Heller Ágnes: "A terror célja pontosan a megfélemlítés". Fotó: Somorjai L./Reuters
Egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy felhagyok a politikaelmélettel, és politikával kizárólag állampolgári minőségemben foglalkozom majd. Egy pillanatnyi optimista időszakban azzal áltattam magam, hogy a filozófiában és társadalomelméletben már letudtam kötelességeimet, és megérdemlem, hogy végleg és kizárólag olyan izgalmas témákkal foglalkozzam, mint a vallás és a művészet. Szeptember 11-e megtanított arra, hogy tévedtem.
Tanulmányom e jelenség értelmezéséről folyó diskurzushoz kíván hozzászólni. Megírásához az vezetett, hogy az utóbbi időben több olyan okoskodó értelmiségi megállapítással szembesültem, amelyek olyannyira felbosszantottak, hogy úgy éreztem, nyilvánosságra kell hoznom véleményemet. Nem kell – akár amerikai, akár német – neveket említenem, hisz mindannyiuk jól ismert intellektuel, akiknek írásai nemcsak érzéketlenségükkel, de irrelevanciájukkal is megdöbbentettek. Nemcsak az ő megállapításaikkal vitatkoznék, de több más – a történtek kapcsán elhangzott – tipikus nézettel is. Nyilvánvaló, hogy csak azokhoz tudok szólni, akik nyitottak a párbeszédre. Ennek pedig minimális előfeltétele, hogy a szeptember 11-i terrorcselekményt "megbocsáthatatlan" és "embertelen" tettként ítéljék el. Mindazok, akik bármiféle feltétellel, bármilyen részlegesen is, de felmentést adnak a történtekre, nem lehetnek partnerek ebben a párbeszédben.
Csokorba gyűjtve felsorolnám a történtek után leggyakrabban hangoztatott érveket. Ezek első csoportját a "globalizáció" címkével jelölhetjük. A javak botrányosan egyenlőtlen elosztása, a gazdagok és szegények között növekvő szakadék, a világszegénység az embereket elkeseredetté és dühössé teszi. A terrorizmus válasz erre, akárcsak a Seattle-i vagy a bolognai globalizációellenes demonstrációk. Ez, ha rossz válasz is, akkor is válasz. A globalizáció megszűntetésével – az üzleti világ hatalmának megtörésével, a helyi gazdaságok és piacok helyreállításával – megállítható lenne a terrorizmus, ami nem más, mint egy általános antikapitalista válasz (bár rossz válasz). A kapitalizmus szétrombolja a hagyományos életformát, vallást, erkölcsöket. Hedonista és dekadens. A természet elpusztítása árán terjeszti az új technológiákat. A dekadencia úgynevezett nyugati értékeinek tagadásával és alternatív technológiák bevezetésével megállítható a terrorizmus.
A második a "bűnös Amerika" érvrendszer. Amerika mindig is bűnös volt – különös tekintettel az arab és az iszlám világgal való kapcsolatára. Az arabokat folyamatosan megalázta és frusztrálta az Egyesült Államok. Tette mindezt a következőkkel: egy amerikai titkos intervenció eredményeképpen a sah Iránban elfoglalta a trónt, támogatást adott Afganisztánban a fundamentalisták (köztük bin Laden) szovjetek elleni harcához, háborúzott Irakkal, az arab világ reakciós rezsimjeit – például Szaúd-Arábiát – támogatja, és Izrael hátvédje a palesztinok elleni harcban. Amerika az erkölcsi fertő gyökere – ahol tolerálják a homoszexualitást, a szemérmetlenül öltözött nők erkölcstelenségét, a drogot, az alkoholt, és mindezt az amerikai tömegkultúra hegemóniájának segítségével elterjesztik a világban. Az érvek ezen csoportja általában azzal az előfeltevéssel is él, hogy az Egyesült Államok – ahogy szokta – meg fogja torolni az ellene elkövetett terrorcselekményt, és ez – akárcsak Jugoszlávia esetében – sok civil áldozattal jár majd. Válaszukkal sokkal több bajt okoznak majd, mint amit elszenvedtek – szokás szerint. Akár egy harmadik világháborút. A dolog lényege az, hogy Amerika mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa világuralmi helyzetét – kerül, amibe kerül.
***
Kezdjük az érvek első csoportjával. Igaz, hogy a világ gazdag és szegény nemzetekre oszlik, és az őket elválasztó szakadék az elmúlt tíz évben tovább mélyült. Hozzátehetnénk, hogy ez a különbség, az egyes államokon – így az Egyesült Államokon – belül is mélyült. Kétlem, hogy ezekért a bajokért a globalizáció lenne felelős: az olajdollárok irdatlan mennyiségét inkább költötték jachtokra és kastélyokra, mint hasznos befektetésekre. Ez azonban nem rám tartozik. De mindenesetre a gazdag és szegény államok közti különbség valóban világprobléma, éppen ezért kell nemzetközileg orvosolni. Nyilvánvaló, hogy csak valamiféle – a javak újraosztásán alapuló – szociáldemokrata politikának van némi kis esélye arra, hogy ezt a kérdést sikerrel oldja meg. Ám a szociáldemokrácia – akárcsak minden liberális, szekuláris, társadalmi és politikai formáció – a nemzetközi terrorizmus kettes számú ellensége. Ráadásul a nemzetközi terrorizmus érdemi kiagyalói nem a szegények, de éppen a nagyon tehetősek, sőt még az akciók kivitelezői is inkább a felső-középosztálybeli gyerekek köréből származnak. Messze nem a világ földönfutóiról van szó.
A globalizációellenes tömegtüntetések résztvevői ideológiailag nagyon sokfélék és különbözőek. Még ha bizonyos terrorista csoportok fel is használják az ilyen demonstrációk alkalmait arra, hogy erőszakot kövessenek el, még ők sem képviselik az egész mozgalmat. Éppen ellenkezőleg, a nemzetközi terrorizmus a globális világ terrorizmusa.
Igaz, hogy a kapitalizmus lerombolja az élet különböző régi kereteit, úgymint a hagyományos monarchiákat, a tradicionális arisztokráciát, az államok közti rögzített határokat, a vidék önellátását. Ám ha valaki figyelmesen megvizsgálja a terrorista szervezetek vezetőit és tagjait, akkor láthatja, hogy azok éppen a kapitalizmus haszonélvezői, hiszen ahhoz, hogy hatalmi központokat alakítsanak ki, szükségük volt a hagyományos életmódot fenntartó keretek megszüntetésére. Bin Laden apja nem volt herceg, sőt herceg fia sem volt, hanem egy self-made man, egy frissen burzsoává lett figura – Atta apjához hasonlóan. A nemzetközi terrorizmus hármas számú közellensége az arab világnak, míg legjobb elvbarátaik az olyan forradalmi diktatúrák, mint a szíriai, az iraki vagy a líbiai. Tegnap leninisták – vagyis szekuláris fundamentalisták – voltak (néhányuk még mindig az), mára pedig iszlám fundamentalistákká váltak, ami nézetem szerint egy és ugyanaz. Csak ott létezik fundamentalizmus, ahol éppen fundamentális alapok nincsenek.
Nézzük a második, a "bűnös Amerika" érvet. Amerika sok hibát követett el külpolitikájában, és sok rossz döntést is hozott a sok jó és dicséretes elhatározása mellett. Az elmúlt tíz évben, a Szovjetunió bukása óta véleményem szerint a jó döntések túlsúlyba kerültek a rosszakkal szemben. De akárhogy is ítéljük meg ezt a kérdést, azon a tényen nem változtathatunk, hogy ennek a terrortámadásnak nincs köze Amerika további tetteihez, legyenek azok jók vagy rosszak, vagyis e két dolog közt nincs összefüggés. Például az izraeli–palesztin békefolyamat már elindult – éppen az Amerikai Egyesült Államok segítségével – abban az időben, mikor az ellene tervezett terrortámadás már az előkészítés előrehaladott fázisában volt. Ennek a békefolyamatnak a megakasztása, és nem a palesztinok támogatása volt a terroristacsoportok egyetlen komoly célja abban az időben. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy az Egyesült Államok elleni terrortámadás kiagyalóit és a második intifáda meghirdetőit ugyanabban a terrorszervezetben kell keresnünk.
A "bűnös Amerika" kép egy ideológiai imázs. Ez semminek nem oka, ám mindenre igazolásul szolgál. Mikor egy amerikai afölött szörnyülködött, hogy Moszkvában kirakatpereket vezetnek, azt a választ kapta, hogy Amerikában pedig verik a feketéket. Az utóbbi is igaz, ám semmi köze sincs a szovjet kirakatperekhez vagy koncentrációs táborokhoz, csupán arra szolgát, hogy ideológiailag mindezt megokolja. És akárcsak abban az időben, most is alkalmas erre a "bűnös Amerika" mottó, hiszen azt mondhatják: "persze hiba volt, de azért van benne valami igazság" – és ezzel részben felmentést is adnak. Sokaknak még meg kell tanulniuk az egyik legegyszer?bb filozófiai bölcsességet: nem mondhatsz egy hazugságot tíz mondatban anélkül, hogy ne mondanál valami igazságot is. Ezt a közhelyet a különböző ideológiák kis is használják: nagy hazugságaikba mindig belecsempésznek egy kis igazságot is. Természetesen igaz, hogy a Versailles-i szerződés igazságtalan volt, ám ezzel Hitlert igazolni persze egy álnok hazugság.
Ha az arab világ frusztráltnak érzi magát, az nem Amerikának köszönhető. Az elégedetlenség – ami kétségtelenül jelen van – azt követően jelent meg, hogy kudarcba fulladt egy pánarab állam megteremtésének kísérlete, ami egyben a pánarab nacionalizmus kudarcát is jelentette. A leninizmus ideológiája, amelyet Nasszer idején és a Bath párt hatalomra kerülése után részlegesen átvettek – kevés hasznot hozott a birodalomépítésnek. Ez az őstörténete – bár nem az oka – a mai arab világban létező iszlám fundamentalizmusnak, amely valójában nem is egy arab országból származik.
***
A terror egyetemleges, különbségtevés nélküli gyilkolást jelent. A terror akkor éli fénykorát, ha a legcsekélyebb összefüggés sincs egyrészt egy személy tettei és viselkedése, másrészt aközött, hogy a tömeges mészárlás áldozatává váljon. Az ő szemszögéből nézve az erőszak teljesen irracionális, mégha állampolgári hűségéhez nem is fér kétség, akkor sem tudja megvédeni magát és családját a gyilkosságtól; ám ugyanez a helyzet az erőszaktevő szemszögéből teljesen racionális. Az erőszaknak két jelentése van: egyrészt megfélemlítés és példa nélküli félelem, másrészt válogatás nélküli gyilkolás. Az erőszaktevő oldaláról a terror célja pontosan a megfélemlítés. Mindenkinek félnie kell. A félelem és a hit pszichológiailag együtt jár: minél több ember fél tőled, annál fontosabbnak érzed magad.
Lehet vitatkozni arról, hogy vajon a Szovjetunió keletkezésétől fogva erőszakos diktatúra volt, vagy csak később, a kollektivizáció idején vált azzá. Lenin idején a valódi, a vélt vagy a potenciális politikai ellenfelek mellett az úgynevezett ellenséges osztályok is az erőszak céltáblájává váltak. Az erőszak a kollektivizáció – vagyis az egész társadalom totalizációja – idején érte el csúcspontját, és nem is szűnt meg – néhány háborús évet leszámítva Sztálin haláláig. A náci Németország esetében is hasonló tendenciákat figyelhetünk meg. A zsidókat – a gyerekeket és a még meg nem születetteket is beleértve – minden ok nélkül a rendszer már a kezdetekkor ellenségnek nevezte ki, és mondhatjuk, hogy a rezsim kialakulásától fogva az erőszakon alapult; míg más vélemények szerint erről csak 1939-től beszélhetünk, mikor a zsidók– és más népcsoportok megsemmisítésének programja elkezdődött. Nem azért vázoltam fel e rövid történeti adalékokat – anélkül, hogy értékeltem volna őket, hogy megmagyarázzam bin Laden terrorista szervezetét, hanem azért, hogy annak lehetséges eredetét felfedjem (hogy magyarázatot adjak annak lehetséges eredetére). Az erőszakos totalitarizmus – amelyet már régen kitaláltak és azóta jelen van a világban – gyökerei többféle jelenségből erednek. A későbbiekben visszatérek még az európai totalitárius államok és a bin Laden-féle szervezet közös vonásaihoz, a tagságuk, ideológiájuk és tetteik ismertetéséhez, először azonban folytassuk az eredettörténettel.
(A tanulmány folytatását lapunk jövő heti számában közöljük: Modernitás és terror II.)
2001. 11. 23. (V/47)
