Kereső toggle

A zsidó újév és a vasfüggöny

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az bizonyára véletlen, hogy a Magyar Hírlapban 1999. szeptember 10-én ugyanazon az
oldalon jelent meg Török Monika 5760 cím? írása és László József Kapunyitás
behunyt szemmel cím? cikke, melyek közül az első a zsidó újév ürügyén íródott,
a második a magyar–osztrák határ megnyitásának tizedik évfordulójáról szól. A
két dátum idén ugyanis véletlenül egybeesett. Az azonban nem véletlen, hogy Török
Monika publicisztikája és László József publicisztikája között van bizonyos összefüggés
a dátumon túl is. Nem valószínű, hogy az összecsengést csak az én süket fülem
hallja, és nem több agyrémnél. Ezt szeretném bizonyítani.

Török Monika "Az ember és társadalom" cím? tantárgy általános iskolák ötödik
évfolyama számára írott tankönyv tervezetéből a Zsidók címszó alatt megjelent
anyagot idézi teljes terjedelmében. Voltaképp kommentár nélkül. Nem is kell hozzá
kommentár, a szöveg önmagáért beszél, én sem véleményezném, ha nem keresném az
összefüggést e között, és a vasfüggöny fölhúzásának tizedik évfordulója között.

"…nem könny? (…) meghatározni, hogy kik is azok a zsidók" – ezt olvashatjuk
mindjárt az első mondatban. Orbán Viktor miniszterelnök úr évfordulós beszédében
nehezményezte, hogy Európa nem ölelt magához és nem csókolt homlokon bennünket
(vagyis leginkább őt, akinek aztán semmi része, pláne érdeme nem volt a határ
megnyitásában), még a "kapunyitás" után tíz esztendővel sem, holott a fönti
kitétel, az a félmondat, hogy "kik is azok a zsidók", az Európai Unió egyetlen
tagállamában sem jelenhetne meg nyomtatásban, pláne nem egy tankönyv tervezetében (a
holocaust után ötvennégy évvel!), legföljebb egy illegális neonáci szervezet röplapján,
ezért én úgy látom, nem igen vagyunk mi még érettek ahhoz, hogy az Európai Unió
tagjai sorába kerülhessünk, és ha az Orbán boyok így folytatják országlásukat,
nem is leszünk egyhamar.

Orbán követelőzése csak a nagyon naiv közönséget tévesztheti meg ideig-óráig:
mindenki tudja, hogy ez a hangnem egyre távolabbra tolja számunkra a belépés időpontját.
Szinte biztos, hogy a miniszterelnök követelőzése tudatos. Nem is akar ő egyhamar Európához
csatlakozni: az uralkodó koalíció egyelőre a parancsuralmi rendszer, a parlament és
az ellenzék kiiktatása, az Alkotmány negligálása felé nyit; úgy kell neki az európai,
alkotmányos, plurális demokrácia, mint hátára a púp. Arról nem is beszélek – bár
épp most aktuális –, hogy Pepó Pál alig másfél év alatt szabályosan kiherélte a
magyar környezetvédelmet, amikor az eurokonform környezetvédelem egyik legfőbb feltétele
a csatlakozásnak; maradok a már föntebb említett tankönyvtervezetben megjelent szövegnél.


Hogy kik is azok a zsidók? "Számarányukat jelentősen meghaladja a művészvilágban,
a tudományos életben, valamint az információáramlás (újságok, rádió, televízió)
és a kereskedelem terén elfoglalt szerepük." Pont.

A félfasiszta Horthy-Magyarországon bevezetett első zsidótörvénytől (numerus
clausus) az utolsóig szórul szóra ezzel érveltek a törvények kiötlői és
parlamenti támogatói. Ezen csak dr. Ravasz László református püspök úr tett túl,
aki sárba rántva a magyar kálvinizmus évszázados pozitív szerepét a magyar
progresszió történetében, még azt is hozzátette, hogy a zsidó szellem magához
asszimilálja a magyart. Érvelését Csoóri Sándor egykori költő ismételte meg
1990-ben a Hitel hasábjain, majd a Nappali hold cím? esszékötetében. Továbbá: "Magyarországon
a zsidóság nem kíván a társadalomban önálló etnikumként megjelenni." Ezért aztán
számuk is nehezen határozható meg, mert a vallás magánügy stb.

Figyelem! Nem tudni ki zsidó, ki nem, tehát a zsidó magát magyarnak álcázza, nem áll
ki nyíltan a zsidósága mellett: titokzatosság lengi körül, mondhatnánk sunyi és
alattomos. Ez a tökéletes ellenségkép! (Hogy ez homlokegyenest ellenkezik az előző
mondatokban állítottakkal, hogy "számarányukat jelentősen meghaladja (…) betöltött
szerepük" – honnan sejti a tankönyvíró a számarányukat, ha egyszer a számuk is
nehezen határozható meg?!) A tervezetben a holocaustról nem esik szó. Nem említtetik,
hogy a német nácik a zsidóságnak még az írmagvát is ki akarták irtani végső
megoldásként – Endlösungként, hogy hatmillió európai zsidót gyilkoltak meg 1941
és 1945 között a náci halálgyárak gázkamráiban, de nem a hadra, munkára fogható
férfiakat, hanem csecsemőket, az anyjuk méhében rugdalózó magzatokat, asszonyokat és
aggastyánokat, és ebből hatszázezer volt a szinte teljesen magyarrá asszimilálódott,
magát magyar hazafinak tekintő magyar állampolgár, akiket a Magyar Haza többi,
nem-zsidó állampolgárai lelkes vagy hallgatólagos asszisztálása mellett játszottak
át a magyar nácik a németek kezére.

Csoda-e, ha a magyar zsidóság képviselői nem merték önmagukat 1989-ben etnikumként
meghatározni ebben az országban, ahol már a neonáci MIÉP törvénytelenül parlamenti
frakciót alakíthatott a kormányzó koalíció hallgatólagos beleegyezésével, és a
jobboldal lapjai a Magyar Fórumtól a Napi Magyarországon és (bármilyen szomorú: a
liberális, antifasiszta, magyar keresztény középosztály egykori lapján) a Magyar
Nemzeten át a szélsőjobboldali Demokratáig nyíltan zsidóznak; a médiát a zsidó összeesküvés
eszközének nevezik, és megkísérlik a (szerintük ugyan sötétben bujkáló, de általuk
leleplezett) zsidókat kirekeszteni a magyar közéletből. Ha nekem kellett volna döntenem,
a többi zsidó érdekében én is úgy döntöttem volna, mint a zsidóság vallási képviselője,
a MAZSIHISZ. Én nem félek, de nincs jogom embertársaimat veszélynek kitenni.

Ezért tiszteletben tartva mások döntését, hogy a zsidó csupán egy vallás a sok közül,
ami engem illet, kimondom: én, Kertész Ákos, aki soha életemben nem voltam zsidó vallású,
ám a holocaust idején mégis rámvarrták a sárga csillagot, helyjegyem volt az
auschwitzi marhavagonba a rámpáig, onnan a gázkamráig, csak az idő előtt elveszített
háború akadályozta meg a hóhéraimat abban, hogy kivégezzenek (és mellékesen saját
lázadásom, polgári engedetlenségem, mert megszegve a törvényt letéptem a sárga
csillagot és illegalitásba vonultam); tehát én, aki soha nem voltam zsidó vallású,
azért voltam halálra ítélve, mert etnikailag zsidó vagyok. Ha a többi magyar zsidó
számára zsidóságuk kizárólag vallási kérdés is, én egyszemélyben (mert másokat
nincs jogom magammal rántani), magam vagyok Magyarországon a zsidó etnikai kisebbség.
Vállalom. Mementóként. A holocaustban lemészárolt hatszázezer magyar zsidó emlékére,
és van pofám nem félni!

Hatvannyolc éves vagyok. Mitől féljek? Mit féltsek? Negyvennégyben sem féltem,
tizenkét évesen, most féljek, vénségemre?

*****

Eszembe juthat-e egyáltalán ez a szó: félni?

A német-zsidó Ignatz Bubis nemrég bekövetkezett halála és körülményei azt igazolják:
igen. Európa még nem szabadult meg az Auschwitz-szindrómától ma sem, ötvennégy évvel
a holocaust után. Ha a német–zsidó párbeszéd jobbára csak zsidó monológ volt, a
németek – jobb esetben – úgy mentek el mellette, hogy nem is hallották, akkor ez
hatványozottan igaz a magyar–zsidó párbeszédre. Akkor csak egy megoldás létezik:
Izrael? Akkor mit keresek én még itt?

Én hiszek a diaszpóra-lét értelmében. A zsidókra szüksége van a világnak: kiválasztott
nép. Nem tudom, ki választotta ki – Istenben nem hiszek –, de van, amit a zsidónak
tanítania kell: példájával. Mindenütt. Ha Európában még nem múlt el a
holocaust-sokk fél évszázad alatt, majd elmúlik újabb fél évszázad alatt. Angliában
nem érzi magát idegennek a zsidó diaszpóra. Franciaországban sem. Dániában,
Finnországban, Svédországban sem. Csak a holocaust egykori vonzáskörzetében érzi
magát idegennek a túlélő, hát persze. Itt a jobboldalt az antiszemitizmus tartja
egybe, a zsidóságot meg Auschwitz emléke, de ez nem normális állapot: ez betegség.
Ennek el kell múlnia. Ha pedig halálos, akkor Európának bele kell pusztulnia. Éppen
ezért a (sajnos, elég lassan ható) gyógyszer nem is lehet más, csak az Egyesült Európa,
ahol az egészséges testrészek immunrendszere kiöli majd a fertőzött testrészekből
is a félelem- és gyűlöletvírusokat. Optimista vagyok? Nem lehetek más. Nem csak az
anyanyelvem, a kultúrám is velejéig magyar. Magyar író vagyok. A nagyvilágon ekívül
nincsen számomra hely. Én ezzel az átokkal megverten vagyok etnikailag zsidó.

*****

"Zsidók mindenütt élnek a világon – áll még a szövegtervezetben. – Kik a
zsidók tulajdonképpen? Mózes tanításain (Biblia – Ószövetség) alapuló vallást
követő közel-keleti nép, összefoglaló nevükön: izraeliták. Államuk ma Izrael."
Jó, mi? Ebben a néhány szóban tucatnyi logikai ellentmondás vagy egyszer?bben:
ostobaság van… hagyjuk. Beszéljünk inkább arról, mi nincs benne a szövegtervezetben.

Hiányzik belőle – a holocauston kívül – mindenekelőtt az, hogy a zsidó nép egy
nagyjából csaknem négyezer és éves írásbeli kultúra letéteményese. (A történelmi
kutatások szerint Mózes körülbelül két és félezer évvel időszámításunk előtt
élt. Tehát a héber írás és a Tóra születése arra az időre nyúlik vissza.) A
zsidók csaknem négyezer és éves nyelve ma is nagyjából eredeti formájában élő,
beszélt, modern nyelv. Ez maga egyedülálló. A csaknem négyezer és éves írás ma is
élő, modern írás; nem kevésbé modern, mint a latin betűs angol vagy a cirill betűs
orosz, az arab, a hindu, a kínai stb.

De míg az antropológiailag eléggé egynem? kínaiak a Birodalom távolabbi (északi
vagy déli) körzeteiből csak írásban képesek kommunikálni, nyelvjárásaik annyira különböznek
egymástól, hogy nem értik egymás szavát, írásuk nem is hang-írás, hanem fogalom-írás,
addig az antropológiailag hihetetlenül különböző zsidók mind megértik egymást héberül.

A szőkés, vöröses szőrzetű, fehér bőrű, kék szem? orosz, lengyel, német, cseh
vagyis askenázi zsidó, és a mediterrán szefárd zsidó, (akit nehéz egy görögtől,
provánszitól, délolasztól vagy arabtól megkülönböztetni), a sötétbőr?
jemenita, és a szinte szerecsen-fekete bőr? etióp zsidó mind ugyanahhoz az etnikumhoz
tartozik, és mind ugyanazt a héber nyelvet beszéli. (Kivéve engem, az egyetlen
etnikailag zsidó magyart, aki egy szót sem tudok héberül. Bizonyára szégyen, de tény.)

Hiányzik a tervezetből, hogy a zsidó, ha valahol megtelepszik, először iskolát, aztán
fürdőt épít, csak utána zsinagógát, ami nem templom (szentély), hanem imaház és
közösségi ház: "művelődési otthon". A rabbi nem csak pap, hanem előljáró,
tanító, a gyülekezet tagjainak ismerője, barátja, tanácsadója, istápolója és jó
pásztora egy személyben. S az iskola és a fürdő elsősége azt jelenti, hogy a zsidók
számára az oktatásügy és az egészségügy volt az ősidőktől kezdve a
legfontosabb, és az a mai napig.

A zsidókat nem utálni kell, hanem tanulni kell tőlük. El kell lesni a titkot, mitől
maradtak fönn négyezerötszáz év viharai, háborúi, rabságra vettetései, menekülései,
szétszórattatásai, üldözései, népirtásai dacára. Iskola és fürdő! Az a nemzet,
amelyik számára az oktatásügy és az egészségügy az utolsó (e kettőre szán a
legkevesebbet évi költségvetése megtervezésekor), halálra ítéli önmagát.

A zsidóságtól kapta az emberiség az egyistenhitet. Ez a közel-keleti kis pásztornép,
a többistenhívő népektől körülvéve, már ötödfélezer évvel ezelőtt olyan
intellektuális teljesítményre volt képes, hogy a világ látszólagos sokneműsége mögött
fölismerte az univerzum lényegi egyneműségét. Mai szóval: a valóság holisztikus
megközelítésére volt képes. Fölismerte, hogy az egynem? univerzumot csak egyetlen
szellemi akarat teremthette, csak egyetlen szellemi entitás irányíthatja. Ezt az
egyetlen szellemi princípiumot Istennek nevezte, ám nevét fölöslegesen nem vette
ajkaira, Istent nem ábrázolta, mert a világot teremtő és irányító szellem elképzelhetetlen
és ábrázolhatatlan: nem faragott hát magának és nem imádott bálványokat.

Isten az embert a maga szellemi képére és hasonlatosságára teremtette, nem is
teremthette testi hasonlatosságára, hiszen szellemi és nem fizikai Lény. Fölismerni,
hogy az Isten nem-antropomorf szellemi entitás négyezerötszáz évvel ezelőtt,
hihetetlen szellemi teljesítmény, gondoljuk meg! Ehhez képest csekélység, hogy a zsidóságnak
köszönheti az emberiség a hetet és a hétvégi ünnepet, munkaszüneti napot (is).

A zsidóságnak köszönheti az emberiség Mózest, a Bibliát, Jézust, a kereszténységet,
végső soron az evangéliumot; a zsidó szellem és kultúra az egész mai zsidó-keresztény,
euro-amerikai fehér kultúra alapja. És részben a feketék kultúrájának alapja is.
Mert az észak-amerikai baptista templomban gyönyör? gospelekkel és spirituálékkal a
zsidó eredet? Jézust imádó afro-amerikaiak is félig a zsidó kultúra örökösei.

A zsidóknak köszönheti az emberiség Dávid zsoltárait, Heine költészetét, Spinozát,
Einsteint, Freudot, Chagallt, Yehudi Menuhint, Szilárd Leót, Teller Edét, az atomhasadás
titkát (az atombombát Truman elnök dobatta le Hirosimára és Nagasakira Szilárd Leó
minden tiltakozása ellenére: Szilárd Leó zsidó volt – Truman elnök a legkevésbé
sem volt zsidó), a zsidóságnak köszönheti a világ Neumann Jánost és a számítógépet.
Sőt, Neumann János is a zsidó Bar Kochbának köszönheti a kettős számrendszert, a
nulla-fázis rendszert, melyre az egész mai informatikai civilizáció épül. Hogyan?
Bar Kochba zsidó hadvezér volt (nota bene szabadságharcos), s egyszer az ellenség táborából
a kémeit kivágott nyelvvel küldték vissza. Írogatásra nem volt idő, a vezér
azonnali válaszra várt. Hát úgy tette föl a kérdéseit, hogy a beszélni nem tudó kémek
bólogatással vagy fejrázással felelhessenek. Igennel vagy nemmel. Mindenki tud
barkochbázni. Innen ered. Minden nagy dolog pofonegyszerű. Neumann a barkochbát fordította
le elektronikára.

A zsidó genetikailag nem különbözik más népektől. Intellektuális gyakorlata
azonban kétségtelenül nagyobb, nem csupán azért, mert egy négyezerötszáz éves írásos
kultúra van mögötte, hanem azért, mert közel kétezer esztendős szétszórattatása,
üldöztetése, diaszpóra-léte, gettó-élete közben a zsidó férfi a jesivákban
(speciális iskolákban, melyek egyedülálló didaktikai módszerével most nem terhelem
az olvasót), szünet nélkül tanult, olvasott és alkotott. A Talmudtól a szépirodalomig
– mindent.

Amikor Európa polgári fejlődése megindult, és a zsidóság polgárjogi fölszabadítása
lassacskán elkezdődött, történelmi és társadalmi okokból kizárólag az intellektuális
pályák nyíltak meg előtte. Mint minden kisebbségnek (a feketének Amerikában, a
magyarnak Romániában, a románnak a mai Magyarországon), a zsidónak is bizonyítania
kellett: kétszer annyit kellett teljesítenie, mint a többséghez tartozónak, hogy
elismerjék, hogy a saját esélyegyenlőségét megteremtse. Képes volt rá.

Azért ajánlom, különösen Kövér László állambiztonsági és titkosszolgálati tárca
nélküli miniszterelnök-helyettes és főminiszter úrnak figyelmébe, hogy zsidókérdés
nincs, soha nem is volt, csak antiszemita kérdés van. Mindig is csak az volt. Tetszett
volna Radnóti Miklóst olvasni!

A zsidókat nem irigyelni kell, a zsidókat nem kirekeszteni kell, a zsidókat nem
kiirtani kell, hanem tanulni kell tőlük. Nincsenek különleges képességeik, csak nem
piálnak, nem drogoznak, nem zsidóznak – tanulnak. És tudnak. Ha valamiben megbuknak,
nem keresnek bűnbakot. Nem szidnak senkit érte: tudomásul veszik, hogy nem tudtak
eleget, nem voltak elég tehetségesek, és vagy tovább tanulnak, vagy megtesznek
mindent, hogy a gyerekeik többet tudjanak, mint ők. Ha már nekik nem sikerült, sikerüljön
a gyerekeiknek. Ez az egyik titkuk.

A másik titkukról már beszéltem. Náluk első az iskola, második a mikve, a fürdő.
Az oktatásügy és az egészségügy. Van mire büszkének lenniük, nem ékeskednek
idegen tollakkal. Ha nem ők nyitották meg az osztrák–magyar határt, ha nem ők kezdték
a vasfüggönyt lerombolni, ha nem ők harcolták ki – akkor még vakrepüléssel, mert
nem lehetett tudni, hogy a Nagy Szovjetunió hogyan reagál – a rendszerváltás lehetőségeit,
nem ünnepeltetik magukat. Ha rajtuk múlna,

annak adnák a kitüntetést, aki megérdemli. Horn Gyulának, az akkori külügyminiszternek.
Németh Miklósnak, az akkori miniszterelnöknek. Kozma atyának és Csilla von Böselagernek,
a Máltai Szeretetszolgálat irányítóinak, akik a nálunk rekedt NDK-beli állampolgárok
ellátásáról gondoskodtak. Pozsgay Imrének (aki ugyan politikai öngyilkosságot követett
el, de ez nem kisebbíti a rendszerváltás elindításában szerzett érdemeit).

Ezzel nem állítom, hogy a zsidók jellemgrófok, a legkevésbé sem! Sajnos. Ismerem őket.
De amitől minden jóérzés? européer ma undorodna, ők is undorodnak; csak ennyi. A
vasfüggöny megnyitása évfordulós ünnepségeivel egyidőben egyetlen zsidó politikus
sem jelentené ki, hogy ami szemét ma az udvarunkon bűzlik, azt a Németh-kormány
hagyta hátra. Csak azért, mert félnek a népszerű Németh Miklóstól, hátha ő lesz
a baloldal erős embere, ha hazajön. A magyar állam nevében nem küldenének az évfordulós


ünnepségre olyan meghívót Kohl exkancellárnak és Genscher exkülügyminiszternek a
határnyitás és a német egyesítés aktív résztvevőinek, hogy eljöhetnek ugyan, de
a hivatalos ünepségen nem szólalhatnak meg. Maul halten! Pofa súlyba! Egyetlen zsidó
vallású magyar politikus sem vetemedne arra, hogy ilyen szégyenbe hozza hazáját,
Magyarországot, és nemzetét, a magyar nemzetet.

Amúgy valójában nincs kapcsolat a határnyitás évfordulós ünnepségei és a zsidó
újév között. Hacsak a föntiek nem…

Olvasson tovább: