Kereső toggle

Az egyenlő esélyek válsága

Megingott biztonság: Európa nem találja a kijáratot a bajokból

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A jelek szerint Európát is egyre inkább megtépázza a gazdasági válság szele. Izland, amelynek pénzügyi rendszere a térségben elsőként omlott össze, immár kormányváltásra is kényszerült, az elemzők pedig már azt találgatják: vajon ki lesz a következő „áldozat”. A munkanélküliség növekedése, az életszínvonal csökkenése Izland után már Lettországban, Litvániában, Oroszországban, Franciaországban és Bulgáriában is az utcára küldte a tömegeket, így sokan aggódva figyelik, mikor hol elégelik meg az emberek a nadrágszíj szorosabbra húzását.

A jelek szerint igaza volt Cathy Paige-nek, a Manpower nevű, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég alelnökének, amikor ősszel kijelentette: „Ez az egyenlő esélyek válsága – mindenki érzi a hatását.” No persze nem egyformán. Bár a szakértők szerint a harmincas évek óta ez a legátfogóbb válság, amelyben egyetlen piac sincs biztonságban, Kelet- és Közép-Európa számára még fájdalmasabb a helyzet. A befektetők most mindenhol a „kijáratokat” keresik, és egyre nő az aggodalom, hogy a térség valamelyik gazdasága csődöt jelent.
Míg a recessziókra a kormányok általában a pénzügyi politika lazításával reagálnak a munkahelyek és a termelés szinten tartása érdekében, a legtöbb kelet-európai ország ezt nem engedheti meg magának. Adósságaik miatt már nem tudnak több hitelért folyamodni.
A több mint egy évtizedes gazdasági fejlődés ebben a térségben eddig kipótolta a politikai hiányosságokat, de az eddigi illúziók kezdenek szertefoszlani. A The Economist magazin egyik összeállítása szerint ugyanis itt „egyfelől azt tartották, hogy a nyugati stílusú politizálás megbízható és hatékony, szemben a kommunizmus buktatóival. Másfelől abban is hittek az emberek, hogy a jóléti kapitalizmus és a nyugati piacokkal való integráció majd elhozza a várva várt prosperitást. Harmadrészt pedig azt várták, hogy az unió majd garantálja a gazdasági és politikai biztonságot. Mostanra azonban mindegyik hiedelem meginogni látszik”.
Nigel Rendell, az RBC Capital Markets társaság feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető stratégája szerint „a világ most egy nagyon csúnya hely. Csupán néhány piac van, ha van egyáltalán, amelyet a befektetők ebben a környezetben kedvezőnek ítélnek. De Kelet- és Közép-Európa szenvedi meg legjobban a helyzetet”. Az RBC szerint az a tíz ország, amelynél a legvalószínűbb, hogy a pénzügyi rendszer csődöt mond, mind ebből a térségből való. Itt ugyanis az országok – élükön Magyarországgal – hatalmas adósságokat halmoztak fel még a válság kirobbanása előtt, és rendkívüli deficittel küszködnek. Ukrajna gazdasága a szak-értők szerint az IMF-mentőöv ellenére is csődöt mondhat. (Az unión kívüli térségben az elmúlt 18 hónapban a Seychelles-szigetek és Ecuador jelentett államcsődöt az adósságai miatt.)
Az adósságok terhe alatt Izland pénzügyi rendszere még tavaly ősszel összeomlott, de most az elmúlt évtizedek gazdasági sikertörténeteit produkáló országok is nehézségekkel szembesülnek: megroggyant a kelta tigrisként emlegetett Írország, az Európa legstabilabb gazdaságának tartott spanyol gazdaság és az elmúlt években rohamos növekedést produkáló Lettország is, de recesszióba süllyedtek a britek is.
Miközben a kormányok keresik a kiutakat, a társadalmi feszültség egyre inkább nő, néhány országban pedig már erőszakba fulladó demonstrációkra is sor került. Izlandon a valutaválság, a növekvő munkanélküliség és az ezzel járó feszültségek az utcára vitték a tömegeket.
A napi szintű tiltakozások hatására a kormány január végén lemondott, átadva a stafétabotot egy ideiglenes kabinetnek, amely az áprilisi választásokig próbálja áthidalni a helyzetet, élén a 66 éves Johanna Sigurdardottirral, aki a modern világ első olyan kormányfője, aki nyíltan vállalja homoszexualitását. Izland gazdasága a becslések szerint idén 10 százalékkal fog zsugorodni. Most külön parlamenti bizottságot állítottak fel az EU-csatlakozás mérlegelésére, amitől a kiutat remélik.
Spanyolország 1993 óta nem élt át recessziót, ám a kormány becslései szerint a GDP idén 1,6 százalékkal fog csökkenni. A munkanélküliségi ráta itt a legmagasabb az EU-ban: közel 14 százalék, ami több mint 3 millió állástalant jelent, de év végére ez a szám felugorhat 20 százalékra is. Az Európai Bizottság szerint a munkanélküliek száma Spanyolországban az 5 milliót is elérheti 2010-re, ami azt jelenti, hogy majdnem minden ötödik embernek nem lesz munkahelye.
Az ország erőteljesen támaszkodott az építőiparra az elmúlt években, amely a teljes gazdaság 15 százalékát képviselte, de az év végére ez az adat 4,5 százalékra eshet vissza. Az ingatlanpiac megroggyanása és az új építkezések leállítása pedig több százezer munkahely elvesztését eredményezte.
Zaragozában, amely 2008-ban még a World Expo fényében sütkérezett, tízezrek vonultak az utcára elégedetlenségük jeléül. Az egyik helyi szakszervezeti vezető szerint a foglalkoztatottság közel 100 százalékos volt az Expo-építkezések idején, „most viszont itt a leggyorsabb a leépítés. Az építőiparban alacsony képzettséget igénylő munkahelyeket teremtettünk, de nem fektettünk be a technológiába”. Az Expo végével és a Zaragozában fontos szerepet játszó autógyártás visszaesésével a helyzet csak súlyosbodott. Az elsők között egyébként a bevándorlókat és a fiatalokat küldik el. Külön problémát okoz, hogy sok fiatal azért nem tanult tovább, mivel számos jól fizető állás állt rendelkezésre. Így aztán most nemcsak hogy munkanélküliek lettek, de ráadásul még képzettségük sincs.
Hasonlóan megszenvedi a válságot az egykor Európa egyik „csodájának” számító ír gazdaság is, amely a 2007-es évet megelőző tíz évben átlagosan évi 7 százalékkal bővült. Ez az eurózóna növekedési rátájának mintegy háromszorosa volt. A nemzeti adósság a GDP 25 százalékára csökkent 2006-ban, ami Luxemburg után a legalacsonyabb érték volt. A kelta tigris ereje azonban most megtört, a munkanélküliségi rátát év végére már 10 százalék körülire várják. Bár utcai zavargásokra itt még nem került sor, a feszültség minden bizonnyal növekszik: a becslések szerint hetente mintegy 1000 munkahely szűnik meg, a kiskereskedelmi eladások pedig 24 éve nem voltak ilyen alacsony szinten.
A napi gondok a hazafiasság elé kerültek a rangsorban: több ezren ugyanis Észak-Írország hatalmas szupermarketeiben intézik a heti nagybevásárlásukat, hiszen az angol font euróval szembeni gyengülése óta akár 30 százalékot is tudnak így spórolni. A polgárokat most kevéssé érdekli, hogy ezáltal országuk gazdasága pénzt veszít egy olyan időszakban, amikor a leginkább szüksége lenne rá.
Drámai fordulatok zajlottak le a Baltikum egyik sikersztoriját produkáló Lettországban is. A 2006-ban még évi 12 százalékos növekedést felmutató államban a hetekben már utcai zavargásokra is sor került a válság miatt. A legnagyobb helyi bank, a Parex tönkrement, és az előrejelzések szerint a lett adófizetőkre most nehéz idők várnak. A gyors fejlődés után most több évbe telhet a helyreállás. Egy ilyen helyzetet persze könnyebben elviseltek volna az emberek a rendszerváltás környékén, amikor még mindent rá lehetett fogni a kommunizmusra, kérdés azonban, hogy most ki ellen fordul majd a népharag.
Miközben kormányszinten is zajlik a válsággal szembeni ádáz küzdelem, egyéni szinten is folyik a túlélésért folytatott harc. Vannak, akik nagyot zuhannak: ilyen volt a dublini Joan Mulvihill is, aki egy virágzó menedzseri állásból kényszerült távozni. „Ilyenkor az ember valahogy elveszti az identitását is. Most, hogy a nevem után már nem áll ott, hogy »vezető menedzser«, rájöttem, mennyire függőségbe kerültem a pozíciómtól. Újra kellett gondolnom, ki is vagyok én tulajdonképpen.” Joan ugyanakkor nem adja fel, és sok nyugati emberhez hasonlóan kreatívan keresi a kiutat a recesszióból: megpróbál új szakma után nézni.
A keleti blokkban viszont hagyományosan mélyebb a depresszió: itt több helyen került már sor zavargásokra. Feszült a helyzet például az oroszországi Uljanovszkban is, ahol a gyárakból a szokásos év végi pihenőre küldték haza az embereket decemberben, a probléma azonban az, hogy azóta sem nyitottak ki újra, és senki nem tudja, hogy újraindul-e a termelés. A 45 éves Alekszandr Afanaszijevet 20 évi munkaviszony után bocsátották el. „Nem számítottam rá. Most aztán hol fogok munkát találni? A szakmámban most egyszerűen nincs munka, máshoz meg nem értek.”
Az orosz ellenzék szerint a munkaügyi hivatalok dugig vannak álláskeresőkkel, és a leépítések mellett nőnek az élelmiszerárak és a közműdíjak is. „Pedig Oroszország már épp kezdett talpra állni a korábbi évekhez képest. Most nagy a feszültség az elbocsátások miatt, és igen instabil lett a helyzet” – állítja a 24 éves Artyom Frolov, akit egy autógyárból eresztettek szélnek.
Nina V. Dergunova, az Uljanovszki Állami Egyetem szociológusa által készített felmérés szerint minden harmadik válaszadó azt jelezte: hajlandó támogatni utcai demonstrációk szervezését is, ha a helyzet rosszabbra fordul. „Sokan arra számítanak még, hogy maximum másfél hónap múlva visszamehetnek dolgozni. Ha ez nem történik meg, annak nagyon komoly következményei lesznek.”
Hasonlóan borúlátó volt Christine Lagarde francia pénzügyminiszter is, aki a davosi világgazdasági fórumon jelentette ki: ha a kormányok nem hoznak gyors és átlátható intézkedéseket a válság kezelésére, Európának számolnia kell a társadalmi zavargások kockázatával. A legfrissebb jelentések szerint a főbb európai gazdaságokban a munkanélküliség növekszik: Németországban 7,2 százalékos, Franciaországban 7,9 százalék, az EU-s átlag pedig 8 százalék, ami két éve nem volt ilyen magas. Bár a franciákat nem terhelik kemény jelzálogok és hiteladósságok, a munkanélküliség árnyéka igencsak belengi az országot. Novemberben 2,1 millió állástalan volt az országban, ami az előző évhez képest 8,5 százalékos növekedést jelent. A munkanélküliségi ráta a 10 százalékot is elérheti 2010-re. Az elbocsátások száma a 25 év alatti fiatalok körében növekszik a leggyorsabban, akiket a cégek az utóbbi időben az egyre inkább elterjedt rövid távú szerződésekkel alkalmaztak.
A szakszervezetek a hetekben már itt is szerveztek nagyszabású megmozdulásokat, és további demonstrációk is várhatók.
Ellenpéldának szinte csak Hollandia említhető, ahol a munkanélküliségi ráta mindössze 2,7 százalékos, és ha 2010-re ez az adat el is éri az 5,5 százalékot, még így is bőven az EU-átlag alatt marad. A hollandok egyébként a válság kezdete óta elsőként alkalmazták a célzott juttatások rendszerét, amellyel a munkahelyek megtartását ösztönözték. Ennek lényege, hogy ha egy cég jelentős visszaesést tapasztal a megrendelések terén, kérheti az államtól a lecsökkentett bérek megfelelő kiegészítését. A munkásoknak kevesebbet kell dolgozniuk, az állam pedig – legalábbis egy időre – kipótolja a fizetésükben így keletkező levonásokat.
Lengyelországban, a régió legnagyobb gazdaságában szintén rohamosan csökken az ipari termelés, ami várhatóan az adóbevételekre is hatással lesz. Az elemzők szerint a nyárra válaszút elé kerül majd a kormány: tartja-e az euróövezethez való csatlakozás szigorú feltételeit, vagy inkább megpróbálja enyhíteni a recesszió hatásait. Amint azonban a The Economist megjegyzi: „Lengyelországnak legalább van választása. A régió legeladósodottabb államának, Magyaroszágnak azonban nem nagyon van más lehetősége, mint hogy még szorosabbra húzza a nadrágszíjat.”

Olvasson tovább: