Kereső toggle

Orosz pilóták külföldön

Rendhagyó fuvarok szakértői

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lelőtték, elrabolták, lecsukták, eltűnt. Az elmúlt évek során egyre gyakrabban
lehetett ilyen híreket hallani a külföldön dolgozó orosz pilótákról. Viszontagságaikról
a Kommerszant cím? orosz lap számolt be.



1993. június, Fairford. MIG–29-esek karambolja



1999 június 12, Le Bourget. A kigyulladt Szu–30MK a katapultáló pilótával
     Fotó: Vlaszty

Angola, 1999. május 12.: az Avita Légitársaság egyik menetrendszer? járatát, fedélzetén
orosz személyzettel angolai ellenzéki csapatok lelőtték, és az orosz legénységet
foglyul ejtették. Sorsukat azóta is hiába próbálják felderíteni.

Ez sajnos egyáltalán nem kirívó eset. Csak Angolában az elmúlt 10 hónap alatt hét
repülőt lőttek le és tüntettek el; ezeknek több mint felét orosz pilóta vezette.
Hogy mit keresnek ott orosz repülősök? Nem nyaralni mentek, az biztos.

"Lett egy lehetőség 3 hónapra elszerződni egy kis légitársasághoz – meséli
egyikük. – Szerettem volna egy új kocsit, kivettem hát három hónap szabadságot és
irány Afrika. Aztán úgy alakult, hogy nemcsak új kocsira, hanem lakásra is futotta a
keresetből. Ha tehetem, újra kimegyek."



Kényszerleszállás a bolhapiacon



Egy nyugati pilóta keresete 10 és 18 ezer dollár között mozog. Ugyanolyan képzettség?
orosz kollegája pedig már 3-500 dollárért is hajlandó felszállni; ez a pénz ugyanis
jóval több annál, amit odahaza kap (ha egyáltalán kap).

A szükség nagy úr: az még hagyján, hogy kis pénzért és már-már a roncs kategóriába
tartozó, máshol rég leírt gépekkel szállnak fel; a nagyobb gond az, hogy olyan feltételek
mellett, melyekbe egyetlen nyugati társuk sem menne bele. Szabálytalan szerződések,
gyanús szállítmányok, semmiféle biztosítás és garancia (hacsak nem a munkaadó
becs\'szava). Az eredmény gyakran tálib fogság, indiai börtön, eltűnés: hosszú a
bajba jutott orosz pilóták listája.

1996 januárjában Zairében egy éppen induló repülőgép elveszítette az irányt és
egy közeli zsúfolt bolhapiacon landolt. A halálos áldozatok száma túllépte a
300-at, de nagyon sok sebesült is volt. A repülő ott helyben felrobbant, miután végigszántott
az árusok sorain.

A tragédia oka mindmáig ismeretlen. A pilóták oroszok voltak, és noha senki sem
bizonyította be bűnösségüket, börtönbe kerültek. Az ottani diplomaták hordták
nekik naponta az ivóvizet és az ételt. Nem kétséges, hogy ma is ott ülnének, ha közben
nem történik rendszerváltás. Zaire új nevet kapott: Kongói Demokratikus Köztársaság.
A hatalomra jutott kormány első (és úgy tűnik utolsó) demokratikus reformja keretében
megnyitották a börtönöket és szabadon engedtek minden elítéltet, köztük az orosz
pilótákat is.



Sürgős hívás Burgaszból



A zairei pilóták a szerencsés kevesek közé tartoznak – nem mindenkinek sikerült
ilyen könnyen megúsznia. Egy kalkuttai börtönben már több éve várja az ítéletet
a lett Latavia Légitársaság öt pilótája. A per még tart, kilátásaik pedig nem sok
jóval kecsegtetnek: életfogytiglan vagy halál a legvalószín?bb. Esetük sajnos
tipikusnak mondható.

1995 végén elfogadtak egy szerződéses munkát: a Latavia egyik, Bangladesnek eladott
AN–26-os repülőgépét kellett eljuttatni a vevőhöz, valamint lebonyolítani néhány
helyi menetrendszerinti járatot is. A bangladesi légitársaság egyik vezetője, Kim
Peter Davy kísérte őket már Rigától kezdve, ő intézett minden hivatalos papírt
is. Az utolsó előtti állomáson, az indiai Benaresben néhány napig várniuk kellett
egy engedélyre, és eközben Mr. Davy néhány telefonbeszélgetés után közölte, hogy
éppen most volna egy sürgős munka: Bulgáriából Bangladesbe kellene szállítani
bizonyos technikai felszereléseket. Átrepültek hát Burgaszba, ahol már várta őket a
szállítmány, faládákba csomagolva, felcímkézve. A papírok rendben voltak; sem
Burgaszban, sem Indiában nem volt semmi fennakadás, folyamatosan haladtak Banglades felé.
Az úton azonban, mikor még csak a nyugat-bengáliai Purulia fölött voltak, Davy
megparancsolta, hogy dobják ki a repülőből a rakományt. A pilóták mindaddig
ellenkezni próbáltak, amíg munkaadójuk fegyvert nem fogott rájuk. Nem volt hát mit
tenniük, leereszkedtek a minimális magasságig és lehajították a ládákat.

Három nappal ezután, amikor visszafelé tartottak Bangladesből, sürgős parancsot
kaptak Bombayből: azonnali leszállás. Alighogy földet értek, letartóztatták és börtönbe
csukták őket. Perük azóta is tart, annak ellenére, hogy még éhségsztrájkkal is próbálták
siettetni – nem biztosak ugyanis abban, hogy még sokáig kibírják itt élve: a párás
zárkában minimum 50 Celsius-fok van. Mindannyian súlyosan megbetegedtek: volt közöttük,
aki lefogyott 20 kilót, de olyan is, aki két infarktuson esett át. Ami Davy urat
illeti, neki valahogyan sikerült kereket oldania. Időközben kiderült róla, hogy az
Ananda Marg (Gyönyör Útja) nyugat-bengáliai szeparatista szervezet tagja és főleg
fegyvercsempészettel foglalkozik; az Interpol régóta keresi.

Mindezek ellenére sokan mindmáig vállalják a munkát és a kockázatot. Hiába, a szükség
nagy úr, a kockázat pedig sokszor otthon sem kisebb.

Olvasson tovább: