Sötét invázió: a salemi unitárius templomban ma a boszorkányság történetét
bemutató múzeum működik
A Massachusetts állambeli Salem városa nemcsak jól megél a "boszorkányturizmusból",
de büszkén is viseli az önmagának adományozott "boszorkányváros" nevet.
Salemben mindennapos gyakorlat a boszorkányság, személyes meggyőződésből és üzleti
alapon egyaránt. A város hivatalos főboszorkányát maga a kormányzó nevezi ki, és
szinte sehol máshol nem találni egymás hegyén-hátán ennyi kis üzletet és vállalkozást,
melynek célja az okkult praktikák népszerűsítése és megismerésének megkönnyítése.
A turisták harapnak a "Testen kívül vagyok, keress öt perc múlva" feliratú pólókra,
és jól fogy a boszorkányok készítette gyömbérsör is. De jelentős hasznot hoz a városnak
a komolyabb szuvenírek árusítása is, amelyek már valamivel közelebb visznek a lényeghez:
kristálygömbök, tarokk jóskártyák és kézi munkával készült igéző eszközök,
melyekkel a "gondos" szülő biztosíthatja gyermeke jó előmenetelét az iskolában.
A Salemi Állami Főiskola tanfolyamokat indít a boszorkányságot gyakorolni kívánóknak,
a Boszorkányok Oktatási Irodája (WEB – a név rövidítése szóként értelmezve hálót
jelent) pedig az iskolákat látja el megfelelő információval a témában. A fiatalok
amúgy Salemen kívül sem maradnak információ nélkül, gondoljunk csak a témát hatékonyan
népszerűsítő, Magyarországon is játszott Sabrina, a tinédzser boszorkány cím?
sorozatra, amely nemcsak divatossá és elfogadhatóvá teszi, de jó szórakozásként is
állítja be a boszorkányságot.
"Ismerd meg a rosszat"
Az aktív boszorkányok közül sokan úgy vélik, gyakorlatuk nem igazán nevezhető vallásnak,
sokkal inkább filozófiának vagy életmódnak. Az eredmény természetesen kevésbé árnyalt:
a háló ugyanaz marad, és ugyanolyan nehezen enged el. Lupé King sokat mesélhetne erről:
hosszú és keserves szakítása előtt tisztába kellett jönnie azzal, hogy bármilyen
barátságos is a külszín, a boszorkányságnak van egy rejtett, csak a beavatottak számára
látható sötét oldala is, amit maguk sem ismernek fel, vagy nem tudják bevallani.
Kinggel, mielőtt előbbre lépett és főpapnő lett, nyíltan közölték: "A jót már
tudod, most meg kell tanulnod a rosszat is."
A naponta hallott szlogenek, melyek szerint a boszorkányság egyszerűen a természettel
való harmónia megvalósítása, életmód és filozófia, elrejtik a beavatottak elől a
lényeget: kontroll, hatalom és erő – erről szól a boszorkányság. Ken Steigler, a
város egyik keresztény gyülekezetének pásztora egyszerűen fogalmaz: "Némelyek a több
erő, több kontroll, több hatalom megszállottjaivá válnak. Minél mélyebbre kerülnek
és minél többet működnek együtt a démonaikkal, annál életveszélyesebbé válik
számukra a játék." Keresztény lelkészek és pszichológusok a megmondhatói, hány,
a sötét erőkkel kacérkodó ember sérül mentálisan, fordul a drogokhoz vagy követ
el öngyilkosságot.
Zsákutca
A valaha volt békés kikötővárosban ma több ezer gyakorló boszorkány él – a
kialakult kép szerint a boszorkányság, vagy újabb kelet? nevén Wicca, egy pozitív,
bár némileg félreértett alternatív vallás. Azok a szerencsések azonban, akiknek
sikerült "kiszállniuk" és letépni magukról a kötelékeket, nem éppen így vélekednek.
Lupé King korábban maga is egy csoport vezetője, főpapnője volt, és napi gyakorlata
részeként helyezett igézetet emberekre azzal a törekvéssel, hogy meggyógyuljanak,
vagy problémáik megoldódjanak. King számára az út éppen ellenkező irányba haladt,
mint azt kezdetben hitte: "Szintek vannak. Minél mélyebbre haladsz, annál erősebb a
kötelék" – mondja. King akkor határozta el, hogy felhagy a boszorkánysággal,
amikor egyre nagyobb nyomás alá került, hogy a következő szintre lépve ismerkedjen
meg a nekromanciával, a halottakkal való kapcsolattartás gyakorlatával. Kiugrani
persze nem volt könnyű, sokáig kísértették démonikus rémálmok és kevésbé démonikus,
de annál fenyegetőbb telefonhívások. Végül megtalált keresztény hite segítette ki
a válságból; jelenleg egy olyan keresztény csoport aktív tagja, amely a boszorkányságból
szabadulni igyekvőket segíti a Biblia útmutatásaival és gyakorlati tanácsokkal is.
