Kereső toggle

Ajatollahok csatája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sok minden megmozdult az elmúlt két hétben Iránban. A több százezres utcai demonstrációk, kalandos körülmények között az internetre feltett képek, köztük egy utcai dugóban rekedt fiatal lány, Neda tragikus halála, akit egy eltévedt golyó leterített, bőséges témát adtak a külföldi hírműsoroknak. A kavargó felszínen túl azonban feltűnő, hogy az iráni ellenzék a perzsa állam legtöbbet bírált vonásai közül egyet sem kérdőjelezett meg. Nem hallottunk jelszavakat az atomprogram leállítására, sem a „kis” és a „nagy” Sátánnal (Izraellel és az Egyesült Államokkal) való kapcsolatok normalizálására és a világot az apokalipszis rémével és az iszlám világkalifátussal fenyegető síita messiásvárás ellen sem emelte fel egyik ellenzéki vezető sem a szavát. Mi zajlik akkor a perzsa országban?

Irán az 1979-es iszlám forradalom óta nem volt olyan megosztott, mint az elmúlt napokban. A választások óta tartó zavargásokból és a megtorló intézkedésekből továbbra sem világos, milyen irányba halad az iszlám köztársaság, és számos más kérdés is felmerül, például, hogy kik is valójában a tüntetők, valamint hogy mi a helyzet azokkal a vidékiekkel, akik Irán népességének egyharmadát teszik ki, és Ahmadinezsád legfőbb bázisának számítanak.
Annyi bizonyos, hogy számos belviszály, illetve hatalmi harc is befolyásolja a helyzetet. Egyesek szerint az iráni legfőbb vallási és politikai vezető, Ali Hamenei ajatollah pozíciója megrendült. Befolyásos mérsékelt vallási vezetők azon az állásponton vannak, hogy Hamenei nem szolgáltatott igazságot az elnökjelöltek között, és a pártatlanság látszatát sem tartotta fent. Emiatt megkérdőjelezhetik alkalmasságát a legfőbb vezetői posztra, hiszen ehhez a legfontosabb kritériumnak az igazságosságot tartják. Hamenei helyére egyébként lenne is jelentkező Hasemi Rafszandzsáni ajatollah személyében, aki az úgynevezett Bölcsek Tanácsának az elnöke, mely testület feladata, hogy az ország legfőbb vezetőjét megválassza.
Rafszandzsánit sokan az iszlám forradalom oszlopos tagjának tartják, 1989 és 1997 között pedig Irán elnöke volt. Hameneivel való kapcsolata ellentmondásosnak tűnik: mindketten Khomeini ajatollah tanítványai voltak, és aktív szerepet vállaltak a forradalomban. Khomeini 1989-es halála után Rafszandzsáni segítette hozzá Hameneit, hogy Irán legfelsőbb vezetője legyen. Cserébe viszont megkapta az elnöki posztot. Kezdetben úgy volt, hogy a két vezető egyforma hatalommal bír, bár az alkotmány előírta, hogy az elnök felett áll a legfelsőbb vezető. Hamenei fokozatosan egyre nagyobb befolyásra tett szert, miközben Rafszandzsáni korrupciós ügyekbe keveredett.
A legnagyobb törést a kapcsolatukban a 2005-ös elnökválasztás hozta, mikor is Rafszandzsáni alul- maradt Ahmadinezsáddal szemben, aki Hamenei teljes körű támogatását élvezte. Rafszandzsáni Ahmadinezsáddal továbbra sincsen jó viszonyban, az újraválasztott elnök ugyanis több ízben korrupcióval és arisztokrata viselkedéssel vádolta. A volt elnököt viszont akkor bőszítette fel Ahmadinezsád a leginkább, amikor a Muszavival folytatott televíziós vitájában azt állította, hogy valójában Rafszandzsáni áll három ellenfele mögött, valamint hogy a volt elnök hatalmas vagyonra tett szert az évek során. Rafszandzsáni Hameneihez intézett nyílt levelében bírálta az elnököt, a legfelsőbb vezető azonban nem foglalkozott az üggyel és nem engedélyezte számára, hogy megjelenjen a televízióban. Az eset komoly törést eredményezett a hatalmi berendezkedésben, és sokan úgy vélik, hogy Rafszandzsáni gerjesztette az indulatokat a reformista jelöltek támogatói között.
A választások óta a volt elnök nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ami egyesek szerint azt jelzi, hogy nem kívánja támogatásáról biztosítani Hameneit és Ahmadinezsádot. A rendszeren tehát már repedések láthatók, amelyeknek hosszú távon jelentős következményei lehetnek. Igaz, nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a jelenlegi rezsim mögött áll a jól fegyverzett és erős Forradalmi Gárda, amely valójában uralja az országot. Az elmúlt hét évben egyébként jelentősen nőtt a katonai elemek szerepe az iráni politikai rendszeren belül. Ahogy a rezsim egyre népszerűtlenebbé vált, úgy tett szert egyre nagyobb befolyásra a katonaság. Hamenei hatalma gyakorlásában leginkább a Forradalmi Gárdára támaszkodik. A teológusok ugyanis szintén két táborra oszlanak: akadnak olyanok, akik az iszlám rendszerhez való hűségük ellenére sem elégedettek mindennel, ami az országban történik; valamint azok, akik lényegében politikusok, és maguk mellett tudhatják a katonai elitet is. Emellett egy generációs szakadék is tapasztalható a vallási vezetés „régi gárdája”, illetve a „háborús generáció”, vagyis azok között, akik úgy érzik, az Egyesült Államok és Európa meghiúsította Irán győzelmét a háborúban. Ennek a nemzedéknek kezd alábbhagyni a vallási vezetés felé tanúsított tisztelete, mert úgy látják, hogy túlságosan korrupttá és puhánnyá vált, és mivel szerintük elvesztette a forradalmi tisztaságát és lelkesedését. Ebben a felállásban Rafszandzsáni az idős nemzedék megtestesítőjének számít, Ahmadinezsád pedig a fiatal generációt képviseli.
