Lakner Zoltán: Nyilvánvaló, hogy ezt meg lehet csinálni. Csak az ellentmondás ott kezdődik, hogy ugyanezen az ominózus napon például a vizsgálóbizottságokat nem állította fel az Országgyűlés Szász Károly megveretése és egyéb ügyekben. Az volt a hivatkozási alap, hogy négyszer vagy ötször el kellett volna térni a házszabálytól, ezt mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, és ezt nem lehet megcsinálni, ott vannak az állandó bizottságok, majd ők vizsgálódnak. Ehhez képest, amikor a másodszori megszavazása került terítékre a kórháztörvény, akkor hirtelen sikerült találni valamilyen extravagáns megoldást.
Mv.: Nem azon az ülésnapon fogadták el újra a törvényt, hanem rendkívüli ülést hívtak össze.
Lakner Zoltán: Világos, összehívtak egy újabb ülést, ez teljesen rendben van.
Németh Erzsébet: Nem biztos, hogy teljesen rendben van, mert arról van szó, hogy el kell térni attól a házszabálytól, hogy rendkívüli ülést hívhassanak össze, és ha rendkívüli ülés van, akkor is kell 48 óra.
Mv.: Igen, erről most folyik egy vita.
Németh Erzsébet: Van egy ilyen vita, inkább azt mondjuk: nem biztos, hogy teljesen rendben van.
Lakner Zoltán: Én most főleg arra utalok, hogy miközben a kormánypártok egyrészt nagyon ragaszkodtak a házszabályhoz, aközben a vizsgálóbizottságok ügyében kibúvót találtak. A dolog másik része pedig az, ami szintén erősen elgondolkodtató, hogy Csehák Judit vagy mások is az MSZP részéről úgy ítélték meg, hogy a köztársasági elnök azokat a kritikákat visszhangozta, amelyeket a Fidesz és az MDF vagy éppen a szakszervezetek is elmondtak ebben a témában. Sőt, Csehák Judit hisztérikus hangulatkeltéshez hasonlította a köztársasági elnök kifogásait. Azt mondta, hisztérikus viták folytak, és ezeket ismételte meg Mádl Ferenc. Ezzel eléggé rossz fényben tüntette fel az államfőt. Ez nyilvánvalóan nem válik a javára a köztársasági elnöki intézménynek. Ez teljesen világos.
Mv.: Finoman fogalmaztál, azt hiszem.
Bod Péter Ákos: Én súlyosabbnak látom a helyzetet. Ha csak a házszabály megsértéséről van szó – ami persze nagyon fontos dolog a parlamentarizmus életében, mert a politikai pártok közötti működésnek a szabályai ugyanolyanok, mint egy lakóközösségnél egy elfogadott szabályrendszer, amit nem szabad felrúgni –, azért a nézők szemszögéből nézve talán nem olyan nagy dolog. Azt azonban mindenki meg tudja érteni, hogy a köztársasági elnököt azért tartja az ország, hogy abban az esetben, ha akár jogsérelmet, alkotmányos sérelmet lát, akár nagyon nagy fajsúlyú aggálya van, akkor megteheti azt, hogy az Alkotmánybíróság elé küldi az ügyet. Ez azt jelenti, hogy súlyos jogi aggályai vannak és feltételezi, hogy az a törvény, amit most meghozott a parlament, talán valamilyen szempontból alkotmányellenes, vagy pedig – ami még enyhébb, de nyilván komoly figyelmeztetés –, hogy visszaküldi újratárgyalásra. Én nagyon súlyosnak tartom a helyzetet. Bár Mádl Ferenc most nincs köztünk, mert nyaral, de sokat szokott a köztársaság működésének alapfeltételéről beszélni, hogy a köztársasági elnöknek élnie kell a jogával. Most nem élhetett ezzel a jogával és kétséges, hogy ezek után ez a jogintézmény nem mondott-e csődöt Magyarországon.
Németh Erzsébet: Én azóta is tűnődöm, hogy nem így ismertük meg az MSZP-kormányt. Eddig leginkább konfliktuskerülő, behízelgő modorú volt, azt mondják rá, hogy sodródó, hogy nem kormányoz valójában, de a kórháztörvényben hihetetlen konfliktusokat vállalt fel. Ahány front csak létezett, azok mindegyikén felvállalta a harcot: az érdekképviseletek, a betegszervezetek, az orvosi kamara, az ellenzék, az utca embere, a sajtó, tulajdonképpen mindenki feltette a kritikus kérdéseket.
Mv.: A baloldali sajtóban is számos kritikus írás látott napvilágot a törvénnyel szemben.
Németh Erzsébet: Azért rossz érzés ez, mert az embernek – szerintem bárkinek, függetlenül attól, hogy milyen a beállítottsága – az a gyanúja támad, hogy ezt az ügyet nagyon sürgetik. Bármit meg lehetett volna csinálni, de valamilyen oknál fogva ezt rögtön meg kellett szavazni, és nincs az a konfliktus, amit ennek érdekében fel ne vállalna az a kormány, akit úgy ismertünk, hogy bármit megtesz azért, hogy a népszerűsége ne szenvedjen csorbát. És nem értjük, nem tudjuk, fontos pedig ez a kérdés.
Lakner Zoltán: Itt megfordult kicsit a folyamat, tehát, hogy a valóban kissé időnként téblábolónak tűnő Medgyessy-kormány ezt most keresztülhajtotta. Ez azért is nagyon furcsa, mert ez tipikusan egy olyan kérdés, amit lehet egy évig, fél évig tárgyalni, nem véletlen, hogy mondjuk a Btk. módosítása, amit szintén megígért a kormány, az 2005-re van beütemezve. Felmerül a kérdés, milyen érdekcsoportok állnak a háttérben, amelyeknek ez az előnyére válik.
Bod Péter Ákos: Én bár nem vagyok összeesküvés-elméletre hangolva, azt kell mondanom, hogy sajnos látok egyfajta logikát, ami sürgeti ezt az ügyet. Lehet, hogy most nagy vitát fogok provokálni, de a magyar egészségügyben az idő az nem a valós idő, körülbelül 1988-89-et írunk, és gmk-k működnek. Ha belegondolok, a privatizáció nem most fog kezdődni azzal, hogy a kórházakat privatizálják, hát a gmk-k működnek, az orvos ott ül délelőtt az állami intézményben, és aztán van egy magánrendelése és átirányítja a jobb kuncsaftokat a magánrendelőjébe. Emlékszünk, hogy akkortájt állami cégekben dolgozgattak az emberek nyolc órát, és mikor meg kellett csinálni a szerkentyűt, akkor azt magánvállalkozásban csinálták meg, persze kimazsolázták a jobb feladatokat és hátrahagyták az állami céget. Na most ebben a helyzetben akar valamit csinálni a kormányzat, és én hajlandó vagyok elfogadni, hogy a magántőke bevonása jó. Tehát idáig még a dolog rendben van. És persze most jönnek az aggályok, hogy ki fogja ezt a tőkét behozni, mit fog ennek fejében kérni, ha profit lesz. Hogy fogja kivenni a nyereséget? Elmondom az én félelmemet. Emlékszünk, nagyon szép nagy béremeléseket osztott ki a kormányzat az elmúlt időszakban. Az előző is, az utódja is, de nem adta oda ennek a teljes fedezetét. Ez azt jelenti tehát, hogy egy iskola, egy kórház, egy önkormányzat könnyen pénzügyi csődbe fog kerülni. Mert meg kell fizetni az 50 százalékkal nagyobb bért ápolónak, orvosnak stb., de nincs meg ennek a fedezete. Mi lesz az önkormányzatoknál? Ha csődbe jut egy állami intézmény, majd jön a pénzügyminiszter, aztán valamit oda fog lökni. Vagy eladják az iskolákat és bezárják. A kórház esetében is lehet pénzügyi csőd, és majd decemberben meg fog jelenni a megmentő, az a tőkés, aki kisebbségi részesedést szerez. Tehát igazából miért kell sietni? Azért kell sietni, mert a kórházaknak pénzre van szükségük, az állam nem tudja ezt a pénzt odaadni a költségvetési helyzet miatt. Azért is mondom, hogy 1989-ben járunk, mert sajnos még mielőtt be nem lépett az Antall-kormány erősebb rezsimje, hasonló módon privatizáltak. Jó néhány magyar céget először a vezérigazgató lepusztított, tönkretett, csődbe vitt, majd utána azt mondta, hogy veszteséges a cégem, kérek egy kis külföldi tőkét, bagóért, ezért, azért, amazért eladta. Tehát van egy félelme az embernek; ha nagyon rosszindulatúan nézi, azért volt sürgető, mert valamit kell csinálni a kórházakkal, nem tudja kistafírozni őket, hát odadobjuk a tőkének. Ez a legrosszabb privatizáció, amikor kényszerhelyzetben van az egyik fél, és aztán válogathat a másik fél, kiszemezheti a kórházakat. Remélem, hogy nem ez van, de nem tudom kizárni, és a sürgetés is erre mutat.
Mv.: Váltsunk témát! A napokban egy olyan nemzetközi színtéren lezajló esemény kavart újabb vihart a magyar politikában, ami azt hiszem, meglepetés volt a kormányoldal és az ellenzék számára is. Az Európa Tanács Közgyűlése határozatot hozott a Jürgens-jelentés nyomán, amely elmarasztalja Magyarországot. Nyugtázza ugyan, hogy a kedvezménytörvényt számos ponton módosították, de további változtatásokat tart szükségesnek a határozat, illetve kétoldali konzultációkat sürget az érintett szomszédos országokkal, a szlovákokkal és a románokkal elsősorban. A határozat szerint az rendben van, hogy az anyaország segíteni akar a kisebbségeknek, amelyek az ország határain kívül élnek, de az érintett országok beleegyezése, jóváhagyása, velük való megegyezés nélkül ezt nem teheti meg. A tartalomra és a formára is kell ügyelni, sőt Jürgens, amikor egy sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy tulajdonképpen konkrétan mi a baja ezzel az új törvénnyel, akkor állítólag előhúzta a magyarigazolványt és azt mondta, hogy ez, mármint az, hogy a magyar címer van rajta, és ez sértheti az érintett nemzetiségek érzékenységét. Én azt hiszem, hogy ez a dolog túlmutat azon, hogy most itt a kormányzat vagy az ellenzék milyen hibákat követett el. Szerintem az egész térségben a kisebbségi probléma és az Európai Unió ehhez való viszonya kapcsán derült ki egy súlyos ellentmondás. Hogy látjátok a kérdést?
Bod Péter Ákos: A nyugati reakció sajnos várható volt, és érthető is az ő szempontjukból. Persze az mindig leforráz, hogy a nagy nemzeti ügyeink iránt nincsen érzékenységük. Már lassan megérhetne a helyzet arra, hogy Magyarország ne a sérelmi politikájának a folytatását vigye be az unióba. Jó lenne azt az általános problémát végre felvázolni, hogy vannak nemzeti határok, és vannak nemzeti kisebbségek, és azzal, hogy beléptünk az unióba, a nemzetnek a jelentősége csökkent, mert sok jog elkerül a nemzeti szintről a nemzetközi szintre. Éppen ezért a nemzetek közötti átnyúló kisebbségi ügyek most már nem lehetnek háborús okok, feszültségforrások, hanem kulturális, nyelvi, szép közösségi ügyekké válnak. Ebben a miliőben el lehetett volna talán helyezni azt a gondolatot, hogy a magyar kormányzat oktatási, egészségügyi, egyéb juttatásokat akar nyújtani azoknak, akik erre alkalmasak, és más országban élnek. Úgy látom, a nyugat-európaiak előtt ez a kezdeményezés egy kis nemzeti sérelmi ügyként szerepel, és nem szívesen tesznek igazságot kis nemzetek között. Ez csőd bizonyos értelemben. Hogy kinek a csődje, amiatt most egymásra mutogatnak a politikusok. Ez megint egy szerencsétlen ügy, mert úgy látszik, egy többéves folyamat most megakadt.
2003. 07. 04. (VII/27)
