Kereső toggle

Muszlimok Európája

A két kultúra együttélése lehetetlen, értékeik összeegyeztethetetlenek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A francia szatirikus magazin, a Charlie Hebdo szerkesztőinek és rajzolóinak múlt heti brutális meggyilkolása ismét ráirányította a figyelmet az európai értékek és az iszlám közötti mély szakadékra. Egyre elkerülhetetlenebb a felismerés, hogy hosszú távon a két kultúra együttélése lehetetlen, értékeik összeegyeztethetetlenek. Napról napra nő a terrorveszély Európában, ahol virágzó muszlim közösségek teremtenek maguknak párhuzamos valóságot egy általuk semmire nem becsült kultúrában.

Malmö megadta magát – így értelmezte az elmúlt években kialakult helyzetet a svéd sajtó egy része. Az a része, amelyik nem tudta hétköznapi tényként elfogadni, hogy Malmőben – éppen úgy, mint számos más svéd városban, sőt Európa-szerte – muszlim miniállamok sora alakult, amelyek a saria jog alapján állva elutasítanak mindenfajta nyugati értéket. Az elutasítás nem csak elvi álláspont: az állami szolgáltatások biztonságos működése sem biztosított ezekben az úgynevezett „no-go” zónákban, ahová a mentők, a postások, a rendőrök is félve lépnek be – ha egyáltalán belépnek: az állam gyakorlatilag elvesztette a kontrollt saját területe fölött. Ezek a zónák a nem muszlimok számára kifejezetten veszélyesek – különösen a nőknek, ha nem tartják be a szigorú muszlim öltözködési szabályokat. A harmadik legnagyobb svéd város, Rosengrd negyede az egyik ilyen hely, ahol a közelmúltban a muszlim fiatalok a lángra gyúlt mecsetet is megvédelmezték az oltani igyekvő tűzoltóktól, kövekkel dobálva meg őket. A svéd rendőrség nemigen kísérletezik a „no-go” zónák megrendszabályozásával a 2013-as stockholmi gettózavargások óta, amikor több száz autót és épületet gyújtottak fel. Ma muszlim bandák által fenntartott autós ellenőrzőpontok állnak az utcákon, ügyelve a „rendre”.

Elemzők a liberális bevándorlási törvényeket és azt az öngyilkos európai politikát okolják mindezért, amely szerint az egyetlen fenyegetést az erőszakos szélsőségek jelentik. A több évtizedes multikulturális politika, amelynek következményeként Európa városaiban párhuzamos társadalmak alakultak ki, egyre inkább kontraproduktívnak bizonyul. A „vendégek” nemhogy nem kívánnak igazodni a befogadókhoz, hanem jószerével őket tessékelik ki saját otthonaikból. Svédország egyébként az egyik legliberálisabb bevándorlási politikával rendelkező európai ország, így nem csoda, hogy a legsúlyosabb problémákkal küzdők közé tartozik ezen a területen.

Muszlimok vs. keresztesek

A malmői példa természetesen csak a jéghegy csúcsa, számos más országban találunk hasonló eseteket. Nagy-Britanniában például a 2010-ben alapított Muslims Against Crusades (Muszlimok a Keresztesek Ellen) szervezet – amelynek egyik vezetője a hírhedt brit gyűlöletprédikátor, Anjem Choudary – azért kampányol, hogy 12 angol várost, köztük „Londonisztánt” független iszlám állammá nyilvánítsák (Iszlám köztársaság Londonban. Hetek, 2012. április 6.). Az úgynevezett Iszlám Emirátusok kizárólag a saria jogrendszert elismerő autonóm enklávéként működnének, a brit igazságszolgáltatási rendszeren kívül. Álláspontjuk szerint a muszlimok nem kötelesek alárendelni magukat az otthonukul szolgáló ország törvényeinek. Anjem Choudary egyébként éppen a párizsi terrortámadások napján védelmezte meg ország-világ előtt a sariát, az amerikai Fox News csatorna Hannity című showműsorában, kijelentve: az Európában élő muszlim népességnek joga van a muszlim jogrendszer bevezetésére és alkalmazására, és bárki, aki azt tiszteletben tartja, szabadon élhet a saria alatt. Valószínűleg ezt a „szabadságot” demonstrálta 2006-ban a szélsőséges muszlim Abu Izzadeen, amikor a kelet-londoni Leytonstone-ban tette fel a kérdést az oda érkező akkori belügyminiszternek, John Reidnek: „Hogy merészel muszlim területre lépni?”

Fallacinak igaza volt

Oriana Fallaci meg merte írni az Eurábiát előrevetítő A harag és a büszkeség című könyvét 2001. szeptember 11-ét követően, hogy kifejtse nézetét, mely szerint az iszlám nem összebékíthető az európai értékekkel. Politikailag inkorrektnek tartott írását 2014 augusztusában részletekben közölte újra a Libero Quotidiano című olasz hetilap, az Il Giornale pedig ezzel a címmel írt róla: „Annak a bolond Oriana Fallacinak igaza volt az iszlámmal kapcsolatban.” „Vannak az Életben pillanatok, amikor csendben maradni hiba, és kötelesség a szólás. (…) Alig két hónappal a New York-i apokalipszis után, emlékezzenek csak vissza, maga Bin Laden bizonyította, hogy igazam van, amikor azt kiáltom: »Hát nem értitek, nem akarjátok megérteni, hogy egy fordított keresztes háború zajlik? Vallásháború, amit ők Szent Háborúnak, dzsihádnak hívnak. Hát nem értitek, nem akarjátok megérteni, hogy azok a fordított keresztes lovagok a Nyugatot meghódítandó világnak tekintik, amelyet alá kell vetni az iszlámnak?« (…) »Minden arabnak és minden muzulmánnak fel kell állnia, és harcolnia kell, aki semleges marad, megtagadja Allahot« – mondta. (...) Egy zsinat alkalmával, amit 1999 októberében tartott a Vatikán a keresztények és muzulmánok közötti kapcsolatok megvitatására, egy neves iszlám tudós a következőkkel fordult a meglepett hallgatósághoz, arcátlanul higgadtan: »Az önök demokráciájának segítségével megszállhatjuk önöket, a maguk vallása révén uralkodhatunk önök fölött.« (…) Ezért történhet meg, hogy (ha továbbra is közömbösek maradunk) mindig egyre többen lesznek. Mindig egyre többet fognak követelni, egyre inkább fognak zaklatni minket, és uralkodni rajtunk. Egészen addig, míg végül leigáznak bennünket. Így hát lehetetlen alkudozni velük. A párbeszéd elképzelhetetlen. Elnézőnek lenni öngyilkosság. Bolond, aki az ellenkezőjében hisz.” A Fallaci által felvázolt jövőkép bontakozik ki a szemünk előtt, amikor a francia lapok legfőbb gondja, hogy az iszlamizmus és az iszlám közötti különbségeket próbálja az olvasókkal megértetni, miközben az antiszemitizmusról alig ejtenek szót, holott a zsidó közösséget érzékeny veszteség érte a terrortámadásban. (Petrőcz Katalin)

Umberto Eco: háború zajlik

A legolvasottabb kortárs olasz író is megszólalt a párizsi terrortámadást követően. Az éppen 83. életévét betöltött Umberto Eco a Corriere Della Sera című lapnak adott szókimondó interjút, melynek néhány kiragadott gondolatát idézzük. „Egy olyan háború zajlik, amiben nyakig benne vagyunk: mint amikor kicsi voltam, és úgy éltem meg azokban a napokban a bombázást, mint ami bármelyik pillanatban lecsaphat, anélkül, hogy tudnék róla előtte. Ilyen típusú ez a terrorizmus: a helyzet pontosan olyan, mint a háború alatt megtapasztaltak. (...) Nem újdonság, hogy az embereket mészárolják egy könyv miatt. A nagy háborúkat mindig is a monoteista vallások váltották ki egy könyv nevében. Ami most történik, sajnos az, ami mindig történt, csak most éppen mi állunk ennek a kereszttüzében. (…) A nyugati civilizációnak, amely nem rendelkezik a képességgel vagy már nem erőssége az, hogy fenntartsa magát, szembe kell néznie egy hatalmas migrációs folyamattal, ahogyan az évszázadokkal ezelőtti ókori Rómának. (...) Nem hiszem, hogy általánosan hivatkozni a „muzulmánokra” jobb volna, mint ahogy nem helyes a kereszténységet megítélni a Cesare Borgia (VI. Sándor pápa – a szerk.) által alkalmazott módszerek alapján. Viszont az valóban elmondható, hogy az ISIS a nácizmus egy új formája, tekintve a megsemmisítő módszereit és azt a szándékát, hogy átvegye az uralmat az apokaliptikus világban. Az a kilátás, miszerint a válságban lévő nyugati civilizáció, amely a felvilágosodás kultúrájának bukott örököse, majd egy nap szövetséget köt az arab országokkal, mi lenne más, mint egy látomás, amely csak egy politikai fantasztikus regény lapjaira kívánkozhat? (...) Egyértelmű, hogy a nagy változásokat olykor a terror kényszeríti ki. Tudják, nekem már rövid, ami hátravan, de vannak unokáim, és remélem, hogy megtanulják, hogyan éljenek ilyen kilátások közepette.”(Kiss Tünde)

Nem jobb a helyzet Franciaországban sem, ahol már 2011-ben 751 „szenzitív városi zónát” számoltak össze – a teljes lista a francia kormány honlapján található, ahol térképeken utcákra lebontva látható, hol nemkívánatos a francia polgárok jelenléte – becslések szerint 5 millió muszlim él ezeken a területeken.

Lyon, Toulouse, Marseille utcáin muszlimok ezrei zárják el az utakat a pénteki imák idején, bezárásra kényszerítve a helyi boltokat. Számos mecsetből az elhangzó prédikációt kihangosítják, és az utcákon hangszóróból szól az „Allahu Akbar”. Marseille egyébként – bár 2013-ban Európa kulturális fővárosa lett – hírnevét a kontinens legveszélyesebb városaként tűnik megalapozni. Korábban az észak-afrikai eredetű hasissal és a kalasnyikovokkal való kereskedés volt a város „profilja”, ahol egész negyedek estek ki a rendőrségi ellenőrzés alól. Mára azonban Marseille-nek nem annyira az erőszak a problémája, hanem a populáció 30-40 százalékát kitevő muszlim lakosság. A kikötőváros ráadásul jó úton halad afelé, hogy Franciaország első muszlim többségű városa legyen.

A muszlimok először a 9. században foglalták el a várost, leigázva és rabszolgává téve az ott lakókat. És mivel az egyszer már elfoglalt területekre az iszlám „jog szerint” számot tart, Marseille-be a muszlimok saját hitük szerint csak „visszatértek”. A városban mintegy 60 mecset áll – némelyik föld alatti –, a szaúdi pénzből épülő, 1989 óta folyamatos vita tárgyát képező nagymecset pedig, ha elkészül, kiváló központot jelent majd a muszlim igények érvényesítésére.

Az előbbiekhez hasonlóan vesztésre áll saját földjén Belgium, ahol a főváros, Brüsszel lakosságának 20 százaléka muszlim vallású, és több, bevándorlók lakta negyed számít „no-go” zónának. Brüsszel Kuregem negyedébe, amely leginkább háborús zónához hasonlít, a járőrautók is párosával járnak: az egyik járőrözik, míg a másik fedezi. A Molenbeek-Saint-Jean negyedben a rendőröknek tilos nyilvánosan kávézniuk vagy szendvicset enniük a ramadán idején, nehogy felbőszítsék a muszlimokat.

