Kereső toggle

A romlás hullámai

Nemzetközi pedofilbotrány-sorozat rázza a katolikus egyházat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kanadától Ausztráliáig, Írországtól Németországig szinte naponta derül fény papok által elkövetett szexuális bűncselekményekre. A Vatikán belügyként kezeli az ügyeket, és azt állítja, hogy a sokezer eset egyéni gyarlóságok és külső körülmények miatt történt. A katolikus egyház képviselői hivatalosan nem ismerik el, hogy a klérus tagjait a felekezeti rendszabályok – elsősorban a kötelező papi cölibátus – is kiszolgáltatottá teszik. Bár az utóbbi években szinte minden felekezetben kerültek nyilvánosságra szexuális visszaélések, a felmérések szerint a gyerekek és fiatalok elleni homoszexuális pedofil bűncselekmények száma a katolikus papok körében az átlagnál magasabb.

„A gyermekek megrontása förtelmes bűn, amellyel szemben nagyon határozottan kell fellépni" - mondta XVI. Benedek pápa az ír püspököknek a Vatikánban. Az egyházfő elítélte, hogy az írországi egyházi hierarchia nem lépett fel kellő eréllyel ezekkel a szexuális visszaélésekkel szemben. A pápa a február közepén tartott kétnapos rendkívüli tanácskozáson felszólította a püspököket, hogy tegyék meg a konkrét intézkedéseket annak érdekében, hogy helyreállítsák az egyház erkölcsi és szellemi hitelét. XVI. Benedek szerint a pedofilbotrány súlyos erkölcsi vétek is, amely sérti Istent, és megsebzi a képmására teremtett emberi személy méltóságát.

A 24 ír püspök elismerte, hogy téves megítélések és mulasztások álltak a válság középpontjában, és kötelezettséget vállalt arra, hogy együttműködik hazája igazságügyi szerveivel.

A vatikáni válságtanácskozást az ír kormány által elrendelt vizsgálat váltotta ki, amely egyházi iskolákban és gyermekotthonokban 46 lelkész ügyét tárta fel. A november végén közzétett, a dublini katolikus érsekség hozzáállását az 1975-2004-es időszakban vizsgáló, úgynevezett Murphy-jelentés arról számolt be, hogy az ilyen ügyek kezelésében a dublini érsekség még az 1990-es évtized közepén is „a titoktartást, a botrány elkerülését és az egyház jó hírének védelmét" tartotta a fő szempontnak.

A 720 oldalas jelentés mélyen megrázta XVI. Benedeket, aki förtelmesnek minősítette az esetet. Az egyházfő kinyilvánította, hogy osztozik az ír hívők felháborodásában, és mély sajnálatot érez amiatt, hogy az ír katolikus egyház magas rangú vezetői évtizedeken át eltussolták a gyermekekkel szembeni visszaélések miatt tett panaszokat.

Repedések a falon

Bár elszigetelt esetek korábban is kiderültek, a hallgatás évszázados fala a kilencvenes években kezdett világméretekben repedezni. 1994-ben 47 fiatal argentin szeminarista megrontására derült fény. Egy évvel később Ausztriában Hans Hermann Groër bíborosnak kellett hasonló vádak miatt lemondani a bécsi érseki hivatalról. Igaz, II. János Pál hivatalosan a nyugdíjba vonulást engedélyezte az idős főpapnak, aki a bíborosi címét is megtarthatta, és Sankt Pöltenben visszavonultan élhetett egészen 2003-ban bekövetkezett haláláig. A Sankt Pölten-i püspök 2004-ben maga is botrányba keveredett, miután az egyik szemináriumi tag számítógépén 40 ezer (!) pornográf felvételt és „megszámlálhatatlan” videót találtak, amelyeken az intézmény hallgatóinak jelentős része látható volt, többek között gyerekekkel való szexuális kapcsolatban. Kurt Krenn püspök először „gyerekes csínynek”minősítette az esetet, majd a közfelháborodás nyomán lemondott. II. János Pál halála előtt néhány hónappal vizsgálatot rendelet el a Sankt Pölten-i szemináriumban, és új püspököt nevezett ki az intézmény élére.
A következő fordulópontot a bostoni botrányhullám jelentette. 2002-ben a Boston Globe Pulitzer-díjas tényfeltáró cikksorozatban számolt be John J. Georghan pap esetéről, aki 35 év alatt több mint 130 fiatalkorút zaklatott úgy, hogy mindez a belső egyházi körökben ismert volt. A botrány után sorra kerültek nyilvánosságra hasonló ügyek, és a katolikus egyháznak mintegy kétmilliárd dollár kártérítést kellett kifizetnie a károsultaknak vagy családtagjaiknak, s eközben 5 egyházmegye csődbe is ment. Számos templomot, iskolát és szeretetotthont el kellett adni vagy be kellett zárni.
A bostoni esetek XVI. Benedek pápa 2008-as tengerentúli útján is előtérbe kerültek. Még az Egyesült Államokba tartó repülőúton a pápa beszélt arról, hogy az amerikai pedofilbotrány igen mély sebe a katolikus egyháznak, amit szégyellni kell. Kiállt amellett, hogy egy megrontásban vétkes papnak el kell hagynia az egyházat. Látogatásának első estéjén ismét szóba került a pedofil papok ügye, s a pápa ismételten bocsánatért esedezett miattuk. A washingtonban tartott, 9 bíboros és 350 püspök részvételével zajlott találkozón azt mondta, hogy a molesztáló papok „súlyosan erkölcstelen tetteikkel” megsértették pásztori kötelességüket.
A pápa szerint az esetek magas száma azonban a világ értékítéletének romlásában rejlik. „Hogyan tudnánk a gyermekek védelméről beszélni, amikor a média közvetítette pornográfia és az erőszak olyan sok háztartásban jelen van?” – tette fel a költői kérdést XVI. Benedek. A pápának 2008 júliusában Ausztráliában is bocsánatot kellett kérnie a katolikus papok áldozataitól. A katolikus egyház korábban 2002-ben a Fülöp-szigeteken tett hasonló lépést, ahol papok százait vádolták meg gyermekek molesztálásával. A bocsánatkérést követő évben 34 papot zártak ki az egyházból.
Kanadában a nyolcvanas években a Christian Brothers nevű rend által fenntartott újfundlandi árvaházban molesztálási ügyek százai kerültek napvilágra. A vizsgálat végén milliós nagyságrendű kártérítéseket ítéltek meg az áldozatoknak. 1999-ben St. Johns egyházmegyében James Hickey papot ítélte szabadságvesztésre a bíróság gyermekbántalmazási ügyben, az egyházmegye azonban tíz évre zárolta a kártérítésre megítélt összeget, amelyet végül 2009-ben fizetnek ki.

Vizsgálóbizottság Dublinban

A vatikáni szóvivő, Federico Lombardi viszont védelmébe vette a dublini vatikáni nunciust, aki nem hajlandó az ír parlament külügyi bizottsága előtt számot adni a botrány hátteréről. A hét elején hozták nyilvánosságra Giuseppe Leanza érseknek az ír honatyáknak küldött levelét, amelyben a diplomata azt írta: „a Szentszék gyakorlatában nem szerepel, hogy az apostoli nunciusok parlamenti bizottságok előtt jelennek meg". Ez Írországban nagy felháborodást váltott ki. Alan Shatter ír képviselő szerint „nemcsak hogy mélységesen sajnálatos, de nem is érthető", hogy Leanza nem ad magyarázatot az együttműködés megtagadására, „miközben Rómában is elismerik, hogy a klérus tagjai Írországban bűnösök gyermekek elleni visszataszító szexuális visszaélésekben". A püspökök köréből azonban kiszivárgott, hogy a Vatikán valójában attól tart, hogy ha a pápa diplomáciai képviselője válaszol a parlamenti képviselők kérdéseire, az veszélyes precedenst teremthet.

Lombardi azt is elmondta, hogy a püspökök lemondásáról nem volt szó a rendkívüli audiencián. Pedig több püspök, akiről kitudódott, hogy korábban eltussolta a szexuális visszaéléseket, felajánlotta lemondását. Az áldozatok is sürgetik az érintettek lemondását, azokét is, akik maguktól ezt nem tennék meg. „Szívszorító, hogy ezeknek az érzéketlen, álnok püspököknek a lemondása még csak fel sem merült a találkozón" - mondta Barbara Blaine, a katolikus papok áldozatait tömörítő egyik szervezet vezetője. John Kelly, a gyerekekkel szembeni bántalmazások ír túlélői (SOCA) nevű szervezet alapítója pedig úgy vélte, az áldozatoknak joguk van elvárni, hogy a pápa vonja felelősségre azokat, akik bűnöket követtek, illetve tussoltak el. Egy amerikai bántalmazottakat tömörítő csoport pedig egyszerűen „jól megszervezett PR-fogásnak" titulálta az audienciát.

Az eltussolás kultúrája

Az áldozatok egyébként már előre figyelmeztettek arra, hogy az audiencia kudarcba fulladhat, ha a pápa nem követeli az érintett püspökök lemondását. Sean Brady ír bíboros szerint ugyanakkor az audiencián érezni lehetett, hogy a Vatikán osztozik a felelősségben, ami - ahogyan az áldozatok fogalmaztak - „az eltussolás kultúráját" illeti. A Vatikán közleménye viszont erre rácáfolt: ebben mindössze arról van szó, hogy „az ír egyházi hatóságok éveken keresztül nem tudtak hatékonyan fellépni a papok által fiatalok ellen elkövetett szexuális visszaélések ügyében". A pápa a tervek szerint a húsvétot megelőző böjt idején levelet küld az ír híveknek, amely a válsággal foglalkozik majd, és igyekszik helyreállítani a bizalmat az ír katolikusok körében azzal, hogy hatékony és konkrét módszert ajánl majd az események megismétlődésének megakadályozására.

Az áldozatok viszont azt is követelik, hogy XVI. Benedek személyesen találkozzon velük, mint ahogyan azt az Egyesült Államokban is tette. Vatikáni közlések szerint a pápa majd fogadja őket, „ha erre megérett az idő".

Írországban tavaly hozták nyilvánosságra, hogy a katolikus intézményekben évtizedeken keresztül elterjedtek voltak a gyermekek elleni szexuális visszaélések. Dublin környékén 1975 és 2004 között számos római katolikus egyházi iskolában, nevelőotthonban és javítóintézetben bántalmazták, illetve szexuálisan zaklatták a növendékeket. Legalább 100 papról tudták az egyházi vezetők, hogy pedofíliába keveredtek. Az érintett papokat azonban nem érték retorziók, legfeljebb másik parókiára helyezték át őket.

A dublini Irgalmasnővérek által fenntartott árvaházban a legkisebbeket is súlyos bántalmazások érték - állítja két ír szerző. Bár az áldozatok kora miatt itt a legnehezebb a bizonyítás, Mary Raftery és Eoin O'Sullivan A kisgyermekek szenvedései címmel megjelent dokumentumkötetében azt írja, hogy az egyházi intézményben a csecsemőket megverték vagy a bilijükhöz kötözték, ha nem végezték el elég gyorsan a dolgukat. Más kicsinyeket fejjel lefelé az ajtóra kötöztek büntetésből. Akik nem bírták megenni a sokszor romlott ételt, azokat erőszakkal megetették, és még a hányadékukat is beléjük erőltették - sorolják az ír szerzők.

Elitiskolák bukása

Miközben zajlik az írországi vizsgálat, a pápa szülőhazájában is megrázó tények kerültek napvilágra. Január végén a berlini Canisius jezsuita gimnázium igazgatója, Klaus Mertes atya három tanárral kapcsolatosan hozott nyilvánosságra terhelő bizonyítékokat. Az ügyek már korábban ismertek voltak, hosszú éveken át azonban nem történt érdemi lépés. Az egyik vádlott, Peter R. atya 1973 óta oktatott a gimnáziumban, a Vatikán Hittani Kongregációja (a korábbi inkvizíció) előtt pedig már 1982-ben ismert volt pedofil előélete. A második vádlott, Wolfgang S. ügyei először 1991-ben kerültek nyilvánosságra.

Mivel a diákok gyakran csak az érettségi után merték feljelenteni a bántalmazót, és jobbára csak az iskola vezetőjénél, így kizárólag belső vizsgálatok indultak, amelyek eredményeképpen az elkövetőket áthelyezték; először Hamburgba, majd innen az újabb ügyek miatt a Fekete-erdőbe, de vezettek ifjúsági csoportokat Hildesheimban, Göttingenben és Hannoverben is. Egyik helyen sem tájékoztatták az iskola vezetőit vagy a szülőket az illetők előéletéről, sőt az áthelyezések okát firtató kérdésekre annyi volt a válasz, hogy az atyák „pénzkezelési problémákkal" küzdenek.

Mertes a Berliner Zeitungnak adott interjújában elismerte, hogy a 3 pap áldozatainak száma akár háromjegyű is lehet, és elmondta, hogy az egyház valószínűleg hajlandó lesz kártérítést fizetni.

A német püspöki kar előreláthatóan február 22-én tárgyalja meg a kérdést, mivel a berlini Canisius gimnázium mellett a Sankt Ansgar és a St. Blasien jezsuita iskolákból, valamint a diplomaták és politikusok generációit kinevelő bonni Aloysius gimnáziumból is egyre-másra jelentkeznek a molesztált volt diákok. Manuela Groll, az áldozatokat képviselő ügyvéd a Berliner Zeitungnak elmondta, hogy nagyon sokan azért nem mernek jelentkezni, mivel attól tartanak, hogy Ursula Raue, a jezsuita rend által az ügy felderítésével megbízott ügyvéd nem elég pártatlan. Ám az ügyvédnőnél a Berliner Zeitung szerint így is több mint 100 áldozat jelentkezett.

Friedrich Stolze, a Sankt Ansgar vezetője szerint a most kirobbant botrány „katasztrófát jelent" az iskolák számára. „Ezek a papok végtelenül sok munkát tettek tönkre, az akkori diákjaik, de a mi mostani életünkre nézve is, mivel az egyházi iskolák híre ezzel nagy károkat szenvedett." A németországi egyházi iskolákban ugyanis éppen most zajlanak a felvételik, és a szülők, akik a világi iskolák helyett a sokkal jobb oktatási színvonalat és elvileg jobb morális körülményeket biztosító jezsuita iskolába akarták volna íratni a gyereket, most teljesen érthető módon elbizonytalanodtak.

Egy berlini ügyvéd - aki több áldozat érdekeit képviseli - közölte: védencei számára 10 ezer euróig terjedő kártérítést követel a jezsuita rendtől. A rend közölte, hogy nem zárkóznak el kártérítések fizetésétől. Elemzők szerint az anyagi kártérítések és az erkölcsi válság „pusztító" hatással lesznek a jezsuita rendre. Annál is inkább, mivel a jezsuiták korábban azzal dicsekedtek, hogy „adja nekünk a gyerekét hét évre, és a kész embert fogjuk visszaadni".

Emelnék az elévülést

Bár egyes esetekben megindulnak a vizsgálatok, az állam nem sokat tehet, mivel az esetek hosszú évtizedekkel korábban történtek. Az egyház sem nyújt segítő kezet az ügyek feltárásában, mivel gyakran úgy gondolják, hogy a vádlók az esetekkel mindössze az egyház jó hírét akarják rontani, sőt, sok esetben a sértettek akár csábítóként is megjelennek az egyház védekezésében.

Így történt ez az eddigi egyetlen emberrel is, akinek sikerült kártérítést kisajtolnia a német katolikus egyházból. A jelenleg hatvan-éves Norbert Denefet 1959-től 1966-ig, tíz és tizenhat éves kora között a család barátjának és bizalmasának tartott Alfons Kamphusmann atya molesztálta, majd miután úgymond „kinőtt az atya ízlésének megfelelő korból", három további évig egy másik egyházi alkalmazott karmai közé került. A hamburgi férfi először 1993-ban mert beszélni élményeiről, ám emiatt családja megszakította vele a kapcsolatot. Erőfeszítéseit végül siker koronázta, de a bíróságon követelt 450 ezer euró helyett az egyházközség mindössze 25 ezret volt hajlandó fizetni. Ezzel is csak a hatvanéves férfi hallgatását akarták megvásárolni, hogy ne szellőztesse meg az ügyet a sajtóban. Denef a Hágai Nemzetközi Bírósághoz akar petíciót benyújtani, hogy a nemzetközi grémium segítségével elérhesse, hogy a pedofil bűntények elévülési idejét harmincöt évre emeljék.

Ezzel kapcsolatosan sajátos vita kezdődött a Bundestagban. A konzervatív CDU/CSU Bundestag-frakciójának helyettes vezetője kedden kijelentette: a konzervatív pártok kezdeményezni kívánják az ilyen jellegű bűncselekmények elévülési idejének a meghosszabbítását. Günther Krings szerint mindezzel az áldozatok védelmét kívánják erősíteni. Egy nappal korábban a bajor igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a gyermekeken elkövetett szexuális bűntettek elévülési idejét harminc évre kell emelni. A liberális szövetségi igazságügyi miniszter, Sabine Leutheusser-Schnarrenberger viszont egy keddi interjúban óva intett az „elsietett lépésektől".

Mítoszok és tabuk

Minden tizedik katolikus hívő tapasztalt már – közvetlen vagy közvetett formában – zaklatást a klérus valamely tagja részéről. Többek között ezt állapította meg egy 2008-ban közzétett amerikai felmérés, amely azt vizsgálta, hogy mennyire elterjedtek a szexuális visszaélések a katolikus papság soraiban. Az országos vizsgálatot a Baylor University kutatói végezték. A felmérés során a megkérdezett, tizennyolc évesnél idősebb nők közül 3 százalék azt is elismerte, hogy saját lelkésze erőszakoskodott vele, vagy ajánlkozott fel neki. A Vatikán 2009 őszén egy nyilatkozatban azt állította, hogy a papok 1,5-5 százaléka lehet érintett gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélésekben. A közleményt a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője ismertette. Igaz, Silvano Tomasi hozzátette: a Vatikán szerint más felekezetekben az arány ennél magasabb. Amerikában 2004-ben a katolikus püspöki konferencia megbízásából készült jelentés valamennyi parókiát átvilágította, hogy felmérjék, hány papot és hány áldozatot érinthetnek a bűncselekmények. Eszerint 1950 és 2002 között több mint 10 ezer katolikus hívő állította azt, hogy gyerekként molesztálták az egyházban. A vádak 4392 pappal szemben bizonyultak hitelesnek. Ez a fenti időszakban egyházi szolgálatot teljesített papok mintegy 4 százaléka. Az áldozatok 81 százaléka hímnemű volt, szinte kivétel nélkül kiskorú fiú, háromnegyedük tizenegy és tizenhét év közötti, de 6 százalékuk hétévesnél fiatalabb kisgyerek.

A jelentés több közkeletű mítoszt is szétoszlat. A 4392 bizonyítottan pedofil pap fele még harmincöt éves kora előtt kezdte megrontani a gyerekeket, így a probléma nem az idősödő egyházi személyek sajátja, mint ahogy az általában a médiában megjelenik, bár a lelepleződések elhúzódása miatt közben valóban sokan megöregedtek közülük. Szintén gyakorta emlegetik mentő szempontnak, hogy a pederaszták maguk is sérelmet szenvedtek el kiskorukban. Nos, az amerikai pedofil papok közül csak 7 százalék vallotta azt, hogy gyerekként őt is megrontották. A feltételezettnél sokkal kisebb az egyéb függőségek szerepe is. Bár a szóban forgó papok 19 százaléka ismerte el, hogy alkohol- vagy drogfüggő, csak 9 százalékuk használt ilyen szereket, amikor elkövette a megrontást. A kutatók kommentár nélkül megjegyzik azt is, hogy a vétkes amerikai papok egyharmada ír származású. A Vatikán sokáig csak titokban akart foglalkozni a kléruson belüli pedofilhullámmal. 1962-ben Alfredo Ottaviani szentszéki titkár levelet küldött valamennyi püspöknek, hogy miként járjanak el a homoszexualitással, pedofíliával vagy állatokkal való szexuális visszaélésekkel vádolt papok esetében. A külön utasításra azért volt szükség, mert az akkor érvényes kánonjogi kódex nem adott részletes utasításokat a különféle visszaélésekre. 1983-ban a Vatikán a kánonjogi kódexbe nevesítve is felvette a kiskorúakkal folytatott szexet mint egyházi bűncselekményt. 2001 áprilisában tovább szigorodott a szabályozás. A Vatikán Hittani Kongregációja az 1962-es körlevél helyébe új rendelkezést tett közzé. Eszerint valamennyi egyházi személy által elkövetett szexuális bűncselekmény ügyében a Szentszék joga eljárni, amely ezt a jogkörét általában a helyi püspökre ruházza át. A rendelkezést sok kritika érte amiatt, hogy tovább lassította és titkosította az ilyen ügyek amúgy sem túl hatékony kezelését. II. János Pál egyik életrajzírója szerint a Szentszéknél már a kilencvenes években is legalább tizennyolc hónapos elmaradásban voltak a pedofilügyek kivizsgálásában. A teljes vizsgálati folyamat „pontifikális titoknak” minősül, ami a második legszigorúbb titoktartási kategória a Szentszéken belül. Amennyiben ezt bárki megsérti, súlyos büntetésekre számíthat. Ezáltal lehetséges, hogy a vizsgálatok megkezdése óta eltelt majd harminc évben az érintettek többsége zavartalanul folytathatta egyházi szolgálatát.

„Egy lelkésznek senki nem viheti rossz hírét”

Az egyházi személyekhez kötődő egyik leghírhedtebb szexuális bűncselekmény Pándy András egykori református lelkész ügye. Pándyt 2002-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre Belgiumban, mivel Ágnes lánya segítségével 1986 és 1989 között megölte két volt feleségét, két fiát és két nevelt lányát. Az áldozatokat évekig „dublőrökkel” helyettesítette, a holttesteket pedig savban oldották fel, a megmaradt darabokat pedig zacskókba csomagolva egy vágóhíd mócsinggyűjtőjébe dobták. A művelet olyannyira sikerült, hogy a családtagok eltűnése csak hosszú évekkel a gyilkosságok után szúrt szemet, így a nyomozás hat évvel az utolsó emberölés után kezdődött. Pándy harmadik nevelt lányát, Tímeát ötször is megpróbálták eltenni láb alól – sikertelenül. A családirtást megelőzően Pándy már éveken keresztül szexuálisan terrorizálta saját és nevelt lányait. Így a hat gyilkosság vádja mellett vérfertőzés, nemi erőszak és gyilkossági kísérlet is szerepelt a vádiratban.
A nyomozást magyar részről a Kovács Lajos ezredes vezette nyomozócsoport segítette. Mint annak idején lapunknak elmondta, Pándy András egy klasszikus értelemben vett súlyos pszichopata, ugyanakkor egy rendkívül értelmes és manipulatív személyiség is. „Nagyon olvasott, művelt, és hihetetlen módon tud bánni az emberekkel. A családjában amolyan pater familias módjára uralkodott: terrorizálta a családtagokat, szexuális kapcsolatot tartott fenn több lányával, mindenkit az akarata alá hajtott” – fogalmazott a nyomozó. Hozzátette: aki ebből a közegből ki akart ugrani, arra lecsapott, mondván: egy lelkésznek senki nem viheti rossz hírét, senki nem tudhatja meg, hogy mi folyik a Pándy házban. Az ő logikája szerint, aki ezt elmondja, az áruló, és súlyos büntetést érdemel. A molesztálási botrány a német evangélikus egyházat sem kíméli: egy negyvennégy éves kántor ellen indítottak eljárást Schleswig-Holstein tartományban, aki a vádak szerint egy tizennégy éves kislányt erőszakolt meg. A kántort azonnal elbocsátották az állásából. A vizsgálatok egy héttel ezelőtt indultak, amikor a férfit azonnal felmentették minden munka, így a gyerekkórus vezetése alól is, először szabadságra küldték, majd felfüggesztették. Az egyház vezetői elmondták, hogy minden eszközzel segítik majd a nyomozást, sőt, mind a 600 gyermek szüleit, akikkel a kántor az évek során kapcsolatba kerülhetett, írásban tájékoztatták az ügyről.

Miért felelős a cölibátus?

A lázadó hatvanas éveket okolja a német katolikus egyházat megrázó botrányok miatt Augsburg püspöke, Walter Mixa. A püspök szerint – aki a társadalmi jelenségek kőkemény magyarázatáról vált híressé – az ateizmus a felelős a nemzeti szocializmus és a kommunizmus tömeggyilkosságaiért, az abortuszt kapcsolatba hozza a holokauszttal, és kritizálja a gyermekvédelmi rendszer kiépítését. A hatvannyolc éves egyházi méltóság azt állítja, hogy „az úgynevezett szexuális forradalom, amelynek során a haladó szellemű morálkritikusok a felnőttek és a gyerekek közötti szexuális kapcsolat legalizálása mellett kardoskodtak, biztos, hogy nem vétlen ebben”. Az utóbbi időben mind többen azt szeretnék elérni, hogy a katolikus egyház különböző témákban, köztük a szexuális kérdésekben is teregesse ki lapjait, hogy így legyen megakadályozható a jövőben a gyermekek megrontása. Mixa ezzel szemben a média hozzáállását kritizálja: „Az utóbbi évtizedekben épp a média részéről tapasztaltuk a nyilvánosság egyre növekvő szexualizálását, amely az abnormális szexuális kapcsolatok kialakulását is inkább elősegítette, mint korlátozta.” Mixa megvédte a katolikus egyház gyakorlatát, amely szerint elsősorban belügy egy-egy ilyen botrány elintézése. Eugen Drewermann egyházkritikus szerint ezzel szemben a katolikus egyház és speciális felépítése a felelős az egyházi személyek által elkövetett bűncselekményekért.
„A katolikus egyház kardinális hibája abban áll, hogy rákényszerítik klerikusaikat, hogy válasszanak az Isten és az ember közötti szeretet között – mondta. – Ez gyökeresen szemben áll Jézus központi üzenetével és ugyanilyen mértékben az ember elementáris szükségeivel is.” Drewermanntól 1991-ben vonták meg az egyházi tanítói engedélyt, azóta nem töltheti be papi hivatalát. Klerikusok című bestsellerében a teológus és pszichoterapeuta végzettségű író már húsz évvel ezelőtt keményen kritizálta a katolikusok szexuális morálját és a papok házasodási tilalmát. „Ezen a ponton – fél évezred elteltével – a Római Egyháznak végre tanulnia kell a 16. századi reformációtól” – mondta Drewermann. Szerinte Luther Márton helyesen látta: „Az ember szereti Istent az emberekben, és nem az emberek ellen.” Úgy látja, mindehhez még hozzájárul a továbbra is fennálló szakadék az egyház mint intézmény és az emberek mint személyek között. A probléma megoldásához azt tanácsolja, hogy az egyház reformálja meg struktúráját: „Adják vissza a gondolati szabadságot. Ezt tudta a reformáció is. Az ember nem tudja a hitet úgy definiálni, hogy kihagyja belőle az embert.” Drewermann szerint a katolikus egyházban történt visszaélések jóval nagyobb mértékűek, mint ahogy az eddig napvilágra került. „Az embernek feltételeznie kell, hogy minden olyan országban, ahol a katolikus egyház hatalommal rendelkezik, gyerekeket oktat, sőt monopóliuma van, sok képzési területen hasonló tények fognak kiderülni.” Most Írországról, az Egyesült Államokról és Németországról van szó, „de azt vakon ki lehet jelenteni, hogy egy részletesebb vizsgálat után sok más katolikus országban valószínűleg még nagyon sok durvaság fog napvilágra kerülni”.

Olvasson tovább: