Kereső toggle

Pesti zsidó srácok

Cionista ifjúsági mozgalmak Magyarországon 1944-ben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1943 év végén, 1944 elején világossá vált a magyarországi cionista ifjúsági mozgalmak vezetőségének, hogy a németek tervszerűen megsemmisítik az európai zsidóságot. 1944. március 19-én, a német megszálláskor az is egyértelművé vált a számukra, hogy a magyar zsidók az európai zsidóság utolsó maradványai. Felelősségérzetük megkövetelte, hogy minden lehetőt és lehetetlent elkövessenek a magyar zsidóság megmentésére, és meghiúsítsák a németek és magyar csatlósaik sátáni tervét.

Már a megszállás estéjén az ifjúsági mozgalmak vezetősége határozott, hogy a mozgalom 17 éven felüli tagjait keresztény iratokkal kell ellátni (árjásítás). Így az új identitásukkal szabadon mozogva másokat menthetnek. Az árjásítás nagy horderejű stratégiai határozat volt, az illegális ellenálló-mentő tevékenység kezdete. Ezzel párhuzamosan az ifjúsági mozgalmak két széleskörű mentőakciót kezdeményeztek: a vidéki zsidóság tájékoztatását kiküldöttek révén, illetve a zsidó ifjúság szervezett szöktetését a határon túlra.

A német megszállás első napjától a vidéki városok zsidó lakossága hermetikusan el volt zárva környezetétől, a fővárosi zsidóságtól és az egész világtól. A zsidók számára a tömegközlekedési rendszer használata tilos volt. Az ifjúsági szervezet tagjai vállalkoztak arra, hogy az egész országban – illegálisan – felkeressék a zsidókat, és figyelmeztessék őket a várható zsidóellenes intézkedésekre. A Budapestről küldött önkéntesek informálták a vidéki zsidóság vezetőit a várható gettósításról és az Auschwitzba történő deportálásról. Hamis iratokat, pénzt hoztak a zsidó ifjúságnak, és útbaigazítást arra vonatkozóan, hogy miként tudnak Budapestre szökni. Az 1944-es évben csaknem 200 futár küldetése van dokumentálva 300 zsidó közösséghez és munkaszolgálatos táborba. Magyarországon az illegális, szervezett cionista ifjúság volt az egyetlen testület, amely az ilyen küldetéseket kezdeményezte, és vállalkozott is az önfeláldozó feladatra, mások mentésére, tudatosan veszélyeztetve életüket. A tény méltó az elismerésre.

A biztos halálból való menekülés egyetlen útja az alija volt: ez a román határon át vezetett Erec Jiszráélbe,  a brit fennhatóságú Palesztinába. Így indult meg a zsidó ifjúság szervezett szöktetése főleg Nagyváradon, Kolozsváron, Békéscsabán és Szegeden keresztül. A szöktetés bonyolult és veszélyekkel teli akció volt.  A román határon való szervezett szöktetés 1944. augusztus 23-án befejeződött. A magyar–román  határ hadszíntérré vált. Az ifjúsági mozgalmakon kívül nem akadt egyetlen szervezet sem, amely vállalta volna a felelősséget az életveszélyes mentőakció véghezviteléért. A tordai és aradi hitközségek nyilvántartása szerint 15 ezer zsidó fiatal lépte át illegálisan a határt Romániába. Ez a nagyméretű, sikeres kiszöktetési akció, mely a deportálástól és a biztos haláltól mentette meg résztvevőit, páratlan volt a németek által megszállt Európában.

1944. október15-e, a fasiszta Nyilaskeresztes Párt hatalomátvétele után megkezdődött a budapesti zsidóság utáni kegyetlen hajtóvadászat. Naponta jelentek meg új és új plakátok az utcai hirdetőtáblákon, amelyek a zsidók különböző csoportjait hívták be kényszermunkára. A behívók nyomán Budapesten eltűnt a felnőtt zsidó lakosság. Sok gyerek szülő nélkül maradt. Szomszédok, idősebb testvérek jelentek meg a Nemzetközi Vöröskereszt Mérleg utca 4. szám alatti irodájában, és otthagyták a magukra maradt gyerekeket. A cionista ifjúság azonnal reagált. Rövid idő alatt több mint 50 gyermekotthon létesült a Nemzetközi Vöröskereszt védnöksége alatt. Erre alkalmas helyiségeket béreltek, berendezték és ellátták a legszükségesebb felszereléssel. Megszervezték a gyerekeket foglalkoztató nevelői gárdát az ifjúsági mozgalom neveltjei közül, illetve az otthonok adminisztratív-gazdasági személyzetét is. Az épületekre kifüggesztették a táblát: „Ez a ház a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt áll”.

A cionista ifjúság gondoskodott a gyermekotthonok rendszeres élelmiszer- ellátásáról, az alapvető szükségletekről, a fagyos téli hónapokban tüzelő szállításáról. A Nemzetközi Vöröskereszt és az ifjúsági mozgalom képviselői döntöttek közösen arról, melyik gyermekotthonba, melyik „védett ház”-ba vagy a pesti gettóba küldjenek-e másnap a készletből.  A cionista ifjúság feladata volt kísérni a társzekereket, a portyázó nyilasoktól és a katonáktól  megvédeni az élelmiszer-szállítmányt, illetve biztosítani, hogy eljusson rendeltetési helyére. 55 gyermekotthont létesített és működtetett, 6 ezer lelket mentett meg a vérengző nyilas korszak és Budapest  ostroma alatt az  illegális cionista ifjúsági mozgalom. Ez egy hihetetlen és egyedülálló fejezet a második világháború  történetében.

1941-től a svájci követség képviselte Magyarországon Nagy-Britanniát, így hozzá tartozott az Erec Jiszráélbe – akkor Palesztina – alijázók ügyeinek intézése is. Az angolszász hatalmak sikeres normandiai partraszállása (1944. június 6.) után három héttel a magyar kormány jóváhagyta a svájci konzulátus beadványát: felhasználhatják a brit hatóságok által kiadott palesztinai bevándorlási engedélyeket, a 7800 certifikátot. Július 24-én a Vadász utca 29-ben, az „Üvegházban” megnyílt a „Svájci Követség Idegen Érdekek Képviselete Kivándorlási Osztálya”, a certifikátot igénylők dokumentálására és a kivándorlás lebonyolítására. A kivándorlás elintézéséig a kérelmezők tanúsítványt kaptak arról, hogy egy csoportos útlevélben szerepelnek, indulásukig pedig svájci állampolgároknak számítanak, és ezért a svájci képviselet védelme alatt állnak. Ez az igazolás Schutzpass (védlevél) néven vált ismertté.

A cionista ifjúság követelte és elérte, hogy képviselve legyen a svájci védnökséget élvező ház tevékenységében.  A rendelkezésükre bocsátott irodában augusztustól Bensalom Rafi (Friedl Richard) vezetésével osztották az ellenállási mozgalom aktivistái a hamis iratokat, ott igazították útba a határon túli szökésre készülőket, oda érkeztek be a rejtjeles üzenetek a sikeres határszöktetésről, onnan irányították a munkatáborokból való szöktetést. Az Üvegházba érkeztek a hírek a mozgalom lebukott tagjairól, onnan szervezték a mentésüket, és ott tárgyaltak az együttműködésről a németellenes, antifasiszta csoportok képviselőivel – a ház vezetőségének tudta nélkül. A veszélyes alkalmi találkozók helyett az Üvegház biztonságában tartotta a cionista ellenállási mozgalom vezetősége a megbeszéléseket. Később ott született meg a hamis védlevél nagybani nyomtatásának és terjesztésének ötlete.

1944. október-novemberben megindult a versenyfutás az életért. Sáncásásra, munkaszolgálatra vitték a 16–60 év közötti férfiakat, a 16–40 év közötti nőket (október 21.), valamint 70 munkaszolgálatos századot irányítottak Németország felé (október 26.). Megindult a bécsi országúton a németeknek „kölcsönadott” munkaerő – valójában gyerekek és idősebb nők – gyalogos halálmeneteltetése (november 6-tól), miközben november 2-3-tól kezdve már dörögtek a szovjet ágyúk Kispest és Dunaharaszti térségében. A cionista ifjúság a svájci követség pecsétjével több tízezer védlevelet rendelt az Atheneum Nyomdában.  Az illegális cionista mozgalom tagjai és kiküldöttei megkezdték a védlevelek terjesztését az Üvegházban, a Nemzetközi Vöröskereszt irodáiban és az ellenálló mozgalom által erre a célra kreált „Svájci Konzulátuson”, a Perczel Mór utca 2-4. szám alatt, ahol lovas rendőrök biztosították a rendet, míg a „konzulátus” tisztviselőinek álcázott Révész Perec (László) és Fábry Andrej (Feigenbaum Endre) aláírták a védleveleket. Többek között egész munkaszolgálatos századokat sikerült visszahozni így a német határról.

