Kereső toggle

Nem nyugszanak békében

Megakadályozná a kormány a temetkezési visszaéléseket

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Anyagi okokból egyre népszerűbb a hamvasztás és urnahazavitel, és mindinkább háttérbe szorul a koporsós egyházi temetés. A hazai temetkezési piacon nagy küzdelem folyik, a jelen lévő mintegy 500 cégnek a fele is sok lenne, a viszonyok átláthatatlanok, az árak gyakran irreálisak. Rendteremtés céljából a szaktárca az érdekképviseletekkel karöltve előkészítette a temetkezésről szóló törvény módosítását, amelynek nyomán szigorodik ugyan a szféra szabályozása, ellenőrzése, szankcionálása, de a komoly visszaélések visszaszorítására csak kis részben lesz képes.

A magyar lakosság évente 37 milliárd forintot költ temetésekre – legalábbis ezt az összeget kapjuk, ha az évi 130 ezer halálozást beszorozzuk a tavalyi 287 ezer forintos temetési átlagköltséggel. Ez az átlagár a koporsós és urnás eltemetésre vonatkozik, de Horváth József, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) elnöke szerint településtípustól, régiótól, no meg cégektől függően akár kétszeres, olykor még nagyobb különbségek is lehetnek a különböző szolgáltatások árai között.

Elsősorban a lakosság elszegényedése, másodsorban a szemléletváltozás okozza, hogy a koporsós temetés, akárcsak az egyházi ceremónia, ma egyre kevésbé jellemzőek. 2008 óta egyre népszerűbb a temetkezési szolgáltatások széles palettáján a „sima” hamvasztás és urnakiadás, mert ez a legolcsóbb. A hazavitt urnák száma évi több ezerre becsülhető, és számuk növekszik. A hamvasztás minimál szolgáltatásnak számít, ami feketén bruttó 40 ezer forintba, abszolút legálisan viszont a duplájába kerül: hamvasztási díj nettó 12-20 ezer, plusz a különböző ügyintézések, dokumentációk beszerzése és a szállítások.

Akik több pénzt nem akarnak, vagy nem tudnak halottaikra fordítani, azok hamvasztás után az urnát vagy hazaviszik nejlonzacskóban, vagy „ottfelejtik” a kegyeleti szolgáltatónál, ahol Horváth József szerint azt évekig megőrzik. A zacskóban hazavitt, s nem egyszer kukában, esetleg Balatonban, Dunában, erdőben vagy akár a konyhaszekrény tetején landoló urnák szaporodó száma nagy gond a szakmában, a szakemberek szerint ez a trend ellentmond a temetkezés ősi hagyományának is, ami éppen azért alakult ki, mert a gyász feldolgozásában komoly szerepe van a közösségi rituáléknak, melyek kiveszése tömeges lelki betegséget idézhet elő a társadalomban. Nem véletlen, hogy a romák a temetési szertartást a mai napig komolyan veszik – vélekedik Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezetője.

A felső árhatár amúgy ebben az iparágban is a csillagos ég: eleve nő az ár, ha temetői szolgáltatás is képbe jön, például hamvak temetői szórása, elföldelése vagy templomi elhelyezése osszáriumban, de sok százezer forintot is el lehet költeni egy családi kripta felépíttetésére, és limuzintól üvegkoporsón vagy fúvószenekaron át az egyházi ceremóniáig sokféleképp emelhető a tét, akár egymillió forintig is. Extra szolgáltatásokat is vállalnak cégek, így a hamvak vízben, levegőben szétszórathatók, de ékszerbe is foglaltathatók, vagy bakelitlemezbe is préseltethetők az elhunyt kedvenc számaival.

Az OTEI honlapján közzétett 287 ezres temetési átlagköltség két részre oszlik: a felét, 141 ezret tesz ki a temetőüzemeltetési díj, másik fele a konkrét kegyeleti szolgáltatások költsége, ami szabadáras. Arra a kérdésre, miért kerül egy átlagos temetés ma több százezer forintba, Horváth József elmondta: a sírhely megváltása és az újraváltás díja szolgálja a temető napi szintű üzemeltetését, ennek önkormányzatilag megszabott fix ára van. Egy fővárosi koporsós temetés esetén a sírhely nettó 100 ezer forintba kerül, ami 25 évre szól, ez lebontva havi 333 forintra jön ki, amiből ki kell hozni a temető kertjének, épületeinek karbantartását, gondozását, rezsijét. Más szakemberek, köztük Puskás Béla szerint viszont eleve jogsértő az a mindennapos hazai gyakorlat, hogy a temetőt fenntartó önkormányzat egyben temetkezési szolgáltató is, s így közvetve vagy közvetlenül az üzemeltetési költségeket simán ráterheli a lakosságra. Sőt, egyes településeken az önkormányzati cégek monopolhelyzetbe kerültek, mellettük a magáncégek olcsóbb árakkal sem rúgnak labdába. Németországban például törvény tiltja, hogy a fenntartó egyben temetkezési szolgáltató is legyen.

Horváth József cáfolja azokat a híreket, miszerint ha a helybérletek lejárnak a temetőben, akkor kiszórják a hamvakat, szerinte mindig adnak türelmi időt a hosszabbításra. Persze a türelemnek is van határa: a Jobbik tiltakozása nyomán szeptemberben derült ki, hogy a hírességek panteonjának számító

Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nemsokára neves honfitársak sírjainak kiürítésére és újraértékesítésére kerülhet sor, amennyiben a helybérletüket nem hosszabbítja meg senki. Állítólag „lejárt” címke díszlik több néhai polgármester, vármegyei alispán, művész vagy katolikus méltóság sírján is.

