Veszélyben a legősibb családmodell

Pajor Tamás plakátterve Fotó: Somorjai L.

A 18–74 éves hazai népesség körében végzett vizsgálat első szakaszáról Életünk fordulópontjai címmel adtak ki gyorsjelentést. A felmérés a társadalmi környezet széles kör? vizsgálata révén igyekszik magyarázatot adni a nem túl kedvező népesedési folyamatokra.

Kell-e próbaházasság?

A házasságon kívüli együttélés ma már egyre elfogadottabbá válik, különösen igaz ez a nagyvárosokban. Bár a magyarok alapvetően házasságpártiak, a próbaházasság intézményét a többség kifejezetten tanácsolja a fiatalok számára. Jelenleg minden ötödik felnőttről elmondható, hogy van vagy volt már élettársa. A házasság előtti együttélés a mai negyveneseknél jelent meg először, a fiatalabb korosztályoknál pedig már megelőzi a házasságkötés – mint első együttélési forma – gyakoriságát. Általában elenyésző azok száma, akiknek tartós partnerük van, de nem élnek együtt azzal. A házasságon kívüli együttélés terjedését elsősorban a vallásosság háttérbe szorulásával magyarázzák a kutatók: jóval kevesebb a vallásos ember az együttélők, mint a házasok között. Az egyházi szertartásoknak – keresztelő, esküvő, temetés – mindemellett nagy divatjuk van, ezek mára mintegy társadalmi ceremóniákká alakultak át, melyekhez nem muszáj hívőnek lenni.

Ugyanakkor az élettársi kapcsolat – még az érintettek értékelése alapján is – érzelmileg és anyagilag jóval bizonytalanabb életforma, mint a házasság: itt kimutathatóan nagyobb a szegénységkockázat és nagyobb a kapcsolat felbomlásának esélye is. Nemzetközi kutatások egyértelműen azt támasztják alá – fejtette ki érdeklődésünkre Gödri Irén szociológus –, hogy azok a házasságok, amelyeket élettársi viszony előzött meg, sokkal nagyobb arányban bomlanak fel, mint amelyeket nem előzött meg együttélés. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy többnyire olyan emberek választják az együttélést, akik eleve liberálisabb felfogásúak ezen a téren, s később is ez a hozzáállás tükröződik vissza házassági kapcsolatuk alakulásában. Ennek megfelelni látszanak a hazai vizsgálat eredményei is: azokat a házasokat, akik előzőleg élettársi kapcsolatokban éltek, nagyobb válási hajlandóság jellemzi, mint akik nem éltek semmiféle próbaházasságban.

A legtöbb vita mind a házasoknál, mind az élettársaknál az anyagi ügyek és a gyereknevelés kérdései körül zajlik.

A kapcsolatot viszont jobban aláássák az olyan további konfliktusforrások, mint az alkohol, a féltékenység vagy a közös célok, tervek miatti viták. A szakember nem tartja kizártnak, hogy a mindennapos viták mögött, amelyekben a feleknek rendre egyezségre kell jutniuk, olykor az eltérő társadalmi-kulturális háttér, illetve értékrend éppúgy megtalálható, mint az, hogy nem jut elegendő idő, vagy nincs törekvés a problémák megbeszélésére. A legstabilabb a nézeteltéréseiket megbeszélő párok kapcsolata, a problémák elhallgatása viszont növeli a felek elégedetlenségét.

Kell-e házasság?

Az emberek életkörülményeiket tekintve általában a párkapcsolataik terén mutatkoznak a legelégedettebbeknek, s hajlamosak idealizált képet festeni magánéleti viszonyaikról. A legnagyobb fokú elégedettséget a házas férfiaknál mérték, a nők viszont elégedetlenebbek kapcsolataikkal, s hajlamosabbak azok felbontására. Az elégedettség a házasok esetében a kor előrehaladtával csökken, majd megint növekszik. Legalacsonyabb a 40–49 éveseknél.

Napjainkban megnövekedett a házasság érzelmi funkciója, az emberek intimitás iránti igénye: a megkérdezett személyek elvárásai e téren elsősorban az érzelmi és szexuális összhangra irányulnak, vélekedéseik szerint már nem a megfelelő gazdasági alap, a háztartás működése, a gyermekek nevelése határozza meg elsődlegesen a házasság sikerét.

A hagyományosabb felfogás sokkal inkább az idősebbekre és a vidékiekre jellemző.

A társadalomban mai napig erősen él az elvárás, hogy az emberek életük során előbb-utóbb megházasodjanak, családot alapítsanak – magyarázza a kutató. Olyanynyira, hogy többnyire maguk az élettársi kapcsolatban élők is elvben a házasságot tartanák a legelőnyösebb együttélési formának. De míg Nyugat-Európában a single életmód és a házasságon kívüli együttélés leginkább a képzettebb, fiatalabb városi rétegekre jellemző, addig nálunk a társadalom minden rétegét – különösen lefelé haladva – és széles korosztályát érintő jelenség az élettársi viszony, s ha úgy vesszük, a single életmód nálunk leginkább a nyugdíjasokra jellemző. A fiatal, párkapcsolat nélküli felnőttek többnyire szüleikkel közös háztartásban élnek.

Kell-e gyermek?

A gyermekvállalás szempontjából mai napig a házasok magatartása a meghatározó, mert jóllehet növekszik a házasságon kívüli születések száma, a gyerekek háromnegyede még mindig "törvényes" apától-anyától származik. Hazánkban a nyolcvanas évek óta a házasságkötések és ezzel egyidejűleg a gyermekvállalások száma csökken, illetve ezek időpontja egyre inkább kitolódik az emberek életében. A kedvezőtlen halálozási mutatókkal együtt mindez a hazai népesség öregedését és fogyását idézi elő.

Nálunk új, a modern társadalmakban egy ideje már érzékelhető jelenség a főként huszonévesek körében tapasztalható akaratlagos gyermektelenség. Ez azt jelenti, hogy a 25 év alatti nők mintegy 10 százaléka, a 30 év alatti férfiak 15–20 százaléka jelezte, hogy gyermek nélkül szeretné leélni életét. Tíz évvel ezelőtt ez az arány 1–3 százalék között mozgott. A fő okok a szabadidő féltése, valamint a bizonytalan jövőkép – sokkal inkább, mint az egzisztenciális félelmek –, a 40 év körülieknél viszont megjelenik a "kiöregedés" indoka is.

Ma száz 45 év alatti nőnek összesen 122 gyermeke van, de ennél jóval többet, 205-öt szeretne, s átlag 206-ot tartana ideálisnak, ezt megközelítik a férfiak elképzelései is. A kívánt gyermekszám elvileg garantálhatná a népesség akár kissé bővített reprodukcióját is, a családpolitika feladata lehet elősegíteni ezeknek a tartalékoknak az életre hívását – állítják a jelentés szerzői.

A juttatások közül a legnagyobb jelentőséget a 45 év alatti megkérdezett nők a családi pótléknak tulajdonították.

A gyermekvállalási hajlandóságban viszont érthetően nem kizárólagos szempont a különféle támogatásokhoz jutás lehetősége. A gyermekszámot tekintve már az egygyermekeseket is átlag feletti szegénységi kockázatok sújtják, és ahogy nő a gyermekszám, úgy emelkedik a szegények részaránya a család felnőtt tagjai között. A gyesen/gyeden lévők szegénységi kockázata megegyezik a rokkantnyugdíjasokéval. A legveszélyeztetettebbek szegénységi szempontból az alulképzettek, a kistelepülésen élők, a nagycsaládosok, az elváltak és a romák.

És persze nem kevéssé a nyugdíjasok. Ez azonban nem hat elrettentően a 46 év fölötti aktív korosztályra, mert körükben foglalkozásra való tekintet nélkül az a jellemző, hogy szívük szerint 5-6 évvel a nyugdíjkorhatár előtt, átlagosan 56 évesen mennének nyugdíjba. A kevésbé iskolázottak a munkanélküliség veszélyétől félnek, a többiek pedig a fáradtságra hivatkoznak, és kevésnek érzik a családjukra fordítható, illetve a szabadon felhasználható idejüket. Többségük unokázással és kiegészítő jövedelemszerzéssel töltené majd nyugdíjas éveit, de a gyakorlat rendre rácáfol ezekre az elképzelésekre. A kezdeti "frissnyugdíjas" aktív éveket egészen másfajta élet váltja majd fel: marad a háztartás, amelyben rászorulhat családtagjai munkájára, miközben élete végéig támogathatja őket anyagilag. Persze ha bírja.

Biztató adat viszont, hogy 1997 óta a gazdasági helyzet javulásával növekedésnek indultak a lakosságnak az életkörülményekkel kapcsolatos elégedettségi mutatói, melyek a rendszerváltozás után sokáig alacsony szinten voltak.

A megkérdezettek életének további alakulását háromévenkénti újbóli lekérdezéssel követik majd figyelemmel a kutatók, akik így kívánnak képet kapni életünk fordulópontjairól – munkába állás, párválasztás, gyermekvállalás, generációk viszonya, öregedés, szegénység stb. –, illetve ezeknek a demográfiai folyamatokra (születések, halálozások) gyakorolt hatásáról.