Műsorvezető: Az uborkaszezonnak induló nyár nagyon sok eseményt hozott a héten. Úgy tűnik, hogy a kormánypártok, és főként az MSZP körüli botrányok sora megállíthatatlan. Úgy tűnik, hogy egy olyan elhúzódó botránysorozattal találkozhatunk, mint az előző kormány alatt az Orbán-bányák ügye volt, tehát a Medgyessy-kormánynak is megvannak az ügyei. A gyanú árnyéka mindenesetre ott lebeg a kormány fölött. Minden héten valamilyen új esemény történik.
Az egyik ilyen, ami a legutóbbi hetekben történt, a Magyar Postához kötődik. Mi történt? Veszprémben megöltek egy postást, és ezek után a Posta vezetői jobban szeretnék védeni a postásokat és a postahivatalokat. Ezért egy olyan kézbesítői pénztárcát szeretnének beszerezni, amelyik rablás esetén, ha működésbe hozzák, festékkel beszínezi a pénzt, amely így hasznavehetetlenné válik. Érdekes módon ezekre a kézbesítői pénztárcákra egy hirdetmény nélküli, úgynevezett tárgyalásos közbeszerzés útján találtak beszállítót, az Alszüsz 2000 Kft.-t, amelynek vezetésében és tulajdonosi szerkezetében olyan ismert emberek szerepelnek, mint például Fejti György, a korábbi állampárt, az MSZMP KB titkára, vagy a tágabb tulajdonosi szerkezetben olyan cégek emberei, akik a Tocsik-botrány kapcsán kerültek a médiába, például Szokai Imre, aki az ÁPV Rt. vezérigazgatója volt a Tocsik-botrány kirobbanásakor. Tehát ismét egy olyan üggyel találkozunk, amikor nyilvános közbeszerzés nélkül bizonyos szempontokra hivatkozva megint megtalálták azt a céget, amelyiknek a vezetésében olyanok ülnek, akik a gyanú árnyékát hozzák e beszerzés fölé is. Hogyan tudjuk ezt összeegyeztetni azzal, amit a kormányfő februárban mondott, hogy nem engedi, hogy a gyanú árnyéka vetődjön a kormányra. Már több visszajelzés is érkezett Nyugat-Európából, például a Freedom House legutóbbi jelentésében, amelyik a korrupciót említette Magyarország egyik legfontosabb problémájaként. Hogyan látjátok?
Katona Tamás: Még a feudalizmus korában, a létező szocializmusnak nevezett feudalizmusban is így működtek a dolgok. A kapcsolati tőke nagyon fontos dolog, és nyilvánvaló, hogy az ember az ismeretségi köréből választ. Gyurcsány Ferenc és Szilvássy György találtak így egymásra a KISZ és a DEMISZ után. De nyilván a szegény Posta vezérigazgatója is emlékezett még Fejti elvtárs nevére. És örüljünk annak, hogy nem még mélyebbre ment vissza, bár én nem csodálkoznék egy pillanatig sem, ha Maróthy László, vagy Marjai József, vagy netán Biszku Béla is felbukkanna még beszállítóként. Különösen, ha egy olyan dolgot kell beszállítani, amelyik már megvan és működik. Mert ugye itt az van, hogy az, amit a Posta követel az új biztonsági táskáktól, azt az eddigiek is tudták, tehát a pénzkövetőrendszer benne volt. Az a chip, amelyik meghatározta még a pénznek a helyét is. Tehát az egész dolog nagyon meglepő, kínos és gyanús, és nem szabad engedni, hogy a gyanú árnyéka vetődjék arra a kormányra, amelyiken már amúgy is ott van, felette terjeszkedik, terpeszkedik.
Lakner Zoltán: Én egy pozitívumot látok ebben az egész ügyben. Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy a pártok körüli hálózatokat látjuk működésben. Egész egyszerűen ez a helyzet, és lehetett azt hinni talán, hogy a 90 utáni kapcsolati tőkék fontossága elhalványul, ahogy telik az idő, ahogy távolodunk attól a korszaktól, de úgy tűnik, még sincs így, továbbra is működnek. Egy pozitívum van ebben az ügyben, hogy mondjuk 94–98 között én nem igazán emlékszem arra, hogy ez ilyen szinten témája lett volna a magyar sajtónak, hogy ennyire nagy és botrányos ügyek keletkeztek volna – a Tocsik-ügyet leszámítva. Az, hogy ma hetente vannak ilyen ügyek, azt mutatja, hogy felfeslik legalább a titkolózásnak a "szövete", és fogalmunk lehet arról, hogy pontosan mi zajlik a háttérben.
Bod Péter Ákos: Szabad kicsit vitatkozni? Ha jól értem, te azt mondod, hogy az ügyek sorozata ráirányítja a figyelmet arra, hogy vannak ezek a hálók és körök. Én attól félek, hogy ezek az ügyek szépen elfogadottá válnak. Csak egy példa: egy gazdasági szaklapban lévő kis írás, a címe Örömkoncert közbeszerzés nélkül. A történet arról szólt, hogy mivel augusztus 20-ára készülünk, a kormányzat is megrendel egy augusztus 20-ai koncertet. Nyilván a saját baráti köréből, tehát a zenekarok közül is érdekes módon a Fesztiválzenekart veszik elő, de nem ez az érdekes, hanem azt írja az újság – és ez egy gazdasági szaklap –, hogy 200 millió Ft-ba kerül, ebből 100 millió a kormányzattól jön, a másik 100 milliót a liberális tárcák és az SZDSZ-közeli állami cégek állják. Én azért ezt problematikusnak tartom, ha abba beletörődik a társadalom, hogy vannak szocialista körüli cégek, SZDSZ körüli állami cégek, ezek ide tejelnek, oda tejelnek, ebbe nem lehet belenyugodni. Azt gondolom, hogy 2003-ban nem lehet abba belenyugodni, hogy a vad kapitalista hálózatban nem csupán megmaradtak ezek a régi elvtársak, hanem újratermelődik, és az állami hatalmi központoknak kialakul egyfajta saját királyi beszállítói köre. Ezt nem fogadhatom el sem mint közgazdász, sem mint konzervatív ember. Egyáltalán nem lehet elfogadni.
– Mv.: A Posta esete talán azért is érdekes, mert az előző ciklusban a Defend volt az a cég, amelyiket támadások értek, hogy monopolizálja a Posta pénzfeldolgozását, és ebből a monopolhelyzetből kifolyólag nagyon komoly bevételre tesz szert, amelyet egyes vélelmezések szerint politikai célokra is felhasznál. Voltak is erre példák, amikor a Defend vezetői a politikusokkal kapcsolatba léptek. Ugyanakkor viszont pont akkor fogalmazódott meg a mostani kormány részéről az elvárás, hogy az ilyen monopolhelyzeteket fel kell törni, ezeket a cégeket privatizálni kell, hiszen a verseny jobban biztosítja a működésüket, és ilyenkor lehet azt látni, hogy mérhetjük-e őket a választások előtti ígéretekhez, most erkölcsi mérce, amit nagyon nehéz minősíteni, hiszen nem forintosítható.
Lakner Zoltán: De pontosan ezért fontos a nyilvánosság. Azt látjuk, hogy egyik politikai garnitúrától sem várhatunk el önmérsékletet. Ennek nyilván megvannak a maga okai, és ez öngerjesztő folyamat, tehát, hogy létezett egy szocialista klientúra, ettől a szocialistákkal a szemben álló pártok megpróbáltak sokszor meglehetősen arrogáns módon egy saját klientúrát kiépíteni, elfoglaltak bizonyos pozíciókat, ahonnan aztán a szocialisták meg kiebrudalták őket, amikor éppen odakerültek. És itt nemcsak pozíciókról van szó, hanem üzleti érdekeltségekről és összefonódásokról. Ez nem fog magától megszűnni, erre az lehet az egyetlen gyógyír, ha ezek nyilvánosságra kerülnek. Ahogy Bod Péter Ákos mondotta, meg én is erre utaltam, talán még ez sem elég, mert annyira hozzá vagyunk szokva, annyira szocializálva van erre a magyar társadalom, hogy kellene még egy lépést tenni, hogy kimondjuk és elfogadjuk, hogy ez egyáltalán nem egy normális dolog, és ennek nem kell feltétlenül így működnie. Egyébként egy csomó pénzt meg energiát meg lehetne spórolni azon, ha esetleg tényleg azok kapnának meg egy-egy ilyen közbeszerzési pályázaton megbízásokat, akik azt jobban, olcsóbban, hatékonyabban el tudják végezni.
2003. 08. 22. (VII/34)