1944. márciusában Gur Dávid (Grósz Endre) csatlakozott az irathamisító munkacsoporthoz. Rövid időn belül ő lett a felelős a műhely működéséért és a felmerülő problémák – mint a növekvő szükségletek kielégítése és a szakmai-konspiratív dilemmák – megoldásáért.

Az irat, azaz a megfelelő igazolvány volt az illegális cionista mozgalom hatékony fegyvere, és az irathamisító műhely az ellenálló mozgalom szíve-lelke. Ez az álcázott, kreatív munkacsoport  gyártotta az illegális cionista mozgalom és a németellenes csoportok számára  a megfelelő muníciót a nap mint nap változó szükségletekre. A házmesterek követelték a rendőri pecséttel ellátott „állandó lakás bejelentését igazoló szelvényt”. Az  illegálisan működő ellenállók számára az is létkérdés volt, hogy élelmiszerjegyekhez jussanak. Ezenkívül hamis okmányokra  volt szükségük a határon átszökőknek, a vidéki zsidósághoz küldött futároknak, az élelemszállítók kísérőinek, a munkaszolgálatosoknak ahhoz, hogy meg tudjanak szökni. Ugyanígy kellettek az iratok azoknak, akik a deportálás előtti gyűjtőhelyekről, illetve a halálmenetből menekültek. A front közeledtével csak a hadiüzemi igazolvány vagy a katonai alkalmatlansági bizonyítvány mentette meg Budapesten a katonaköteles férfiakat az evakuálástól  Németországba. 

Az irathamisító műhely – biztonsági okokból és konspiratív meggondolásból – legalább tízszer vándorolt egyik helyről a másikra, és változtatta álcázását is. A nyilas uralom idején a Baross utcai Semmelweis Egyetem épületében székelő jobboldali diákszövetség, a Csaba Bajtársi Egyesület könyvtárában talált alkalmas helyet működésére. Az itteni diákok hasonló korúak voltak, mint a hamisítóüzem dolgozói. December elején a külvilággal kapcsolatot tartó összekötő nem jelent meg a megbeszélt időpontban, sem később. Az illegalitás íratlan szabályai szerint a műhely kereket oldott. A tervezett új munkahelyen, a Fővárosi Építészeti Hivatal Erzsébet körút 13. szám alatti irodájában  december 21-én az irathamisító műhely három tagja a teljes felszereléssel együtt lebukott. Gur Dávidot (Grósz Endre), Langer Miklóst, Fábry Andrejt (Feigenbaum Endre) a VI. kerületi nyilasházba vitték, ott Langer Miklóst agyonverték az éjszakai kínzás során. Két társa a Margit körúti katonai fegyházba került. December 25-én a mozgalom merész akciója szabadította ki őket más 118 bebörtönzött zsidó ellenállóval együtt.

Az illegálisan működő  irathamisító műhely híven szolgálta az ellenálló-mentő mozgalmat 1944-ben. Az iratok mennyisége és sokrétűsége révén végzett sikeres, nagyméretű illegális mentő-ellenálló tevékenység kiemelkedő jelentőségű volt a  németek által megszállt Európában a második világháború idején.

Összefoglalva tehát, a szervezett zsidó ifjúság kezdeményezései és eredményes ellenálló-mentő tevékenysége Magyarországon 1944-ben egyedül-álló volt. Közel 15 ezer fiatalt szöktettek át a román határon és mentettek meg a biztos haláltól; mintegy 200 futárt küldtek a vidéki zsidó közösségekhez, hogy figyelmeztessék őket a várható deportálásra; több tízezer zsidónak  juttattak védlevelet; 55 gyermekotthont létesítettek és működtettek, 6 ezer lélek megmentéséért.

A cionista ifjúsági mozgalom ebben a sorsdöntő korszakban harcos ellenálló közösséggé vált, a tagok ebből merítettek erőt tetteikhez. A halál árnyékában nem  saját életüket mentették, hanem életük veszélyeztetésével  másokat: zsidókat és nem zsidókat, olyanokat, akiket nem is ismertek. A földalatti mozgalom eredményes működésének jelentős erkölcsi hatása volt a zsidó társadalomra. A Szálasi-uralom idején a zsidó közösség szemében valójában az illegális ifjúsági mozgalom testesítette meg a budapesti zsidóság vezetőségét.

A cionista ifjúság felelősségvállalása, illegális ellenálló-mentő tevékenysége nem csak a huszadik századi magyar zsidó történelem egyedi fejezete, hanem a helytállás, az önfeláldozás és a szolidaritás páratlan példája a jövő nemzedékek számára is.