Az egykori mínoszi civilizáció központja a krétai Knősszoszban. Itt is keresték
Atlantisz maradványait
Létezett-e valaha ez az óriás szigetre épült városállam? Egyetlen – ámde
tekintélyes – írott bizonyíték erre az i. e. IV. században élt görög filozófus,
Platón feljegyzése, amelyet a Timaiosz és a Krítiász cím? műveiben örökített
meg. Platón a történetet egy ősi egyiptomi forrásra hivatkozva meséli el, annak
alapján, ahogy azt Szolón, az ismert görög államférfi továbbadta. Szolón
Egyiptomban járva egy nagyon öreg paptól megtudta, hogy az emberiség története jóval
régebbi, mint ahogy azt kortársai gondolták. Az egyiptomi szerint a földet a múltban
több apokaliptikus kataklizma érte, részben víz, részben tűz által. Ezek közül
egy azonban különösen pusztító volt: "Rendkívüli földrengések és özönvizek támadtak
(
) és Atlantisz szigete is a tengerbe merülve eltűnt."
Platón leírása alapján Atlantisz igen magas szellemi és technikai fejlettséget ért
el. Az egyiptomi pap ezt annak tulajdonította, hogy a birodalom alapítói egy isten
(Poszeidón) és egy halandó nő viszonyából született rendkívüli tehetség? lények
voltak. "Mikor a leány (Kleitó) már férjhez menendő volt, meghalt apja és anyja,
Poszeidón pedig szerelemre gyúlva iránta, egyesült vele." Ebből a kapcsolatból öt
ikerpár származott, közülük az elsőszülött, Atlasz lett a sziget első királya és
egyben névadója.
Atlantisz természeti adottságai alapján is paradicsomi hely lehetett. Mint Platón mellékelt
leírásából is kitűnik, a létfenntartás senki számára nem okozott gondot, sőt a
gazdagságot jelentő természeti kincsek is szabadon hozzáférhetőek voltak mindenki számára.
A szigetállam középpontjában a Kleitónak és Poszeidónnak szentelt templom állt.
Erre a helyre hozták fel évente, évszakonként az első terményeket a birodalom minden
részéből áldozati ajándékként. A templom udvarából két forrás fakadt, amelyekről
Platón ezt írja: "A hideg, illetve meleg viz? forrást pedig, melyek bősége kimeríthetetlen,
vize kellemessége és kiváló minősége folytán csodálatosan alkalmas volt, úgy
használták fel, hogy épületeket emeltek köréjük, s a víz jellegének megfelelő fákat
ültettek." E központ köré épült ki – koncentrikus körökben – a birodalom fővárosa,
széles mesterséges csatornákkal és fényűző épületekkel.
A birodalom törvényei a legenda szerint magától Poszeidóntól származtak, amelyet
egy ércoszlopra vésve őriztek meg a sziget közepén álló templomban. Az uralkodók e
törvények alapján, valamint mágikus rítusok révén kormányozták országukat,
amelyet az öt ikerpár öröksége nyomán tíz régióra osztottak fel. A béke és bőség
aranykora sok nemzedéken át fennmaradt: "Amíg az isten (Poszeidón) természete elég
erős volt bennük, engedelmeskedtek a törvénynek, és jó barátságban éltek a velük
rokon isteni világgal." A harmónia azonban egy idő után megbomlott: "Midőn az
isteni rész tünedezni kezdett bennük, mert gyakran és sok halandó elemmel keveredett,
és túlsúlyba került az emberi jelleg (
), elkorcsosultak." A romlás Platón
szerint kivívta az égiek haragját, akik egy éjszaka mindenestől elpusztították
Atlantiszt.
A tudás oszlopai
Platón történetét Atlantiszról sokan próbálták megfejteni. Kincsvadászok és a téma
megszállottjai a földközi-tengeri Thera szigetétől kezdve a Bermuda-háromszögön át
az Andok fennsíkjáig igyekeztek nyomára bukkanni a görög történész által leírt
birodalomnak. A Discovery Channel angol filmsorozat nemrég Magyarországon bemutatott
Atlantisz cím? epizódja szerint a legújabb kutatások Dél-Amerika magasfennsíkjai között,
a hajdani inka birodalom területén keresik a Platón leírásában csupán mint a "Héraklész
oszlopain [a Gibraltári-szoroson] túli" szigetként megjelölt országot. Az érdekes
teóriák ellenére régészeti bizonyítékok egyelőre nincsenek.
A konkrét földrajzi helytől függetlenül is sokan próbálják megfejteni, hogy létezhetett-e
egy, a ma ismert civilizációkat megelőző, azoknak forrásául szolgáló birodalom.
További vita tárgya, hogy előfordulhatott-e egy olyan világméretű természeti
kataklizma, amelyben a föld lakossága részben, vagy szinte teljes egészében
elpusztult.
Az apokalipszis lehetősége évezredek óta jelen van az emberek gondolkodásában.
Josephus Flavius, a neves I. századi zsidó történetíró szerint már az első emberpár
készült egy globális katasztrófára. Flavius szerint az özönvíz előtt élt generációk
annak érdekében, hogy az általuk összegyűjtött tudás és felfedezések ne
veszszenek el, "Ádám jövendölése alapján, miszerint a világ egyszer tűz ereje által,
egy másik alkalommal pedig a vízáradat ereje által fog elpusztulni, két oszlopot
emeltek; az egyiket téglából, a másikat kőből és mindkettőre feljegyezték az általuk
megismert tudást és bölcsességet. Azért mindkettőre, hogy amennyiben a téglából készült
oszlopot az özönvíz elpusztítaná, akkor a kőoszlop megmaradjon az utódok számára
"
(A zsidók története, I. könyv 70–71.) Flavius művében azt is megjegyzi, hogy korában
ez az ősi tudást megőrző kőoszlop még megvolt, "Szíriád földjén".
Ősapokalipszis
A történelemben bekövetkezett apokalipszis legismertebb leírását az Ószövetség őrizte
meg. Egyes teológusok szerint már Mózes első könyvének kezdő sorai egy világméretű,
sőt kozmikus katasztrófára utalnak. Az úgynevezett "kettős teremtés" elmélet hívei
szerint Ádám teremtése előtt is létezhetett egy civilizáció, amely Isten ítélete
következtében nyomtalanul elpusztult, és ennek helyére teremtette Isten a ma élő
emberiség őseit.
Míg az ősapokalipszisre legfeljebb közvetett bibliai utalások vannak, az egész földet
elborító áradásról, az özönvízről már részletesen tudósít az Ószövetség.
Érdekes módon a Biblia hasonló genetikai keveredésről számol be Ádám leszármazottai
és természetfeletti lények között, mint az Atlantisz-legenda: "Az óriások ["nefilim"
= "bukottak/akik leestek/aláhullottak"] valának a földön abban az időben, sőt még
azután is, mikor az Isten fiai [angyalok] bemenének az emberek leányaihoz, és azok
gyermekeket szülének nekik. Ezek azok a hatalmasok ["hősök"], kik eleitől fogva híres-neves
emberek voltak." (Teremtés könyve 6,4)
A félistenek, héroszok rendkívüli képességekkel és ismerettel rendelkeztek (egyes
feltételezések szerint repülő szerkezeteket használtak, és ismerték az elektromosságot,
valamint magas szinten értettek a mágia és asztrológia különböző ágazataihoz), ám
alaptermészetük a Biblia szerint annyira romlottá vált, hogy "szívük minden alkotása
szüntelen csak gonosz" volt. Egy közel – vagy több mint – száz esztendős átmeneti
korszak után, amely alatt Noé és családja hasztalan próbálta figyelmeztetni kortársait
a közelgő apokalipszisre, Isten egy nap elhozta az özönvizet az egész emberiség
elpusztítására. Bár a Teremtés könyvének beszámolója szerint a több mint egy évig
tartó kataklizmában Noé "óceánjárójának" nyolc utasa kivételével mindenki
elpusztult, az özönvíz előtti civilizáció tárgyi emlékei – köztük a Flavius által
említett "tudás kőoszlopa" – esetleg fennmaradhattak, megkönnyítve ezáltal a túlélők
számára az újrakezdést.
Korszakváltás küszöbén
A Föld felszíne, sőt az egész Naprendszer egykori katasztrófák emlékeit őrzik. A
gigantikus aszteroida-kráterek méretéből arra lehet következtetni, hogy ha létezett
akkoriban civilizáció bolygónkon, az nagy valószínűséggel elpusztult a becsapódás
nyomán keletkezett földrengések, szökőár és a következményként jelentkező időjárási
anomáliák következtében. Graham Hancock angol bestsellerszerző "Istenek kézjegyei
– Kutatás a kezdetek és a vég után" (Alexandra Kiadó, 1998) cím? könyvében ókori
térképek vizsgálata alapján azt állítja, hogy a kontinensek a múltban másképp
helyezkedtek el mint ma, például az Anktartisz jégmentes, növényzettel borított föld
volt, valahol a jelenlegi Dél-Amerika földrajzi szélességén. A kontinensek átrendeződése
okaként Hancock a földkéreg "elcsúszását" említi. Mások szerint a Föld
tengely és a Nap körüli keringési sík a múltban merőleges szöget zárt be, szemben
a mai ferde síkkal. Ez a pályamódosulás okozhatta a feltételezések szerint az évszakok
kialakulását, amelyet az ószövetségi leírás a vízözön utánra datál.
A tudósok általában egyetértenek abban, hogy a régészeti leletek és az írott források
alapján a ma ismert civilizációk minden átmenet nélkül, mintegy 5-6000 éve
bukkantak fel a történelemben. (Bár egyes emlékekről, így például az egyiptomi
szfinx törzsét képező kőtömbről vagy a stonehenge-i obeliszkekről ennél régebbi
dátumot is feltételeznek.) Az előzményeket homály fedi: ebbe a történelmi vákuumba
– az ősi civilizációk teoretikusai szerint – akár az Atlantisz-legenda, akár a
Biblia preádámi illetve özönvíz előtti világa beilleszthető lehet.
Az Atlantiszról szóló mítoszok legszorgalmasabb népszerűsítői ma a New Age irányzatához
tartozók közül kerülnek ki. Közismert, hogy az "új kor"-ideológia szerint a föld
egy átfogó korszakváltás előtt áll, amely egyaránt érinti a természetet, az
emberiséget és a mindenben jelenlévőnek tartott "holisztikus tudatot". E korszakváltás
számos New Age-tanító szerint az egykori tökéletes birodalom mintájára egy, az
emberiség és a szellemvilág közötti határokat nem ismerő világ, az Új-Atlantisz
eljövetelét készíti elő.
Az atlantiszi világ küszöbönálló újrafelfedezését a mozgalom legnevesebb médiumai,
Helena Petrovna Blavatsky, Alice Ann Bailey és Edgar Cayce már a XX. század első felében
megjövendölték. Szerintük az ezredforduló táján újra előtérbe lépnek azok a
természetfeletti lények ("felsőbb mesterek", a "Hierarchia"), akik befolyásuk
alatt tartották a hajdanvolt aranykort. Ezen elméletek megjegyzik ugyanakkor, hogy a
magasabb szintre történő átmenet nem lesz fájdalommentes: természeti katasztrófák,
pusztító világháborúk és más megrázkódtatások kísérik majd, amelyek célja,
hogy az elmaradott, és fejlődésre képtelen csoportoktól – úgymond – "megtisztuljon"
a föld.
Alice Bailey azt írta 1947-ben az eljövendő világkonfliktusról: "A feszültségek a
világban és különösen a Hierarchiában olyanok, hogy egy újabb és valószínűleg végső
világválságot fognak eredményezni, hacsak nem következik el bolygónkon a szellemi élet
olyan felgyorsulása, amelyen keresztül a régóta várt Új Kor feltételeinek eljövetele
megdöbbentően gyorssá válik
" (The Rays and the Initations, 1947)
A New Age-próféták nem titkolták el azt sem, hogy a "nagy ugrás" és az emberiség
megszabadítását ígérő New Age-messiás eljövetelének akadályozói szerintük az
ortodox, hitükhöz ragaszkodó zsidók és keresztények. Szintén Bailey írja: "(
)
Az ortodox judaizmusnak, amelyben mélyen fészkel a gyűlölet, lassan el kell tűnnie;
mindennek meg kell változnia, hogy felkészüljön a világ arra a kijelentésre, amelyet
a Krisztus fog elhozni." Továbbá: "El fog jönni bizonnyal egy kor, amikor a Felvilágosodottak
fognak uralkodni, akik nem fogják eltűrni, hogy (
) bárki előírja nekik, hogy miben
higgyenek ahhoz, hogy üdvözüljenek. (
) Várható, hogy az ortodox kereszténység először
el fogja utasítani a Krisztusról szóló új teóriákat, amelyeket az okkultizmus képvisel
(
), de egyre nehezebben fogják az értelemmel bíró embertömegeket rávenni arra,
hogy (
) fanatizmussal vagy hisztérikusan átadják magukat." (The Externalisation of
the Hierarchy, 1957)
A radikális Új Kor egyes teoretikusainak írásaiból kitűnik, hogy számukra a tömegkatasztrófák
és a világháborúk a megtisztulás eszközei. Eszmerendszerüket a kérdést keresztény–humanista
szemszögből vizsgáló kutatók, így többek között az amerikai Gary Kah a
globalizmus gyökereiről szóló könyvében (Demonic Roots of Globalism, 1996) rasszistának
és vallásilag mélyen intoleránsnak minősíti, jóllehet szerinte céljaikat gyakran a
globális összefogás és harmónia jelszavai mögé rejtik el.
Edgar Cayce szerint az Új-Atlantisz egy kataklizmasorozat nyomán fog ismét előbukkanni.
Követői szerint ilyen katasztrófákra vonatkozó jövendölések megtalálhatók a különböző
kultúrkörökben: Nostradamus
– az utóbbi hónapokban némileg tekintélyét vesztett – jövendöléseitől kezdve
a hopi indián próféciákig.
A föld vajúdása
A természetben bekövetkező apokaliptikus jelekről a Bibliának is sok mondandója van.
Ismert, hogy mind a zsidó, mind a keresztény vallási várakozás legfőbb tárgya a
Messiás eljövetele és földi uralmának, az új aranykornak a beköszönte: "Mert
megvígasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná
teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság
találtatik abban
" (Ésaiás könyve 51,3)
Mind az Ó- mind az Újszövetség egyértelművé teszi azonban, hogy a messiási
korszakba történő belépés előtt sok megrázkódtatáson kell a földnek átesnie.
Erről az átmeneti korszakról, amelyet földrengések, járványok, éhínségek és
etnikai háborúk jellemeznek, Jézus mint "sok nyomorúságnak [az eredeti szerint: "szülési
fájdalom"] kezdetéről" beszél (Máté evangéliuma 24,8). Pál apostol ugyanezt az
időszakot szintén a terhes asszonyra szakaszosan rátörő szülési fájdalmakhoz
hasonlította. (Thesszalonikabeliekhez írt 1. levél 5,3)
A természeti katasztrófák megsokasodása és több, szinte megoldhatatlannak látszó
globális probléma (környezeti ártalmak, katonai–gazdasági–vallási konfliktusok)
egyidej? jelentkezése világszerte felkeltette nemcsak az aggódást a föld jövője
miatt, hanem a radikális változás iránti várakozást is. Arra a kérdésre, hogy
lesz-e az emberiségnek egy második aranykora, és ha igen, akkor azt az emberek és félistenek
spiritualista Új-Atlantiszának vagy a Messiás által újjáteremtett földön lévő Új-Jeruzsálemnek
hívják-e majd, a jövő évezred adhatja meg majd a választ.
Részletek Platón leírásából
"(
) Az előzőekben már szóltunk az istenek közti sorsolásról, amellyel
felosztották az egész földet itt nagyobb, ott kisebb részekre, s szentélyeket és áldozatokat
rendeztek be maguknak. Így nyerte Poszeidón is Atlantisz szigetét, s itt telepítette
le egy halandó nőtől származó ivadékait. A szigetnek ez a tája ilyen volt: a tenger
felől, a sziget közepe táján egy síkság terült el, a hagyomány szerint a legszebb
minden síkság közt, s a legtermékenyebb. (
)
(Platón: Timaiosz 113–115, Platón összes művei, Európa Könyvkiadó, 1984)
"(
) Sok és sokféle pusztulása volt már az embereknek, és még lesz is; tűztől
és víztől a legsúlyosabbak, de ezer egyéb okból más enyhébbek is. Mert az, amiről
nálatok is beszélnek, hogy egyszer Phaethón, Héliosz fia, atyja kocsiját befogva –
minthogy képtelen volt atyja után hajtani – a földön is felperzselt mindent, s maga
is villámsújtottan pusztult el, meseszerűen hangzik, de igaz benne a Föld körül
keringő égitestek pályájukról való eltérése, és a földi dolgok nagy időközönként
bekövetkező pusztulása a túl sok tűz miatt. (
) Idővel azonban rendkívüli földrengések
és özönvizek támadtak, s eljött egy súlyos nap és éjjel, amikor a ti egész haderőtöket
is egyszerre
elnyelte a föld, és Atlantisz szigete is a tengerbe merülve eltűnt. Ezért nem hajózható
és nem kutatható át az ottani tenger még ma sem, mert akadályozza a nagyon sekélyes
iszap, melyet a süllyedő sziget halmozott fel."
(Kritiasz 22., uo.)
1999. 10. 22. (III/42)