Szintén hasonló a helyzet Németországban, ahol Bernhard Witthaut osnabrücki rendőrfőkapitány már 2011-ben azt nyilatkozta a Der Westen című lapnak, hogy a német városokban riasztó gyorsasággal nő a „no-go” zónák száma – például a Ruhr-vidéken –, amelyeket a rendőrség már nem tud ellenőrzése alatt tartani. „Minden parancsnok és a belügyminiszter tagadja, de természetesen jól tudjuk, hova mehetünk be a járőrautóinkkal, és hova kell rohamkocsival menni. A kettesével járőröző rendőreink nem érzik magukat biztonságban, attól félnek, hogy bűntény áldozatául esnek. Ami még rosszabb: ezeken a helyeken a bűntényeknek nincsenek következményei. Az államhatalom teljesen kikerült a képből ezeken a helyeken” – nyilatkozta Witthaut.

Nem sokkal jobb a helyzet Hollandiában és Olaszországban sem, ahol a híres római Piazza Veneziát foglalják le a pénteki imára érkezők, Bolognában pedig rendszeres bombafenyegetések érik a San Petronio bazilikát, amelyben egy 600 éves freskó Dante Poklát ábrázolja, a benne szenvedő Mohameddel.

Önkéntes apartheid

Az Európa-szerte tapasztalható frusztráló helyzet természetesen nem spontán módon alakult ki. Önkéntes apartheidnek nevezi a muszlim hódítás európai stratégiáját Andrew McCarthy „Párhuzamos iszlám emirátus az Egyesült Királyságban” című cikkében, a National Review Online weboldalon. A módszer lényege, hogy a nyugatra érkező muszlim bevándorlókat – mint például a bostoni maratonon robbantó Carnajev fivéreket – kulturális, pszichológiai, sőt fizikai védelemmel veszik körül, amely elzárja őket a nyugat káros erkölcsétől, hagyományaitól és intézményeitől. Ez volt az alapja Haszan al-Banna, a Muzulmán Testvériség alapítója ideológiájának is. Az egyiptomi iszlám tanító és imám minden városban közösségi központokkal egybeépített mecsetek létesítését szorgalmazta, amelyek al-Banna szavaival „mozgalmunk sarokpontját” alkotják, és a Dawa, az erőszakos térítés központjaivá válnak, alapot teremtve „felemelkedésünknek”, az oktatásnak és a harcra való felkészülésnek.

„A stratégia működik – állapítja meg McCarthy –, így jöttek létre az európai „no-go” zónák, ahol zárt muszlim közösségek vonják ki magukat teljes mértékben a nyugat bárminemű hatása alól, beleértve a jogállam rendjét is.”

Római jog helyett saria

A saria törvénykezés nagyjából a második világháború után jelent meg Európában, amikor a volt gyarmati országokból elkezdtek beáramlani a menekültek és az olcsó munkaerő: pakisztániak Nagy-Britanniában, törökök Németországban, algériai, marokkói és tunéziai munkaerő Franciaországban.

Az iszlám törvénykezést kezdetben titokban alkalmazták kisebb helyi közösségekben, de két generáció magas születési rátája, valamint az elmúlt évtizedekben érkezett nagy számú bevándorló olyan mértékben megnövelte ezeknek a közösségeknek nemcsak a létszámát, hanem az erejét is, hogy a saria jog alkalmazása számos helyen a zsidó–keresztény értékrenden alapuló európai kultúra jogrendszerének létjogosultságát veszélyezteti.

Egyes vélemények szerint a saria szinte ellenállás nélkül terjed azokban az országokban, ahol a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalás jelent védelmet számára – ahol a többségi közösség nem mer keményen fellépni egy újabb vallási kisebbség ellen. Németországban előfordul, hogy a nem muszlim vallású bíró is a saria jogra hivatkozik, és a Koránból idézve ítélkezik a többnejűség és a feleségverés joga mellett, ha az ügyben muszlim érintettek vannak. Ausztriában megesett, hogy nem muszlim személyt ítéltek el a saria megsértésének vádjával: 2011-ben a bécsi fellebbviteli bíróság fenntartotta az elmarasztaló ítéletet Elisabeth Sabaditsch-Wolff ellen, aki a következő tényszerű megállapítást tette Mohamedről: „Mindannyian tudjuk, hogy Mohamed hatévesen vette feleségül Aishát, majd annak kilencéves korában hálta el a házasságot. Minek is hívhatnánk ezt a viselkedést, ha nem pedofíliának?”

Tényleges halálos ítéletet is hajtottak már végre Európában a saria nevében, gondoljunk csak például Theo van Gogh holland filmrendezőre, akit 2004 őszén gyilkolt meg egy marokkói származású holland muszlim férfi. Van Gogh bűne az volt, hogy dokumentumfilmjében élesen kritizálta az iszlám vallás nőkkel szembeni bánásmódját. (Utolsó befejezett filmes munkájában egyébként szintén az iszlámmal és a bevándorlókkal kapcsolatos nézetei miatt két évvel korábban meggyilkolt Pim Fortuyn holland politikus meggyilkolását dolgozta fel fiktív módon.)

A muszlim faló

„A muszlim bevándorló közösségek növekedése és a szélsőségek fiatalok közötti terjedése fölötti aggodalom szülte a sztenderdizált oktatási programok iránti igényt egész Nyugat-Európában” – áll az Iszlám Oktatás Európában című, a Harvard Egyetem, valamint a francia CSRL/CNRS kutatóközpontok által szponzorált tanulmányban. Az egyes európai országok különféle módokon igyekeznek kielégíteni ezt az igényt. Ausztria például 1983 óta biztosítja állami iskolái-ban az iszlám vallási oktatást, amelyben mintegy 37 ezer gyermek vesz részt évente. Németországban az állami iskolákban önkéntes jelleggel van lehetőség iszlám oktatásra, amelyet több tartományban kísérleti jelleggel folytatnak, miközben egyetemi szinten egyre kiterjedtebb iszlám oktatás zajlik.

Az állam és az egyház szétválasztására szinte kínosan ügyelő Franciaországban a vallási tanítók csak akkor tarthatnak órákat, ha azokat a tanítási órák keretein kívül szervezik meg. A francia iskolákban így nem folyik iszlám vallási oktatás, azonban a fejkendő (és minden más vallási viselet) hordását tiltó 2004-es törvény, amely éppen a vallási szegregálódás megakadályozását szolgálta volna, kezd a visszájára fordulni. Egyre több hír érkezik arról, hogy a muszlim vallású diákok „titkos összejöveteleket” tartanak, és vallási viseletüket „kulturális hagyománynak” kinevezve szegülnek szembe az állam törvényeivel (Muszlim ellenállók Franciaországban. Hetek, 2014. április 30.).

Hosszan tematizálta a brit oktatásügyet az elmúlt évben a „muszlim faló” esete: bebizonyosodott, hogy több birminghami iskolában szervezett kampány folyt az intézmény világnézeti átformálására. A háttérben működő keményvonalas muszlim csoportok az iskolai felügyelőbizottság tagjainak lecserélésével, a nem muszlim tanárok megfélemlítésével, majd az ellenállók eltávolításával, illetve a tananyag iszlamizálásával igyekeztek megvalósítani céljukat – nem is eredménytelenül. (Kirekesztők Birminghamben. Hetek, 2014. április 30.) Az ügyben megszólalt Tony Blair volt brit miniszterelnök is, aki egyenesen a nigériai Boko Haram tevékenységéhez hasonlította a Birminghamben történteket.

Az európai felsőoktatásban is egyre jelentősebb mértékben van jelen az iszlám. A Leuveni Katolikus Egyetem, Belgium legrégebbi felsőoktatási intézménye 2014-től nyújt lehetőséget iszlám teológiai tanulmányokra. A nagy múltú intézmény több vezető európai egyetem hasonló döntését követően csatlakozott az új „trendhez”, amely híven tükrözi az iszlám európai térhódítását. Az egyetemek által kínált diploma lehetővé teszi azoknak az imámoknak – iszlám teológusoknak – a professzionális képzését, akik számos esetben még csak nem is beszélik befogadó országuk nyelvét.

A képzés állami jóváhagyása egyes országok részéről azt a meggyőződést tükrözi, mely szerint állami felügyelet alá helyezve a muszlim vallási tanítók képzését, létrehozható egy olyan „európai iszlám”, amely az iszlám vallási tanításokat és kötelezettségeket egybefonja az olyan európai értékekkel és hagyományokkal, mint a jogállam, a demokrácia, az emberi jogok és a nemek közötti egyenlőség. Az elmúlt évek egyre súlyosabb – európai országokban elkövetett – muszlim terrorcselekményei azonban éppen ennek ellenkezőjéről tanúskodnak. A kísérlet kritikusai arra hívják fel a figyelmet, hogy az „európai iszlám” gondolata naiv és eleve téves, és egy olyan vallás és politikai rendszer középpontba kerülését segíti elő, amelytől eleve idegen az európai életmód minden egyes eleme.

A leuveni egyetem kurzusa ugyanakkor eleve zárva marad a legtöbb vallási tanító előtt, mivel annak előfeltétele az egyetemi alapképzésben szerzett diploma – amivel a legtöbb európai muszlim tanító nem rendelkezik.

A szomszédos Hollandia kormánya szintén többféle iszlám teológiai képzést finanszíroz. Az első kormányzati pénzből támogatott holland program egyébként az amszterdami Vrije Universiteiten valósult meg, ahol alap- és mesterképzésen szerezhetnek diplomát a hallgatók többek között iszlám teológiából, különös tekintettel a hollandiai muszlimok igényeire, de hasonló program folyik a leideni egyetemen is. Szakértők szerint mindkét program legfőbb hiányossága, hogy miközben a kormány egy „mérsékelt”, államilag finanszírozott iszlám kialakulását szeretné látni, a helyi muszlim vallási vezetők az „igaz” iszlám vallást kívánják oktatni híveiknek – és ez a kettő nem feltétlenül esik egybe.

A németországi Tübingen egyetemén 2012 szeptemberében avatták fel az Iszlám Teológia Központot, amely az első, adófizetők pénzéből finanszírozott iszlám teológiai tanszék – ezt hamarosan három újabb egyetemi iszlám teológiai tanszék követte más városokban. Mind a négy tanszéken a német állam vállalta magára a professzorok és egyéb alkalmazottak fizetésének fedezését a következő öt évre, aminek összes költsége mintegy húszmillió euróra rúg. Német statisztikai adatok szerint az országban 700 ezer muszlim gyermek oktatásához több mint 2000 iszlám tanítóra van szükség. Ezt a német állam a jelek szerint lelkesen betölti, abban a reményben, hogy ez – Annette Schavan korábbi német oktatási miniszter szavaival – mérföldkő lesz a muszlim gyerekek integrációjában. Kritikusok azonban attól tartanak, hogy az iszlám központok a keményvonalas iszlám kapui lesznek a német egyetemi környezetben. A Tübingenben tanító professzoroknak például állásuk elfoglalása előtt az iszlám tanács előtt kellett bizonyítaniuk vallási elkötelezettségüket, egyikük pedig máris kijelentette, hogy a Korán kritikai elemzése az egyetemi kurzusokon teljesen kizárt. Szintén aggodalomra ad okot, hogy a tübingeni központ tanácsadó testületének mindössze két független tagja van, a másik öt tag olyan csoportokhoz tartozik, mint például a Török-Iszlám Unió az Iszlám Ügyekért (DITIB), amely valójában a török kormány felügyelete alá tartozik. Erdoğan török miniszterelnök ezen a csoporton keresztül gyakorol ellenőrzést a több mint 900 németországi mecset fölött, igyekezve megakadályozni a török bevándorlók integrálódását a német társadalomba.

Anti-agymosás

Európa-szerte egyre komolyabb aggodalmakat okoznak az Irakból és Szíriából visszatérő harcosok. A múlt heti párizsi terrortámadások bebizonyították, hogy nem alaptalan a dzsihádból visszatérő, képzett terroristáktól való félelem. „Mindazoknak, akik ezeken a szigeteken élnek, kötelességük kiállni az értékeink mellett, és végül legyőzzük a szélsőségeket és megőrizzük az életmódunkat a jövendő generációknak” – ígérte David Cameron miniszterelnök a briteknek. A brit kormány javaslata szerint minden terrorizmussal gyanúsított személynek, akit a TPIMs (Terrorizmust megelőző és nyomozó intézkedések) hatálya alá helyeznek, kötelező jelleggel részt kell vennie a kormány megelőző programjainak egyikében. A TPIMs olyan bírósági rendelkezés, amelynek értelmében korlátozhatják egy személy mozgását vagy tevékenységét, amennyiben nem áll rendelkezésre elég bizonyíték a vád alá helyezéshez.

Jelenleg több különböző, a radikális fiatalokat célzó program fut Nagy-Britanniában. Az Al-Furqan-program keretében a dzsihádért bebörtönzötteket vallási tanítók igyekeznek meggyőzni nézeteik helytelenségéről. Az Egészséges identitás program keretében pszichoterapeuta igyekszik megfejteni, mi volt a radikalizálódás kiindulópontja az egyes személyeknél, míg egy másik programot a radikalizálódás előtt álló, sebezhető személyeknél alkalmaznak. Hasonló, jól kidolgozott deradikalizációs programok működnek hosszabb ideje sikerrel Dániában is, ahol azonban a fókusz a szélsőséges nézetektől veszélyeztetett fiatalok integrációján és a megelőzésen van.

ÚJ EURÓPA SZÜLETIK

Az 1990-es 29,6 millióról 44,1 millióra nőtt 2010-ig az európai muszlimok száma, 2030-ra pedig – becslések szerint – akár az 58 milliót is meghaladhatja. Ma a muszlimok Európa teljes lakosságának mintegy 6 százalékát teszik ki, szemben az 1990-es 4,1 százalékkal – áll a washingtoni székhelyű független kutatóközpont, a Pew Research Center tanulmányában. Az európai muszlimok legtöbbje Délkelet-Európában él, és ez annak ellenére sem fog a jövőben változni, hogy a következő húsz évben továbbra is jelentős (az elmúlt húsz évhez hasonló arányú) növekedés várható Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban és Németországban, valamint több más észak- és nyugat-európai országban. Fontos megjegyezni, hogy az Észak- és Nyugat-Európában élő muzulmánok többsége viszonylag új, vagy másod-, harmadgenerációs bevándorló, míg a délkelet- európaiak és az oroszországiak többsége több száz éves muszlim közösségekhez tartozik. Ennek ellenére a bevándorlás Délkelet-Európában is jelentős tényezője marad a muszlim népesség növekedésének. Régóta ismert tény, hogy a muszlimok magasabb születési rátája jelentős mértékben növeli számarányukat a többségi lakossággal szemben. 25 ország születési adataiból kutatók megállapították, hogy a muszlim nők ma átlagosan 2,2 gyermeket szülnek, míg az átlagos európai nőnek 1,5 gyermeke születik. Európa átrajzolását az is meggyorsítja, hogy ma a muszlim lakosság átlagéletkora alacsonyabb, mint a befogadó országoké. 2010-es adatok szerint csaknem ötven százalékuk 30 év alatti, szemben a nem muszlimok 34 százalékával. Szakértők szerint a következő két évtizedben a muszlim népesség további fiatalodása várható: 2030-ra 42 százalékuk lesz 30 év alatti.