Kereső toggle

Biológiai terror: sok milliárd láthatatlan ellenség

Szuperpestis a mélyh 369 t 337 ben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Egy kémcső választ el bennünket a földi pokoltól" – figyelmeztet egy napokban megjelent amerikai sikerkönyv felcíme. Sokszorosára nőtt a kereslet gázálarcok, fertőzés elleni vitaminkészítmények, vegyvédelmi öltözetek iránt. Az FBI egy esetleges vegyi és biológiai terrortámadástól tartva megtiltotta a permetezőrepülőgépek felszállását az amerikai nagyvárosok környékén, és bár a repülési tilalmat feloldották, az újabb hírek fokozott óvatosságra intenek: Irak az utóbbi hónapokban leállította nukleáris fegyverprogramját, minden erejét a vegyi, biológiai fegyverek kifejlesztésére fordítja. Mekkora a valós veszély, és lehetséges-e a védekezés a láthatatlanul pusztító terrortámadásokkal szemben?

A biológiai fegyverkezés a biológia robbanásszerű fejlődésének keserű mellékhatása. Minden eddiginél többet tudunk az öröklődésről, a rák kialakulásáról, arról, hogy milyen folyamatok zajlanak le a mikroszkópikus sejtek szintjén az emberben. Ezek az információk mindenki számára néhány dolláros befektetéssel – újságokból és az interneten keresztül – könnyen elérhetőek, így a biológiai fegyverek előállítása egy nukleáris fegyverhez viszonyítva rendkívül olcsó és egyszerű vállalkozás nemcsak kormányok, hanem akár "mezítlábas" terroristák számára is. 



Borítékban érkezett a vírus



Atombombát készíteni még ma is rendkívül költséges, a megfelelő dokumentáció és szakmai tapasztalat pedig nem minden ország számára hozzáférhető. Ráadásul az atombombához szükséges hasadóanyagok minden grammjával el kell számolniuk a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek. Az egyszerűbb biológiai fegyvereket azonban közepes szakmai felkészültségű technikusok is elkészíthetik tízezer dollárnyi beruházásból, ha a szükséges recepteket letöltik az internetről. 

A biológiai terroristáknak kis szerencsével még csak nem is kell előállítaniuk felfegyverzett baktériumtörzseket, akár postán is megkaphatják azokat valamelyik jól felszerelt üzemtől. A nyolcvanas évek közepén például az iraki oktatási minisztérium 70 csomagnyi mikrobát és toxint rendelt az American Type Culture Collection nevű cégtől. A küldemény annak rendje és módja szerint meg is érkezett, és – mint később kiderült – az irakiak alaposan fel is dolgozták. 

Ugyanettől a cégtől rendelt bubópestis baktériumokat néhány évvel később egy ohiói technikus, Larry Harris. Az akcióhoz csak egy hitelkártyára és egy hamis fejléces levélre volt szüksége. Harris három hét múlva megkapta az igényelt baktériumot, de türelmetlensége és hozzá nem értése feltűnt a cég számára, akik értesítették a szövetségi nyomozókat. 

A nyomozás során kiderült, hogy Harris egy rasszista szervezet tagja, és saját bevallása szerint biológiai fegyvert akart készíteni egy Szaddám Huszein elleni támadáshoz, ezért az afférért 1995-ben börtönbüntetésre ítélték. (Pestist mellesleg a magyarországi egyetemi laboratóriumok hűtőiben is lehet találni.)



Titkos szovjet bázisok



A nyolcvanas-kilencvenes években többször próbáltak meg magánszemélyek baktériumfegyvereket bevetni – változó hatással. 1984-ben az amerikai Oregon államban a helyiekkel való konfliktus után egy keleti vallásokkal foglalkozó csoport tagjai szalmonellát juttattak négy étterem salátabárjaiba, 750 embert fertőzve meg. A csoport vezetője két és fél évet ült ezért a tettéért börtönben, majd Európába emigrált. Sokkal tragikusabb végkimenetele volt a Legfelsőbb Igazság nevű japán szekta ténykedésének, akik 1995-ben szarint engedtek ki a tokiói metróban. Az ideggázzal töltött és leszigetelt műanyag zacskókat cipősarokkal és élesre faragott esernyőnyéllel hasították fel a fanatikus kultusztagok. A támadásban 12 ember vesztette életét és több mint 5000 ember megsebesült. A szekta tagjainak őrültségét jól bemutatják a később kiderült tények: a csoport anthraxszal szórta be Tokiót, szerencsére sikertelenül, a kilencvenes években pedig az ebola által sújtott Zairéban jártak, ahol gyilkos vírusra akartak szert tenni későbbi támadásaikhoz. 

A biológiai fegyvergyártásban a nyolcvanas évek végére Irak küzdötte fel magát első számú szereplővé. Az ENSZ fegyverellenőrzési bizottságának adatai szerint Irak mintegy 8500 liter anthraxszal, 2500 liter aflatoxinnal, 19 ezer liter botulinummal rendelkezett. Ezeket lefagyasztott állapotban helyezték volna a rakétafejekbe. Az Öböl-háború során Irak ezeket a biológiai fegyvereket Scud-rakétákkal akarta Izraelbe és az USA-t támogató arab államokba juttatni. Ebben állítólag az USA és Izrael állította meg, megfenyegetve Irakot, hogy ha ezt megteszi, akkor nukleáris ellencsapásra számíthat. 

A biológiai fegyverek gyártásában azonban a volt Szovjetuniónak volt a legnagyobb kapacitása és tapasztalata. Az "alap"-biológiai fegyvereken kívül számos rendkívül nagy hatású, például az emberek érzelmeire ható, rendkívüli izgatottságot vagy depressziót okozó szereket is létrehoztak. A volt Szovjetunió kiterjedt biológiaifegyver-programjáról a kilencvenes években értesülhetett a szélesebb nagyközönség, Kanatjan Alibekovtól, a program második emberétől, aki az Egyesült Államokba szökött. Alibekov – mai nevén Ken Alibek – Biohazard című könyvében beszámolt az oroszok anthrax- és himlőgyártásáról, és rendkívül sok olyan információt hozott nyilvánosságra, amit a másik oldalon álló kollégái a szolgálati titok miatt nem tehettek meg. 

A szovjetek 1973-ban hozták létre Biopreparat nevű komplexumukat, röviddel a biológiai és toxikusfegyverek gyártásának beszüntetéséről szóló nemzetközi szerződés aláírása után. A szovjetek egész egyszerűen nem tudták elhinni, hogy az USA felhagyott biológiaifegyver-programjával, pedig azt már 1969-ben beszüntették. 



Az U-variáns



A Biopreaparatnál mintegy harmincezer ember dolgozott, egy részük gyilkos toxinokat, mikrobákat és vírusokat fejlesztett, egy másik részük pedig hatásos gyógyszerek után kutatott. A szovjetek az olyan "hagyományos" gyilkoló baktériumok mellett, mint az anthrax sok rendkívül nagy hatású tömegpusztító mikroorganizmust fejlesztettek ki. Az egyik ilyen fegyverhez egy végzetes baleset folytán jutottak hozzá: 1967-ben egy Marburg nevű kis németországi város vakcinaüzemében egy ebolához hasonló vírus megölt néhány embert, akik majomkísérletekkel akartak védőoltást létrehozni. A vírust ennek következtében Marburgnak nevezték el. A szovjetek ehhez jutottak hozzá – valószínűleg titkosszolgálati módszerekkel –, majd a Biopreparat novoszibirszki üzemében, a Vectorban folytattak rajta kísérleteket. 1988-ban a kísérletek során egy Nyikolaj Usztyinov nevű kutató véletlenül megszúrta magát egy fertőzött tűvel. Usztyinov néhány napon belül meghalt, a vírus rendkívül erős vérzést váltott ki, szinte vért izzadt. A Vector lefagyasztotta Usztyinov vérét, és további kísérletek során kifejlesztette az Usztyinov után Variant U-nak nevezett vírust. 

A Szovjetunió biológiai tömegpusztító fegyvereiről 1989-ben jutott részletes információhoz a Nyugat, miután Vlagyimir Paszecsnyik, a Biopreparat pestis kifejlesztéséért felelős igazgatója Nagy-Britanniába disszidált. Paszecsnyik igencsak ráijesztett a brit és az amerikai titkosszolgálatokra, amikor beszámolt arról, hogy a Szovjetunió olyan pestist fejlesztett ki, amelyik ellenáll az antibiotikumoknak és fertőzőképessége révén pusztító ereje felülmúlja a nukleáris fegyvereket. Ezután követelték a nyugati hatalmak a Szovjetuniótól, hogy ismertesse biológiaifegyver-programját. A szovjetek bemutatták a helyszíneket, ahol a kísérletek folytak, de a gyilkos organizmusokat elrejtették a fegyverellenőrök elől. 

Alig néhány évvel később újabb Biopreparat-vezető disszidált Nyugatra, ezúttal az Egyesült Államokba. Ken Alibek részletesen beszámolt az USA kormányszerveinek a szovjet biológiaifegyver-programról, valamint arról is, hogy a Biopreparat kutatóinak többségéről nincs információ, amióta Oroszország – hivatalosan – leállította a biológiai fegyverek gyártását. Alibek szerint ezeknek az embereknek egy része Iránba vagy Irakba ment dolgozni, oda, ahol tudásukat megfizetik, és nem tudni, hogy miket is vittek magukkal a Biopreparat hűtőiből. Elképzelhető, hogy ezek az országok ilyen módon a legfejlettebb biológiai fegyverekhez is hozzájutottak. A terrorista csoportok számára a legkönnyebben elérhető biológiai fegyver azonban még mindig az anthrax, ami részben megnyugtató, mert ez ellen legalább létezik oltás, és antibiotikumokkal is kezelhető – de csak abban az esetben, ha hamar felsimerik, hogy anthraxtámadás történt. 



Halálos legelők



Az anthrax – ismertebb nevén lépfene – egy olyan baktérium, amely főként növényevő állatokat támad meg. A fertőzött földben a spórák akár évtizedekig is túlélnek fertőzőképességük megőrzése mellett – használhatatlanná téve a legelőket, miközben a fertőtlenítés óriási költségeket emészt fel. Ha valaki belélegzi a baktériumspórákat, vagy a baktériummal fertőzött állat húsát megeszi, a fertőzés akár három nap alatt halált okozhat. A belélegzéses anthraxfertőzés meglehetősen ritka: az Egyesült Államokban 1900 és 1978 között összesen 18 olyan esetet jegyeztek fel, amikor anthraxspórákat lélegeztek be a juhokkal foglalkozó munkások. A levegőben terjedő anthraxról az 1979-es szverdlovszki eset kapcsán sikerült a legtöbb információt begyűjteni. A volt Szovjetunióhoz tartozó városban anthraxot gyártottak, és ez került véletlenül a levegőbe. A levegőben terjengő anthraxspórák összesen 79 embert fertőztek meg, ebből 68-an életüket vesztették. 

Az Egyesült Államokban működő Járványmegelőzési Központ adatai szerint 100 kg anthrax szélnek eresztése 

Washington fölött hárommillió ember halálát is okozhatja. A most földre kényszerített mezőgazdasági permetező repülőgépek ennek a mennyiségnek a dupláját is ki tudják szórni. Az anthrax ellen akkor lehet hatékonyan védekezni, ha nagyon korán felismerik. A betegség első fázisában ugyanis nagyon hasonló egy influenzás megbetegedéshez: láz, köhögés, fejfájás és általános gyengeség lép fel. A második fázis viszont már végzetes: a láz hirtelen felugrik, légszomj, hasmenés, sokk lép fel, a beteg kómába esik. Az esetek mintegy felénél vérzéses agyhártyagyulladás is kialakul, súlyos tudatzavarral, majd végül a vérnyomás drámai zuhanása okozza a halált. 



Lehetséges a védekezés



Az anthrax ellen létezik oltóanyag, amelyet a Bioport Corp. a hetvenes évek óta gyárt és szállít elsősorban a hadsereg számára. Az USA által forgalomba hozott készítmény tok nélküli baktériumtörzsek legyengített, sejtmentes kivonatából áll. A hat elemből álló oltási sorozat után 2-7 héten belül kialakuló védettség mintegy 88 százalékban akár két évvel később is fennáll. Miután a korábbi években a biológiai terror eshetőségét csekélynek ítélték, s a népesség teljes átoltásának költségei tetemesek, így jobbára csak a fenyegetettségnek kitett, többnyire katonai személyzet részesült a védelemben. Szerencsétlen egybeesés, hogy a cég engedélyeztetési eljárások miatt jelen pillanatban nem gyártja az oltóanyagot, 2002-re ígéri az újabb dózisokat. 

A betegség korai szakaszában antibiotikum is alkalmazható. Az elmúlt napokban New Yorkban megnőtt a német Bayer gyógyszergyártó cég Cipro nevű gyógyszere iránt a kereslet. A CNN beszámolója szerint nagyon képzett és egyben nagyon izgatott emberek több hónapra való mennyiséget vásároltak be az említett gyógyszerből. David Siegrist, a Potomac Politológiai Intézet Biológiai Terrorelhárító programjának igazgatója szerint az orvosok nem véletlenül választották a Ciprot, az Öböl-háború idején ugyanis 

a hadsereg is rendelt belőle a Perzsa-öbölben tartozkodó katonák számára. A betegség kezelésére általánosan elfogadott a doxycyclin nevű közismert antibiotikum, sőt a természetben fellelhető törzsek zöme ellen a penicillin is hatásos. Nem zárható ki azonban annak lehetősége, hogy olyan manipulált változatokhoz nyúlnak az esetleges merénylők, amelyek ellenállók az ismert védekezési formákkal szemben.


Kénkő és hashajtó

A történelemkönyvek által rögzített legkorábbi példa biológiai fegyver használatára az időszámításunk előtti hatodik században történt, amikor az asszír hadsereg anyarozszsal mérgezte meg az ellenséget. Ugyancsak ebben a században az athéni Szolón hunyorból készített, hashajtó hatású teát öntetett az ostrom alá vont Krissa vízkészletébe. Az első vegyi fegyver használatát hagyományosan időszámításunk előtt 429-re teszik a történészek, amikor a spártaiak a peloponnészoszi háborúban felizzított szurok és kén mérgező füstjét használták fel az ellenséggel szemben. 

A középkorban általánosan bevett gyakorlat volt, hogy a hullákat a várfalon át bedobálták az ostrom alá vont városba vagy várba. Ez történt 1346-ban is, amikor a tatár sereg a mai Krím-félszigeten található Kaffát ostromolta. A várban rövid időn belül pestisjárvány tört ki, s a védők kénytelenek voltak megadni magukat. Egyes történészek szerint az innen menekülők hozták át Európába a két évvel később milliók halálát követelő fekete halált, a pestist. 

Pár száz évvel később itáliai hadjárata során – 1797-ben – Napóleon mocsárlázzal próbálta meg-fertőzni a körülzárt Mantua lakosságát.

Olvasson tovább: