Kereső toggle

Euróra, magyar I.

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Péntek esti klub Debreczeni József műsorvezetővel, Gergely András, Lakner Zoltán és Balázsi Tibor vendégekkel.

Műsorvezető: A héten komoly gazdaságpolitikai bejelentéseket tett ezúttal nem a kormányszóvivő, hanem maga a miniszterelnök, rajta kívül a pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank elnöke állt a pulpituson. Bejelentették, hogy a magyar forint 2008. január 1-jén megszűnik létezni, ha jól emlékszem hatvanöt év egzisztálás után, és belépünk az euróövezetbe. És úgy adták elő az ezután következő bejelentéseket, mint ennek a jónak tartott lépésnek a szükségszerű következményeit, mondván, ez megköveteli, hogy a maastrichti normákat a magyar gazdaságnak teljesítenie kell addigra. Tehát az infláció 3 százalékkal kell, hogy lemenjen, az államháztartási hiány 3 százaléknál kisebb kell, hogy legyen a GDP arányában stb. És hát ebből következik, hogy bizonyos egyensúlyjavító intézkedéseket kell tenni, a jövő évi hiányt 3,8 tized százalékban kívánják meghatározni. Ez tulajdonképpen a jövő évi költségvetésnek az első legfontosabb sarokszáma. És hát a lényeg ezután következik, hogy ennek érdekében nem lesz megszorítás, amit ugye hát már régóta emlegetnek különféle körök, hanem a kormány nem fog takarékoskodni a juttatások területén, viszont a bevételeit növelni fogja. Persze kiderült, hogy a bevételnövelés módja nem is lehet más, mint az adóknak a növelése. Egyrészt elmarad a szja-csökkenés, amit ugye ígértek, és az SZDSZ programjában egyértelműen szerepelt, illetve növekszik az áfa. A változtatások végeredménye, hogy az áfa-bevételek, illetve a másik oldalon az áfa-terhek nagyon jelentősen növekednek, mintegy 85 milliárd forintot fognak a lakosságtól beszedni ilyen címen.

G. A.: Medgyessyék ezen a napon azt csinálták, amit az utóbbi hetekben és hónapokban: összevissza beszéltek. Ráadásul a pénzügyminiszteri bejelentés után Kuncze Gábor lenyilatkozta, hogy ha mindez így lesz, akkor ők talán ki is lépnének a koalícióból, hiszen annak már semmi értelme nincs, hiszen az SZDSZ-nek már csak egy választási ígérete volt, amit komolyan vehetünk. Mert a lopstopot meg a tiszta közéletet az előző téma után, vagy az elmúlt hónapok eseményei után ugye el is lehet felejteni. 

L. Z.: Nem a kommunikációval van itt a gond, hanem a tartalommal. A kommunikáció szempontjából szerintem ez nagyszerűen kivitelezve volt, hogy az euró-bevezetéssel eladták nekünk a 2008. január 1-jétől bevezetendő eurót, és mellékesen lesz itt egy csomó minden. Adóemelés, megszorító intézkedések már vannak: a 75 milliárd forintos idényre szóló megtakarítás, az önmaga a megszorítás, és ugye az euró bevezetéséhez szükségesek ezek az intézkedések. Az adóemeléssel az is a gond, hogy van egy törvényben rögzített, 2004-re szóló adótábla és még ezt is vissza kell csinálni. Mondjuk 2002. végén azt lehetett gondolni, hogy a száznapos csomagnak a 300 milliárdos kiköltekezése után nem lehet ilyen ütemben leépíteni az állam kiadásait. Itt a tartalommal van tehát a probléma, azzal, hogy akkor most 2004 végéig valóban nem lehet tudni azt, hogy a versenyképességgel mi fog történni. Illetve Magyarország versenyképessége jelenleg Lengyelországhoz vagy Csehországhoz képest romlik. Mellesleg nem vagyok biztos abban, hogy kizárólag az adócsökkentés és a szociális támogatás leépítése az egyedül üdvözítő út. Itt inkább arról van szó, hogy megérte-e a kormánynak a száz napot ilyen áron végigcsinálni.

B. T.: A kormány egy igazi, komoly döntés előtt állt, hogy vagy a versenyképesség és adócsökkentés irányába tesz lépéseket, vagy a szociáldemokrata politika irányába. Mindenkinek adunk még egy kicsit, de ahhoz, hogy adjunk egy kicsit, növelni kell az adókat.

Ha a világban körülnézünk, mindenütt az adócsökkentés felé veszik az irányt. Úgy tűnik, hogy ez lenne a helyesebb út. A kormány a másik utat választotta, mert ez a népszerűbb vonulat, de ezzel éppen 2006-ra fog a legnehezebb gazdasági helyzetbe jutni szerény számításaim szerint. Itt az irányszámok nem fognak bejönni, hiszen máris korrigálni kellett az idei évre vonatkozó költségvetési deficitet is. A jövő évit is már előre lehet látni, nem lehet tartani. A versenyképesség javítására nem lehet már mit tenni ilyen döntéssorozat után. Na most itt érkezünk el az SZDSZ-hez, amelyik helyesen látva ezt, az adócsökkentés felé venne irányt. De hát inkább csak politikai célból, ahogy én látom. 

Mv.: Nahát akkor vitassuk meg azt a súlyos kérdést, hogy szakad-e a koalíció. Tehát mennyire vehető komolyan az SZDSZ elnökének felvetése, hogy ezek után kérdés, van-e értelme? 

G. A.: Én nem tudom elképzelni azt, hogy az SZDSZ-től ilyen súlyú mondatokat ma már komolyan lehetne venni. Valamilyen megoldást fognak találni, majd Kuncze Gábor azt mondja, hogy na jól van, akkor majd jövőre, hogyha esetleg most valóban nem lehet.

D. J.: Hát de ez nem olyan elfogadható szerintem az SZDSZ számára, mert ugye volt egy nagyon látványos és kínos visszavonulása a pártnak a D–209-es ügyben, amikor először megvonta a bizalmat a frakció, és aztán másnap visszatáncoltak. Ennek nagyon súlyos következményei lettek, az egész SZDSZ-es holdudvar ezt hetekig, hónapokig vitatta, és azóta folyamatos nyomás nehezedik az SZDSZ-re, hogy teljesen belesimul az MSZP-s kormánypolitikába. Itt most az identitását akarja bizonyítani a párt.

L. Z.: Igen, de ezzel az SZDSZ azt is tudja bizonyítani, hogy nem ideológiai alapon politizál, hanem az emberek jólétéért tud küzdeni. Ez szerintem egy jobb ügy ilyen szempontból. Itt sokkal racionálisabban lehet érvelni. Az SZDSZ itt el akar érni valamilyen engedményt, és valamilyen engedmény szerintem az MSZP-nek is érdeke. Például én azt jósolnám, hogy esetleg a 2004-es szja-táblát mégiscsak megtartjuk. Ha az SZDSZ ebből a koalícióból kilép, nem fogja tudni azt eladni, hogy ő most kívülről támogatja a kormányt és néha együtt szavaz a Fidesszel. Akkor a szavazóinak egy jelentős része át fog menni az MSZP-hez. Nincs hova menni, ezért kell megállapodnia a két pártnak.

B. T.: De elvileg ne felejtsük el azt a lehetőséget, hogy csak ezen a ponton az ellenzék és az adócsökkentés ügyében az ellenzék és az SZDSZ együtt szavaz. Ezt megszavazza, minden más marad. 

L. Z.: Kuncze visszautasítaná Pokorni ajánlatát.

B. T.: Persze, hát ez elképzelhetetlen, az SZDSZ maradék hívei hetedhét határba szétszaladnak, és nem azt mondják, hogy racionális ügyben összefognak. Pedig azt kéne mondani. De hát a hívek nem ilyenek, hanem ott is fanatikusak, mert olyan kevesen vannak, hogy az már mind fanatikus. Na most ez is fékezi az SZDSZ-nek a vitapotenciálját.

G. A.: Én is egyetértek azzal, hogy a kompromiszszum az előbb-utóbb megköttetik azzal a kijelentéssel, amit Kuncze Gábor ma tett, hogy egyébként a vitát nem a nyilvánosság előtt kívánják innentől kezdve folytatni.

L. Z.: Az SZDSZ a legnagyobb hibát szerintem akkor követi el, most nem akarok innen tényleg tanácsokat osztogatni, hogy ha nem a nyilvánosság előtt folytatja a vitát, hanem a kulisszák mögött. 

L. Z.: Azt se feledjük el, hogy a szociáldemokrácia mindenütt küzd azzal a problémával, hogy mi legyen a tradicionális jóléti állammal, amikor a versenyképesség a legfőbb célkitűzése minden országnak. Az alkalmazkodás a globális piacnak a követelményeihez. Nem véletlen, hogy nálunk a kórházprivatizáció került terítékre. Az állam azt mondja, hogy neki nincs pénze, de mégis szociálpolitikát akar csinálni, és ehhez be kell vonni a magántőkét. Ezt hogyan lehet csinálni? Ez egy komoly ideológiai probléma is.

Olvasson tovább: