Kereső toggle

A világszervezet közel-keleti mérlege

Annan követi Arafatot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A második világháború után az angolok kénytelenek voltak a palesztin ügyet a Népszövetség jogutódjának számító ENSZ rendkívüli közgyűlése elé vinni. A testület egy külön bizottság jelentése alapján ajánlást fogadott el, amelyben a szembenálló feleket a "zsidó nemzeti otthon" maradék egyötödének további, egy zsidó és egy újabb palesztinai arab államra való kettéosztását javasolta, azzal, hogy Jeruzsálemet és környékét corpus se-paratumként az ENSZ közvetlen igazgatása alá rendelte volna. A javaslatot zsidó részről elfogadták, a palesztinai arabok és az "Arab Liga" azonban nemcsak elutasította, de jogellenes fegyveres erőszak alkalmazásával a megalakuló zsidó miniálla-mot vérbe akarta fojtani. Ez nem sikerült, de a "zsidó nemzeti otthon" területén megalakításra javasolt második palesztinai állam területéből a Jordán nyugati partját és Kelet-Jeruzsálemet Jordánia, a Gázai övezetet Egyiptom jogtalanul elfoglalta és annektálta. Az ENSZ – miközben több ízben elítélte a zsidó államot, amiért az arab kormányok által magukra hagyott, de a zsidó állammal szemben ellenséges arab menekültek millióit nem fogadta be – szó nélkül hagyta Jordánia és Egyiptom jogellenes annexióját, az arab országokból elűzött közel egymillió zsidó menekült ügyét, és a Jordániából, valamint Egyiptomból Izraelbe beszivárgott fegyveres bandák rablásait és gyilkosságait. Pedig az ENSZ égisze alatt aláírt fegyverszüneti megállapodások elvileg szavatolták az ideiglenes határok biztonságát.

1967-ben az orosz katonai és pénzügyi segítséggel készülő egyiptomi elnök, Nasszer ultimátumára a világszervezet békefenntartó erői zöld utat biztosítottak az egyiptomi agressziónak. Semmit sem tettek, amikor Nasszer lezárta az izraeli hajók elől a Tirani-szorost, és fegyveres feddajinok csoportjai az izraeli polgári lakosságot gyilkolták és fosztogatták. A háború után a Biztonsági Tanács megalkotta 242. számú határozatát, amely mind a mai napig a konfliktus politikai rendezése alfájának és omegájának számít. E határozat egyetlen kötelező erej? eleme, hogy a konfliktust tárgyalások útján kell rendezni, és felhívja az akkori főtitkárt, hogy ennek előmozdítása céljából a térségbe megbízottat küldjön. A tárgyalásokon két alapelv egyidej? alkalmazását javasolja. Az első alapelv minden állam számára szavatolja a "békés és biztonságos határokat", a második pedig az 1967-ben Izrael által elfoglalt, arabok lakta területek kiürítésének alapelve. Izrael ezt is azonnal elfogadta, ám az arab államokat tömörítő "Liga" és az időközben Egyiptomban megalakult PFSZ egészen 1992-93-ig elutasította. Annak ellenére, hogy a nemzetközi jog és a világszervezet alapokmánya alapvető kötelezettségként írja elő a viszályok békés megoldását, az ENSZ semmit sem tett azért, hogy az arab államokat és a PFSZ-t a tárgyalásos rendezésre rászorítsa; ezzel szemben beindult a közgyűlési (időnként biztonsági tanácsi) gépezet, amely sorozatban gyártotta az Izraelt elítélő és a 242-es határozat végrehajtására felszólító határozatokat. Pedig azok az arab fél hajthatatlansága miatt nem realizálódhattak, hiszen nemcsak a tangóhoz, de a tárgyalásokhoz is minimum két fél szükséges. 

Az arab államok nemcsak nem fogadták el a világszervezet tárgyalásra felszólító határozatát, de 1973 októberében újabb vesztes háborút indítottak. Miközben az ENSZ Izrael teljes felszámolását és zsidó lakóinak deportálását célul kitűző PFSZ-t nemzeti felszabadító mozgalomként ismerte el, és megfigyelői státust biztosított számára a világszervezetben, a cionizmust, a zsidó nép nemzeti felszabadító mozgalmát a harmadik világ és a Szovjetunió vezérelte keleti blokk támogatásával rasszista és fajgyűlölő ideológiaként bélyegezte meg. A Közgyűlés az egymást követő években – nem kötelező – határozatokban állapította meg a palesztin nép elidegeníthetetlen jogát az államalapításra, és a milliós palesztin menekülttömegek Izraelbe való hazatérésére. Jeruzsálem e határozatok szerint – megszállt terület, sosem volt és sosem lesz a zsidó állam székhelye. 1967 előtt, amikor a város Jordán fennhatóság alatt állott, és zsidó nem tehette be a lábát, hogy – emberi jogként – vallási kötelezettségeinek eleget tegyen, sosem emlegették a 181. határozatnak Jeruzsálem nemzetközi jogállására vonatkozó részeit. 1967-ben, miután Izrael elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet, határozatok sora született minden évben arról, hogy Jeruzsálemnek az ENSZ fennhatósága alá kellene tartoznia.

Nem érinthette semmi a PFSZ-nek az ENSZ-nél biztosított jogállását. Bár e palesztin szervezet az orosz titkosszolgálat támogatásával a világterrorizmus bázisát építette fel a dél-libanoni "Fatahföldön", polgári személyekkel szemben súlyos terrorcselekményeket követtek el – például polgári repülőgépek elrablását –, a müncheni olimpián lemészárolták az izraeli sportolókat, de súlyos áldozatokkal járó bombákat robbantottak Európa nyugati felének csaknem minden országában. Izraelben elkövetett terrortámadásainak döntő többsége is polgári személyek ellen irányult. Az ENSZ azonban 1990-ben felülvizsgálta a cionizmust rasszizmusként megbélyegző határozatát, és hatályon kívül helyezte azt. Az 1992-ben megindult madridi folyamat az oslói megállapodásokba torkollott. Úgy tűnt, hogy a helyzet előnyére változik. Izrael és a PFSZ elismerte egymást, és Jasszer Arafat szervezete nevében kötelezte magát, hogy kész minden viszályt békés úton megoldani, elítéli a terror, a fegyveres erőszak minden formáját. Ezt a később be nem tartott, de többször is megismételt ígéretét jutalmazta a Nobel-bizottság 1994-ben békedíjjal. Annak dacára, hogy Izrael mindent megtett e megállapodások megvalósításáért, területeket, pénzt, fegyvert és infrastruktúrát adott a palesztinoknak, akik végre megválaszthatták autonóm önkormányzó testületeiket is, az oslói folyamat nyolc éve alatt a palesztin terror egyre fokozódó hevességgel folytatódott, és a békeegyezményeknek Arafaték egyetlen cikkelyét sem tartották be. E korszak izraeli áldozatainak száma többszöröse a békemegállapodások előtti ugyanolyan szakasznak. Le kellett volna fegyverezniük és fel kellett volna oszlatniuk a Hamasz és az Iszlám Dzsihád, a Fatah Sólymai terrorszervezeteit, de semmit sem tettek.

Tavaly nyáron Arafat az amerikai elnök Camp David-i rezidenciáján visszautasította Barak izraeli miniszterelnöknek a Jeruzsálem fővárossal megalapítandó palesztin államra vonatkozó békeajánlatát és – a "területekért háborút" elv értelmében – utasítást adott az "Al-Aksza Intifáda" fegyveres felkelésének kirobbantására. A nemzetközi béke és biztonság megvalósítására alapított ENSZ semmit sem tett annak érdekében, hogy a Palesztin Hatóságot rászorítsa a békemegállapodások betartására és a terror beszüntetésére, de továbbra is Izraelt elítélő határozatokat hozott. Ezen Kofi Annan megválasztása sem változtatott. A főtitkár néma maradt a palesztinok jog- és békesértő tevékenysége idején, de elítélte Izraelt, amikor az fellépett a terrorral szemben. A durbani ENSZ-konferencián a nem kormányzati szervezetek Izraelt és a cionizmust ismét fajgyűlölő és rasszista államnak bélyegezték. Kofi Annan sajnálkozásának adott hangot, amikor az Egyesült Államok és Izrael eltávozott a konferenciáról, ám a konferencia rasszista és fajgyűlölő légköre nem késztette ilyen megállapításra.

Máig tartó feszültséget keltett az ENSZ békefenntartóinak libanoni tevékenysége az elrabolt három izraeli katona ügyében. A határt ellenőrző erők nem akadályozták meg a síita terrorcsoportot, hogy jogellenes agressziót elkövetve az ENSZ szavatolta határ másik oldaláról három izraeli katonát elraboljon. Filmfelvételt is készítettek az emberrablásról, de ezt a tényt elhallgatták. Majd amikor a film napvilágra került, nem mutattak hajlandóságot annak kiszolgáltatására, ily módon fedezve a Hezbollahnak az ENSZ Alapokmányával és a nemzetközi joggal ellentétes tevékenységét. Szíriát, amely tucatnyi terrorszervezetnek ad otthont, a napokban a Biztonsági Tanács nem állandó tagjává választották, miközben Izrael semmiféle funkciót nem töltött és nem is tölthet be az ENSZ-ben, mivel az ázsiai regionális csoport nem volt hajlandó befogadni, és az európai is csak azzal a feltétellel fogadta be tavaly, hogy egy ideig semmilyen funkciót nem kér magának.

Mindezekre tekintettel érthető, ha Izraelben fenntartásokkal és csekély lelkesedéssel fogadták a Nobel-bizottság értékelését, és sokan úgy tekintik, hogy a térségben az ENSZ több évtizedes és Kofi Annan ötéves tevékenysége az ENSZ és a Nobel-bizottság kinyilvánított céljaival ellentétben a "nemzetközi háborút és bizonytalanságot" szolgálta. Az is igaz azonban, hogy a Nobel-békedíj ázsiója sokat esett azzal, hogy Jasszer Arafat is megkapta azt, és a bizottság
– az azóta történtek ellenére – sem fosztotta meg a díjtól érdemtelenség okából a palesztin vezetőt.


A Népszövetség elvetélt javaslata

Az ENSZ jogelődjének számító Népszövetség vállalkozott annak a problémának a kezelésére, amely az első világháború után a volt arab birodalom területén alakult ki. A törökök a sevresi és a lausanne-i szerződésben lemondtak az e területek felett gyakorolt szuverenitás jogáról, és így a világszervezet a török uralom alól felszabadult területek Palesztinának nevezett részén Angliát bízta meg "egy zsidó nemzeti otthon" feltételeinek megteremtésével. 1926-ban a Népszövetség – Anglia kezdeményezésére – e terület négyötödén Nyugat-Palesztinában (a mai Jordánia területén) arab államot létesített "Transz-jordániai Emirátus" néven. A Jordán-folyótól a Földközi-tengerig terjedő térségben pedig a britek, nemzetközi kötelezettségüket súlyosan megsértve, 1938-ban betiltották a földvásárlásokat. Az Európából, a hitlerizmus elől menekülő zsidó tömegek számára minimálisra korlátozták a bevándorlás lehetőségét, és így segédkezet nyújtottak a náci megsemmisítő gépezetnek milliók kiirtására.

Olvasson tovább: