hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szenny a csatornákból
A média felelőssége a homoszexualitás terjedésében

2003. 10. 06.
Mindent ki kell próbálni! Sok fiatal szerint ez ma már általános vezérelv, ami alatt a cigaretta, az alkohol vagy a drog éppen úgy értendő, mint a szex különböző formái. Kamaszok beszámolói szerint észrevehető tendencia lett a fiatalok körében a "buli-homokosság". A felnőtt társadalom meg hitetlenkedik, igazából nem is tud mit kezdeni a jelenséggel.



Party egy bárban. Propaganda célpontjai 

A jelenség lényegében véve nem új keletű, gondolná az ember, aztán kiderül: elég manapság csak szúrópróbaszerűen megkérdezni tetszőleges számú kamaszt, valóban divat lett-e az azonos neműekkel való élményszerzés. A tapasztalatok szerint a többség nem lepődik meg a kérdésen, s a világ legtermészetesebb módján rábólint: persze, ez létező divatjelenség, inkább lányok körében jellemző, buliból, poénból csinálják. Ez nem igazán homoszexualitás, fűzik hozzá többen, az amúgy heteroszexuális fiataloknak egyszerűen kalandnak tűnik kipróbálni, milyen is a szex egy azonos neművel. A beszámolók szerint a plátói érzelmektől a nyers szexualitáson keresztül – ez a leggyakoribb – a bonyolultabb lelki-fizikai kapcsolatig minden szerepel a palettán. 

"A mi osztályunkban két lányról biztosan lehet tudni, hogy intim kapcsolatban vannak egymással – állítja B. Alexandra, tizenhét éves budapesti gimnazista. – Ez nem olyan régen derült ki, egy táborozás alkalmával, amikor közönségesen egymásnak estek az osztályfőnökünk szeme láttára. Az csak nézett szegény, de nem avatkozott közbe. Ha meg is tenné, akkor valószínűleg megkapná, hogy mi köze hozzá? Mellesleg ezeknek a lányoknak teljesen rendezettek a családi viszonyaik, és fiúkkal van kapcsolatuk. Egyértelműen divatból, kalandvágyból teszik, nem gondolják azt, hogy ennek bármilyen negatív következménye lenne az életükben. A többiek túlnyomó többségét ez egyáltalán nem zavarja, különösen a lányokat nem, akiknek a körében ez kifejezetten poénos dolognak számít. Sokan közülük kíváncsiak, ha úgy adódik, hajlandóak lennének egy alkalmi kapcsolatra. Ez az egész egyszerűen benne van a levegőben: lányként nem ritkán olyan megjegyzéseket kapni lányoktól, amilyenek eddig csak bunkó fiúktól jöttek. Úgy vettem észre, a fiúk között ez nem annyira divat, közöttük még ciki, ha valaki meleg."

"A fiúk között a mai napig a kemény macsó imázs megy – állítja a huszonhárom éves egyetemista S. László. – Úgy látom, közöttük is elterjedtebb az azonos neműek közti próbálkozás, mint régebben, csak ők nem vállalják fel a többiek előtt, divatirányzatról nem nagyon beszélnék. A fiúkollégiumokban persze az ilyesmi különösen jelen van, én úgy láttam, az önértékelési problémák meg az apakomplexus ebben erősen közrejátszanak. Jó néhány társaságban a »buli-homokosságot« főként a lányok vállalják fel szívesen, szerintem a tartós homoszexualitás azonban a mai napig zárt világ, a négy fal között zajlik."

"A bulikon, diszkókban gyakori, hogy a lányok csókolóznak egymással, már csak azért is, mert ezzel fölkelthetik a fiúk érdeklődését. Közben halvány fogalmuk sincs, mibe is másznak bele, viszont elmondhatják: nekik is volt már szexuális élményük" – mondja M. Anett, huszonegy éves egyetemista, akinek tizenhét évesen volt ugyan egy lánnyal tartós kapcsolata, de magát egyértelműen heteroszexuálisnak tartja. 

Ifjúság és előítéletek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!