Kereső toggle

Alulnézetből

Minden ötödik család a szegénységi küszöb alatt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem sikerült megállítani a gyerekszegénység növekedését a kormányzati erőfeszítések ellenére sem. A családok legalább egyötöde, ezen belül mintegy félmillió gyermek él olyan szinten, ahonnan önerőből már nemhogy visszakapaszkodni nem tud, hanem egyre lejjebb csúszik. A helyzetet súlyosbítja, hogy az „érdemtelen szegényekkel” kapcsolatos bűnbakképzés már nemcsak a társadalom egészében, hanem a szegények körében is fölerősödött.

„Ha a közeljövőben nem történnek komolyabb intézkedések a nincstelenek érdekében, akkor a szegénység és a kirekesztettség terjedése és mélyülése még inkább folytatódni fog" - erősítette meg kérdésünkre Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZH) vezetője. Hozzátette: ez nem lenne szükségszerű, de sajnos hiányzik az összehangolt kormányzati válságkezelési terv, az elszegényedés megállítása máig nem jelenik meg vezérelvként.

Mindenekelőtt a súlyos forráshiány és a gyengülő kormányzati elkötelezettség az oka annak, hogy a 2007-ben összpárti támogatással elindított gyermekszegénység elleni nemzeti stratégia megvalósítása veszélybe került - többek között erre a megállapításra jutottak az MSZH legújabb, „Vágóképek - rögzítve 2008" című jelentésének szerzői. Megállapítják: míg 2005 óta mintegy tizenhárom százalékra csökkent a teljes népességen belül a szegények aránya, addig a gyermekes családokon belüli szegények aránya megnőtt: 2007-ben már minden ötödik család a szegénységi küszöb alatt élt, s egyharmaduk roma származású. A legkilátástalanabb helyzetben az egyszülős és a három vagy több gyermeket nevelő családok vannak.

„Részesülünk családi pótlékban. Ez kilencvenöt ezer forint. Ebből húszezer a rezsiköltségekbe segít be. A többi a gyerekek ruháztatására, tisztán tartására megy el. De sajnos ebből a pénzből már nem jut a felsős unokáim ebédjére, így ők nem kapnak az iskolában ebédet." (Hat unokáját nevelő nagymama, Dél-Dunántúl)

„...van negyvennyolcezer forint (családi pótlék), és ez adja a nagyrészt. Ha ez nincs, éhen halnánk. Ebből oldjuk meg a ruházkodást, a pelenka és a tej vásárlását. Erre mindig pontosan számíthatok, és minden fontos dolgot ebből fizetek. Ez több mint a fele a havonta bejövő pénzeinknek, nem is tudom, mi lenne velünk nélküle." (Kétgyerekes apa, Közép-Dunántúl)

A családi pótlék, amely értékét a különböző emelések ellenére is épphogy megőrizte az elmúlt évek alatt, széles rétegek számára máig a gyermeknevelés egyik fő fedezetét, a család alapbiztonságát jelenti. Alapszükségletekre megy el: közlekedésre, ruhára, élelemre. Márton Izabella megjegyzi, több vizsgálat is kimutatta, hogy a legszegényebbek is jellemzően a gyermekeik ellátását tekintik elsődlegesnek: gyógyszert, télikabátot, gyümölcsöt sokan csak a gyerekeiknek vesznek, ha van miből. A családi pótlék rendszerének 2006-os átalakítása után - amikor az addigi rendszeres gyermekvédelmi támogatást nagyrészt beépítették a pótlék összegébe -, négyszáznegyvennégyezerre csökkent a segélyezett, azaz legrosszabb helyzetűnek számító, rendszeres gyereknevelési kedvezményben részesülő gyermekek száma. A kedvezmény évi kétszer ötezer forintot, valamint ingyenes tankönyveket, illetve iskolai étkeztetést jelent az alsó tagozatban. „Ám a segély még mindig nem jut el a legrászorultabbak jelentős részéhez, miközben legfeljebb tíz százalékosra becsülhető a segélyt jövedelmük alapján jogosulatlanul felvevők száma" - jegyzi meg a szociálpolitikus.

„Tőlem elvették (a jogosultságot az ingyenes tankönyvekre és iskolai étkezésre) még januárban, februárban, mivel a férjem sokat keresett. Beadtuk a keresetit, és látták, hogy több, pedig csak ötszáz forinttal haladta meg a határt... ha ötszáz forinttal meghaladja, akkor el kell venni?" (Háromgyerekes anya, Észak-Magyarország)

„A legalsó másfél milliós rétegen kívül rengetegen vannak ma Magyarországon a szegénységi határ közelében, állandó lecsúszásveszélyben. A politikai és gazdasági válság idején különösen aggasztó, hogy széles társadalmi rétegek élnek egyik napról a másikra, s nemhogy tartalékaik nincsenek, de legtöbbjük tartozásokkal is küzd: közüzemi díjhátralékosok, lakás- vagy fogyasztási hitelek törlesztői. Alulképzettek, bármikor utcára kerülhetnek, s akkor ők is kilátástalan helyzetbe kerülnek, mert nincs megfelelő forgatókönyv a tömeges válsághelyzet kezelésére" - mondja Márton Izabella.

„Amikor kijön a számla, akkor nyakon vág, hogy mennyit kell még fizetni. Kértem háromhavi részletet, de még nem kaptunk választ. Továbbadták elbírálásra. Még nem lehet tudni, hogy megkapom-e egyáltalán. Visszaálltunk havi díjazásra, mert nekünk nincs erre keretünk, hogy januárban megint a hátralévőt fizessem." (Háromgyerekes anya, Közép-Magyarország)

A jelentés alapjául szolgáló interjúk hetvenkilenc szegénységben élő gyermekes családdal, az ország hét régiójában készültek. A szúrópróbaszerű helyzetképből az derül ki: a megkérdezettek körében az egy főre jutó átlagos havi jövedelem huszonnyolcezer-egyszáz forint, ami messze elmarad a létminimum összegétől. Ráadásul ebben a szezonális nyár végi alkalmi munkák is benne foglaltatnak. A megkérdezett családok nyolcvan százaléka küzd adósságokkal, kétharmaduk esetében vagy maga a megkérdezett, vagy közvetlen ismerőse volt már a Provident ügyfele. Az illegális uzsorakamatról mindenki tud, de nem szívesen beszél róla.

„Ismeretségi körünkben volt már olyan, aki ötvenezer forintot kért egy hónapra, és százezret kellett volna visszafizetnie az uzsorásnak, amit nem tudott rendezni édesanyja halála miatt. Így minden hónapban százezret adtak a tartozásához, és most már a ház elvételével fenyegetik az illetőt. (...) A rendőrségnek nem mer szólni, mert fél. Mert tudott dolog, hogy ivócimborák a rendőrfőnökkel." (Négygyerekes anya, Dél-Alföld)

„A környezetünkben szinte mindenki vett már fel a Providenttől, mert olyan alacsony a keresetük, hogy a bankok nem adnak. És a Provident az egyetlen, aki nem nézi meg, hogy hitelképes vagy-e." (Kétgyerekes anya, Dél-Alföld)

A jelentés kitér a segélyezési rendszer korábbi átalakítására, a közfoglalkoztatás problémáira. „A közmunka átmeneti és sokszor mondva- csinált feladatot jelent, nem pedig visszautat a munka világába. Sajnos a hátrányos helyzetű településeknek van a legkevésbé módjuk szolgáltatások vagy nagyberuházások elindítására" - fűzi hozzá Márton Izabella. A közmunka megítélése ezzel együtt pozitív, legalábbis azok körében, akik végeztek már valaha ilyet. A szakember leszögezi: az emberek szívesebben vállalnának legális munkát, ha lenne, mint sem feketét, amire mellesleg az alacsony legális jövedelem mellett is sokan rákényszerülnek. A jelentésben megkérdezett szülők egyharmadának volt csak hivatalos munkaviszonya. A munkaügyi kirendeltségekkel és a családsegítőkkel a családok nagy része tartja a kapcsolatot, ugyanakkor eredményes együttműködésről, tényleges segítségről csak kevesen számoltak be. Az Út a munkához kormányzati program egyik legnagyobb problémája, hogy az érintettek tartós foglalkoztatását nem képes megoldani.

„Az önkormányzat nem tud a munkanélkülieknek munkát felajánlani. A közterületek gondozását és rendben tartását is vállalkozásba adták ki. Az önkormányzat nem igazán foglalkozik azzal, hogy mi van velünk... Évente egyszer kell a felülvizsgálat miatt bemenni a hivatalba, de ott is csak azon variálnak, hogy milyen más jövedelmünk van.(...) Ahol tud, az ember ott tesz szert pénzre.(...) Mi lomizni járunk ki Ausztriába, vagy vasat gyűjtünk." (Háromgyerekes egyedülálló anya, Nyugat-Dunántúl)

„Megfelelő számú és minőségű munkát kell biztosítani. Ez az igazi munkához való visszavezető út. A mi szüleinknek volt munkája. El sem tudták képzelni az életüket munka nélkül. A roma is dolgozott ugyanúgy, mint a magyar." (Egygyerekes apa, Észak-Alföld)

„Nem emelném a családi pótlékot. Reális összegnek tartom ezt is, nem az államnak kell eltartania az én gyerekemet, hanem nekem. Azt tartanám reálisnak, ha kapnék »normális« munkát, »normális« fizetésért." (Négygyerekes egyedülálló anya, Észak-Alföld)

„Nem sikerült csökkenteni a társadalmi és a területi egyenlőtlenségeket, megállítani a szegénységben élő családok végzetes leszakadását" - olvasható a jelentésben. A népesség egytizede a leghátrányosabb kistelepüléseken él, de a nagyvárosokban vagy környékükön élő szegények sincsenek sokkal fényesebb helyzetben. A kirekesztettség mélyül, az állampolgári jogon járó szolgáltatásokhoz való hozzáférés nem javul: oktatás, közlekedés, gyermekintézmények, lakhatás, egészségügyi ellátás terén inkább erősödtek, mint sem csökkentek a társadalmi különbségek. Az óvoda, iskola járulékos költségei a megkérdezettek többsége számára továbbra sem megfizethetők, ezért a plusz szolgáltatásokból (kirándulás, tábor, fényképezkedés, bábszínház, sport) rendre kimaradnak a gyermekek. A jelentésből az derül ki, hogy a tb-járulékfizetés szigorítása vagy az integrált oktatás nehézségei összességében csak növelték az amúgy is tetemes hátrányokat.

„...van bölcsőde és óvoda is, csak az a gondunk, hogy nem benn lakunk a városban, hanem külterületen, és busszal kellene bejárni, ami pénzbe kerülne... és olyan rossz a közlekedés, hogy napi három órát kellene utazni és várakozni." (Kétgyerekes anya, Nyugat-Dunántúl)

„A segélyezetteken átnéznek, mint egy üvegablakon, körülbelül úgy. Elég szomorú, hogy az embernek oda kell folyamodni, hogy segélyt kérjen. Én azt mondom, hogy a világ szégyellje magát, ne én. De én mindig szégyellem magam, mikor oda kell fordulnom. De nem vagyunk alkoholisták, nem cigarettázunk, és mégis oda lyukadtunk ki, hogy segélyt kell kérnem, mert nem elég a pénz. Nem adnak tájékoztatást, hogy milyen segélyt lehet kérni, csak egymástól halljuk, és akkor bemegy az ember, és vagy szerencséje van, vagy nincs." (Kétgyerekes apa, Dél-Alföld)

A helyzetet súlyosbítja, hogy az egész társadalomban növekvő előítélet tapasztalható a társadalom elesettjei iránt. Mi több, a beszámolók alapján még a legszegényebbek között is felütötte fejét az „érdemtelen, önhibájukból nincstelenekkel" kapcsolatos ellenérzés. Visszaköszönnek a közbeszédet, médiát uraló előítéletek, a segítségnyújtás helyett a kirekesztő szemlélet válik uralkodóvá, miközben ma bárki könnyen válhat beteggé, munkanélkülivé, rászorulóvá. A legreménytelenebb helyzetben a romák vannak.

„Az egyetlenegy gond, ami most nagyon kezd elterjedni, sajnos, hogy bárhova elmegyek, bárhova szeretnék felvételizni, betelefonálok, azt mondom, Nagy Ervin, nem roma név, azt mondja, persze, természetesen, van felvételi, jöjjön. És amikor meglátnak, hú, hát ne haragudjon, de betelt. Annyira hátrányos helyzetben vagyok ezzel kapcsolatban, hogy az embertelen."

Márton Izabella szerint egy magát baloldalinak nevező kormánytól joggal elvárható lenne, hogy mindenfajta előítéletességet kategorikusan elutasítson, mert ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Az is tény, ismeri el kérdésünkre a szakember, hogy a szociális szakma sem állt eddig a helyzet magaslatán, nem lépett fel hatékonyan az elesettek védelmében. A gyermekszegénység elleni nemzeti stratégiát bár egyhangúlag fogadta el annak idején a parlament, a véghezvitelén pedig szakmai bizottság őrködik, a betartása egyelőre felettébb kétséges. Némi ösztönző erőt jelenthet majd, hogy az Európai Unióban 2010 a szegénység elleni küzdelem éve lesz.

Olvasson tovább: