hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyémántok a Titanicon
Versenyfutás az idővel

2000. 08. 26.
Miközben a világ a szerencsétlenül járt orosz tengeralattjáróval kapcsolatos hírekre figyelt, újabb expedíció indult a Titanicra, melynek feladata, hogy az idővel versenyt futva felszínre hozza a szerencsétlenül járt hajó fedélzetén található, mintegy 300 millió dollár érték? drágakőszállítmányt, illetve több ezer, az utasok és a személyzet személyes tulajdonát képező tárgyat. Ezzel párhuzamosan pedig egy Las Vegas-i milliomos a Titanic hasonmásának felállítására készül a Nevada sivatagban, amely szállodaként és kaszinóként működne.



A Titanic egy darabja. Lassan szétesik    Fotó: Archív

"Felbecsülhetetlen érték van odalenn, és feltett szándékunk, hogy annyit hozunk
fel belőle, amennyit csak lehetséges" – nyilatkozta Arnie Geller, az RMS Titanic
Incorporated nev? vállalat elnöke. A roncsok mentésének kizárólagos jogával
rendelkező amerikai cég kutatói eddig öt ízben merültek le a helyszínre azóta,
hogy 1985-ben Új-Fundland partjaitól mintegy 4 kilométerre megtalálták a Titanicot.

A hajó utasai között volt egy svájci testvérpár, akik gyémántszállítmányt szándékoztak
New Yorkba vinni. Az RMS munkatársai szerint a katasztrófa utolsó perceiben a drágaköveket
bőrtasakokba csomagolták, és a hajó rakterébe vitték, hogy megmentsék őket a
fosztogatóktól.

"A tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a hajó állaga rendkívül gyors mértékben
romlik. Az óceán szó szerint felemészti a roncsokat" – nyilatkozta az angol BBC
televíziónak az RMS Titanic Inc. alapítója, G. Michael Harris. Az expedíció médiakapcsolatokért
felelős igazgatója, Greg Zink szerint "könnyen megeshet, hogy a mostani lesz az utolsó
lehetőség arra, hogy valamit is ki tudunk hozni a hajó belsejéből, mielőtt az
teljesen összeomlana". G. Michael Harris reményei szerint a drágaköveken kívül
sikerül még felszínre hozniuk a hajó levelezését, illetve jó néhány bőröndöt
az első osztály utasainak csomagjaiból. A búvárok bíznak abban, hogy megtalálják a
végső eseményeket is rögzítő hajónaplót, valamint az S. O. S jelzést leadó
Marconi rádiókészüléket. A jelen expedíció az első, amelynek során búvárok is
lemerülnek a roncsokhoz. A legénység munkáját tengeralattjárók, illetve a "Repülő
szemgolyó" névre keresztelt, távirányítóval működő miniatűr szerkezet segíti.


"Attól tartunk, versenyt kell futnunk az idővel, hogy felszínre tudjuk hozni a hajón
található tárgyakat, mielőtt azok végleg az enyészetéi lennének" – mondta
Harris. A hajó orr-része ugyanis az expedíció résztvevői szerint a teljes összeomlás
határán áll, a hajótest papírvékony belső falai pedig foszlanak.

A Titanic katasztrófájának legfiatalabb túlélője, Millvena Dean – aki a hajó elsüllyedésekor
mindössze kilenc hetes volt – úgy véli, az akció sértő az áldozatok hozzátartozóira
nézve, és nem kellene leengedni a búvárokat egy olyan hajóra, amelynek pusztulása
1500 ember életét követelte. Harris úr azonban feladatának érzi a történelmi
jelentőség? tárgyak megőrzését, s ezért ígéretet tett arra, hogy semmit sem
fognak eladni belőlük.

Ha ők nem is, másvalaki azonban nagyon is üzletet szeretne csinálni a Titanicból. Bob
Stupak, Las Vegas-i iparmágnás azt tervezi, hogy a Nevada sivatagban felállítja a híres
óceánjáró hasonmását. Az új Titanic nagyobb lenne szerencsétlen sorsú elődjénél,
és szállodaként, valamint kaszinóként működne. A szállóvendégek a hajó kéményeiben
kialakított lakosztályok ablakaiból egyik oldalon a sivatagban, másik oldalon pedig a
"jéghegyben" gyönyörködhetnek.

Las Vegas egyébként nem szűkölködik a világ leghíresebb helyeinek hasonmásaiban:
az idelátogatók többek között láthatják az Empire State Building replikáját, egy
piramist szfinxszel, az olaszországi Velence kiköpött mását, illetve a párizsi
Eiffel tornyot – igaz, csak fele akkorában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!