hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Floridától Yucatan-félszigetig
Hol nyaralunk mi

1999. 08. 14.
A rendszerváltás kérem, minden bizonnyal megtörtént. Ennek nincs is ékesebb, árulkodóbb bizonyítéka, mint az üdülési szokásaink megváltozása. Hol vannak már a vacak balkáni nyarak, a SZOT-beutalók, az úttörő táborok? Kinyílt a világ, s felső tízezerünk hamarosan az egész földgolyóbist feltérképezheti magának. Sőt a tehetősek hozzásegítik a turizmust a szakadatlan fejlődéshez, olyannyira, hogy a szakmán belül a sorjázó igények miatt újabb és újabb "m?fajok" jönnek létre.



Álmaink netovábbja

A hazai középréteg nyári időtöltésre leginkább Görögországot, esetleg a horvát
tengerpartot választja, de elérhetővé vált számukra már Egyiptom is, ahol sivatagi
körutak mellett már tengeralattjáró túrán is részt vehetnek – ez utóbbinak az ára
személyenként 100 ezer forint. Ám ezeken az utakon viszonylag nagy számban előfordulnak
nyugdíjasok is.

Ma már több hazai iroda szakosodott tengerentúli vagy európai riviérai apartmanok értékesítésére,
amivel egyre több magyar befektető igyekszik élni. Előnye, hogy évente akár többször
is kipihenheti magát külföldön a saját nyaralójában, az év többi részében pedig
ottani irodák gondoskodnak róla, hogy az ingatlan folyamatosan ki legyen adva. E célból
a legkeresettebb helyek a spanyol tengerpart, Florida és a francia riviéra.

A World Tourism Organisation (WTO) adatai szerint egyre jobban erősödik az élményturizmus
iránti igény. Úgy látszik, a XXI. században a turizmus motivációja az élményszerzés
lesz, ami egyre inkább kiszorítja a pihenést és a kikapcsolódást. Az igénylők többségében
a vállalkozói szférából kerülnek ki, akik többnyire végigdolgozzák az évet, nem
pihenve a hétvégéken sem. Kikapcsolódás gyanánt évente két, esetenként három
luxustúrán is részt vesznek. A példa kedvéért: egy nyolcnapos kelet-karibi hajóút
egy Miami Beach-i nyaralással kiegészítve, melynek ára átlagosan – repülő, és szállás
– 350 ezer forint fejenként. Az amerikai nagyvárosok is közkedveltek, külön szolgáltatásként
New York körberepülhető helikopteren.

Az idei sláger változatlanul Florida, s jó hír, hogy ezt az utat már a középosztály
"teteje" is megcélozhatja, melynek ára átlagosan (utazás és szállás) 210 ezer
forint/fő. A másik örök sláger persze Hawaii, de ezt az utat, jellemzően nem nyáron,
hanem inkább a téli hónapokban választják a tehetősebb turisták, mivel így lerövidül
a tél. A nívós utazási ajánlatok között előkelő helyen áll Brazília, ám ennek
ára személyenként 500 ezer forint is lehet. De ott van Mexikó is, itt főleg a
Yucatan-félszigeten található Cancun számít csemegének, ez a Karib-térség egyik
legkedveltebb üdülőhelye, de az egzotikumokat kedvelők gyakran látogatnak el a
Dominikai Köztársaságba is. Ezen kívül minden luxus kívánság kielégítésére
felkészülten várja a jómódú turistákat a Maldív-szigetek, Tahiti, Thaiföld, vagy
akár az Indiai óceánban fekvő Seychelle, amit – mint kiderült – a "whiskys rabló"
is előszeretettel fölkeresett.

A turizmus fejlődőképességét mutatja, hogy az igényekhez igazodva napjainkban
megjelent a kockázat-turizmus, itt kezdődik ugyanis a jóléti társadalmak igazi
kedvtelése. Ha már unalmasak a tengerpartok, csillagászati összegekért akár életveszélybe
is lehet kerülni. Rengeteg pénz és bátorság birtokában be lehet nevezni a híres
Paris-Dakar rally versenyre, aminek minden évben garantáltan több halottja van, de el
lehet utazni egy-egy válságzónába is, megfelelő felkészítés után akár háborús
övezetbe. Mások inkább társas magányba vonulnak: napi 200 ezertől egymillió
forintig bérelhető ugyanis sziget, ha igény van rá, teljes személyzettel. Az igazán
menők azonban a túlélőtúrára fizetnek be. Ez nem más, mint egy egzotikus, ámbár
civilizálatlan környezetben teljesen komfort nélküli kunyhó – természetesen borsos
áron. Itt aztán minden betegség, kór megkapható, nem szabad számítani semmi jóra.
Egy ilyen 10 napos túra fejenként potom egymillió forint.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!