Kereső toggle

"Egy ország, ahol mi is hibázhatunk..."

Interjú Joel Alonnal, Izrael magyarországi nagykövetével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



"Beszélni mindenrol lehet..." size="2"> Fotó: MTI

- Ön 1949 óta nem volt Magyarországon. Öt évvel
ezelott jött újra vissza, ha jól tudom, egy kicsit fanyar szájízzel.
Miért?


- Nem jöttem fanyar szájízzel, de Magyarországra sem jöttem
"vissza". Én mint diplomata érkeztem ide, hogy hazámat,
Izraelt képviseljem. Annak idején, még gyerekként a családommal
együtt deportáltak bennünket. Miután visszatértünk, a
kommunizmus sem volt számunkra elfogadható. Így aztán szüleimmel
1949-ben szökve mentünk el innét Izraelbe. 1994-ig, vagyis 45
éven keresztül még látogatóban sem voltam Magyarországon.
De mindazok az emlékek és mindaz, amit Magyarországról
ismerek, arra szolgál, hogy a két ország kapcsolatát erosítsem.

- Úgy látom, nem szívesen beszél a holocaustról. Ha ez
kerül szóba, akkor mindig diplomatikusan kerüli a témát.


- Én nem kerülöm a témát, ha az adott interjú vagy beszélgetés
erre van tervezve, de úgy tudom, a jelen interjúnak nem ez a
feladata.

- Ön azon kevés számú magyarországi nagykövet közé
tartozik, aki beszéli a nyelvünket. Segíti ez egyáltalán a
munkáját, vagy csak arra jó, hogy a mindennapi életben könnyebben
tudjon mozogni?


- Nagyon sokat segít. Itt említhetném például az
adminisztrációt, noha ez nem az én feladatom, de mégis gördülékenyebbé
teszi a munkát. Minden országban lényeges, hogy az ember át
tudja élni a helyi gondolkodást. Magyarországon talán ez még
jobban igaz. Ugyanis a magyar nem hasonlítható más nagy európai
nyelvekhez, és hát, valljuk meg oszintén, itt az idegen
nyelvek ismerete nem a magyar közösség pillanatnyi erossége.
Van egy jól muködo társaságunk: a Magyarul Beszélo Nagykövetek
Klubja. Ezt nem én találtam ki, hanem még a 90-es évek elején
az akkori finn nagykövet ötlete volt. Tag az lehet, aki
magyarul tud kommunikálni, és természetesen nagykövet. Hívnak
bennünket különbözo városokba, intézményekbe, könyvtárakba.
Volt már, hogy egy megye vállalkozóival találkoztunk, hogy az
üzleti lehetoségeket latolgassuk, de már a Rádiókabaréban
is felléptünk. Van, hogy csak magunk jövünk össze egy-egy
partira. Ilyenkor vendégül látunk néhány politikust vagy közéleti
személyt.

- Egymás között is magyarul kommunikálnak?

- Természetesen. Világnyelv ez, kérem.

- Egy kicsit térjünk vissza az ötvenes évekhez. Mikor
kimentek Izraelbe, akkor mi faragott önbol - egy újpesti
kamaszból - öntudatos izraeli állampolgárt?


- Én abszolút izraelinek éreztem magam az elso perctol
fogva. Természetesen ehhez hozzájárult az is, hogy a holocaust
idején megmondták nekem, hogy én nem vagyok magyar. Én azelott
ezt nem tudtam. Én nem Izraelben formálódtam öntudatos
izraelivé. Én oda már úgy mentem. Ötven januárjában érkeztünk
oda, nem sokkal azután, hogy a függetlenségi háború befejezodött.
Akkor, mint mi is, mindenki igyekezett tenni valamit azért, hogy
a zsidóknak is legyen, illetve megmaradjon az államuk. Nem zsidó
állam, hanem a zsidók állama. Hogy nekünk is legyen egy országunk,
ahol mi is hibázhatunk, ahol mi is tévedhetünk, de mi isszuk
meg a levét.

- Ahol tévedhetnek.?

- A zsidóság kétezer éves diaszpórájában mindig mások jóindulatától
függött. Bizonyos helyzetben megvolt, de sok esetben nem volt
meg az a joguk, hogy alkossanak vagy akár tévedhessenek, de a
saját szakállukra.

- 1999-ben két olyan esemény is a világ figyelmének fókuszába
került, ahol több külpolitikai szakérto párhuzamot von az
izraeli-palesztin problémával. Gondolok itt a kurd-török,
és a szerb-albán kérdésre.


- Nincs ebben semmi párhuzam, és semmi analógiát nem látok
ebben. Véleményem szerint összehasonlítani sem lehet ezeket.
Izraelnek és a cionizmusnak sohasem volt megalomániája, hogy másoknak
prédikáljon, hogyan kell másoknak a dolgát elintézni. Mi
igazán nagyon örülünk, ha a saját problémáinkat meg tudjuk
oldani, és reméljük, hogy így is megy majd a Közel-Keleten a
másokkal való érdemleges tárgyalás, és ennek eredményeképpen
békés, jó kompromisszumok fognak születni.

- Ez jelentheti akár Jeruzsálem státuszát is?

- Nem hiszem, hogy azt jelentené. Ehud Barak megmondta, hogy a
cél: Jeruzsálem Izrael fovárosa volt, az is és az is lesz.
Beszélni mindenrol lehet, de ez a mi felfogásunk. A
kompromisszum nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindent meg
kell osztani. Arról van szó, hogy az ember tárgyal, és megtalálja
valamilyen módon azt a formulát, amivel mindenki tud élni.

- Ha az izraeli politikát említettük, nemrégiben a
Barak-kormány került hatalomra. A választások elotti televíziós
vitákat figyelve az embernek az volt az érzése, hogy mindkét
félnek igaza van. Csak az egyik a békefolyamatot így, a másik
pedig úgy képzeli el. Úgy tunik, a Barak-kormány megválasztásával
a polgárok a békefolyamat egy racionálisabb megoldása mellett
voksoltak. Ön ezt hogy látja?


- Ehud Barak nem egy ismeretlen személy sem az izraeli közéletben,
sem pedig a világpolitikában. Sorkatonából lett vezérkari fonök,
aki a meggyilkolt Jichak Rabin miniszterelnöksége alatt belügyminiszter
volt, és késobb Simon Peresz miniszterelnök kormányának külügyminisztere
lett. Ebben a tisztségében pedig Magyarországon is tett látogatást.
Az biztos, hogy Barak politikája a tárgyalásokon alapul. Aki
nem hajlandó egy asztalhoz ülni velünk, azzal nincs mit elérni.
Aki viszont teljesen azonos véleményen van velünk, azzal meg
nem kell tárgyalni. Ez volt általában a mindenkori izraeli
kormányok politikája, de lehet, hogy Ehud Barak most ezt jól
kiélezetten meg is mutatja. Nem véletlen, hogy igyekezett egy
széles fundamentumra alapozott kormányt létrehozni. Amire egyébként
már évtizedek óta nem volt példa Izraelben. Az sem véletlen,
hogy a kormányalakítás után már közvetlenül találkozott a
környezo országok vezetoivel, például Mubarak elnökkel
Egyiptomban, Abdallahhal, Jordánia királyával vagy a
palesztinok vezetojével, Jasszer Arafattal is. El kell érni
egy békés együttélés lehetoségét a szomszédos népekkel.
Törekednünk kell arra, hogy a térségben mindenki valahogy, ha
nem is mindig nagyszeruen, de legalább a lehetoségeihez képest
biztonságban, és mondjuk inkább reményteljesen élhessen.

- Az egyik izraeli párt vezetoje nyilatkozta, hogy
hamarabb képzelheto el megegyezés az arabok és az izraeliek között,
minthogy az izraeli belügyekben végre egység legyen.


- Hát kérem, valaha azt mondták, ha két ember vagy két
zsidó találkozik, akkor három vélemény van. Ez nem azt
jelenti, hogy mindenben egységesnek kell lenni. A kompromisszum
nem az, hogy százalékban kiosztjuk mindenkinek a részét,
hanem pontosan az, hogy valamilyen formulában különbözo vélemények
meg tudjanak lenni, és legalább egységesen muködjenek a közös
célok elérésére. Azt hiszem, hogy ez a kormány erre fog törekedni,
és mindnyájan reméljük, hogy sikeres is lesz.

- Tehát a vallásos jobboldal is kész együttmuködni?

- Ez egy téves elképzelés, hogy a vallásosok a jobboldalt,
a többiek pedig a baloldalt alkotják. Ennek a felosztásnak
semmi értelme nincs. Ne haragudjon, hogy ezt mondom erre a kérdésre,
de ahogy én szemlélem az eseményeket, három ortodox vallásos
párt is helyet kapott Ehud Barak kormányában. Én nem értem,
hogy a vallásosságot miért kell a jobboldallal azonosítani.
Ez valahogy nekem nem stimmel. A vallásosság mindenkinek a magánügye.
A hagyományokat azok is tisztelik, akik nem egy bizonyos ortodox
felfogás szerint vallásosak. Izrael állama nagyon is tiszteli
a többezer éves zsidó hagyományokat, mert a Tóra elfogadásán
alapszik az egész zsidó nép. Ezért hívják választott népnek.
Ezt a fogalmat a zsidóság nem éppen jó barátai úgy magyarázzák,
mintha nekünk kiválasztott jogaink, vagy több jogunk lenne.
Pedig a kiválasztottság azt jelenti, hogy a zsidóság magára
vállalt bizonyos terheket. De hát ez fehéren-feketén le van
írva a Tórában. Mindannyiunk közös célja egy állam, ahol
fejlodhetünk, fejleszthetünk, szabadon lehetünk zsidók
amellett, hogy másokat és a másságot tiszteljük.

A megválasztott miniszterelnök meg is mondta, hogy o nagyon szívesen
lát a kormányban és a koalícióban minden olyan politikai
alakulatot, amely azonosítani tudja magát a kormányprogrammal.
És úgy látszik, hogy ebben sikere volt.

- Úgy vélem, az európai politikát is figyelemmel kíséri.
Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy míg Európa egy egységesülés
felé tart, addig mégis egyre többet hallani etnikai feszültségekrol?


- A régi rómaiak is azt mondták, hogy Rómát nem egy nap
alatt építették föl. Hát ez körülbelül így van most is.
Világos, hogy az egységesülés folyamatában vannak bizonyos
feszültségek, amelyek eddig is megvoltak, csak hát a "szövetségesítés"
elohozza ezeket a máskor lappangó dolgokat.

- Nemsokára nyugdíjba vonul. Ön azonban nem az az ember,
aki a nyugdíjas éveit csak pecázással és kertészkedéssel töltse.


- Nem tudom, mit fogok csinálni, de az biztos, hogy se pecázni,
se kertészkedni nem akarok. A horgászás azért lenne nehéz,
mert Izraelben nincs elég víz. Errol van egy érdekes történet.
Ugye a zsidók negyven évig vándoroltak, mire megtalálták a Közel-Kelet
egyetlen olyan pontját, ahol se víz, se koolaj nincs. A kertészkedéssel
pedig csak annyi a gondom, hogy - ahogy az angolok mondják -
"ez nem az én csésze teám".

Olvasson tovább: