Jürgen W. Möllemann. Sokba kerül a gyűlölet Fotó: Reuters
Alig több mint egy hónap telt el az országos választás óta. A parlament eközben elfogadta a vörös (SPD)–Zöld koalíció által kidolgozott költségvetési tervezetet, az ellenzéki konzervatív Unió nagy erővel bírálja a kormány takarékossági programját, az országot továbbra is az egyre dráguló egészségügy és a nagy arányú munkanélküliség, a növekvő adóterhek nyomasztják, a liberálisok (FDP) pedig – a sajtóban megjelenő újabb és újabb leleplező cikkek után – minden erejüket pártjuk fenntartására összpontosítják.
Az észak-rajna-vesztfáliai frakció március óta – kisebb, szinte áldásként számon tartott szünetektől eltekintve – folyamatosan a napilapok címoldalán szerepel. Ezáltal kétségkívül az eddiginél szélesebb kör? ismertségre tettek szert, s a kétes hírnév még nagy szavazóbázist is hozott számukra. Noha országosan az FDP a vártnál jóval kevesebb szavazatot kapott az őszi választásokon – a még nem is rég célul kitűzött 18 százalékra ma már nem szívesen emlékszik a vezető-
ség –, épp az észak-rajnai frakció igen jó eredményeket könyvelhetett el (9,3 százalék). A helyi frakcióval azonban mégsem cserélne talán egyetlen szervezet sem, noha ők már azt is elérték, hogy sokan az országos párttal azonosítják szervezetüket, hiszen a sajtóban összehasonlíthatatlanul gyakrabban szerepelnek, mint az anyapárt. A kétes hírnévről az egykori frakcióvezető, Jürgen W. Möllemann gondoskodott, aki néhány héttel ezelőtt történt leváltásáig az országos liberális párt elnökhelyettesi tisztségét is betöltötte.
Möllemann Izrael-ellenes kijelentéseivel és Michel Friedman, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökhelyettese ellen tett bíráló megjegyzéseivel – eszerint Németországban maga Friedman gerjeszti az antiszemitizmust – vált ismertté.
(Liberál-antiszemitizmus. Hetek, 2002. május 31.;
A német liberálisok furcsa kampánya – Erővel a hatalomba. Hetek, 2002. július 5.) Meggyőződését – melyről, mint később kiderült, a vezetőségnek is tudomása volt, így az a párt szellemével is azonossá vált – a választás előtt minden észak-rajna-vesztfáliai családhoz eljuttatta, összesen ötmillió háztartásba. Az a kérdés, hogy vajon milyen anyagi forrásból fedezte Möllemann ezt az eltúlzott kampányolást (a szórólapok terjesztése 839 ezer, nyomtatásuk 136 ezer euróba, vagyis az akció mindöszszesen egymillió euróba került), csak jóval a választás után merült fel. Ez az összeg egyébként kétszerese volt annak, amit a frakció hivatalosan költhetett volna a kampány során. A szóróla-pokon Möllemann Izrael településpolitikáját, az izraeli kormányt és ismételten Michel Friedmant bírálta.
A Möllemann, Friedman és Saron fotója alatti mottó: "Öné a választás!" Tervét először a Német–Arab Baráti Társaság – melynek elnöke maga Möllemann – szeptember 6-i találkozóján közölte, s az akcióról levélben még aznap tájékoztatta Guido Westerwellét, a párt elnökét. Ezt a levelet azonban – állítja Westerwelle – nem kapta kézhez, vagyis ő semmit nem tudott az ügyről, ám mintegy kívülálló, mélységesen sajnálja, hogy ilyesmi megtörténhetett pártjában. Annak a második levélnek a létezése, melyet a párt egyik figyelmes bizalmi munkatársa intézett hozzá, csak néhány nappal később került nyilvánosságra. Ez a bizonyíték azonban fellebbentette Westerwelle arcáról az ártatlanság fátylát, s mostantól kénytelen osztozni egykori helyettesével a felelősségben. A sajtó kereszttüzében eddig ugyanis csak Möllemann állt, s már egyre nehezebben bírta a vállára nehezedő terhet. Súlyos szívpanaszokkal egy időre kórházba is befeküdt, ám amikor az újságírók oda is utánamentek zaklató kérdéseikkel – ekkorra ugyanis már mindenkit gyötört a kíváncsiság, honnan vette a pénzt Möllemann az akciójához – orvosa tanácsára nyaralójába, Gran Canariára utazott.
A rejtély, ha lassan is, kezd megoldódni. Az észak-rajna-vesztfáliai frakció Deutsche Banknál vezetett hivatalos bankszámlaszámán előbb gyanús adományokat, majd figyelemreméltó pénzmozgásokat lehetett észrevenni. A szeptember 10-e és október 14-e közötti időszakban 1000 és 6000 euró (mindig csak kerek számok fordultak elő) közti pénzadományok érkeztek a számlára. Összesen 113 ezer eurót könyvelhetett el így a frakció "lelkes párthívektől". Ez persze még korántsem fedezte volna Möllemann szórólapjainak költségét. További vizsgálat eredményeként még másik tizennégy pénzintézményt találtak, melyeken keresztül 145 adományozó fizetett be 1000 és 8000 euró közötti, ugyancsak kerek összegeket. Azt persze már mondanom sem kell, hogy az adományozók nem valódi személyek, vagyis a körülbelül 840 ezer euró feltehetően egyetlen helyről érkezett. Németországban a pártok adományozási szabályai szerint azonban, ha az adomány összege meghaladja az 5000 eurót, az összeget a folyósító nevével és címével jelenteni kell a parlament elnökének, a 10 ezer eurót meghaladó adományt pedig névvel együtt nyilvánosságra is kell hozni.
Az adakozót legnagyobb valószínűség szerint a Német–Arab Baráti Társaság holdudvarában kell keresni. Az FDP központi irodájában áprilisban jelentkezett is egy Said Dudin nev? palesztin férfi, aki – mint mondta – lelkes híve Möllemann-nak, és adományt kínált föl a párt számára. Dudin neve nem most először merül fel a német politikai életben. A német útlevéllel rendelkező férfi a hetvenes években a RAF-terroristákat segítette, néhány hónapja pedig az iraki nagykövetség berlini irodájából támogatja Szaddám Huszein diktátort. Mind Dudin, mind pedig Möllemann persze tagadja, hogy az előbbi adománnyal segítette volna a liberális pártot. A választ továbbra is Möllemanntól várják – egyelőre mindhiába. Günter Rex-rodt, a párt kincstárnoka a múlt héten ráadásul bejelentette: mivel az országos választásokon rosszul szerepelt az FDP, a pártkasszában – túl Möllemann költekezésén – mintegy ötszázezer euróval van kevesebb a szükségesnél.
A Spiegel hírmagazin legfrissebb értesülése szerint Möllemann hárommillió euró kenőpénz fejében Szaúd-Arábiának páncélosokat adott el, melyeket Moritz Hunzinger PR-tanácsadó kijelentése szerint a Thyssen hadiipari cég gyártott. Guido Westerwelle, a párt elnöke szerint Möllemann előtt két út áll: vagy maga lép ki a pártból, vagy kizárják onnan.
2002. 11. 22. (VI/47)
