Kereső toggle

A szabadsággal kell tudni mit kezdeni

A költő hasztalan vonít

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Most már azok a külpolitikai elemzők, akik idáig kifejezetten Amerika- barátnak látszottak, szintén azt mondják, hogy Bush iraki akciója teljes egészében kudarcba fulladt. Amerika új Vietnámot csinált magának, állítják egyesek, mások szerint inkább a Szovjetunió afganisztáni kalandjának a szindrómája ismétlődik. A lényeg: úgy látszik, Irak így nem pacifikálható, valamit elszámítottak. Augusztus 25-én közölte a CNN, hogy a háború utáni konfliktusokban – bombamerényletek, orvtámadások, mesterlövészek stb. – elesett amerikai katonák száma már azonos a szorosan vett harci cselekmények közben (május 1-jéig) elesettek számával. Ráadásul a közel-keleti állapotok sem javultak, inkább romlottak. 



"Európa fél a bűnözéstől, fél a faji zavargásoktól, fél önmaga humanizmusától, és erre a félelemre építi stratégiáját" Fotó: Reuters

Romlik a helyzet Izraelben is. Az izraeli–palesztin konfliktust megoldani hívatott Road Map, az "útiterv" mára szintén látványosan megbukott. Azt hitték, elég az új palesztin miniszterelnököt – Mahmud Abbászt – fölépíteni, csakhogy ezzel együtt Arafatot is le kellett volna építeni. Igaz, Arafat mellett Európa is kiállt. 

Európát s főképp Németországot könnyebb volt a második világháború után pacifikálni. A Harmadik Birodalom a kapitulációval gyakorlatilag kiszenvedett, utóvédharcok alig folytak. A veszélyt nem a posztnáci ellenállás jelentette, mert az nem volt (a német katona csak reguláris hadseregben képes harcolni), a veszélyt a nyomor jelentette, Európát fölfalni készültek a tetvek, a patkányok, a járványok, és a maradékra lecsapott volna Sztálin, ha Amerika nem segít a Marshall-tervvel. 

A németeknek csak tőke kellett és nyersanyag. Hagyományaik voltak, volt hová visszacsatolniuk. Léteztek német ipari hagyományok, létezett német munkakultúra. És ez, a Marshall-terv vonatkozásában, egész Nyugat-Európára érvényes volt. Ami a társadalmi-politikai pacifikálást illeti, Hitler előtt létezett egy kultúrnemzet. Létezett német humanizmus. Volt egyszer egy weimari demokrácia. Létezett német szociáldemokrácia és polgári (!) jobboldal. 

Irakon miért nem segíthetne ma egy Marshall-terv? Mert nincs hová visszacsatolniuk. Sem a nyugati civilizációval koherens kulturális, sem ipari, sem a munkamorált illető hagyományaik nincsenek. A németek a Birodalom összeomlása után tudtak mit kezdeni a Führer pusztulása által nyert szabadsággal, az irakiak nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy nem ül már a nyakukon a diktátor. 

Hol tévedett Bush és csapata? Nem kellett volna belevágni a Biztonsági Tanács támogatása nélkül? Ugyan! Az Egyesült Nemzetek is, Európa is jobban fél az amerikai hegemóniától, mint az iszlám terrortól, még most is, hogy Irakban fölrobbantották az ENSZ-missziót. (Ez is, ugye… a derék Szaddám Huszein még csak hülyét csinált az ENSZ-ellenőrökből, de nem gyilkolta meg őket, ellentétben ezekkel a "szabad" irakiakkal. Ez lett belőle, hogy Bush exportálni akarta Irakba a demokráciát.) A terroristák ugyanis Európát bölcsen megkímélték, és így megvásárolták. Finomabban: semlegesítették. Kiiktatták Kínát és Japánt. India maga is be van rezelve.

Oroszország meg vissza akarja szerezni nagyhatalmi státuszát, ezért nem áll be Amerika mellé másodhegedűsnek, továbbá nem felejtette még el Afganisztánt, és az oroszok is be vannak rezelve, és nem csupán a csecsenek, de az egész déli határvidéket körülölelő muzulmán államok miatt. Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, nem beszélve Törökországról – szóval Putyin visszafogottsága sok mindennel magyarázható, többek között Oroszország irányíthatatlanságával, a kriminokrácia virulásával, meg az ország gazdasági és katonai leépülésével is… 

Rossz volt Bushék katonai terve? Lehet. Nagy hadigépezet, kevés katona – gondolták a Pentagonban. De kevés katonával nem lehet pacifikálni. Hát sok amerikai katonával vajon lehet-e? Itt nincs a tálibokkal szembenálló Északi Szövetség! A síiták nem szövetségesek, mint kiderült. A kurdok kevesen vannak és megosztottak (a törökországiakat és az irániakat nem lehet bevonni!). Volt eddig Szaddám Huszein zsarnoki diktatúrája alatt egy karanténba zárt iszlám szörnyállam. Most Huszein kiiktatásával, a határok megnyitásával, a karantén föloldásával ezt a szörnyállamot sikerült az amerikaiaknak eszkalálniuk. 

Azt mondják az elemzők, hogy a diktatúra alatt azért normális élet volt (hát igen – ilyen a diktatúrák természete); volt valamennyi ennivaló, volt munka, volt víz, volt áram… most nincs. Ja, hogy maguk az iraki (vagy iszlám-önkéntes) ellenállók robbantgatják nap mint nap az infrastruktúrát, minél
rosszabb, annál jobb alapon? Mi a teendő? Van a külpolitikai elemző uraknak valami ötletük? Vagy nincs mit tenni, Amerika adja meg magát Oszama bin Ladennek és az iszlám terrornak (persze India is, Hátsó-India is, a Fülöp-szigetek is…); Európa meg sunyítson, hátha a terroristák egyelőre megkímélik? Főképp, ha következetesen Izrael-ellenes és Arafat-párti marad… ?

Európa amúgyis fél. Fél az "alantas" munkákra nyakló nélkül befogadott ázsiaiaktól, afrikaiaktól (akik javarészt muzulmánok), akiknek csak a munkaereje kellett, a személyük nem; akiket nem volt képes integrálni, és akiket Európa humánus társadalma végül is az Egyesült Államok-beli fekete gettókhoz hasonló dzsumbujokba kényszerített. Fél a bűnözéstől, fél a faji zavargásoktól, fél önmaga humanizmusától, és erre a félelemre építi stratégiáját az Amerika-gyűlölő, titkoltan antiszemita és Izrael-ellenes, palesztin-párti európai liberalizmus. Nem mondom, hogy terrorpárti, de mélyen hisz benne, hogy a terror Amerikát fenyegeti, és nem Európát. 

***

Sajnos van közünk mindehhez, nem azért, mert hazánk terroristacélpont, hanem mert a helyzet bizonyos szempontból analóg. A szabadságunkkal, ami 1989-ben érdemtelenül (mert nem sokat tettünk érte) ránk szakadt, mi sem tudtunk mit kezdeni. 

Nekünk sincs hová visszacsatolni. A jobboldal csak a Horthy-féle sovén irredenta nacionalizmushoz, Trianon után nyolcvan évvel a revizionizmushoz, a csonka Magyarország nem ország, egész 

Magyarország mennyország, meg a Csaba királyfis székely himnusz anakronisztikus idiotizmusához képes visszacsatolni. 

És a cigányzenés dzsentrivirtushoz, a Szent István-i Nagy-Magyarországhoz, az úri Magyarország Ady által is ezerszer elátkozott délibábjához. A király nélküli királysághoz, meg az országgyarapító lovas-tengerész áldott működése eredményéhez: a Don-kanyar kétszázezernyi véres és fekete üszökké fagyott áldozatának "hősi" mítoszához tud csak visszanyúlni; más hagyománya nincs. A magyarországi egyháznak sincs, csak Mindszenthy és Serédy Jusztinián. 

Persze a negatív indulatok még hatásosabbak. Az idegengyűlölet, a faji gyűlölet, a romázás meg a zsidózás. A kommunistázás leginkább olyanok szájából, akik eleven kommunistát nem is láttak még. Hazaárulót és gyilkost kiáltani minden ok és indok nélkül a másképp gondolkodóra, kizárólag zsigerből, szadista indulatból, ravasz uszítók hatására – ez működik! (Azt azért nem árt megjegyezni, hogy gyűlöletre uszítani minden hülye tud – ahhoz nem kell zsenialitás.) 

Az SZDSZ-nek van valami hagyománya, a Demokratikus Ellenzék, meg a SZETA, meg a szamizdatok (Beszélő), és az aláírás-gyűjtések, meg hogy néhány ifjú március tizenötödikén menetrendszerűen addig provokálta a rendőrséget, míg sikerült megveretnie magát, de erre tömegbázist nem lehet építeni. 

A baloldal még azt sem volt képes kommunikálni, amit – helyettük – az amerikás Bitó Lászlónak kellett fölismernie és leírnia, hogy a magyar rendszerváltás a hatvanas évek közepén kezdődött a reform-kommunistákkal, és a szocialistáknak, amikor hagyományt keresnek, ehhez kellene visszanyúlniuk! A szocialisták szeretnének ötvenhathoz és hatvannyolchoz, és Nagy Imréhez, Bibóhoz és Donáthékhoz visszacsatolni, de minderről a tömegeknek ma már lila dunsztjuk sincs! A jobboldal Schmidt Mária és csapata vezetésével óriási agymosást végzett, amit a baloldal ellensúlyozni nem tud, mindenekelőtt azért, mert az MSZP-nél kultúrára süketebb szociáldemokrata párt nem létezik a világon; oktatásügyre és művelődésügyre csak aprópénz jut a buksza mélyéről a maradék-elv alapján, kidobta az ablakon az ideológiát, és percenként megtagadja és elárulja azt az intellektuális holdudvart, amely a tömegek tudatára hatni képes lenne. 

A mi visszacsatolási lehetőségeink: Kéthly Anna, Szabó Ervin, Bálint György, Demény Pál, Gábor Andor, vagy kicsit visszamenve az időben: Móricz, József Attila,
Illyés, Radnóti, Tóth Árpád, Nagy Lajos, Karinthy Frigyes vagy, hogy ne csak irodalmat citáljak, mert az túl könny? lenne, Adyn, Petőfin keresztül, Csokonain át vissza, akár Balassiig; hanem Károlyi Mihályt, Jászi Oszkárt, szinte az egész Nyugat-nemzedéket, az Amerikába kényszerített tudósainktól Bartókig, Szent-Györgyiig, az újra fölfedezett magyar és kelet-közép-európai folklórig, és ne csak a szintén elfeledett Kodályra tessék gondolni, hanem például Vujicsics Tihamérra is; azt az óriási szellemi értéket, amit a baloldal fölhalmozott a fasiszta Hómann Bálint, Bethlen István, a fűzfa-poéta Mécs László ellenében, akiket a jobboldali ideológusok mostanában előszedtek… 

Folytathatnám a sort: Táncsics, Kossuth, Rákóczi, Dózsa… Kiestek a tömegek tudatából. A szocialista tömegekben már csak egy langyos Kádár-nosztalgia dereng (akkor még jól éltünk és senki sem piszkált), de lassan ez a generáció is kihal, és akkor előttünk az üresség. Vagy Tony Blair. És egy magyar népszónok, aki az Örömóda előtt jelenti be az ünneplő tömegnek, hogy a jóléti állam kiszenvedett, béke poraira és felejtsük el… 

A koalíció politikusain mit lát a józan, a baloldalhoz húzó elemző? Hogy a fejüket kapkodva, fedezékből fedezékbe bújva próbálják túlélni az úgynevezett "ellenzék" totális össztüzét. Más taktikájuk nincs, a stratégiai elképzelésekről nem is szólva. Ahhoz ugyanis három dolog kellene, amivel nem rendelkeznek. (Egy) jövőkép, (kettő) győzni akarás, (három) ideológia. Morált is mondhatnék, vagy filozófiát. Bármit, ami magasabb rend? szellemi érték a pragmatizmusnál. 

És kétségbeesve látjuk, hogy az ifjúságunk vagy nyíltan bálványimádó (az Aranyborjút imádják, és ezt illik eufémisztikusan úgy nevezni, hogy apolitikusok), vagy mélységesen antihumánus, jobboldali kannibál-eszmékkel van teletömve a fejük. De kinek, minek a hatására? Se a Kádár-korszakról, se a "kommunista" Rákosi-korszakról nincsenek emlékeik. A megelőző időkről, a huszonöt éves Horthy-féle feudál-fasizmusról, hungaro-nácizmusról még kevesebb. De a jobboldali értelmiségi holdudvart a saját politikusai megbecsülik, ezért lelkesen vesznek részt az ifjúság idomításában.

És ezek a mi gyerekeink, unokáink bizony, nem a szomszédéi! Mi nem tanítottuk meg őket költészetre, igényes zenére, olvasni, gondolkozni, mi nem ébresztettünk bennük sem morális, sem kulturális igényt, mert nem értünk rá. Lefoglalt a pozícióharc és a pénzkereset. De azért a javukat akartuk, és fölkészítettük őket a Szép Új Világra: a kíméletlen versenyre és az érvényesülésre, és nem tanítottunk nekik mást, csak PR-t, marketinget, managementet, és azt a tudományt, hogyan kell eladni. 

Valamit. Akármit. Árut. Hitet és (ordas) eszméket, piszkos, minimum kétes üzletet, gonoszságot, szexet (mert az is csak áru), fegyvert, erőszakot. És ettől aztán a demokráciának nincsenek az irracionalizmussal adekvát hívószavai, jelképei, eszményei. A szent pragmatizmus nevében kiszórtuk az ablakon a művészetet, mert nem üzlet, csak éppen egyedül képes arra a tudatformálásra, amely megállíthatja az új irracionalizmus tájfunját, és kidobtuk, akár egy bolsevizmusból itt felejtett mérges skorpiót, az ideológiát. Pedig az ideológia jövőkép. Közösségi élmény és társadalmi cél. Sőt morál. Amitől a homo sapiens homo moralis is egyúttal. Hétköznapi filozófia, profán vallás. 

A másik baloldali alternatíva, amit a radikális fiatalok vallanak, az anarchizmus, a fundamentalista marxizmus, a trockizmus, a romantikus antikapitalizmus és az antiglobalizmus, és némi környezetvédelem… És ezek is a mi lányaink, fiaink, csak nem az utódaink, a követőink, nem ők a jövőnk, mert senki sem nyúl értük (a szocialista politikusok közül); mi, szocialista értelmiségiek meg hiába jajongunk kezünket tördelve, lásd mint fent: a költő hasztalan vonít…

Olvasson tovább: