Kereső toggle

A rendőrség és állapota

Gyalázatos lyukas hordó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Zsaruszív címmel könyvet ír a magyar rendőrség jelenlegi állapotáról Kastyják János, Kiskunhalas egykori rendőrkapitánya. Mint emlékezetes, Kastyjákot 1999-ben azt követően állították fel a kapitányi székből, hogy felettesei figyelmét többször felhívta egy helyi érdekeltségű, kétes hír? vállalkozó és az akkori politikai vezetés kapcsolatára. Állítása szerint a vállalkozó politikai kapcsolatait felhasználva eszközölte ki menesztését.

– Miért ír egy volt rendőrkapitány – aki már négy éve nem tartozik a testülethez – könyvet a rendőrségről?

– Két oka van annak, hogy ez a könyv elkészült. Az egyik, hogy gyermekkorom óta hobbim az írás. Korábban drámákat, vígjátékokat írtam, majd pedig újságcikkeket. A másik ok az, hogy szeretnék egy olyan kórképet festeni a rendőrségről, amely bemutatja, hogy egy rendőrkapitány, jelen esetben én, hogyan élte meg a testületben a rendszerváltás után bekövetkezett átalakulásokat. Olyan dolgokat szeretnék a nyilvánosság elé tárni, amelyeket hosszú éveken keresztül számos középvezető kollégámmal együtt a testületen belül jobbító szándékkal folyamatosan hangoztattunk, de senki nem figyelt ránk.

– Távol álljon tőlem, hogy előre megítéljem a könyvét, de sok hasonló írás hiteltelennek tűnik, vagy elveszti a hitelességét, mert úgy tűnik, hogy egy sértett személy "odamondásairól" szól.

– A kérdés jogos: ezért nem készült el a könyv 1999-ben. Miután felmentettek a kapitányi tisztségemből, azonnal nekiálltam az anyagok gyűjtésének. Úgy volt, hogy még abban az évben megjelenik a könyv. De ahogy elkezdtem dolgozni, rájöttem, hogy ebből az lesz, amit Ön mond: egy sértődött, kirúgott ember vádaskodása. Akkor eldöntöttem, hogy megvárom, amíg lenyugszom. Úgy érzem, hogy az eltelt négy év meghozta ezt a higgadtságot. Semmiképpen sem akarok botránykönyvet írni arról, hogyan rúgták ki Kastyják Jánost – bár természetesen ez is szerepelni fog a Zsaruszívben.

– Az Ön kapitánysága alatt számos olyan ügy volt Bács-Kiskun megyében – az olajbűnözéstől Nógrádi Zsolt vádaskodásáig –, amelyek fölkavarták nem csak a helyi, de az országos közvéleményt is. Közöl-e esetleg újabb, eddig nem ismert részleteket ezekkel kapcsolatban?

– Természetesen az akkori munkánk során számos olyan információhoz jutottunk ezekkel a kiemelt ügyekkel kapcsolatban, amelyekről tudtuk, hogy "megállnak", csak sajnos nehéz volt őket bizonyítani. Ezekről természetesen írok majd, de hangsúlyozom, hogy igyekszem tényszer? maradni, mendemondákat nem akarok leírni. Tehát lesz szó a Pintér Sándort ért vádakról is, vagy például vezető politikusok Bács megyei bűnözői kapcsolatairól, arról hogy ezekkel kapcsolatban mi – én és a munkatársaim – mit tudtunk. De ez csak egy része lesz a könyvnek, a rendőrség egészéről szeretnék írni.

– Milyen a rendőrség kórképe?

– A magyar rendőrség beteg: szerkezetileg és személyi állománya is elavult, ráadásul teljességgel koncepciótlan. Egyszerűen nincs meghatározva, hogy mi a feladata, mi várható el tőle, és mi nem. Egy időben mi mértük a szén-monoxidot a kocsik kipufogógázában, gyakran rendőrök kézbesítik a bírósági idézéseket, és még sorolhatnám. Ez így nem működik.

Vagy mondjon egy olyan szervezetet, amelynek még nincs nyomozati jogköre? Nehezen fog találni, hiszen lassan már az egészségbiztosítási pénztár is nyomozóhatóság lesz. A bűnüldözést – különösen egy új, mennyiségileg és minőségileg megváltozott bűnözéssel szemben – egységes, központilag hierarchizált, talpára állított szervezetnek kell végeznie, nem úgy, hogy a határőrség, a vámhatóság és az APEH is nyomoz – és egymással versenyeznek. Melyik az a rendőri vezető, aki a szervezetébe bejutott bűnüldözési információt, ami mondjuk a határőrség hatáskörébe tartozik, odaadja a határőrségnek, javítva ezzel az ő eredményességüket, és rontva a sajátját, kitéve magát annak a veszélynek, hogy leváltják? 

Ami a személyzeti stratégiát illeti, azon is változtatni kellene. A legjobb kapitánysági nyomozókat, akik az életet, a "sűrűt" megtapasztalták, azokat kell elvinni a megyei kapitányságra, és ezek közül a legjobbakat, a "csúcszsarukat" pedig az ORFK-ra, ahova most az utcáról vesznek fel embereket. Hol vannak azok a zsaruk, akikre a fiatal kezdők felnézhetnek – nem sztárokról beszélek, mert azokat könny? csinálni, be kell háromszor menni a televízióba, és máris mindenki sztár –, akik a tudásuk miatt voltak példaképek? Ezek eltűntek a rendőrségről. Pedig voltak, és lehetnének ma is.

– Miért nincsenek? Ma már talán nem lehet azt mondani, hogy alulfizetettek a rendőrök.

– 1993 és 1995 között közel kétezer diplomást vesztett a magyar rendőrség azzal a szöveggel, hogy nem diplomás kell, hanem jó rendőr. Persze ez igaz is, de közben nem mértük fel, hogy a rendszerváltást követően mennyiségileg és minőségileg megváltozik, megváltozott a honi bűnözés. Korábban ahhoz voltunk hozzászokva, hogy bejött a tettes és sírt, hogy ne tessék haragudni: én vagyok a tettes. Ehhez képest most az elkövető három ügyvéddel megy be a rendőrségre, akik még azt is megkérdőjelezik, hogy hiteles-e a jegyzőkönyv. Minőségileg más bűnüldözési munkára van szükség. Tessék mondani nekem egy jól sikerült, nagy beharangozású országos ügyet, amiben ítélet van. Egyszerűen megrekedtünk azon a szinten, hogy K. Józsit bevisszük, kétszer fenékbe billentjük, és elmondja, hová ásta el a lopott aranyat. 

– Pedig az – egyébként sokat vitatott – statisztikák egy eredményes rendőrség képét festik elénk…

– A statisztikai csalásokat a kilencvenes években "fejlesztették ki". Pintér Sándor idejében ezzel próbálták az eredményesség látszatát kelteni az ismeretlen tettesek elleni felderítés terén. Ez a következőképpen működik. Ha egy autót feltörnek, és elvisznek belőle öt táskát, akkor a tettes előkerítése esetén ez akár húsz megoldott esetet is jelenthet, attól függően, hogy a táskákban hány sértettnek az iratai voltak benne. A megyei főkapitányok a vezetői értekezleteken szabályosan összevesztek azon, hogy ki vizsgálja az ilyen jelleg? ügyeket, kinél jelenjen meg a statisztikai eredmény. Senkit nem érdekelt, hogy több tízezres nagyságrendben megnőtt a bűnügyi statisztikákban a csalások száma. Az volt a lényeg, hogy a rendőrség felderítése jelentősen javult.

– Rendszeresen vannak olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban megfogalmazódik a politikai beavatkozás vádja. Mekkora lehet a realitása ezeknek a vádaknak?

– Határozottan az a véleményem, hogy a kommunizmus idején nem volt olyan direkt a párt nyomása a rendőrségen, mint amilyenre ma törekszik a politika. Egy kívülállónak talán a régi erősebbnek tűnik, de ez azért van, mert akkoriban az állambiztonsági szerv betagozódott a rendőrség szervezetébe. Nyilvánvaló, hogy ez, különösen a belső elhárítás, összefonódott magával a politikával. Magának a bűnüldözésnek a befolyásolására azonban, és ezt a leghatározottabban állítom, nem volt ilyen direkt törekvés. Igaz, ha a pártbizottság tagja ittasan vezetett, azt esetleg nem vette észre a rendőrség, de kérdem én: ma észreveszi? Ezek az apró-cseprő dolgok egy határig beleférnek a szakmába, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem helyes.

Ma azonban már nem erről van szó. Amíg egy piti betörőnek hat hónapot varrnak a nyakába, addig a 36 milliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított és megvádolt bankár külföldre jár, mert útlevele van, vagy a több százmilliós köztartozást felhalmozó cégeken túladó üzletember ügye vádemelés nélkül zárul. Hasonló ügyekben – ahol névtelenek a szereplők – száz esetből százszor nemhogy elveszik az útlevelét, de még előzetes letartóztatásba is helyezik az illetőt. 

– A politikai befolyás nyilvánvalóan nem direkt módon történik. De akkor hogyan? Mi lehet ennek a mechanizmusa? 

– A rendőri vezetők egzisztenciálisan vannak megfogva. Finoman éreztetik velük, hogy mi a jó, és mi a rossz, mikor végzik "eredményesen" a munkájukat. Megítélésükön keresztül veszik észre, hogy "jó irányba tapogatnak-e", vagy sem. Azt nem tudom elképzelni, hogy konkrétan azt mondják egy rendőrvezetőnek, hogy ezt és ezt nem szabad. Nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben ekkora harc folyt, folyik az ügyészségért, hiszen a "vád" birtoklása óriási fegyver. Érdekes módon most vádemeléssel fejeződnek be azok az ügyek, amelyek a Fidesz idején nem, pedig a Büntető Törvénykönyvben nem olvasok külön fideszes és külön szocialista adócsalásról.

– A rendőrség munkája kapcsán a közvéleménynek talán a korrupció szúr leginkább szemet. Hogy állunk ezen a téren? 

– Egy korrupt társadalomban a rendőrség is csak korrupt lehet. Ebben az országban szinte minden korrupcióra inspirál: olyan adórendszerünk van, amely arra ösztönöz, hogy csalnod kell, különben éhen halsz. Egy ilyen közegben, tessék nekem megmondani, hogy mitől lenne tisztességes a rendőr. Borzalmasan magas a rendőrségi korrupció, és ez két szinten jelentkezik. Az egyik az, amelyikkel közvetlenül ütközik a polgár: gyorshajtás, ötezres be a személyibe, lehet továbbmenni. Ez tömeges. A másik, hogy a rendőrség olyan, mint egy lyukas hordó: minden kijön belőle. A bűnöző mindent tud a vele kapcsolatos titkos információgyűjtésről. Ezek az információk pedig nyilván nem ingyen "folynak ki". Ez gyalázat.

– Mit vár a könyvtől? Az nyilván illúzió, hogy ettől bármi is megváltozik.

– Örülnék, ha nagyon sok rendőr és politikus elolvasná, és elgondolkodna rajta.

Olvasson tovább: