Kereső toggle

WikiLeaks-akták: Titkok, elhallgatások és zsarolások

Külügyből közügy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A történelem legnagyobb diplomáciai botránya”, „Soha nem szenvedett ekkora titkos adatvesztést egy nagyhatalom” – ilyen vélemények jelentek meg, miután kiderült, hogy a WikiLeaks sorra publikálja az Egyesült Államok több százezer diplomáciai és külügyminisztériumi jelentését. A dokumentumok tanúsága szerint gyakran előnyösebb helyzetben vannak azok az országok, amelyek az Egyesült Államok „ellenségei”, mint azok a nemzetek, akik hivatalosan „szövetségesei”. A fél világ érintett a botrányban, amelyben a most nyilvánosságra került titkos dokumentumok sok esetben felülírták az eddigi nyilvánosan propagált álláspontokat, a sorból Magyarország sem maradt ki.

Eddig mintegy félszáz országból, köztük Magyarországról is tartalmaztak diplomáciai jelentéseket azok a fájlok, amelyeket vasárnap kezdett el felölteni az internetre a WikiLeaks. A portál ezt megelőzően néhány vezető lapnak is továbbította a dokumentumokat, amelyek a hét során már a nyilvánosság elé tártak bizonyos részleteket a hatalmas adathalmazból. A diplomáciai táviratok egy része a világhálón is elérhető már, tartalmuk és jelentőségük változó. A dokumentumok között különböző titkosítású jelentéseket találunk, amelyekben azonban a közös az, hogy eddig ezekbe csak a vezető politikusok, illetve a diplomáciai testület (CD vagyis corps diplomatique) csupán szűk rétege kaphatott bepillantást. A kiszivárgott jelentések azonban nemcsak az amerikai CD hírnevére és a fogadó országgal kiépített bizalomra - amely részben a közös interakciók során kölcsönösen megosztott információk titoktartó kezelésén alapul - mérnek csapást, de szerecsenmosdatásra kényszerítik a kormányzatot, sőt, Washington és bizonyos esetekben a fogadó ország diplomatái által a dokumentumokban idézett vezető politikusok is magyarázkodásra kényszerültek.

A WikiLeaks honlapján eddig publikált jelentések között (az oldal azt ígéri, hogy folyamatosan fogja közzétenni a birtokába került aktákat) találtunk olyat, amely a 2009-es német választási kampányról szóló beszámolójában Angela Merkel kancellárt nemes egyszerűséggel a „Teflon" becenévvel illeti. Egy másik sürgöny Vlagyimir Putyint „alfa-hímnek" nevezi. A nyilvánosságra került iratok között azonban korántsem ezek vagy a líbiai vezető, Moammer Kadhafi fóbiáiról szóló beszámolók okozták a nagy felzúdulást - aki, mint kiderült, nem szeret emeleten tartózkodni, a legritkább esetben repül víz felett, és mindenhová elkíséri szőke, Galina nevű ukrán ápolónője.

A vezető politikusokat és a diplomáciai elitet leginkább az eddig a plénum elől elrejtett, geopolitikai játszmák és stratégiai kérdések ügyében történő állásfoglalások, tervek és elemzések kiszivárogtatása aggasztja, amely soha nem látott méretű nyilvánosság elé tárja a CD és kormányzati színfalak mögötti kézfogásokat és vélekedéseket.

Atomalkatrészek „Made in China"

A kiszivárogtatott dokumentumok szerint az Egyesült Államok már korábban olyan információk birtokába jutott, amelyek szerint egy kínai vállalat a rakétákban alkalmazott giroszkópokat szándékozik egy transzfervállalaton keresztül Iránba küldeni. Ezzel egyértelműen megszegné az ENSZ BT 1737. és 1803. számú határozatát, amelyek előírják, hogy a kormányzatoknak meg kell akadályozniuk minden olyan szállítmányt, amely elősegítené Irán atomhordozó fegyverrendszerének (rakétaprogramjának) a kiépítését.

Washington viszont már évek óta tudott a kínai fegyverszállítmányokról, amelyeknek a végső felhasználói iraki terroristák és afganisztáni tálib lázadók. 2007-es sajtó- és titkosszolgálati kiszivárogtatások szerint Kína a gyáraiból repülőgépeken közvetlenül szállított kézi- és rakétafegyvereket, lőszert és útmenti pokolgépek előállításához szükséges alapanyagokat Afganisztánba. Kína bizonyított fegyverszállításai egyértelmű cáfolatai annak az amerikai vélekedésnek, hogy az ázsiai ország érdekelt és tevékenyen részt is vesz a terrorizmus elleni erőfeszítésekben.

Ezt a védelmi minisztériumból kiszivárgó álláspontot támasztják alá külügyminisztériumi vélemények is. John Tkacik korábbi külügyes szerint a kínai fegyverek komolyan hozzájárulnak a közel-keleti és dél-ázsiai gócpontok instabilitásához, Washington demokrata és republikánus kormányzatai pedig szemet hunytak e fölött. Szerinte Peking fegyverei a transzferországnak számító Iránon és Szírián keresztül már Libanonba és Gázába is eljuthattak - Kína pártfogói azonban cáfolják ezeket a határozott állításokat.

Teflon, pehelysúly és Batman

Szövetségeseivel azonban nem bánt ilyen kesztyűs kézzel az amerikai CD, amennyiben Angela Merkel kancellárt a Teflon, belügyminiszterét pedig a „kiszámíthatatlan" jelzővel illette.

A Der Spiegel szerint az Egyesült Államok a német kormányzat minden szintjén rendelkezik informátorokkal. A lap internetes oldala vasárnap arról is beszámolt, hogy Magyarországról 734 jelentést küldtek, többnyire a 2006 óta eltelt időben, amelyekből 34 a titkos minősítést kapta. A budapesti székhelyű amerikai CD-jelentések tartalmát azonban lapzártánkig nem hozta nyilvánosságra a WikiLeaks, amely eddig 471 dokumentumot publikált a 250 ezerből.

A brit vezetők sem maradtak ki a szuperhatalom diplomatáinak jellemzései közül. Obama elnök még 2008-ban „pehelysúlyúnak" jellemezte David Cameron brit miniszterelnököt, Gordon Brown pedig az amerikai CD-jelentések szerint „ingatag, bizonytalan". Az is kiderül továbbá, hogy az Obama-rezsim inkább az ázsiai kapcsolatok bővítésében érdekelt, mint a hagyományos, európai szövetség erősítésében.

Az amerikai bizalmatlanság további jele lehet, hogy a legfőbb szövetséges fővárosában, Londonban működő nagykövetség is megkapta azt a 2009-es külügyminiszteri megbízást, amelyben Hillary Clinton az amerikai CD-tagjait kémkedésre sürgeti az ENSZ-képviselők és a főtitkár, Ban Ki Mun, valamint további mintegy 30 fogadó ország politikusai, vezetői után.

A miniszteri tájékoztató szerint szükségesek a hitelkártyaadatok, telefon- és e-mail-kapcsolatok, jelszavak és további jelentékeny információk - a hírszerzési megbízást pedig többek között olyan amerikai képviseletekre továbbították, mint Berlin, Párizs, London, Tel Aviv, Bécs, Brüsszel, Tokió.

Moszkvával szemben is éles kritikát fogalmaztak meg amerikai diplomaták - legalábbis ez derült ki több CD-jelentésből. Robert Gates védelmi miniszter 2010 februárjában francia kollégájának azt mondta, hogy szerinte a demokrácia eltűnt, és a rendőrséget kezükben tartó oligarchák irányítanak. A miniszter szerint Dmitrij Medvegyev elnök ugyan egy fokkal pragmatikusabb politikát folytat, mint elődje, de kevés valódi változás történt - idézi Gates szavait a jelentés. Más beszámolók szerint Medvegyev jelenlegi és Vlagyimir Putyin korábbi elnök között a kapcsolatot leginkább Robin és Batman versengésével lehet jellemezni - de volt olyan amerikai jelentésre is példa, ahol Putyin az „alfa-hím" jelzőt kapta.

A kis országok számára megalázó szerepet jelez az a távirat, amelyből kiderül, hogy a szlovén államfőnek Washington megüzente: ha találkozni akar Obama elnökkel, akkor országa fogadjon be legalább egy guantanamói foglyot.

Szaúd-Arábia: „Le kell csapni a kígyó fejét!"

Egy 2008-as beszámoló tanúsága szerint Rijád washingtoni nagykövete, Adel al-Dzsubeir szerint az uralkodó, Abdullah bin Abd al-Aziz és a vezető hercegek Iránra utalva egyaránt azt követelték az Egyesült Államoktól, hogy katonai akcióval „csapja le a kígyó fejét" és tegyen pontot az Iszlám Köztársaság atomprogramja végére, amelynek iraki politikai térnyerésének a megfékezése szintén prioritás Szaúd-Arábia számára.

A diplomáciai iratok nyilvánosságra kerülését követően Szaúd-Arábia azonban azt nyilatkozta, hogy mivel a királyság nem tudja ellenőrizni a dokumentumok hitelességét, nem kommentálja a nyilvánosságra hozott tartalmat sem. Az AP hírügynökség szerint Szaúd-Arábia a legritkább esetben beszél a nyilvánosság előtt az iráni atomprogrammal kapcsolatos fenntartásairól, de az látható, hogy az arab királyságot egyre jobban aggasztja Irán föld alá rejtett nukleáris fegyverkezési és rakétaprogramja. Implicit figyelmeztetés lehet, hogy szűk két hete az amerikai kongresszus zöld utat adott az évezred fegyvereladásának: Szaúd-Arábia több száz katonai légi járművet, több ezer rakétát és földalatti létesítmények, bunkerek megsemmisítésére tervezett bombát vásárolt az Egyesült Államoktól.

A szaúdi vezetők arrogáns stílusára George W. Bush nemrég megjelent önéletrajzában is olvashatunk példát. Amikor Abdullah király az elnök texasi birtokán járt, első kérdése az volt, hogy „Mikor hagyja el a disznó Ramallahot?" A kevéssé diplomáciai megfogalmazás Ariel Saron akkori izraeli miniszterelnökre vonatkozott. Amúgy Bush többször is utal könyvében arra, hogy a külföldi vezetőkkel történt találkozói előtt bizalmas dossziét készítettek számára, így meglepő kérdéseket is fel tudott tenni partnereinek.

„Ők is hazudnak, mi is hazudunk"

A kiszivárogtatott dokumentumok egyértelműen új fényt vetnek a nemzetközi közösség tagjainak asszisztálásával az iráni nukleáris fenyegetés körül zajló zéró összegű játékra, amelyben a perzsa érintett tagad, az Egyesült Államok „feltételez", az ENSZ szankciókkal büntet, Izrael a nyomásgyakorlást, a térség arab vezetői pedig a fegyveres beavatkozást sürgetik. A matematikában (is) alkalmazott játékelmélet szerint zéró összegű az a játszma, amelyben a játékosok (Irán, Izrael) csak egymás kárára (támad, nem támad) növelhetik nyereségüket.

A zsidó állam hamarosan akár kettős vesztes pozícióban találhatja magát. Izrael vezetői következetesen hangoztatják, hogy nem ülhetnek ölbe tett kézzel az iszlamista és iráni nukleáris fenyegetésekkel szemben, ahogy tette azt az Egyesült Államok 2001. szeptember 11-én. A kettős vesztes pozíció lényege, hogy az önálló izraeli katonai beavatkozás egy komoly regionális háborút, míg a fegyveres szankció elvetése az iráni atomfegyverek létrehozását kockáztatja.

Ebben a leosztásban is egyértelműen döntő helyzetben van az Egyesült Államok. A korábbi - ENSZ-határozatokat tiszteletben tartó - republikánus Közel-Kelet-politikával szemben a kiszivárogtatott dokumentumokból az derül ki, hogy az aktuális demokrata adminisztráció, Barack Obama elnökkel az élen, hosszú ideje zsarolja a zsidó államot, az eddigi washingtoni, sőt nemzetközi elképzeléseket is gyökeresen felülíró békeultimátum elfogadása érdekében. A taktika része lehet Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel szembeni komoly kritika, aki legutóbbi amerikai útja során (amikor Obama éppen ázsiai muszlim országokkal sürgette a kooperációt) azt mondta, hogy „katonai nyomást kell gyakorolni Iránra", hogy az iszlám diktatúra leállítsa az atomfegyver előállítására irányuló atomprogramját.

Washington erős nyomást helyez Izraelre annak ellenére, hogy Iránnal szemben nemcsak Szaúd-Arábia, hanem a régió más államai is határozottan kritikusak. Példa erre Hamad bin Jasszim al-Táni katari miniszterelnök, aki szintén nem rendelkezik túlzottan hízelgő véleménnyel országa és Irán kapcsolatáról: „ők hazudnak nekünk, mi hazudunk nekik" - mondta a politikus az amerikai nagykövet egy 2009 decemberi találkozóján, akinek megerősítette, hogy országa folyamatosan sürgeti Teheránt a Nyugattal való együttműködésre, különben „katonai akció lesz. Ha nem az Egyesült Államok, akkor Izrael részéről." Al-Táni ezenkívül részvétét fejezte ki az Egyesült Államokban pusztító Katrina hurrikán áldozatai felé, de figyelmeztetett: Katarnak is „megvan a saját Katrinája" - ami a jelentések szerint egyértelmű utalás volt a politikus részéről az Irán által képviselt biztonsági kockázati tényezőre.

A kiszivárgott dokumentumokból az is kiderült, hogy az Egyesült Államok több európai országban is tárol harcászati atomfegyvereket. Annak ellenére, hogy korábban is sejteni lehetett, hogy Németországban, Hollandiában, Törökországban és különösen Belgiumban tárolnak nukleáris fegyvereket, ezt az információt eddig se az érintett országok, sem pedig a NATO nem erősítette meg.

Qui prodest?

Kinek használ vagy kinek áll az érdekében a WikiLeaks tevékenysége, amelyben egyre-másra hozza nyilvánosságra titkos dokumentumok százezreit - nagyrészt az Egyesült Államok tevékenységével kapcsolatban - amelyeknek ezt követően az interpretációja egy beékelt közeg, a médiumok és egyéb szervezetek feladata lesz? Az Iraki Háborús Napló közelmúltban történt nyilvánosságra hozatalát követően egyértelművé vált, hogy az adatokat nehezen fogják objektív szempontok alapján elemezni és publikálni.

Ennek lehet a bizonyítéka az, hogy ahány sajtóorgánum, annyiféle szám és magyarázat született a 400 ezer oldalas napló kiszivárogtatását követően. A diplomáciai levelezés publikálása szintén ambivalens eredményeket hozhat. Egyrészről további feszültséget válthat ki az eddig sem barátságos országok külkapcsolataiban, másrészről pedig az ellenkezője is bekövetkezhet, és a nemzetközi diplomácia ismét lehúzhatja a függönyt, amit az eddigi, szolidáris európai vagy a kínosan érintett és az egészet egy huszárvágással - mondván, hogy nem bizonyított a kiszivárgott anyagok hitelessége - bagatellizálni szándékozó szaúd-arábiai reakciókból is le lehet szűrni.

A WikiLeaks alapítója és irányítója, Julian Assange mindenesetre meg van győződve idealista szándékainak jövőbeni sikereit illetően (lásd keretes írásunkat). A WikiLeaks tevékenysége hamar népszerűvé vált, és már megjelentek kínai és egyéb verziói az internetes oknyomozó portálnak, amelyeknek tevékenységét maga Assange is veszélyesnek tartja.

Belülről lékelték meg a rendszert

„Hillary Clinton és több ezer diplomata szívrohamot fog kapni, amikor egy nap arra ébrednek, hogy minden titkosított külügyi anyag a nagy nyilvánosság rendelkezésére fog állni” – idézte Adrian Lamo hacker Bradley Manning katonai titkosszolgálati elemző szavait. Lamo szerint egy beszélgetés során Manning elmondta neki, hogy titkos katonai és diplomáciai dokumentumokat szivárogtatott ki. Manning rendelkezett ugyanis a kényes információk eléréséhez szükséges jogosultságokkal, amelyek segítségével a WikiLeaks hozzá tudott jutni a titkos katonai dokumentumokhoz. Lamo szerint, aki végül elvezette a hatóságokat Manning nyomára, a katona nem egyedül követte el a tettét, betanították. A hacker azonban nem mert további neveket mondani, mert állítása szerint megfenyegették.
Manning szerepe kulcsfontosságú volt az eseményekben, ugyanis a dokumentumok forrása egy külső támadás ellen teljesen védett, elszeparált számítógépes rendszer volt, amelyet 2001. szeptember 11-e után tervezett meg és alakított ki az amerikai kormányzat és a Pentagon. A SIPRNet (Secret Internet Protocol Router Network, vagyis Kódolt Internetes Jelentéstovábbító Hálózat) célja az volt, hogy egy biztonságos rendszerben egységesítse a kormányzati szervezetek közötti szövevényes kommunikációs csatornákat. Ebbe a hálózatba csak nemzetbiztonsági átvilágítással rendelkező amerikai kormányzati, katonai és civil ügynökségek alkalmazottainak volt betekintési joga, azonban aki megkapta a hozzáférést az adatokhoz, az szinte mindent elérhetett – egy kormányzati információmegosztó kezdeményezésnek köszönhetően.
Az amerikai nagykövetségek is ebbe a SIPRNet hálózatba csatlakoztak be, és az úgynevezett SIPDIS, a SIPRNet továbbító funkciója segítségével osztották meg a különböző titkosítási szintű jelentéseiket az amerikai Külügyminisztériummal vagy a Fehér Házzal. A sürgönyökben a jelentést tevőnek kötelessége volt feltüntetni a személyazonosító adatait is, így fordulhatott elő az, hogy a világhálón közzétett, nem szerkesztett dokumentumokban esetenként nemcsak a beszámolót készítő neve, hanem telefonszáma és kormányzati e-mail-címe is szerepel.
Philip J. Crowley miniszterhelyettes és kormányszóvivő szerint a jelentések az amerikai diplomácia mindennapi tevékenységének a feljegyzéseit tartalmazzák, amelyek részei az Egyesült Államok és a többi ország közötti interakciónak. A rendszer lehetőséget biztosít a bizalmon alapuló kölcsönös véleménycserére a diplomáciai testületek működése révén, azonban ha ennek a folyamatnak szalagcímek és híradós sztorik az eredményei, annak komoly következményei lehetnek. A miniszterhelyettes szerint ezek a kiszivárogtatások súlyosan sértik az Egyesült Államok érdekeit, és jelentős feszültséget szíthatnak az amerikai CD-k és a fogadó országok között.

A bátorság ragadós?

„Hillary mondjon le” – üzente Julian Assange, a WikiLeaks alapítója a Time magazinnak adott telefonos interjúban. „Véleményem szerint azonban ez sem változtatna sokat a helyzeten, de ha ő volt a felelős azért az utasításért, amely felszólította az amerikai CD tagjait, hogy az ENSZ-ben kémkedjenek, akkor le kell mondania” – felelte Assange a riporter azon kérdésére, hogy nem ez volt-e az eredeti célja a kiszivárogtatással. Azt is hozzátette, hogy stílszerűen elsőként az amerikai Külügyminisztériumot keresték meg azzal az ajánlattal, hogy segítsen be a kiszivárogtatás előtt álló dokumentumok szerkesztésébe, de a hivatal visszautasította az ajánlatot. Assange a kérdés morális oldalát firtató kérdésekre válaszul azt felelte, hogy nem civil engedetlenség, amit csinálnak, hanem éppen ellenkezőleg – civil kötelezettség.
„Nem az a törvény ugyanis, amit Hillary Clinton diktál” – mondta Assange, és hozzátette, hogy a világ egy civilizáltabb jövőbe támogatása a céljuk, és fellépnek azokkal a szervezetekkel és intézményi visszaélésekkel szemben, amelyek ez ellen a jövő ellen küzdenek. „A következő akciónk során 10 ezer banki dokumentumot fogunk nyilvánosságra hozni” – felelte Assange a Times puhatolózására.     A kérdés egyben utalás volt a Forbes magazinnak adott novemberi interjúra, mert abban azt állította Assange, hogy egy nagy amerikai bank belső aktáit fogják kiszivárogtatni. A hacker feltételezi, hogy az akcióval jogi ügyeket és reformokat indíthatnak el, és az ügy jelentőségét a világ egyik legnagyobb pénzügyi csődjeként jegyzett Enron vállalat összeomlása során kiszivárgott, pénzügyi visszaéléseket igazoló belső e-mail-levelezések botrányához hasonlítja.
Assange a rendszerének logikáját egy egyszerű példában vezette le a Forbes olvasóinak: a piacokon előfordul, hogy bizonyos szereplők illegális tevékenységhez folyamodnak, ilyen volt például az a kínai cég, amely csecsemőtápszerbe káros, de olcsóbb adalékokat kevert.
A többi szereplőnek három választása marad: vagy a rendkívül körülményes jogi úton érvényesíti érdekeit, vagy elkezd szintén hamisítani, hogy piacképes maradjon az árversenyben. Assange harmadik opciója a kiszivárogtatás: nem kerül pénzbe, és ez a szabályozási módszer az etikátlanul viselkedő szereplőket a hírnév csorbulása okán keletkező károkkal bünteti, és ezzel egyben a piacot is szabályozza.
A kiszivárogtatások koordinációja azonban nagyon komplikált és veszélyes feladat Assange szerint, aki ezért aggodalmát fejezte ki az egyre szaporodó, WikiLeakshez hasonló kínai és egyéb portálok tevékenységével kapcsolatban, amelyek munkáját nem támogatja. Véleménye szerint a szervezet filozófiája „a bátorság ragályos” mottóval leírható. Assange szerint ha meg tudnák mutatni, hogy van rá lehetőség, hogy a kiszivárogtatás mellett nyugodt életet lehet élni, akkor azzal nagyon sok embert tudnának az ügy mellé állítani. Ez azonban jelenleg távolról sincs így: Assange ellen 2010. november 30-án adott ki az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot a svéd hatóságok kérésére, szexuális erőszak miatt körözik. A kiszivárogtatásokban kulcsszerepet játszó, titkos katonai forrásokat közzétevő Bradley Manning közlegényt pedig 2010 májusában tartóztatták le az amerikai hatóságok.