Kereső toggle

Angol aposztázia

Világi úthenger a kereszténység maradványai ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak, legfeljebb 20 éven belül Nagy-Britannia megszűnik keresztény többségű ország lenni. Ennek a fundamentális társadalmi változásnak az oka nem csupán az egyébként dinamikus muszlim növekedés vagy a bevándorlás, hanem az aposztázia és az ateizmus lavinaszerű térhódítása: a legfrissebb népszámlálási adatok szerint minden negyedik brit vallástalannak mondja magát. Az ezredforduló idején ez az arány még csak 15 százalék volt.

Nagy-Britanniában a vallások közül az elmúlt évtized legnagyobb vesztese a kereszténység volt. A 2011-ben elvégzett népszámlálás Angliára és Walesre vonatkozó, múlt év végén nyilvánosságra került adatai szerint ugyan a keresztények még továbbra is többségben vannak, ám arányuk meredeken csökken: a 2001-ben mért 72 százalékról (37,3 millió fő) 59 százalékra (33,2 millió fő) zuhant. Eközben a magukat vallástalannak mondók csoportja 15 százalékról (7,7 millió fő) 25 százalékra (14,1 millió fő) nőtt. A második legnépszerűbb vallásnak az iszlám bizonyult, amely szintén növekedést könyvelhetett el az elmúlt dekádban (3 százalékról 4,8 százalékra).

A brit sajtóban Norwich kapta a „legistentelenebb” város címet, miután itt mondták magukat legtöbben vallástalannak (42,5 százalék), de kiérdemelte az ateista „próféta”, Richard Dawkins dicséretét Wales is, ahol ez az arány szintén jelentősen meghaladta az átlagot (32 százalék).

Még a brit cenzus előtt látott napvilágot egy tanulmány, amely más kutatásokra alapozva azt állította, hogy a szekularizáció előretörése következtében Nagy-Britannia 20 éven belül megszűnik keresztény államnak lenni: 2030-ra a nem hívők száma meghaladja a keresztényekét. A kereszténység ugyanis minden évben több mint félmillió tagot veszít, mialatt az ateisták és agnosztikusok évi 750 ezer fővel gyarapodnak. Könnyen lehet, hogy a népszámlálási adatok nyomán módosítani kell a prognózist, a fordulat hamarabb, akár 10 éven belül is bekövetkezhet. A kutatók szerint egyébként a keresztények arányának csökkenése még nagyobb lenne, ha nem ellensúlyozná a folyamatot a sok bevándorló: mialatt az Egyesült Királyságban született keresztények száma 4,1 millióval csökkent, a külföldön születetteké 730 ezerrel nőtt.

A népszámlálási adatok más szociológiai vizsgálatokban is tükröződnek. A 2011-es Brit társadalmi attitűdöket vizsgáló tanulmány szerint a társadalom 20 százaléka kötődik az Angol Egyházhoz (Church of England) – ráadásul e csoport fele sohasem jár istentiszteletekre, és csak 8 százalékuk teszi ezt meg hetente. Egy 2007-es nemzetközi felmérés azt vizsgálta, hogy melyik országban milyen arányban vallják magukat az emberek ateistának, agnosztikusnak vagy Istenben nem hívőnek – az ötvenes listán Nagy-Britannia az „előkelő” 15. helyet foglalta el. 2004-ben pedig a BBC tett közzé egy felmérést, amelyből kiderült: a vizsgált 10 ország közül a britek válaszoltak legkevesebben (43 százalék) igennel arra a kérdésre, miszerint „az Istenben (nagyobb erőben) való hit jobb emberré tesz-e”.

Robert Pigott, a BBC szakírója szerint a keresztények számának csökkenése és a vallástalanok számának emelkedése nemcsak azt jelzi, hogy a kereszténység veszített a befolyásából, hanem azt is, hogy az emberek máshogyan gondolkoznak a vallásról, mint korábban. Megjegyzi, hogy már 2001-ben is, amikor a népesség 72 százaléka vallotta magát kereszténynek, világos volt, hogy közülük csak a kisebbség rendszeres gyülekezetbe járó. Továbbá – teszi hozzá – maguk a keresztény csoportok is sietve hívták fel a figyelmet arra, hogy a vallástalan emberek is hisznek olyan dolgokban, mint a lélek, a halál utáni élet vagy a reinkarnáció. A következtetés Pigott szerint az, hogy „kereszténynek lenni” sok embernek túl szűk fogalom a különféle hitek és szellemi irányultságok számára.

Mindenesetre az angol történelmi egyházak igyekeznek „pozitívan” szemlélni a folyamatokat. A Church of England emlékeztetett arra, hogy továbbra is a keresztények vannak többségben, számuk csökkenése pedig „kihívás”. Szerintük a jelenség egyik oka, hogy egyre kevésbé magától értetődő a hagyományos vagy öröklött keresztény identitás, és mind kevesebb az úgynevezett „kulturális keresztény”. A katolikus püspöki konferencia hasonlóan vélekedett: szerintük az adatok nem riasztóak, mivel azt jelzik, hogy „a kereszténység többé nem kulturális vallás, hanem a döntés és az elkötelezettség vallása”. Ennek a megközelítésnek azonban ellentmondanak a csökkenő templomlátogatásokról szóló statisztikák és a kulturális intézménnyé, sőt szórakozóhellyé átalakított templomok sora.

Nem véletlen, hogy a Brit Humanista Szövetség a népszámlálási adatok kapcsán megelégedetten nyilatkozott a „jelentős kulturális váltásról”, mondván, a vallásos gyakorlatok, identitás és hit hanyatlik, miközben a vallástalanság egyre terjed. A szervezet – amely kampányt folytatott, hogy minél többen vallják magukat vallástalannak – az eredmények alapján azt hangoztatja, hogy véget kell vetni az állami alapítású és egyéb vallási intézmények pozitív megkülönböztetésének.

Keresztény képviselők egy csoportja viszont arra panaszkodik, hogy az állami politika a keresztényekkel szemben „elfogadhatatlan” diszkriminációt alkalmaz. A csoport vezetője, korábbi tory igazságügyi miniszter, Gary Streeter arra figyelmeztetett, hogy a hívők hitét „úthengerrel” támadja egy „szekuláris és ellenséges állam”. Hozzátette: sokan szankciókra számíthatnak, ha a hitüket nyilvánosan szeretnék gyakorolni.

Korábban két keresztény hölgy azért indított pert a brit állam ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert a kereszt viselése miatt elbocsátották őket (A kereszténységgel van problémájuk. Hetek, 2012. március 23. ). Akkor a brit kormány úgy érvelt, hogy mivel a kereszt, illetve a feszület a kereszténység szerint nem kötelezően viselendő vallási jelkép, ezért a munkáltatók megtilthatják a hordását, valamint elbocsáthatják a jelképhez ragaszkodó alkalmazottaikat.

A kereszténység elleni támadásnak tekintették azt is, hogy Bath városában egy állami fenntartású krematóriumból el kellett távolítani egy négyágú keresztet ábrázoló üvegablakot, hogy így tegyék alkalmasabbá a helyet más vallások számára is.

Múlt év végén Oxfordban, a King James Biblia négyszázadik évfordulója alkalmából tartott rendezvényen David Cameron miniszterelnök a tradicionális keresztény értékek újjáélesztésére hívott fel, hogy ezzel előzzék meg Britannia „erkölcsi összeomlását”. Mint fogalmazott, az Egyesült Királyság „keresztény ország” és „nem kellene félnünk ezt kijelenteni”. Szavait azonban a keresztények állami diszkriminálása mellett az is különös megvilágításba helyezi, hogy a konzervatív kormányfő lelkes támogatója a melegházasság bevezetésének.

Karaktervesztés

Érdekes, hogy még a vallásos britek közül is sokan támogatják az olyan, bibliai világnézettel szembenálló gyakorlatokat, mint az eutanázia vagy az abortusz. Egy két éve készült felmérés szerint a vallásos emberek 71 százaléka és a nem vallásosak 92 százaléka szerint az orvosoknak engedélyezni kellene, hogy a nem gyógyítható betegségben szenvedők esetén megrövidítsék az illető életét. Azzal az állítással pedig, miszerint „egy nő számára legálissá kellene tenni az abortuszt, ha nem kívánt a terhesség”, a protestánsok 58 százaléka egyetértett, és a katolikusoknál is 43 százalék volt ez az arány.
Egy másik, a vallás és a politika kapcsolatára fókuszáló felmérés szerint a megkérdezettek több mint kétharmada úgy vélte, hogy a vallási vezetőknek távol kellene tartani magukat a kormányzati döntéshozataltól, 45 százalékuk pedig egyenesen károsnak nevezte szerepvállalásukat.
A válaszadók 73 százaléka azt is gondolja, hogy „a nagyon erős vallásos hittel rendelkezők gyakran túlságosan intoleránsak másokkal szemben”. Ezt még a vallásosok csaknem kétharmada is így gondolja.
Egy, az önkéntesség motivációit vizsgáló kutatás pedig arra világított rá, hogy szinte nincs különbség a keresztények és a nem hívők között ezen a téren: a „hit” mint mozgatórugó nagyon nehezen kimutatható és mérhető.