A közel-keleti országok mindenesetre lélegzet-visszafojtva figyelik az Iránban zajló eseményeket. Az Arab-Iszlám Tanács főtitkára úgy véli, hogy az arab országokat, amelyeket aggodalommal töltenek el az iszlám köztársaság területi ambíciói a közel-keleten, előnyösen érintené a jelenlegi iráni rezsim összeomlása. Több arab kormány azt reméli a történtektől, hogy az ajatollahok és Mahmúd Ahmadinezsád uralmának végét jelentik majd, akik előszeretettel avatkoztak be a térség országainak belügyeibe. Egy arab szerkesztő szerint egyedül az Irán-párti tábor aggódik, vagyis a Hamasz, az Iszlám Dzsihád és ehhez hasonló szervezetek, hiszen létezésük az iráni radikális rezsimtől függ csupán. Ha bármi rossz történne a jelenlegi rezsimmel, az súlyos következményekkel jár ezen terrorszervezetek számára.
Mahmúd Abbász egyik tanácsadója egyenesen azt állítja, hogy a Hamasz vezetői pánikban lehetnek a teheráni események miatt, mivel Irán támogatása nélkül nem tudták volna átvenni a hatalmat a Gázai övezetben. A tisztviselő szerint az iráni kormány több mint 150 millió dollárt adományozott a Hamasznak az elmúlt három évben, emellett a terrorszervezet fegyvereinek 80 százalékát Iránból szerezte be. A palesztin hatóság más tagjai azt is említik, hogy Ahmadinezsád és az ajatollahok teljes erőbedobással azon voltak, hogy a radikális síita ideológiájukat exportálják Palesztinába. Egyesek pedig Teheránt teszik felelőssé a Hamasz és a Fatah között kialakult éles különbségek miatt. Juval Steinitz izraeli pénzügyminiszter is úgy fogalmazott, hogy az iráni rendszer egyértelmű nehézségei aláaknázzák azon képességét, hogy az „iszlám forradalmat” exportálja a muszlim világba. Véleménye szerint, ha a különböző államok vagy csoportok egy hanyatló kormányt látnak, akkor csökken a motiváció arra, hogy ilyen rezsimmel ápolják a kapcsolatot.
Izraelben az iráni eseményekkel kapcsolatban egyesek azt hangsúlyozzák, hogy valójában „családi vitáról” van szó, nem pedig a jó küzdelméről a rossz ellen. A Tel Aviv-i Egyetem egyik professzora, David Menasri rámutatott arra, hogy igazából az iszlám forradalom által inspirált rezsim különböző frakciói harcolnak egymással. Ezt alátámasztja, hogy Muszavi kifejezte, hogy nem akarja megváltoztatni Irán kormányzási rendszerét, mindössze arról van szó, hogy néhány reformot szeretne bevezetni: kisebb mértékben ki akarja terjeszteni a szólásszabadságot, de mindenekfölött Ahmadinezsád újabb elnökségét szeretné meghiúsítani. Annyi bizonyos, hogy az elmúlt 10 napban változtak a dolgok Iránban, de az továbbra is kétséges, hogy egy sikeres forradalom a radikális vallási rendszer befolyását felszámolná-e az országban. Mindezek ellenére sokan úgy látják, bárhogy is alakuljon a helyzet Iránban, Izrael mindenképpen profitálhat az eseményekből. A jelenlegi konzervatív uralmat minden valószínűség szerint a tiltakozások brutális elfojtásával lehet csak fenntartani.
A nemzetközi közösséget, amelyet egyébként az évek alatt egyre inkább hidegen hagyott Irán azon fenyegetése, hogy megsemmisíti Izraelt, talán aggasztani fogja a demokrácia leverése Teheránban, és az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió is keményebben fog fellépni az iráni atomprogram ellen. Ha a mérsékeltebbek kerülnének ki győztesen a jelenlegi helyzetből, akik egyébként szintén elkötelezettek az atomprogram mellett, akkor Irán valószínűleg nyitottabbá válik a Nyugat felé és talán lehetőség nyílik a nukleáris ambíciók leállítására. Ehhez viszont elképzelhető, hogy nagy árat kell fizetnie a nemzetközi közösségnek. Ebben a helyzetben Izrael számára leginkább az Egyesült Államok kormányának hozzáállása adna aggodalomra okot. A szakértők úgy vélik, félelmük megalapozott, hiszen Obama Észak-Korea fenyegetéseivel szemben eddig tétlennek bizonyult, valamint óriási különbség tapasztalható az elnök szenvedélyes beszédei és habozó viselkedése között.

Fel akarták robbantani a magyar követséget

Levegőbe akarták röpíteni a pakisztáni magyar nagykövetséget. Öt európai állam diplomáciai képviselete ellen készített elő merényletet az a férfi, akit a pakisztáni hatóságok tartóztattak le. Az őrizetbe vett személynél két tonna robbanóanyag volt, ezzel akarta felrobbantani a magyaron kívül a svéd, a norvég, a cseh és az olasz nagykövetségeket még májusban. A gyanúsított azt mondta, hogy a merényletsorozattal az afganisztáni katonai akciókat akarta megtorolni. A célba vett országok több száz katonával vesznek részt a NATO afganisztáni hadműveleteiben. Más források szerint azonban a célpontok kiválasztásánál az volt a szempont, hogy a városokban lévő követségeket könnyebb megtámadni, mint a szigorúan védett övezetekben fekvő épületeket.
A pakisztáni fővárosban tervezett merényletkísérlet hírét a magyar külügyminisztérium is megerősítette. A külképviselet védelmét már korábban megerősítették, további részleteket azonban biztonsági okokból nem közöltek. A készülő támadást az ATV-nek nyilatkozó svéd külügyi szóvivő is megerősítette. Cecilia Julin elmondta, hogy a tervet még az előkészületi szakaszban sikerült leleplezni. (atv.hu)

Olvasson tovább: