Kereső toggle

Riport az afgán életről

Levágott kézfejek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Dartmékuná az afgánban azt jelenti: fáj. 

A Kabulból öt hónapja útnak indult Omar oroszul jobban beszél, mint angolul. A tolmácsra várva kiejtésemmel szórakoztatom. Éppen szeptember 18-án találkozunk. Azon a napon, amikor a papírforma szerint el kell dőlnie: megindul-e az Afganisztán elleni katonai támadás. Őt, aki egész családját hagyta otthon, híréhség jellemzi, úgy kell lekönyörögni a világhálóról, amit hazájában tiltanak. Nem egyedül jön a találkozóra. Magával hozza nála tíz évvel idősebb honfitársát is, aki kizárólag anyanyelvén beszél.



Kabuli utcakép. A városban nincsenek óvóhelyek Fotó: Reuters

Omar története egyszerű. A szomszédja nősült, őt pedig arra kérték, hogy készítsen videofilmet az ünneplőkről. Természetesen nem akartak hosszú filmet, gondolták, elég egy kis emlék, utcai képekről szó sem lehet, hiszen a tálib törvénykönyv, a sehrian, szigorúan tiltja mindennem? készített kép nézését. A kamera birtoklása szörny? bűn, kézlevágás jár érte. 

Bedel egy vegyesboltban dolgozott. Az alkohol árusítását a tálib törvények szintén tiltják. Az emberek mégis igénylik. Főképp a bor és a vodka kedvelt. A boltokban a maga természetes útján – csak közvetlen ismerősnek, "megbízható, nem tálibnak" – lehetséges a pult alóli vásárlás. Mivel az afgán boltokban alkoholt tartani veszélyes, az ár magas. Bedelék boltjában egy tökéletesnek tűnő rejtekhely szolgált a szesz tárolására. A tálib hivatalban, ami maga rendőrség, tanoda, börtön és vallási központ egyszerre, egy kihallgatott személy bevallotta, hogy kitől vett bort. Bedel máig sem tudja, hogy ki adta fel. Abban azonban biztos, hogy aki súgott, azt nem azért vitték be, hogy megkérdezzék: vett-e bort mostanában. 

Bedel ironizáló logikája szerint, aki odáig ragadtatja magát, hogy bort iszik, más gazemberségre is képes. Egyszerűen renitens. Így aztán nagy eséllyel kerül összeütközésbe később is a tálib törvénykönyvvel. Ha lebukik, beviszik. A tálibok önmeghatározásuk szerint diákok. Maga a szó is ezt jelenti. Azért jöttek vissza (Afganisztánba 1994-ben), hogy végre iszlám fegyelem és béke legyen benne. Ha egy piti kis törvénysértő csuklóját nyilvánosan levágják a kabuli stadionban, vagy ha más is van a rovásán, és felkötik egy orosz hadseregből amortizálódott darus autóra az utcasarkon, attól még nem lesz rend. A bűnösöknek tehát fel kell ajánlani, hogy kevesebbel is megúszhatják, ha mondanak még valamit. Minél értékesebb információt adnak, annál enyhébb ítéletre számíthatnak. A "vádalku" legtöbbször nem is tárgyalással kezdődik, hanem árammal való kínzással, veréssel és hosszú elzárással. Omarnak, a videósnak, volt szerencséje tálib börtönhöz. A cellák pincék. Ajtajuk vízszintes, egyetlen lyuk van rajtuk, és egyszemélyesek. Kizárólag megvesztegetés vagy informális korrupció útján lehet kiszabadulni. Bedel, a kereskedő megértése valószínűleg a körülmények ismeretéből következik. Aki róla a táliboknak beszélt, nem tehetett mást. (Dartmékuná azt jelenti: fáj.) 

Bedel akkor fogott gyanút, amikor egy tálib külsejű, de nem hagyományos ruhát viselő ismeretlen kért a boltban bort. Nem adott neki, mondván: nem tart, mert tilos. Másnap egy fehér turbános tálib tisztet és négy fekete turbános katonát látott közeledni a bolt felé, és látták a környéken forgolódni azt a jól ismert autót is, aminek az oldalán nyíltan ott állt: bin Laden-kommandó. A talibánnal szimbiózisban élő bin Laden fegyveres erejét gyakran bocsátja a tálib rezsim rendelkezésére, hétköznapi ügyekben is. Bedel a hátsó ajtón át lépett ki a boltból a forgatagba. Üldözőbe vették, de sikerült eltűnnie. Arról, hogy a boltot szétlőtték, családtagjait, köztük szüleit, kamasz gyermekeit és feleségét kegyetlenül megverték, hogy házuk padlóján az öregek és az egybegyűltek szeme láttára benzint locsoltak szét és felgyújtották, már az ország nyugati felében fekvő Herátban szerzett tudomást. Miképpen arról is, hogy kabuli oszlopokon és falakon szerepel a neve és a képe, mint veszélyes bűnözőé. A fejére 20 ezer dollár vérdíjat tűztek ki. Bedel Herátban a hír hallatán úgy összeomlott, hogy eldöntötte: hazamegy Kabulba. 

"Még azt is tudtam, hogy melyik barátommal játszatom majd el a nyomravezető szerepét, pedig a kivégzésemben biztos lehettem. Gondoltam, legalább azt nem hagyom ott nekik, fele a baráté, fele a családé. Aztán mikor elmondtam neki, megdöbbent, és azt mondta, hogy nincs ezzel semmi baj, csak a lelkünknek is vége, ha megtesszük."

Néhány órával később üzenet jött, miszerint a családja Pakisztánba menekült. Azóta is ez az utolsó biztosnak mondható dolog, amit a családról hallott, de legalább a reménynek van helye. 

Herátban, a túl tálib lakosság körében viszonylag hamar el lehet jutni azokhoz az afgánokhoz, akik például orosz vagy török embercsempészekkel tartanak kapcsolatot. Mivel megesett, hogy egyes transzportok nem jutottak el Európába, e "szakma" becsülete is megingott. A maximálisan kiszolgáltatott megrendelők azokat a hálózatokat kezdték inkább keresni, ahol a 2–5 ezer dolláros összegeket nem előre, hanem a megérkezéskor kell átadni. Az embercsempész üzlet azért is biztos, mert a tálibokat állítólag nem érdekli, ki hová megy. Tisztulási folyamat. A migrációt annak gondolják. Az afgán menekültek célja legtöbbször Nyugat-Európa vagy az észak-amerikai két álomállam. Magyarországi menekülttáborokban is élnek afgán menekültek, ők azonban hazánkat – mindkét félnek jobb ez így – tranzitvárónak tekintik. 

Omar, akárcsak az afgán lakosság 60 százaléka, pastu származású. A tálibok mindannyian pastu származásúak, (de nem minden pastu tálib, ahogy Omar sem), de alapvetően a pastuk rokonszenvezni szoktak a tálib törekvésekkel. Omar szerint, ha ez így megy tovább, nagy hatalmú tálib kisebbségről lehet majd beszélni, akik az idő előrehaladtával egyre kevésbé szorulnak rokonszenvre és támogatásra. A "szent" háború meghirdetése azonban számukra egy olyan út, amely a rendkívüli állapotok miatt még biztosabbá teheti hatalmukat. (A politikai, vallási és katonai vezetésnek Afganisztánban sincsenek kenyérgondjai.) A tömegek éheznek, ami szokás szerint nem számít, a tömegek várható élettartama 47 év. A férfiak fele, a nők 85 százaléka analfabéta, a nők munkát nem vállalhatnak. Az iskolák jók, oktatnak például számítástechnikát és angol nyelvet is, de sulykolják a tálib ideológiát: 

"Ha a családom nem tálib – mondja Omar –, és a fiamat egy ilyen iskolába iratom, igaz, hogy 18 éves korára művelt ember lesz, de lehet, hogy helyesli majd a nyilvános megkövezést. Lehet tehát választani, milyen családot akarsz. Műveletlen normálist vagy művelt fanatikust. Persze, ebben is lehet szándékosság: így teszik még inkább szolgává e sokszorosan megosztott társadalom alsóbb rétegeit."

Afganisztánból az utóbbi évek aszályai miatt az ország gabonaszükségletének 60 százaléka hiányzik. Azokat a nyugati agrárszakembereket, akik az afgán mezőgazdasági reformon dolgoztak, elzavarták: "nehogy bajuk essen, ha Amerika támad". 

Az üzemanyagot Pakisztántól veszik, így kerül – némi túlzással –, az USA-diplomácia Pakisztán kezébe. Hogy miért vérkérdés a New Yorkban és Washingtonban történtek után, hogy Pakisztán szállít-e? Azért, mert minden hetedik, azaz húszmillió pakisztáni állampolgár pastu származású. Az afganisztáni tálib rezsim bázisának vérrokonai. Kétséges, vagy legalábbis nagyon fel kell kötnie a gatyáját a pakisztáni országimázs központnak ahhoz, hogy a pakisztáni pastuknak elmagyarázza, hogy az amerikai szövetség azért lenne jó, mert esetleg elengedik Pakisztán 40 milliárd dolláros adósságának egy részét. Másrészt bin Laden nem szokta vállalni tetteit, érvelni akár azzal is lehet, hogy bizonyíték nincs, ahogy arra sincs (csak tudja az egész világ), hogy bin Laden Afganisztánban él és "alkot". 

Bedel a csempészekkel szemben nem volt alkuhelyzetben: tudtak a vérdíjról. Mégsem adták fel. Huszonhárom napig tartották egy ablaktalan helyiségben negyven társával. Az első nap fizetnie kellett. A kedvező pillanatot várták, majd egy kamion rakterében Iránon, Törökországon és a Balkánon át Európába jöttek. 

Amikor Omart a tálibok eredetéről kérdezem, érdekesen fogalmaz: "Hat-hét elégedetlen ember átment Pakisztánba, ahol annyit panaszkodtak az otthoni viszonyokról egymásnak, hogy a végén konkrét tervekkel tértek haza. Azt mondták, hogy ők az igaz hívők, és senki más." Másképp: "a vallási iskolák diákjaiból álló messianisztikus mozgalom a pakisztáni menekülttáborokban született." 

A videós elmondja, hogy négy fegyveres jött érte az esküvői vacsorára, számára ismeretlen bejelentés nyomán. Ő akkor volt utoljára a családja körében, amikor az esküvőn filmezett. Már a násznép előtt közölték vele, hogy ezért a tettért a csuklóját fogják levágni, ő érvelni próbált azzal, hogy kéz nélkül nem tudja majd fiait becsületes úton eltartani. A talibán rádió szinte óránként elmondja, (pontos név és cím), hogy ki milyen módon sértette meg a törvényt, és milyen büntetést kap. A hirdetés végén közlik az ítélet végrehajtásának pontos helyét és idejét. Kabulban gyakran tartják a stadionban, mert sokan kíváncsiak rá, s többnyire pénteken, az ünnepnapon. A csonkítást orvosi végzettséggel rendelkező személy végzi. Előtte Lidocain-injekcióval érzéstelenít. A speciálisan felszerelt mentő a helyszínen vár. Szükség van rá, hiszen a bárd éle főeret ér, fennáll az elvérzés veszélye.

Omartól kifejezett választ arra nem sikerül kapni, hogy miért érzéstelenítenek. Először azt hiszem, cinizmus. És valóban az, csak másért, mint amiért én gondolom. Funkcionális cinizmus: azt akarják, hogy a nyomorult végig eszméleténél maradjon. Amikor a kézfej elválik a kartól, az ítéletet végrehajtó úgynevezett orvos átlátszó nejlonba helyezi, a megcsonkított embernek visszaadja, aki még súlyosabb büntetés elé néz, ha a csomagot felmutatva nem mondja végig nevét, bűnét s azt, hogy soha többé nem sérti meg a törvényt. A csomag ezután végleg elveszti jelentőségét, a megcsonkított embert pedig kórházba viszik.

Olvasson tovább: