Példaként említhető, hogy Kossuth Lajost rendkívül izgatták a vallásügyi kérdések, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az 1832–36 évi országgyűlés vallásügyi tárgyalásairól könyvet tervezett kiadni. Közismert, hogy a liberális reformmozgalom (Wesselényi, Kölcsey, Deák) a rendi kiváltságok privilégium-rendszerét szerették volna felcserélni a minden embert megillető emberi és polgári szabadságjogokra. "A kívül rekesztetteket be kell emelni az alkotmány sáncaiba" – vallotta Kossuth, a mozgalom vezéralakja, aki szerint "a szabadság egy és közönséges, ennek nincs többes száma, meglehet, hogy akinek szabadságai vannak, annak szabadsága nincs –, meglehet, hogy ahol egy részben praerogatívák és privilégiumok léteznek –, minthogy a privilégium kiváltság a törvény alól – ott más részen szolgaság és megszorítás találtatik". Így már érthető, hogy az 1848-as szabadságharc leveréséig a független magyar kormány miért számolta fel a katolicizmus államvallás jelleg? előjogait, és miért is igyekezett bevezetni vallási területen is a "tökéletes egyenlőség és viszonosság" követelményét.
Az akkori klérus befolyásos, többségi része elítélte ezeket a folyamatokat, ezért a szabadságharc idején a Habsburgokat és az orosz beavatkozást támogatták. Egyes tanulmányok szerint a vatikáni diplomáciának része lehetett az orosz bevonulás kieszközlésében. A konfliktust jól mutatja, hogy a Szentszék bécsi diplomáciai képviselete Kossuthot karrierje kezdetétől úgy jellemezte, mint pesti diktátort, aki egy "minden szélsőségre képes párt vezetője". Kossuthról még a 1860-as években is úgy írtak a bécsi nunciatúrán, mint erőszakos demagógról.
A századelőn a "Nyugatosok" ítélték el a klerikalizmust. A legendásan antiklerikális Ady Endre esetében ez nem jelentett vallásellenességet, a Szentírás vagy az istenhit megtagadását, hiszen bibliai idézeteket használt, és "istenes" verseket írt, sőt így írt: "Kálvin nyitotta fel a szememet" – tudniillik a klérus ügyében is. Ady a papok, püspökök automatikus, teljesítmény nélküli elismerését, a hibáik, esetleges bűneik elvtelen takargatását ítélte el.
Ignotus Pál, a Nyugat főszerkesztője, lapja 1909. áprilisi számában a haladással, a modernitással szemben fellépő "erők" között említette a klerikalizmust. "
A feltűnő munkás-ellenesség, a demokrácia megtagadása, a klerikalizmus, az antiszemitizmus, konzervativizmus szervezkedése, mely mind oly furcsa a mi hazánkban, a szabadság s a szabad elvűség nevezetes világában" – érvelt Ignotus.
A századvég-századelő újkonzervativizmusának – Adyék által hevesen bírált – jellemzője volt a rendi intézmények idealizálása és a magyar birodalom eszménye mellett a magyar nemzetkarakter, a "nemzeti jellem" mítosza is. Az akkori jobboldal a honfoglalás, sőt az etelközi ősidők óta változatlan magyar alkat fő jellemvonásának tartotta a különleges politikai érzéket, a nevezetes "államalkotó képességet", a nemzeti érzületre való különleges fogékonyságot. Ekkoriban fedezték fel konzervatív ideológusok Szent Istvánt, az Árpád-háziakat vagy éppen Mátyás királyt, valamint az egyházak "nemzetmegtartó" erejét. Mindehhez társultak a patriarchális parasztszemlélet ismert közhelyei: a szemlélődő, szélsőségektől tartózkodó, józan földműves idealizált alakjának jellemzői.
Egyébként a politikai katolicizmust a századfordulót követő két évtizedben két ellentétes tendencia harca jellemezte egész Európában. Az egyik oldalon állt a modern polgári viszonyokhoz való alkalmazkodás, a polgári liberalizmus kereteibe való beilleszkedés programját hirdető ún. ralliement-politika. Ezzel szemben állt a hangsúlyozott klerikális intranzigencia programja, az ún. integralizmus.
Közismert, hogy a Horhy-rendszerben a polgári eszmeiségből nem sok minden maradt meg. Bangha Béla jezsuita szerzetes, a konzervativizmus egyik meghatározó alakja – Prohászka Ottokár mellett – mégis 1937-ben is éles szavakkal ítélte el a polgári gondolkodókat: keresztény- és istenellenesnek bélyegezte őket. (Magyar Szemle, 1937) A jelenlegi magyar konzervativizmusban példaként emlegetett Bangháék feladatuknak tekintették azt is, hogy az értelmiség körében visszaszorítsák az előretörő polgári radikalizmust. (H. Zs.)
2001. 08. 18. (V/32)
