Kereső toggle

A szabadság szivárványa Washington és Pest-Buda között

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Minden ember egyenlőnek született, és olyan
elvitathatatlan, a Teremtő Isten által reá ruházott jogokkal
bír, mint amilyen az élet, a szabadság és a boldogság
keresése" – nyilatkoztatta ki az amerikai alkotmány
1776-ban. Európa kénytelen volt elismerni: bár jóval régebb
óta hordja a hátán a civilizációt, a polgári lét
alapjainak lefektetésében ifjú "kollégája" jócskán
megelőzte. Ilyen merészet a vén kontinens már régen mert
gondolni.

"A márciusi napok nem ember műve. Az örökkévaló
Istené" – írta Kossuth Lajos 1848. szeptember 18-án. A
hazaszeretetet mindennek elébe helyező márciusi ifjúság a
"független nemzeti lét elenyészhetetlen jogá"-ért indult
harcba. A magyarság elé a mai napig példaként állított
nemzedék nemzetmentő mondanivalója napjainkban is éppoly
aktuális a polgári Magyarország megteremtésére áhítozó
polgárok számára, mint volt kerek százötven évvel ezelőtt,
amikor ennek legfőbb akadályát a Habsburg-házban látták.
Azóta nemcsak az osztrák uralkodóház hatalma, hanem a már
akkor is fenyegető orosz jelenlét is elhárult a független
nemzetté válás útjából – legalábbis amennyire erre
Európa keretein belül lehetőség adódik.

Ki hát a magyar? Meglepő, de ez a kérdés nem okozott akkora
fejtörést a forradalmi kormány számára, mint ahogy azt a mai
parlamenti hangulat alapján feltételezhetnénk. Ki a magyar?
"Bíz itt tiszta faj egy sincs" – írta Kossuth, nemzetek
mindazonáltal már akkor is léteztek. Ki a magyar polgár? "A
polgári társaság nem hadsereg. Alkotmányos országban a
társadalomnak nemcsak kötelességei vannak, hanem jogai is. A
rend érdekét (melynek nevében annyi bűnt követtek el) össze
kell egyeztetni a szabadság érdekeivel" – olvashatjuk A
megyei szervezetről című, 1883-ból származó levelében. A
számba jöhető egyesítő erők között az államférfi
gondolataiban nem találjuk se a nyelvet, se a vallást: szabad
emberek szabad közösségének képe bontakozik ki írásaiból,
akik valamilyen "varázslat" folytán mégis mind hazájuknak
érzik az országot. A fiatal amerikai demokrácia példája
reményt keltett egy európai rendszerváltást illetően, nem
véletlen, hogy Kossuth a következőket jegyezte fel
tapasztalatai alapján: "Kevés tova mozgás volt olyan, mely
fontosságában s az emberiség jövőjére való kihatásában
Amerika legutóbbi felfedezésével mérkőzhetnék."
Színesebb, ezzel együtt elkötelezettebb társadalmi bázissal
rendelkező nemzetet aligha találunk, amelynek tagjait
ugyanakkor személyes elkötelezettségeik alapján nemigen
lehetne egy táborba sorolni. A nemzeti érzület kívánalmai
nem helyezik szükségszerűen szembe az egyéni
boldogságkeresést a nemzet érdekeivel. A történelmi
tapasztalat sok esetben inkább éppen azt látszik bizonyítani,
hogy nehezebb szétverni egy nemzetet, mint hatalmi eszközökkel
állammá gyúrni.

Az amerikai példa megtermékenyítette a 48-as szabadsághősök
gondolkozásmódját. Kossuth Magyarország föderatív
átalakításáról szőtt terveket, melynek
alkotmánytervezetét Kütahyából, törökországi
emigrációjából küldte meg a magyar parlamentnek
elbírálásra. Ez tartalmazta volna többek között a
nemzetiségek önrendelkezésének jogát, a megyék többségi
nyelvhasználatát, a szabad vallásgyakorlatot, ami mind az
egyéni boldogulást volt hivatott elősegíteni, tudván, hogy
csak elégedett polgárok alkothatnak működőképes és
kormányozható államot. Európából nem csupán a kalandvágy
vagy a meggazdagodás reménye csábította át az embereket az
új kontinensre. A boldogság keresésének szabadsága az
uralkodók és az egyház által kiszabott utaknál is komolyabb
vonzerőt gyakorolt. "Elmentek a jólétből az ismeretlen
nyomorba – írta Kossuth 1877-ben a protestáns pilgrimekről
–, csak hogy ott szabadon imádkozhassanak – oly motívum,
melyre a szerves élet physikai törvényei nem nyújtanak
analógiát." Vagyis materiálisan megfoghatatlan
életszükséglet hajtotta őket: a lelkiismeret szabadságának
vágya. Ez a szükséglet nem korlátozható térben és időben,
a mai ember – beleértve a magyar embert – éppen olyan
mélyen vágyik erre a szabadságra. A történelem igazolta az
amerikai álmot: a szabadsághoz való ragaszkodás olyan
érték, amely néppé formált egy nem népet az új
kontinensen. A rend érdeke eszerint összeegyeztethető a
szabadság érdekeivel.

Az amerikai alkotmány a szabadságjogok felsorolásával
kezdődik, az alkotmányt módosító feljegyzéseket 1791-ben
Bill of Rights, azaz Jogok Jegyzéke néven csatolták a
meglévő irathoz. Európában a szabadság már-már az
anarchiával párhuzamos jelentés? fogalomként használatos, a
"rend" kedvéért ezért csupán a mindenkori uralkodó elit
számára biztosít jogokat. Pedig maga a miniszter szó is
szolgálatra utal az angol nyelvben. Az állam vezetőinek
eszerint szolgálóknak kellene lenniük, a velük önként (és
saját, jól felfogott érdekükben) együttműködő polgárok
érdekeit lennének hivatottak szolgálni. "Az institutiók
visszahatnak az erkölcsökre" – írta Kossuth az előbb
említett levelében. Ha tehát igaznak fogadjuk el a nemzetről
felelősen gondolkodó államférfi szavait, minisztereink sokat
javíthatnának példájukkal az "erkölcsökön". Ezt
logikusan követné, hogy az immár nagykorúnak tekintett
polgárok egyéni boldogságkeresésének útját ne
rendszabályozzák.

Olvasson tovább: