Tragikus sorsú ember. A "gépezet" áldozata Fotó: MTI
Tudom, nem volt velem könnyű, néha erősre ittam magam, és olyankor mondtam mindenfélét.
Azaz egyetlen mondat mégis piszkál. Az, amit a temetésem után a Manci kiabált ki a
kapuján az ügyvédemnek:
– Az áldozat sírjánál is jártak?
– Kinek az áldozatánál?
– Tudják azt maguk – és itt a Manci arra gondolt, hogy hiába ez a nagy felhajtás körülöttem,
hiába lettem rablógyilkosnak mondva, aztán mégis felmentve, hiába vallotta be Danó
Alex többször is, hogy ő volt, a Manci akkor is tudja valahonnan, hogy bizony én
voltam, csak én lehettem, vagyis én vertem agyon a Róza mamát. Ezért kiabált ki a
kapuján az ügyvédemnek a temetés után, aki mellett ott volt az újságíró is, akitől
a Hedvig kocsmában azt kérdeztem, hogyan lehet írni, mert akarok, és ő azt mondta:
csakis írás közben.
Tudatom, hogy sokkal okosabb vagyok azóta. Manapság már egy fellebbezést meg tudnék
írni, tudnám, hogy azt három példányban kell a bíróságnak átadni. Tudnám, hogyha
vádolnak, és én nem fellebbezek, csak azt motyogom, mint egy tökkelütött, hogy "hát,
ha a szemembe mondják, hogy én öltem meg Joachim bácsit is és a Rozi nénit is, akkor
én vállalom a következményeket". Ezzel a mondattal ástam el magam, de mit tehettem
volna, nagyon meg voltam illetődve, és én a bíróságról úgy tudtam, hogy mindig az
igazat, csakis az igazat mondja, és amit ő kimond, az szent, azzal nem lehet vitatkozni.
És még a bíróságot is félrevezettem.
Nekem felróható módon ugyanis okot szolgáltattam arra, hogy a gyanú reám terelődjék.
Amikor tanúként hallgattak meg, azt mondtam: "Álmodok a Rozi nénivel, látom a testét,
egyik oldalon véres az arca, féloldalán fekszik, és az asztal négy lába Róza mama
mellett van." Ez elég ok. Írja is a Magyar Állam mint alperes. Ha ennyi ésszel, meg
egy vödör mésszel, amennyi most van nekem, visszatérhetnék, sofőr lennék, mindig
egyedül vezetve, rakományommal mögöttem olvasnék térképet, és az összes út menti
szőke tudná, hogy én vagyok a Dénes, minden útmentén gyalogló tudná, hogyha én jövök
arra kék IFA-val, akkor felveszem, és Pesttől Abonyig jól kikérdezném őket, hogy még
többet tudjak az emberiségről.
Arról, amelyik makacsul állította rólam – anyám neve: Makó Angyalka –, hogy
1994. március 16-án 17 és 18 óra között behatoltam Róza mamához, aki az én többszöri
felszólításom ellenére sem adta át nekem az ő pénzét, mire én bántani kezdtem,
vagyis ökölnek látszó öklömmel nagy erej? csapásokat mértem a fejére. És azt
mondták, hogy Róza mama ebbe halt bele egy hónap múlva, de úgy ám, hogy egy
pillanatra sem tért magához, egy mondat erejére sem, egy mondatéra, erre se: "Nem,
nem a Dénes volt."
Hat évre ítéltek.
1999. 08. 28. (III/34)
