Politika a hálószobában

„A rendszerváltáskor olyan tizenkét-tizenhárom éves voltam, és nagyon megmaradt bennem, hogy milyen euforikus öröm uralkodott ebben az országban, hogy új idők, új szelek jönnek, mostantól itt lesz a Kánaán. Erre eltelik néhány év, és egyszer csak egymás torkának ugranak az emberek, sokkal kellemetlenebbé válnak a magánéleti kapcsolatok, mint előtte” – mondja Hajdú Eszter (kisképünkön), a nemrég bemutatott, A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című film rendezője, aki filmjében egy fideszes és egy baloldali zsidó származású férfi barátsága megromlásának okát keresi, illetve egy politika miatt széthulló család történetét mutatja be. Mindkét sztoriban 2002-ben fordultak rosszra a dolgok: a barátok azóta nem álltak szóba egymással, illetve a házaspár akkor költözött szét.
Sajnos ilyen történetből legtöbbünk környezetében van bőven, bár nem mindenki engedi, hogy a kapcsolatait ez végképp tönkretegye. „Az én édesapámat elvitték, mert zsidó volt, a fiam viszont, aki a háború végén született, ma a jobboldalt támogatja, ezért a jó kapcsolat megőrzése miatt ez a téma tabu lett közöttünk – meséli lapunknak az idős Zsuzsi néni. – Amikor a fiam kicsi volt, igyekeztünk elfelejteni az egész háborút, ma meg azért kerüljük a témát, mert neki érezhetően kellemetlen, hogy nem csak magyar nemes ősei vannak.”
A hallgatás nem mindig válik be, van, hogy a kimondatlan dolgok csak tovább generálják a feszültséget: „Nem tudnék soha baloldalra szavazni – mondja a középkorú Gábor –, mert ’47-től a sztálinista hatalom részéről olyan atrocitások érték a családomat, amelyen nem tudtunk túllépni. Mivel ez nem zsigeri hozzáállás részemről, hanem egy átgondolt következtetés, épp ezért a baloldali barátaimmal is kulturáltan tudunk erről beszélgetni, és ilyen tálalásban ezt megértéssel is fogadják.”
Magyarországon annyira különbözőek a családtörténeti hagyományaik az embereknek, hogy egészen más az emlékezetük a történelemről. Ezek is kicsapódnak a politikában, ami az ilyen mélyebb gyökerekből táplálkozik. „A külső igazolást felhasználva mi azután egyforma ügyesen tudjuk kirekeszteni egymást mindkét oldalon, ebben nem éreztem eltolódást semelyik irányban politikailag – folytatja Hajdú Eszter. – Itt még a zsidó–nem zsidó ellentét sem játszik, mert a filmemben két zsidó van, az egyikük baloldali, a másik meg fideszes, a házaspár pedig két nem zsidó ember. Mindkét oldalt szembesíteni szerettem volna a saját korlátaival: az egyik félben a fideszes, a másikban pedig a liberális ember van kiszorítva. Bár a politikusoknak is nagy a felelőssége, de azért alapvetően azt szeretném érzékeltetni, hogy az egyes embereknek, tehát nekünk van felelősségünk abban, hogy hogyan viselkedünk a magánkapcsolatainkban.”
Egy brooklyni játszótéren történt még a választások előtt, hogy az egyik anyuka obamás, egy másik pedig mccaines pólóban jelent meg, mégsem fagyott meg a levegő közöttük, simán le tudtak ülni a többiekkel együtt békésen beszélgetni egymással.

A filmben szereplő házaspár. A politikai miatt váltak

„Steve, a férjem demokrata, mi pedig anyukámmal republikánusok vagyunk, de ez nem okozott soha gondot közöttünk – osztja meg tapasztalatait a Hetekkel Elizabeth, egy New York-i középiskola igazgatóhelyettese –, nem tudom például, hogy a kollégáim kire szavaztak, és egyáltalán nem ismerek olyan embert, aki a politikai nézetei miatt elveszített volna egy barátságot. A sarki boltban választani lehetett, hogy Obama vagy McCain feliratú papírpohárba kérjük munkába menet a kávét, így ha kiderül is a pártszimpátia, az sem okoz jelentős problémát, legfeljebb az iraki háborút például a két oldal szimpatizánsai nem egymással elemezgetik.”
A tőlünk nyugatabbra élőknél mintha hajlamosabbak lennénk a saját vonatkoztatásunkon keresztül nézni a világot, és magunkra venni a másik viselkedését, ítéleteit, és azt gondolni, hogy ha az eltér a mienktől, akkor az minket sért. Nem azt látjuk, hogy ő gondol valamit, hanem hogy ő nem azt gondolja, amit mi. A magyarok különleges bizonyítási kényszerének – amit az ember jól érzékel, ha visszajön külföldről – , leginkább történelmi okai lehetnek.

„Németországban egyetlenegyszer sem tapasztaltam húsz év alatt, hogy emberek szembekerültek volna a politikai nézeteik miatt. Olyan példa volt, hogy az egyik kolléganőm elmondta a véleményét, amiből az tűnt ki, hogy ő a szociáldemokrata párt elveit vallja, viszont amikor hoztak az egészségügyi reformmal kapcsolatosan egy értelmetlen döntést, akkor pont az ő szájából hallottam, hogy ezt a kereszténydemokraták sokkal jobban megoldották, tehát képes volt teljes mértékben elismeri a másik oldal érdemeit, fő, hogy az ország érdekei menjenek előre. Ha valami konkrét esemény van, akkor hallani kritikát, de hogy emiatt az emberek egymásnak mennének, ilyet nem tapasztaltam – meséli lapunknak Melinda, aki két évtizedet dolgozott Németországban. – Jellemzőbb, hogy megnézik az ember autóját, megkérdezik, hogy mivel foglalkozol, és a társadalmi ranglétrán sokkal inkább az anyagi sikeresség alapján helyeznek el, a politikai meggyőződés abszolút magánügy.”
A film zárójelenete, hogy egy március 15-ei rendezvényen gyerekek az aszfaltra politikai jelszavakat firkálnak – izgalmas, hogy az ő sorsuk milyen lesz.