaszynba, a lengyel határra. A senki földjén embertelen körülmények uralkodtak.
Az embertelen körülmények között élő zsidók sorsa némelyeket cselekvésre sarkallt. Herschel Grynszpan, az egyik elűzött család gyermeke 1938. november 6-án, amikor látta, hogy törvényes úton nem képes szülei sorsán javítani, merényletet követett el a párizsi német követség titkára, Ernst von Rath ellen. A követségi titkár néhány napon belül belehalt a sebeibe. Noha az ügy hátterében nagy valószínűséggel homoszexuális ügy húzódott meg, a náci vezetés az esetet a zsidó lakosság elleni nagy támadás kirobbantására használta fel. November 9-10-én Németország-szerte zavargások voltak, és azokban a barnainges náci csoportok voltak a kezdeményezők. A náci propaganda úgy állította be az eseményeket, mint a német népnek a zsidókkal mint a németséget szipolyozó fajjal szembeni igazságszolgáltatását. Az országszerte lezajlott rombolás és gyújtogatás következtében betört ablakok és kirakatok üvegcserepeiről kapták az események a "kristályéjszaka" elnevezést. Ez után az eseménysorozat után a német zsidóságot egymilliárd birodalmi márka megfizetésére kötelezték, hogy a kristályéjszaka során bekövetkezett károkat megtérítsék.
"November tizedike reggelén, amikor a munkahelyem felé utaztam és a zsinagóga mellé értem, azt vettem észre, hogy az épület kupolája lángba borult. Minden porcikámban remegtem az irtózattól. Az emberek tömegben álltak és döbbenten nézték a tűzoltókat, akik csak arra vigyáztak, hogy a tűz ne terjedjen a környező házakra. Amikor beértem a gyárba, ott mesélték, hogy az összes zsidó üzlet is porig égett. Az árukat kiszórták az utcára, és azt is felgyújtották. Kitudódott, hogy mindezt néhány fiatal suhanc csinálta a párttól kapott felsőbb parancsra" – emlékezik Hans Baden, aki Wisbadenben élt 1938 novemberében.
A pogrom Ausztriára is kiterjedt: Joszef Linzer így beszél a Bécsben történtekről: "Arra emlékszem, hogy november kilencedikén este már féltünk kimenni az utcára. Én akkor tízéves voltam, mégis kimerészkedtem, és akkor láttam meg, hogyan dobják ki a Tóra-tekercseket az utcára. Ezek azután ott hevertek az út szélén, lovas szekerek gázoltak át rajtuk, a lovak pedig rajtuk hagyták bűzös nyomukat. Az egész olyan félelmetes volt, hogy rögtön hazaszaladtam, és nem mertem újra kijönni. Aztán jött a rendőrség, hogy zsidókat tartóztasson le. Nem tudom, honnan voltak a birtokukban névlisták, de a mi családunkból is elvittek néhány embert, köztük egy nagybácsimat. Mindegyiket Dachauba küldték. Később kiengedték őket, azzal a feltétellel, hogy rögtön kivándorolnak Németországból."
Miért pont Luther születésnapján történt az államilag szervezett zavargás? A nagy reformátor kezdetben nagy reményeket fűzött a zsidók keresztény hitre téréséhez. Amikor azonban ez elmaradt,
visszatért a hagyományos katolikus antiszemitizmushoz, és leírta a Kristallnacht programját: "Először is zsinagógáikat fel kellene gyújtani. (
) Másodszor: hasonlóképpen be kéne hatolni otthonaikba és szétzúzni azokat. (
) Harmadszor: meg kellene fosztani őket imakönyveiktől és Talmudjaiktól. (
) Negyedszer: a rabbikat halálbüntetés terhe mellett meg kellene fenyegetni, hogy ne tanítsanak többé. (
) Ötödször: mindenféle utazási jogot meg kellene vonni. (
) Hatodszor: meg kellene tiltani számukra az uzsorát. (
) Hetedszer: az egészséges és erős zsidó férfiak és nők (
) véres verejtékkel keressék meg mindennapi kenyerüket. (
) Tehát: el velük
" Kemény szavak ezek, amelyeket akkor még nem követtek a tettek. A nácikról azonban köztudott, hogy előszeretettel kötötték a zsidó-ellenes akcióikat jeles dátumokhoz, mivel rendszeresen a zsidó ünnepeken jelentették meg az elnyomó, kifosztó, a közösséget sújtó rendeleteiket.
Mit is jelképez a kristályéjszaka? A német nemzet volt az egyik olyan kultúrnép, amelynek tagjai filozófusok, írók, költők, zeneszerzők nagymértékben hozzájárultak a modern Európa kialakulásához. Szerencsétlen módon ebben a nemzetben jutott uralomra az a gyilkos faji eszme, amely újra vérbe borította a kontinenst, és kísérletet tett a zsidó nép teljes megsemmisítésére. A holokausztban szerepet játszó személyek jelentős része tudományos fokozattal rendelkezett, amelyet a híres német egyetemek valamelyikén szerzett meg. Ez a tény önmagában megkérdőjelezi a napjainkban olyan nagyon felmagasztalt európai kultúra valós értékét. Hozzájárult ahhoz is, hogy a zsidóság nem érzi és nem tartja magát az európai kultúrával maradéktalanul azonosulni képes népnek. Köszönhető ez annak is, hogy az európai kultúra és műveltség nem volt képes visszatartani a kultúrnemzetek tagjait attól, hogy végignézzék, illetve aktív résztvevői legyenek a zsidóság megsemmisítésére tett kísérletnek. Ahogyan Kertész Imre is célzott rá: "A holokauszt nem félresiklás volt Európa életében, hanem a kétezer éves nagy kaland végállomása is." A kristályéjszaka során betört üvegek cserepeivel az európai kultúra megjobbító és gonosztól visszatartó hatásába vetett bizalom is összetört.
2003. 11. 07. (VII/45)