Hogy a híres, vagy sokkal inkább hírhedt, 1692-es salemi boszorkányper – melyben
kilenc hónap alatt mintegy 200 embert kevertek gyanúba – menynyire rajta hagyta nyomát
a város történetén, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kései utódok szükségét
érezték egy megbékélést elősegítő találkozónak. Helyi keresztény vezetők egyöntetűen
úgy vélik: az ítélkezés és az önigazság keresése, ami ezeket a boszorkánypereket
ösztönözte, széles kaput nyitott annak a szellemi sötétségnek, amely ma is jellemzi
Új-Anglia e részét, és az ország más területeit is. A két évvel ezelőtt,
1997-ben tartott találkozón a XVII. századi bírók, esküdtek, tanúk és vádlottak
utódai voltak jelen. Mindannyian a megbékélés és megbocsátás útját keresték
annak tudatában, hogy valóban súlyos örökség nehezedik rájuk. Bár sokak szerint a
találkozó eredményes volt, a dolgok nem oldódnak meg egyik pillanatról a másikra. A
boszorkányok még mindig ott repdesnek Salem fölött, és tartják magukat harci állásaikban,
a város jelképeiben: az esti újság, a városi rendőrség és a középiskola logójában.
A boszorkányturizmus Salem egyik folyamatosan növekedő "iparága". A világ boszorkányai
évente randevúznak Salemben, hogy részt vegyenek a város által szervezett közös kísértetjáráson,
amellyel tulajdonképpen az egész angolszász világban népszerű Halloween ünnepét nyújtják
meg. A nagyszabású esemény keretében szeánszok, boszorkányos szertartások mellett
varázseszközök vására kínál programot a "szakembernek" és a gyanútlan
laikusnak.
A puritánok alapította város keresztényei nem tétlenkednek: imakommandóik
rendszeresen könyörögnek azért, hogy a város visszanyerje korábbi, szép fekvése és
kikötője adta jó hírét, s ne kétes szellemi aurája vonzza az embereket. Ken
Steiger, a helyi metodista gyülekezet pásztora sokat megélt, mióta Salembe költözött.
Szolgálata elején mindennaposak voltak az ellene irányuló megfélemlítő akciók, a háza
előtt, megafonból zengő halálos fenyegetések, ennek ellenére kiállt abbéli meggyőződése
mellett, hogy a boszorkányság halált és pusztulást hozó gyakorlat, amely ellentétes
a keresztény hittel, és a Sátán műve. "Kiállunk a gyakorlat ellen, de szeretjük
az embereket" – fejti ki bibliai hitére épülő alapelvét Steiger pásztor. Tevékenysége
eredményeként eddig több mint 80 személy találta meg sikeresen a kiutat az
okkultizmus útvesztőjéből, és jutott keresztény hitre.
Salemi boszorkányok – az igazi történet
Az 1692-es salemi boszorkányperek mára a vallási intolerancia szimbólumává váltak.
A történelem furcsa fintora, hogy sok jel szerint a per eredményeként kivégzetteknek
talán egyike sem volt boszorkány. Egy híján mind a húsz áldozatot akasztással végezték
ki, egy asszony a vallatás alatt halt meg. A fennmaradt bírósági iratok arról tanúskodnak,
hogy mindannyian templomba járó, több esetben őszintén és mélyen hívő emberek
voltak.
Azok, akik a tárgyalás során beismerték boszorkányságukat, kegyelmet kaptak. Akik
mindvégig tagadták – akár mert a boszorkányság elismerését Krisztusba vetett hitük
megtagadásának érezték volna, akár mert nem fogták fel tagadásuk lehetséges következményeit
–, azokat kivégezték. Közöttük volt egy korábbi egyházi személy, George
Burroughs, aki – feltehetően ártatlansága jeleként – mindvégig az Úr imáját
mondta, míg a vesztőhelyre vitték.
Bár a várost övező területeken valószínűleg már korábban is létezett a boszorkányság
gyakorlata, a csendes kikötőváros békéjét egy fiatal lányokból álló csoport állításai
dúlták fel. Miután bizonyítást nyert, hogy a salemi lelkipásztor kilencéves lánya
igézet alá került, a kislányok Titubát, a pásztor Karib-szigetekről hozott rabszolgáját
vádolták meg. Az első vádat egyre több követte, míg végül már mintegy 200 személy
került a gyanúsítottak listájára. A kilenc hónapig húzódó tárgyalássorozatot
egyre növekvő tömeghisztéria kísérte, ezért William Phipps kormányzó végül
feloszlatta a bíróságot. Maga Tituba, miután bevallotta boszorkányságát, megmenekült
a halálos ítélettől.
A következő években sokan azok közül, akik részt vettek a tárgyalásokban, nyilvánosan
bocsánatot kértek. 1697-ben a városban egynapos böjtöt és imát tartottak azért,
hogy Isten megbocsássa az elkövetett hibákat. 1957-ben Massachusetts állam hivatalos
nyilatkozatban mentette fel mindazokat, akiket a salemi boszorkányperekben elítéltek,
azt sugallva, hogy talán maga a tárgyalás is eleve illegális volt. (Charisma)
1999. 10. 09. (III/40)