Az idén kötelezővé tett kamarai tagságnak köszönhetően mintegy 500 temetkezési vállalkozót tartanak nyilván, ami az ágazat szereplőinek 95 százalékát biztosan lefedi, de fele ennyi vállalkozó is sok lenne a piacon – mondta lapunknak az OTEI-elnök. A feketén működő vállalkozásokkal szemben komoly versenyhátrányban vannak a legálisan dolgozó cégek. A piac átláthatóbbá és olcsóbbá tétele, a tisztességes versenyhelyzet biztosítása érdekében lobbiznak a szakmai érdekképviseletek – az OTEI és a Magán Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete –, cél a részletesebb szabályozás, a szigorúbb szankciók, ezen belül a magasabb pénzbírság vagy akár a működési engedély visszavonása, valamint a kormányhivatalok hatáskörébe utalt, hatékonyabb ellenőrzés bevezetése. Az OTEI a cégek kifehérítése céljából a teljes körű kegyeleti szolgáltatást nyújtó cégeknek 4 fizikai alkalmazott kötelező foglalkoztatását írná elő. Tavaly megfogalmazott javaslataik jelentős részét a KIM bedolgozta a vonatkozó törvényjavaslatba, mely még idén a kormány és a parlament elé kerül, s 2013 januárjától hatályba is lép.

A szakma belülről is erősen megosztott, nemcsak a legalitás tekintetében, hanem jelentős érdekellentét áll fenn az önkormányzati és a magánszféra között is, amivel kapcsolatban Horváth József csak annyit mondott: a törvényjavaslatban megfogalmazottakkal kapcsolatban egységes álláspontot sikerült kialakítani. „A legnagyobb probléma, hogy az aktuális politikai vonal olyan városüzemeltető stratégiát követ, amelyben a magántőkének egyre jobban fogy a levegője, holott én átéltem azt a világot is, amikor pont azt kritizáltuk, hogy az állam nem elég jó gazda” – nyilatkozta a Magyar Temetkezés című szaklap tavaszi számában Kónya Ferenc, aki az OTEI elnöke volt a kilencvenes évtizedben, és mindmáig a szakmában dolgozik. Hozzátette: nagy problémát jelent még a szakmában az elhunytak eltemetésével való üzérkedés is, amelyben komoly felelősség hárul a kórházak vezetőire és a háziorvosokra. Sajnos, a siker titka nemcsak a minőségi szolgáltatás elvégzése, hanem egyre inkább a fekete eszközök alkalmazása is – utalt egyebek mellett az elharapódzó korrupcióra, ami ugyancsak felveri az árakat.

Ezeket a visszaéléseket a törvény aligha tudja megszüntetni, hiszen etikai okokból mindössze azt tiltja meg, hogy a kórházak 500 méteres körzetében temetkezési cégek működjenek, ugyanakkor előírja, hogy a kórházba kerülő betegeknek nyilatkozniuk kelljen arról, hogy esetleges elhalálozásuk esetén ki illetékes intézkedni temetésük ügyében.  

A temetési költségek egyik jelentős tételét az indokolatlanul magas szállítási költségek jelentik – pontosabban a halottak felesleges utaztatása például az indokoltnál sokkal távolabbi krematóriumba vagy temetkezési helyre –, ami bevett gyakorlattá vált, ennek korlátozására is született javaslat, de lapunk tudomása szerint komoly ellenérdekeltség miatt végül nagy előrelépés nem történt. A javaslat szerint a szolgáltatók kötelesek az ügyfelet tájékoztatni a hamvasztóüzemi díjakról, kivált a legolcsóbb és legközelibb lehetőségről. A hatályos egészségügyi törvény lehetővé teszi, hogy kormányrendeletben maximalizálják a holttest szállításának legmagasabb árát, de a mostani javaslat ezt csak a nem természetes halállal elhunytak esetében realizálná, méghozzá 8400-12 600 forintban boncolásra menet, majd onnan a temetőbe ugyanennyiért, közigazgatási határon belül. A tervezet szerint egy órásnál hosszabb menetidőnél kizárólag hűtve szabadna halottat szállítani a március–szeptember közötti időszakban.  

Aztán ott van az urnahazavitel szokásának említett elburjánzása – már csak amiatt is, mert a temetési segély biztosítása nem kötelező feladata az önkormányzatoknak –, s a trend a temetkezési iparnak, különösen a temetőfenntartóknak egyre jelentősebb bevételkiesést okoz. A hatályos 1999-es jogszabály alapján az urna a rendelkező szóbeli kérésére kiadható, ezt korlátozta volna például az urnakiadási díj bevezetésének ötlete, ami elvetélt, hiszen akkor a kegyeleti szolgáltatók végképp urnalerakókká váltak volna. Végül a szigorítás apropója az lett, hogy a lazán hazavitt urnák korlátozhatnak más érintetteket a kegyeleti joguk gyakorlásában, amiből bírósági perek is származtak. A mostani törvényjavaslat szerint ezért az urnát csak akkor szabadna kiadni a családnak, ha ezt az elhunyt a végakaratában kérte, vagy ha a közeli hozzátartozók erről közjegyző előtt írásban megegyeznek.