Kereső toggle

Az antiszemitizmus hatása a mai magyar társadalomra

Befogadókról és kirekesztőkről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Történészek, közírók, filozófusok és holocaust-kutatók egyöntet? véleménye,
hogy a magyar közéletben – tudományos és kulturális életben, oktatásban és
politikában – élesen el kellene határolódni az antiszemita eszméktől, megnyilatkozásoktól.
Nem állítják, hogy Magyarország antiszemita nemzet, de azt igen, hogy felerősödtek a
társadalmat alakító rétegekben, intézményekben az antiszemita megnyilvánulások.
Szerintük a média és a politikai elit feladata az, hogy nyomást gyakoroljon ezek
visszaszorítása érdekében. A kérdés az, hogy milyen szinten van jelen az
antiszemitizmus a mai Magyarország politikai életében és a társadalmi kapcsolatokban.



Karsai László    Foto: S. L.

Tatár György egyetemi docens, filozófus szerint az antiszemitizmus sokkal inkább
jelen van Magyarországon, mint ami kedvezőnek lenne minősíthető. Goldhagen tavaly
nagy botrányt kiváltott könyvének (Hitler önkéntes hóhérai) előszavával ért
egyet, miszerint egy társadalomban jelen lévő antiszemitizmusnak nem az a mérőzsinórja,
hogy az egyének hány százaléka antiszemita közülük – az mindig egy elenyésző
kisebbség –, hanem az antiszemita eszmecsere jelenléte vagy általánossága az, amiből
meg lehet ítélni egy társadalom antiszemitizmusát. Úgy gondolja, hogy e goldhageni
kritérium szerint valóban kissé "túlfokozódott" a helyzet, függetlenül attól,
hogy azért nagyon kevés a tényleges antiszemita Magyarországon. Részei ennek azok a
felvetések is, hogy például a csendőrséget vagy Bárdossyt, a harmadik zsidótörvényt
előterjesztő miniszterelnököt rehabilitálni kellene. Tatár szerint nem jó, hogy
ezek állandóan jelen vannak, mivel nem az egyének befolyásolják, hogy egy társadalom
egészével mi történik, hanem az eszmecserében megjelenő társadalmi egész képes
befolyásolni az egyéneket. Elég nehéz ezt a szellemet visszaszorítani a palackba.
Rettenetesen sok múlik azon, hogy a következő választások hogyan alakulnak. A filozófus
érzése az, hogy a kormány és a MIÉP közös diszkussziója kezd nagyon rossz irányba
menni.



Tatár György    Foto: S. L.

Benedek István Gábor író, a Remény cím? zsidó kulturális lap főszerkesztője
szerint az antiszemitizmus egy ostobaság, emberi deformáció. A magyarságot nem tartja
antiszemitának, csak szerinte egyeseket az anyagi érdekei vagy a hiúság kényszerít
bele. "Amikor szegénység van, vagy bármi hiányzik egy társadalomból, akkor előkerül:
ja, hát ennek az az oka, hogy a zsidók ellopják… A pénznek nincs zsidószaga, nincs
magyarszaga, a pénznek pénzszaga van. Aki nem ért a pénzügyekhez, az megeszi az ilyen
propagandát. Egy antiszemita természetesen azt mondja, hogy az antiszemitizmusa
jogosult, mert elveszik tőlük a zsidók a levegőt, megeszik előlük a kenyeret. Nem
tudom, milyen kenyeret eszünk meg, nem tudom, milyen levegőt szívunk el. Ez téboly. Éppen
az ellen van mai európai politika, hogy az ilyen hülyeségek szolgálatába ne lehessen
propagandagépezetet állítani"– érvelt Benedek.

Pelle János történész és közíró véleménye az, hogy az antiszemitizmus a
parlamentben is képviselteti magát, de marginális helyzetben van, mert a magyar társadalom
érettebb annál, hogy komolyan vegye. Mint fogalmazott: "Csurka egy kódolt
antiszemitizmust hoz elő. Figyelemre méltó, hogy legújabban ismét elővette a vérvád-motívumot.
Azt állítja, hogy Demszky Gábort úgy védi a liberális sajtó, mint annakidején a
Rotschildok és az ő zsoldjukban álló magyar sajtó védte a tiszaeszlári per vádlottjait."

Beer Ivánnak, a Magyar Holocaust Bizottság elnökének véleménye egybevág mindazzal,
amit Tatár György és Pelle János mond. "Magyarországon most olyan konzervatív kormány
került uralomra, melynek farvizén beeveztek antiszemita motívumokat hangoztató pártocskák.
Tíz éve még nem volt szalonképes zsidózni, sajnos mostanra már az. Akkor még a közgondolkodásban
csak kerülő úton lehetett megközelíteni antiszemita eszméket. Most pedig kezd ez egészen
a vérvádig felszínre jönni. Sajnos úgy tűnik, ez a kormány azt sugallja, hogy
nagyon messze van a határ, amikor majd megharagszik. Trianon meg a zsidókérdés érdekelhet
bárkit, de nem politikusként, csak magánemberként. Aki politikusként ezeket fölveti,
az politikai bajkeverő."

Karsai László, jeles holocaust-kutató történész, egyetemi tanár úgy fogalmazta meg
véleményét az antiszemitizmus jelenlegi magyarországi befolyását illetően, hogy közben
nem kímélte azokat a történészeket sem, akik politikai aprópénzre váltják szakmai
becsületüket: "A helyzet mindenképpen sokkal jobb, mint 1990 és 1993 között,
amikor a nyíltan és deklaráltan antiszemita Csurka István az akkor kormányzó
legnagyobb párt, a Demokrata Fórum egyik elnökhelyettese volt. Jelenleg mindazok, akik
ilyen jelleg? kijelentésekre ragadtatják magukat, vagy ilyen publikációkat
jelentetnek meg, a politikai és a kulturális élet perifériáján vannak. Tehát Csurka
egy apró, a parlamenti küszöböt éppenhogy csak túllépő pártnak a vezetője, a
politikusok népszerűségi listáján kirobbanthatatlanul az utolsó helyet foglalja el.
Egész Európában vannak ilyen politikusok. Ez ellen különösebben nem érdemes ágálni.
Semmiképpen nem érdemes az antiszemita publikációk kiadói és terjesztői ellen rendőri
vagy bírói úton fellépni. Ezzel csak mártírokat lehet csinálni az antiszemitákból.
Én nem tartom veszélyesnek a magyar helyzetet."

"Sajnálom, hogy ilyenek vannak – emelte ki Karsai –, hogy ilyen művek jelennek
meg, de ellenük a propaganda, a felvilágosítás, a meggyőzés, adott esetben a prédikáció
eszközeivel is föl lehet venni a harcot. Szakértők szerint a magyar lakosságnak körülbelül
10 százaléka tekinthető különböző kategóriák alapján antiszemitának. A történész
hangsúlyozta: "Magyarországon ma szerintem se zsidókérdés, se antiszemitizmus mint
probléma nincs. Az antiszemiták nem a ténylegesen létező, politizáló vagy a gazdasági
életben résztvevő zsidókat gyűlölik, hanem az imaginárius, általuk elképzelt
liberális, kommunista, ateista, szabadkőműves zsidókat. Nem félek magyar állampolgárként,
nem érzem magam rosszul Magyarországon. A szólásszabadság természetes velejárójának
tartom, hogy antiszemita publikációk is megjelenhetnek, és ilyen jelleg? fölvetések,
hogy Bárdossyt, akinek a történelmi szerepe döntően negatív, megpróbálnak
rehabilitálni. Az viszont rendkívül nagy öröm számomra, hogy a magyar történettudományt
olyan politikai vagy szakmai szekértáborok nem osztják meg, mint a gazdasági-politikai
élet más szereplőit."

Rugássy Gyula filozófus a magyar történelem kényszerpályájáról is beszélt a kérdésre
adott válaszában. "Az elmúlt másfélszáz év magyar történelmének a megértéséhez
kulcsfontosságú, hogy a magyar kultúra és szellemiség – a szekf?i tipológiát
ironikusan használva – elsősorban a labanc szellemiségnek és kultúrkörnek a része.
E kérdés szempontjából a térség nyugtalan katlan, darázsfészek. Ami Magyarországon
történik, azt tudományos értelemben véve szerencsésnek tartom, mert így legalább
megmutatkozik, bibliai nyelven szólva, a bogáncsról, hogy bogáncs, a pelyváról, hogy
pelyva, a szemétről, hogy szemét. Nincs értelme, és nincs is lehetőség takargatni
az embernek a szennyesét. Előbb-utóbb egy ilyen szélsőségesnek tetsző szituációban
az embernek meg kell mutatkoznia. S ez a kényszer kit így, kit úgy, olyanként mutat
meg, amilyen valójában. Megítélésem szerint a mai magyar társadalom túlnyomó többsége
ingadozó nádszál, nem tudja, hogy mit gondoljon, vagy nem is igazán gondolja át, hogy
mit mond. Az ő megnyerésük és a feléjük való megnyilatkozás a valódi, tehát a
kutatás és a gondolkodás szabadságának elvét valló tudomány, liberális politikai
tradíció és minden progresszívnek nevezhető protestáns irányzat elemi kötelessége.
Ha a vezető kormányzati erő képzettségét, műveltségét, indíttatását vesszük,
akkor előbb-utóbb ki kell hogy józanodjanak, legalábbis azon a szinten, ami a Kövér-Csurka
tengelyt illeti. Úgy tűnik, hogy a nemes, múlt századi és nálunk rövid időre fölgerjesztett
liberális tradíciónak vége. Valami más fog következni, és persze nem a
legrosszabbat várja az ember."

Kovács András, az ELTE Szociológiai Intézete Kisebbségszociológiai tanszékének
docense statisztikai adatokkal illusztrálta mondanivalóját: "1993-ban készített
országos reprezentatív mintán az egyetemi hallgatók körében 7-8 százalék keményen
antiszemita, 50 százalék határozottan nem az, és 31 százalék a szürke zóna, akik
nem szélsőségesen, csak árnyaltan antiszemiták. 1995-ben készített szintén országos
reprezentatív mintán a felnőtt lakosság 8 százaléka szélsőségesen zsidóellenes,
30 százaléka nem az, 40 százalékuk a köztes zónába tartozik, 14 százalékuk nem
adott tartalmas választ a tesztkérdésekre. A rendszerváltás után tehát a lakosság
10 százalékáról elmondható, hogy keményen antiszemita."

Kovács szerint politikai szinten hazánkban a MIÉP és az attól jobbra elhelyezkedő pártok
és csoportok nevezhetőek antiszemita erőknek, a mérvadó pártokban azonban nincsenek
komolyan veendő antiszemita megnyilvánulások. A modern antiszemitizmus alapvetően két
forrásból táplálkozik. Az egyik a minden más etnikumra kiterjesztett idegengyűlölet.
A másik a rendszerváltást követő gyors változások következtében sokak által megélt
fogódzóvesztés, anyagi helyzetük romlása. Az antiszemitizmus oka nem a szegénység,
de nem is független attól. Megfigyelhető, hogy például a MIÉP szavazókörét nem
csak a szegényebbek, hanem jórészt a középréteg teszi ki. Le kell szögezni, hogy az
országos átlaghoz (8 százalék) képest a budapestiek közt sokkal több az
antiszemita, mintegy 18 százalék. Sok kisvárosban az antiszemita lakosok aránya mélyen
az országos átlag alatt van.

A jelenséggel szemben Kovács szerint úgy lehet védekezni, hogy a politikai és a
kulturális elit egyértelművé teszi, hogy az antiszemitizmust nem tekinti legitim eszmének.
Az elit ugyanis mintaadó a társadalom többi tagja számára. Az iskolai nevelésnek is
nagy szerepe van mindenfajta idegengyűlölet visszaszorításában.

Karsai László a magyar történelemoktatásban is lát pótolnivalót, amit máshogy
kellene a tizenéveseknek a huszadik századról, benne a holocaustról tanítani. "Voltaire
Candide-jával szólva nem a létező és lehetséges világok legjobbikában élünk. Októberben
egy jeruzsálemi konferencián vettem részt, melynek a címe az volt, hogy A holocaust
tanítása a huszonegyedik században. Előadásomban tizenegy magyar gimnáziumi és
egyetemi tankönyvnek a holocaust-felfogását bíráltam. Ma Magyarországon egyetlen
olyan gimnáziumi tankönyv létezik – Hosszú Gyulának és munkatársainak a Század
fele cím? munkája –, amely a magyar tankönyvsivatagban katedrálisként emelkedik ki
a többiek színvonalából. Sajnálom, hogy még abban a gimnáziumban, ahol Hosszú
Gyula tanít, ott sem az ő tankönyvéből tanítanak. Tudomásom szerint a legtöbb
iskolában Salamon Konrád tankönyvéből tanítanak. Ez a tankönyv elég gyenge éppen
a holocaust, az antiszemitizmus és egyáltalán a huszadik századi magyar és egyetemes
történelem szempontjából. A jelenlegi helyzetben nyilvánvalóan kevés, és szemléletében
is sok esetben elavult az a történeti tényanyag, amely a gimnáziumi tankönyvekben a
zsidókérdésről vagy a holocaustról szól. Reménykedem abban, hogy ez a helyzet meg
fog változni."

Tatár György válaszában idéz egy friss német felmérést, amely a média szerepét
vizsgálta. A teljes média (az akadémiai élettől a politikai életen, az újságokon
át a televízióig mindent beleértve) kifejt egy bizonyos meinungdruckot, "véleménynyomást",
amellyel a közvéleményt erőteljesen befolyásolja. Ennek hatására az antiszemitizmus
belátható időn belül nem tud komoly szerephez jutni Németországban, mert erős a média
által kifejtett nyomás, hogy közvéleményként mi jelenhet meg. Az antiszemitizmus a médián
keresztül nem érheti el a társadalmat. Ez a médianyomás Tatár szerint Magyarországon
nem működik.

Olvasson tovább: