Ötvenéves lenne az Államvédelmi Hivatal

A párt ökle

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

"Az ÁVH azért van, hogy a rosszat lássa meg az állampolgárban. A jó meglátása
nem az ő dolga." A baljós idézet – mely Farkas Mihály egykori honvédelmi
minisztertől származik – az önálló Államvédelmi Hivatal (ÁVH) alapításának ötvenedik
évfordulója alkalmából került ismét a történészek figyelmének középpontjába.

A Magyar Kommunista Párt vezetősége 1945 januárjában bízta meg Péter Gábort a
politikai rendőrség létrehozásával. Mivel ezzel egy időben Tömpe András is hasonló
munkába fogott, 1946 októberéig két politikai rendőrséggel büszkélkedhetett hazánk.
Akkor a két hivatal Péter Gábor vezetése alatt egyesült, s Államvédelmi Osztály (ÁVO)
néven folytatta működését az Andrássy út 60-ban (a nyilaskeresztes párt korábbi
székházában).

A politikai rendőrség feladata eredendően a háborús és népellenes bűnösök bíróság


elé állítása volt, ám ezek mellett szinte azonnal megkezdte a nem kommunista kormánypártok
titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelését is. (Mint az köztudott, a háború
utáni politikai újjászerveződés koalíciós keretekben kezdődött.) Az ÁVO eleinte
a Horthy-korszak ügynökeit is használta besúgóhálózatában, és a miniszterelnök
lehallgatásától sem riadt vissza. Noha a szervezet hivatalosan a Magyar Államrendőrség
része volt, a gyakorlatban a kommunista párt vezetői irányították, az "ellenségről"
készült jelentések sokszor egyenesen Rákosi Mátyáshoz kerültek. A megfigyeltek köre
kiterjedt az egyesületekre, a különböző gazdasági termelőegységekre, az egyházakra,
a kulturális intézményekre, vagyis az élet valamennyi területére.

Péter Gábor – akit szovjet tanácsadók segítettek munkájában, s aki sokszor személyesen
is részt vett az áldozatok kínzásában – 1947-től fogva szorgalmazta a hivatal függetlenítését
a belügyminisztériumtól. A hosszú "harc" – melynek során Péter Rajk Lászlóval,
majd Kádár Jánossal is ellentétbe került – 1949 végén hozott győzelmet: Dobi
István december 28-án emelte önálló főhatósággá az Államvédalmi Hivatalt.

Az ötvenes évekre az egész társadalmat rettegésben tartó ÁVH egyik alapelve így
hangzott: "az állammal szembeni kötelesség a legsúlyosabb bűnök feljelentése
vonatkozásában magasabb fokú, mint az érzelmi alapon nyugvó rokoni kapcsolatoké".
A besúgóhálózat – a fentiek szellemében – végül egészen a házfelügyelőkig
terjedt ("az ország egyik fele figyelte a másikat"), s előfordult, hogy valakit egy
Rákosi-vicc elmondásáért vitt el a hivatal lefüggönyözött autója.

A szervezet tömegek életét keserítette meg, ám a történészek sokszor falakba ütköznek
a konkrét esetek feltárásakor, ugyanis a hivatal tudatosan hamisította ténykedéséről
készített jelentéseit. Természetének jobb megértéséhez következzen néhány "érdekes"
adat a mintát jelentő szovjet politikai rendőrségről Kun Miklós történésztől:
"a szociális védekezés első foka" kifejezést a kivégzés szó helyett használták.
A "test-mechanikus" valódi jelentése hóhér, az "erőteljesebb ráhatásé" kínzás,
"a környezet rostálása" pedig a likvidálás eufemisztikus változata volt a
Szovjetunióban, ahol Sztálin kvótarendszerben irtatta a lakosságot.

Az ÁVH – mely egyes történészek szerint finom és nőies volt a szovjetunióbeli
politikai rendőrséghez képest – 1949-ben csúcsévet zárt: minden rábízott
feladatot teljesített, köztük a Rajk László kivégzésével záródott koncepciós
per megszervezését is. Az ÁVH mindenre kiterjedő befolyását érzékelteti a Ludas
Matyi cím? vicclap 1949 szeptemberi karikatúrája is. A képen két kovács látható
munka közben: "Hogyan tudtál ekkorát ütni, elvtárs?" – kérdezi egyikük. "Úgy,
hogy közben Rajk Lászlóra gondoltam" – feleli a másik.

A jelentősebb koncepciós perek közé tartozik még a Magyar Közösség elleni eljárás,
mely a kisgazdapárt szétzilálását és elbizonytalanítását célozta, a
Mindszenty-per, valamint a Magyar– Amerikai Olajipari Rt. koncepciós pere is. Ez utóbbiban
a hazai olajtermelés tudatos csökkentésével vádolták meg a külföldi
tulajdonosokat. Az eljárás – melyben az ÁVH kulcsszerepet játszott – egyik célja
a kárpótlás nélküli államosítás előkészítése volt, a másik a magyar–amerikai
diplomáciai kapcsolatok megszakításának kiprovokálása.

Az ÁVH-hoz fűződik az internáló táborok működtetése is. Internálással többek között
azokat a politikai ellenfeleket távolították el, akiket – jogsértés híján – nem
sikerült bíróság elé állítaniuk. A recski tábort például jobboldali szociáldemokratákkal
építtették fel, azután őket is zárták be az elkészült objektumba. Az "osztályidegenné"
nyilvánításhoz az is elegendő ok volt, ha például valaki közvetett kapcsolatba került
a háború alatt Magyarországon tartózkodó angolokkal. 1950-ben a gyanakvás már az ÁVH
felső vezetőit is elérte: az imperialisták elleni harcban elbizonytalanodott elvtársakat
"megrostálták". A szovjet elvárásoknak való megfelelési kényszer Péter Gáborékat
is állandó félelemben és bizonytalanságban tartotta – módszereik ettől még
kegyetlenebbé váltak.

Az ÁVH-t – a "párt öklét" – végül az 1956-os forradalom kitörésekor szüntették
meg, ám a történészek szerint személyekben és módszereiben 1956 után is tovább élt.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit