Kereső toggle

Hogyan számláljuk napjainkat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Talán fel sem tűnik, de az "év" szót manapság is sokféle jelentésben használjuk:
beszélünk "naptári év"-ről, ami jelentheti például az 1998. január 1. és
december 31. között eltelt időszakot; de a teljes "tanévet" már 1998. szeptember
1-től 1999. június közepéig – az iskolai tanítás kezdetétől annak befejezéséig
– számítjuk. S akkor még nem is szóltunk a "politikai év" fogalmáról, amely
szintén nem a naptári évhez igazodik, hanem általában a parlamenti ülésszakok
ciklusaihoz; vagy a különféle "vallási évekről", amelyek egyes felekezetek naptáraihoz
kötődnek.

A világ teremtésének napja



Az "év" többértelműsége a történelem során sokszor bonyolultabb helyzeteket idézett
elő, mint manapság. A babilóni naptári rendszerben például egymás mellett kétféle,
őszi és tavaszi évkezdést tartottak nyilván, az őszi és tavaszi napéjegyenlőség,
illetve a nyári és téli napforduló alapján. A zsidó naptár szerint (amely a hónapok
neveit többnyire a babilóni naptárból vette át a fogság ideje alatt, az i. e. VI. században)
a hónapok sora a tavaszi Niszán hónappal (március/április) kezdődik, az újévet
azonban a hetedik hónap (Tisri) 1. napján ünneplik (szeptember 6. és október 5. között).
A vallási és polgári naptár e kettőssége a bibliai időkig vezethető vissza. A
tavaszi évkezdet arra emlékeztette a zsidókat, hogy Isten Niszán hónapban szabadította
meg őket Egyiptomból. Ezért rendelte el Mózes törvénye, hogy "Ez a hónap legyen
nektek a hónapok elseje; első legyen ez nektek az esztendő hónapjai között" (2Móz
12,2), s a zsidóság ezt tekintette a vallási naptár évkezdetének. Az őszi Tisri hónapban
tartott újév a bibliai "jubileumi évhez" kötődik. A Jóvél ("jubileum")
eredetileg mezőgazdasági jelleg? szent év volt, amelyet minden 50. évben kellett
megtartani. Ebben az évben Izrael földjét megműveletlenül kellett hagyni az egész
termőidőszak alatt (vagyis az őszi szántástól és vetéstől a következő őszi
aratásig). Így azután a jubileum éve a vallási naptár szerint a hetedik hónapban, a
Kürtzengés Ünnepének napján ért véget (3Móz 25,9), ily módon egybeesett az ősi
mezőgazdasági vagy polgári újévvel. A jeruzsálemi Szentély elpusztítása (i. sz.
70) után azonban a vallási ünnep megszűnt, s helyébe a Rós hasaná ("az év feje")
megtartása lépett, amely ma is a zsidóság "polgári" újév-ünnepe. Azt a tényt,
hogy Izraelben két naptárt is használtak, egyet polgári, egyet pedig vallási célból,
az ókori történetíró, Josephus Flavius is megerősíti: "Mózes elrendelte, hogy a
Niszán (…) legyen az első hónap ünnepeik számára, mivel ő abban a hónapban
vezette ki őket Egyiptomból: ezért hát ez az ünnep kezdje az évet mindazon ünnepségek
tekintetében, amelyeket Isten tiszteletére rendeztek; ugyanakkor megtartotta a hónapok
eredeti rendjét az adás és vevés és minden más közönséges ügy tekintetében".
Érdekességképpen azt is hozzáfűzhetjük ehhez, hogy a későbbi rabbinikus hagyomány
szerint a Teremtés is újév napján, egészen pontosan a mai időszámításunk előtti
3761. év Tisri hónapjának első napján, vasárnap, este 11 óra 11 perc 20 másodperckor
kezdődött meg. Ezt a fiktív dátumot használja ma is a zsidó időszámítás kezdőévként:
vagyis az aktuális zsidó időszámítás szerinti évet úgy kaphatjuk meg, ha a
Gergely-naptár szerinti évszámhoz hozzáadunk 3761-et: vagyis 1999 = 5760. év a lúach
(zsidó naptár) szerint.



"Mindenki mulat…"



Az ókori pogány naptári rendszerek még ennél is kacifántosabb képet mutattak. Egy görög
ember például akár évi hét-nyolc alkalommal is köszönthette az újévet, attól függően,
hogy éppen hol tartózkodott. Delphoiban az évkezdet a nyári napforduló közelébe
esett, hol az azt megelőző, hol az azt követő újhold napjára. Boiótiában a téli
napfordulóhoz legközelebbi újhold, Spártában és Makedóniában az őszi, Milétoszban
és a többi ión városban pedig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdújulás
jelentette az év kezdőnapját. A dolgot tovább bonyolította, hogy Athénban egymás
mellett párhuzamosan három naptár is érvényben volt: a Hold fázisának pontos
megfigyelésén alapuló "isteni" naptár; az állam vezetői (arkhónok) által szabályozott
"arkhóni" naptár, amely az előbbit jogosult volt szabályozni és módosítani;
valamint egy "politikai" naptár, amely nem 12 hónapra, hanem 10 prütaneiára (bírósági
ciklusra) oszlott, s ráadásul nem a Hold, hanem a Nap járását követte. Ezek után
nem is csoda, ha a görögök általában nem is köszöntötték az újévet szertartásokkal,
azt puszta naptári dátumnak tekintették.



Római évkezdet



A római köztársaság idején hosszú ideig a Ianuarius (a Kezdet és a Vég kétarcú
istenének, Ianusnak hónapja) volt a kezdőhónap, a consuli évek (vagyis a "politikai
évek") azonban március 15-ével (idusával) kezdődtek. A rómaiak hite szerint minden
dolog kedvező vagy kedvezőtlen kezdete egyben előjel annak sikeres vagy sikertelen voltára
nézve. Ezért a ókori Rómában vidáman köszöntötték az újévet, hogy az egész
esztendő e jó ómen jegyében teljék el. Az emberek édes ételeket, mézet, datolyát,
aszalt fügét fogyasztottak, apróbb-nagyobb ajándékokat küldözgettek egymásnak. A
frissen hivatalba lépő magisztrátusok jelképesen szintén ezen a napon kezdték meg működésüket
a nyilvánosság előtt. A császárok Ianuarius hó elsején (vagyis calendae-ján: innen
a mi kalendárium szavunk) fogadásokat tartottak, híveiket megajándékozták, Róma
lakosságának pénzt és gabonát osztottak, katonai dísszemlével szórakoztatták őket.
Az évkezdet ünnepei fokozatosan magukba olvasztották a néhány nappal korábbi, de
hasonló hangulatú Saturnalia ünnepet (december 17–23), valahogy úgy, ahogyan manapság
nálunk is egyre inkább egybefolyik a karácsony körüli shopping-mizéria és a
szilveszteri bulizások áradata. Egy i. sz. IV. században élt antiókhiai szónok,
Libaniosz, egyik beszédében színes leírást ad arról, hogyan ünnepelték városában
a január elsejére virradó éjszakát: "Minden lakásban ivással és szibarita lakomákkal
(értsd: az egykori szicíliai Szibarisz görög város elpuhult, tivornyázó életmódot
folytató lakosaira emlékeztető módon) várják az újévet. Mindenki mulat, igyekszik
jó hangulatban lenni, és főleg: nyakló nélkül költekezni. Még aki egész évben
takarékoskodott: most az is szórja a pénzt, aki józanul élt, csak úgy dönti magába
az italt…"



"Circumcisio Domini"



Bár Julius Caesar naptárreformja óta a január 1-i évkezdet véglegessé vált, és
helye is szilárd maradt a téli napfordulóhoz viszonyítva, történtek kísérletek
ennek megváltoztatására. A középkori egyház – a hónapok rendjének megtartása
mellett – a karácsonyi évkezdet bevezetésére törekedett. Ez a keltezésekben úgy
érvényesült, hogy a december 25. és 31. közötti napokat már a következő évre
keltezték. (A közhiedelemmel ellentétben tehát Nagy Károlyt nem a 800. év karácsonyán
koronázták királlyá, mert a mi évkezdésünk szerint az a nap 799-re esett.) Ezt az
évjelzési módot csak a XIII. században hagyták el végleg. A január 1-i évkezdés
egyházi "igazolását" megkönnyítette, hogy ez a Jézus állítólagos (ám nem valós)
karácsonyi születése utáni 8. napra, vagyis Jézus körülmetélésének (circumcisio
Domini) napjára esett. Ennek a latin kifejezésnek az elferdítéséből jött létre a
naptár "csízió" elnevezése, majd ennek révén az "érti a csíziót" szólás,
ami eredetileg anynyit jelentett: ért a naptárhoz (érti annak latin bejegyzéseit is),
tehát művelt, értelmes ember.

A napjainkban általunk is használatos Gergely-naptár 1582-ben lépett életbe amikor a
tridenti zsinatra összegyűlt püspökök felhatalmazták VII. Gergelyt, hogy korrigálja
a Julianus-naptár tévedéseit. Erre azért volt szükség, mert a Julius Caesar naptárreformja
(i. e. I. század) óta érvényben lévő kalendárium évente több mint tíz percet "késett".
Bár a IV. században Dionüsziosz apát kiigazította ezt a tévedést, az utána eltelt
ezer év alatt mégis tetemes csúszás halmozódott fel. A Gergely-naptárt – annak
katolikus jellege miatt – a protestáns többség? Észak-Európában, valamint az
ortodox dominanciájú Kelet-Európában csak későn fogadták el. A bizánci naptár a
birodalom bukásáig (1453) a makedón naptár hagyományai alapján szeptember 1-én ünnepelte
az évkezdetet, és ezt követte a Moszkvai Fejedelemség is. Csak Nagy Péter cár vette
át az év január 1-i kezdőnapját, de még elzárkózott a gregoriánus naptártól.



A közös éra



A mai napig is világszerte használt érák közül a legkésőbb keletkezett, és a legkésőbbi
kezdőpontú az, amelyet az iszlám honosított meg. Omár kalifa (634–644) Mohamed próféta
életének egy jelentős epizódját: a Mekkából Medinába történő kivándorlását
tette az iszlám naptár kezdetévé. (A hidzsra szót legtöbben "futás"-nak fordítják,
pedig ez a kifejezés eredetileg a saját törzs elhagyását és egy másik törzshöz
való csatlakozást jelentette.) Ez az esemény a keresztény időszámítás szerint 622.
július 16-án történt, egy újhold napon. Ez lett az iszlám holdnaptár szerint
Moharrem hó első napja, a hidzsra szerinti időszámítás kezdőnapja, az iszlám újév.


A nyugati kultúrkörben hagyományossá vált egyházi eredet? polgári időszámítás
kiküszöbölésére az elmúlt századokban csupán egyetlen jelentős kísérlet történt,
mégpedig a francia forradalom idején. A konvent 1793. évi határozata alapján a
forradalmi naptár szakított a keresztény időszámítással, és az új éra kezdetéül
1792. szeptember 22-ét, a köztársaság kikiáltásának időpontját vette, s az ezt követő
évet nevezte a "köztársaság első évének". Mivel ez a nap csillagászatilag is
jelentős dátum volt, az év napjait az őszi napéjegyenlőséggel, vagyis szeptember
22-ével kezdték számítani. A hónapok neveit is átkeresztelték: a latin nevek
helyett az illető hónap természeti jelenségei alapján adtak nekik francia neveket
(pl. Vendémiaire = "szüreti", szeptember 22. – október 21.; Brumaire = "ködös",
október 22. – november 20., stb.). A forradalmi naptár 1806. január 1-ig volt használatban,
amikor Napóleon óhajára a szenátus visszatért a hagyományossá vált naptári
rendszerhez.

Kétségbevonhatatlan tény, hogy sem a zsidó, sem az iszlám időszámítás – nem is
beszélve a franciák hamvába holt kísérletéről –, nem tudta megakadályozni a
keresztény időszámítás világméretű elterjedését. A "bábelizálódó",
vagyis totális kommunikációs egység felé haladó emberiség számára ma már nem kérdés,
hogy a "világfalu" lakói mindannyian egy közös kor: a common era gyermekei. Annak
minden következményével együtt.

Olvasson tovább: