hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szakértő-e a kormány? II.

2003. 08. 18.
Hétfő esti Újságíróklub Dési János műsorvezetővel, Avar János, Bolgár György és Mészáros Tamás vendégekkel. 

Mv.: Pokorni Zoltán szerint a miniszterelnök a Magyar Televíziónak és a Magyar Rádiónak adott nyilatkozataiban arról beszélt, hogy nincs válság. Arról ugyanakkor nem szólt, hogy a magyar gazdaság szinte valamennyi mutatója drámaian romlott. Pokorni rámutatott, hogy a tervezettnél sokkal alacsonyabb lesz a gazdasági növekedés, emelkedik az infláció és kivonul Magyarországról a tőke. Mindenki felelős, csak a kormány gazdaságpolitikája nem – idézte Pokorni a miniszterelnököt, majd hozzátette, a gazdaságpolitikát Magyarország valamennyi gazdasági szereplője jobboldalról és baloldalról egyaránt bírálja. Szavai szerint eközben a miniszterelnök nyaral, majd hazajön, és azt mondja, mindenki hibás a teremtésben, csak ő nem.

A. J.: Ennél a résznél, hogy mindenki hibás, csak ő nem, arra utalt, hogy Medgyessy a külső világgazdasági körülményekre hivatkozott. A külső hatásokkal kapcsolatban nézzünk egy kicsit vissza! 2001 második negyedévétől kezdve a növekedési ütem gyakorlatilag folyamatosan csökken. Tehát a csúszdára körülbelül az Orbánék utolsó évének kezdete előtt kerültünk. Legnagyobb világgazdasági partnereink gyakorlatilag azóta recesszióban vannak, és egy ilyen kis ország, amelyik ennyire külkereskedelem-érzékeny, nem tud egyedül kikapaszkodni ebből. Tehát csúszunk lefelé, de már bőven Orbán alatt elindultunk ebbe az irányba, s még az is szép teljesítmény, hogy nem jutottunk el a nyugat-európai pangás szintjére. Egy 2,5–3 százalék közötti növekedés még mindig növekedés. Vitathatatlan azonban, hogy szépen, egyenletesen megyünk lefelé, s a kormány nagyon keveset tehet ellene. 

M. T.: Pokorni nyilatkozata nagyon rosszindulatú interpretációja a miniszterelnök interjújának. Egyébként pontosítsunk, a miniszterelnök lényegében három interjút adott néhány napon belül: a televíziónak, a rádiónak és a Népszabadságnak hétvégén, szombaton. Én önmagában nem tartom szerencsésnek, hogy három napon belül három interjú lát napvilágot, és mindegyikben máshol vannak a fő hangsúlyok, hiszen lényegében ugyanarról a kérdéskörről szól.

Mv.: Csak nyilván máshogy kérdezték…

M. T.: Igen, de a válaszok is részben máshová teszik a hangsúlyokat, és ezzel lehetőséget ad az ellenzéknek, hogy csak azt hallja meg, ami neki éppen kedvező. Tehát pl. a Népszabadság írott változatában Medgyessy sokkal pontosabban fejti ki a gazdasági elképzeléseit, mint a televíziónak adott interjúban. Nyilvánvalóan azért, mert az élő beszéd másképpen fontos, mint az írott változat. Persze Pokorni ez utóbbira reagált. De ettől eltekintve Pokorni és az egész Fidesz-propaganda tulajdonképpen az emberek amnéziájára épít, vagyis arra, hogy akár két év elteltével is mindent elfelejtenek, ami az előző négy év alatt történt. Pokorni virulenciáját azért tudom nehezen elfogadni, mert nem volt ilyen hangos gazdasági ügyekben, amikor a Fidesz 2001-től kezdte a gazdaságot lefelé vinni. A költekezést, az osztogatást ők indították el. Választási kampányban éltünk, s boldog-boldogtalan kapta a százmilliókat. Ez azért egy eléggé súlyos örökséget adott át ennek a kormánynak. A minimális méltányosságot és tisztességet még az ellenzéknek is meg kell adnia, s nem kellene ilyen bugyuta retorikai fordulatokkal élni, amelyektől hemzseg Pokorni reagálása. 

B. Gy.: Az a borzasztó, hogy mindezt végtelen cinizmussal teszik. Az ember azt várná egy politikustól, hogy megpróbál úgy beszélni, persze a saját értékrendje alapján, hogy alapvetően a tényekre alapít, és azokból próbál meg következtetést levonni. De mindent eltorzítani, mindent valahogy elfelejteni, az amnézia az egy jó szó erre, az egészen elképesztő. Például azzal a szófordulattal, hogy drámai mértékben csökkentek a mutatók. Mi csökkent drámai mértékben? 2002 első félévében 3,3 százalék körül volt a gazdasági növekedés. Ehhez képest drámaian 0,6 százalékkal csökkent a növekedés egy évvel később. Mi itt a dráma? Ha megnézzük a 2002 első félévi inflációs adatokat, szerintem a 2003 első félévi inflációs adatok jobbak, nem drámaian, de jobbak. Most lehet, hogy egy kis romlás van, de ezt is előre tudta az összes gazdasági szakértő. Egyetlenegy esetben van talán dráma, és ez a túlköltekezés. Ezt azonban a Fidesz kezdte el, drámaian, és aztán az MSZP vezette kormány drámaian folytatta. Ennek megvan a következménye, pl. az a legfrissebb adat, miszerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2,5 milliárd euró az első félévben, ami valóban
nagyon sok. De körülbelül eurócentre annyi, mint amennyi a külkereskedelmi mérleg hiánya. Miért olyan nagy a külkereskedelmi mérleg hiánya? Hát például azért, mert mesterségesen erősen tartották a forintot, és ezzel tönkretettek egy sor magyar vállalkozást, megnehezítették és megdrágították a magyar áruk exportját a válságban lévő Európába. Megkönnyítették nota bene az importot. Nem nagyon szeretjük az importot, mert még ha olcsó, akkor is csak a külföldi gyártókat támogatjuk vele. Még egy dráma van, hogy a tőke nem jön be. Az első félévben néhány tízmillió dollárnyi tőke jött. Azért ezzel szemben valószínűleg nem csak az van, hogy az itt működő nyugati vagy multi vállalkozások viszik ki a hasznukat, hanem például az is, hogy a magyar tőke terjeszkedik. Az, hogy a Mol mondjuk bevásárol Szlovákiában, vagy bevásárol Horvátországban. Ez azt jelenti, hogy viszi ki a tőkét. Szeretjük ezt? Jónak tartjuk ezt? Igen, azt gondoljuk, szükségesek meghatározó magyar vállalkozások a térségben. Akarjuk például azt, hogy Erdélyben legyenek magyar vállalkozások? Igen, akarjuk. Orbánék is akarják? Igen, akarják. Hogy megy ez? Úgy, hogy pénzt, tőkét viszünk ki. Abban a pillanatban ez az egyenleg romlik. Hát legalább valami alapvető kérdéseket tartsunk tiszteletben, és ne ez a hihetetlen felületesség domináljon!

A. J.: Korábban Magyarországra jött a legtöbb tőke ebben a térségben. A helyzet az, hogy korábban minden előnyét élveztük annak, hogy közel voltunk Ausztriához, Németországhoz. Ráadásul érdemes volt itt befektetni, mert a cseheknél és a szlovákoknál nem volt pl. megfelelő privatizációs törvény. A csehek és a szlovákok az elmúlt pár évben szintén észbe kaptak, és megteremtették a feltételeket. Most teljesen világos, hogy pl. a német tőke nagyon szívesen megy még inkább Csehországba, mint Magyarországra, mert gondoljuk meg, hogy a német ipari centrumokhoz több száz kilométerrel közelebb van. 

M.T.: Ellenzéki oldalról több üzenet is elhangzott irányunkban, nekem különösen az egyik tűnt fel. Ebben valaki azt üzente nekünk, maguk annyira gyűlölik a Fideszt, hogy azt is elfelejtik, mit tett az elmúlt négy évben. Én két dolgot válaszolnék erre, egyrészt nem hiszem, hogy gyűlöljük a Fideszt, én például nem gyűlölöm a Fideszt. Ilyen tartalmú érzelmeket nem tartogatok magamban a politikában, vagy a közéletben, mert nem tartanám normálisnak. A Vasárnapi Újság
bizonyos műsorainak egészen elképesztő, elfogadhatatlan, mint az előbb mertem aposztrofálni fasisztoid hangvétele nem állítható párba a miénkkel, mert akkor nekünk mondjuk minimum szélsőbalosoknak kellene lennünk, hogy azt ne mondjam maoistáknak. De nemcsak ideológiailag kellene ezen a szélsőségen tartózkodnunk, hanem azt a retorikát, azt a stílust, azt a hangnemet is képviselnünk kellene, amit azon az oldalon kárhoztatunk, és miután ezt nem tesszük, és ezt merem objektíve állítani, ezért ezt az akkori megjegyzést, amelyet véletlenül hallottam, szeretném ezúton is kikérni magamnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!